444.hu, 2025. augusztus 15.
UJ PÉTER
259.0.1. Kedves olvasók!
Amolyan szabadság előtti vagy féllábbal szabadságos hírlevelet kapnak mostan, de mindezen túl, egyébként is úgy érzem már, hogy fárad a formátum, vagy mittudomén, lehet, hogy nem a formátum, végülis, mit tud ezen a formátumon fáradni? („betűk”), akkor én fáradok, fejben, ja, ez valószínűbb, nem tudom, keresem itten a motivációs forrásokat, jó-e ez-e így?, vagy-e máshogy-e volna-e lett légyen jó?, mitől döglene a jövőben a légy?, mire ugrana – gyöngytyúk a langyos takonyra – a nyájas olvasó?
Valószínű tehát, hogy lenne (fog lenni) majd egy kis szünet szeptemberben, átgondolni (átgondolni fogni) az átgondolandókat, illetve a kedves olvasót is tornáztatjuk majd néhány kérdéssel, bár az az igazság, hogy inkább hajlanék a szabad formátumú ötlet- és visszajelzésgyűjtésre mindenféle kérdőívezések helyett, de nem értek ehhez igazán.
Mindenesetre létrehoztam egy mailcímet, ide lehet írni máris, illetve teszek a levélbe még mindenféle linkeket, amiket tessenek becsülettel lekattingatni (nem vezetnek sehova, illetve 444-cikkekre, csak adatforrás egy kis kutatáshoz) aztán meglátjuk, milyen infóra lesz még szükség.
259.1. Ceterum censeo: „Rettenetes napokat látok közeledni, minőket/
Eddig nem látott a világ…”
259.1.1. Tulajdonképpen a fentiekhez is csatolható, és onnan meg átvezet az akárhová, hogy azért én – nem fogom meglepni a hírlevél olvasóit, nyilván – szaporodni látom az aggasztó jeleket. De nagyon. És nagyon aggasztókat.
Globalice itt van mindjárt az alaszkai Trump–Putyin, ami eleve rohadt nagy győzelem az oroszoknak, hiszen Putyin itt már nem nemzetközi körözés alatt álló háborús bűnös, hanem a világpolitika csúcsragadozója, Amerika tárgyalópartnere; ráadásul úgy, hogy Ukrajnát és Európát oda sem ültetik az asztalhoz, és már ezzel is jól megtámasztatik a putyinista narratíva, miszerint ez az egész „biztonságpolitikai probléma” (amit egyesek Ukrajnának neveznek) a nagyfiúk dolga, köztük folyik a perpatvar, a többiek proxiznak csupán. És akkor még vegyük azt is hozzá, mekkora esélyük van arra az oroszoknak, hogy néhány gesztussal, ígérettel és belengetett (buduscsíj) big beautiful deallel kenhető állagúra olvasszák az egész ügyben csupán learatható politikai sikert kereső Trumpot? Nagy.
259.1.2. A globális viszonyok alakulása is elég vérfagyasztó, de aztán miránk, ex-befolyásiövezetbeli majdnem-szomszédokra milyen következményekkel járhat, az meg…
Eddig is dermesztő (vagy émelyítő, vagy mindkettő) volt az orbánizmus egyre lelkesebb dörgölőzése Putyin tömeggyilkos diktatúrájához, de arra, ami a háború kitörése óta folyik, már jelzőket is nehéz találni. Morális csőd? Történelmi árulás? Nemzeti katasztrófa? Még súlyosabb, még megmagyarázhatatlanabb, még veszélyesebb.
Orbán mostmár rendszeresen beszél arról, hogy a háborút az oroszok megnyerték, a Nyugat veszített. Mintha mi nem a Nyugat lennénk. Ne legyenek kétségek: ha itt az oroszok mégis valamiféle komoly, stratégiai győzelmet tudnának aratni (erre azért talán még nincs nagy esély, remélem, de ez az esély azért valamennyire nőni kezdett, és ezért dolgozott rendesen a magyar kormány is), és a már nyíltan deklarált expanziós, befolyási övezetes vágyaikat beteljesíthetnék, az gazdasági katasztrófát (is) jelentene a térségben.
Senki ne gondolja, hogy Magyarország valami ügyes közvetítőként, külső szövetségesként, barátként majd jól jöhet ki a buliból. Pontosan tudjuk, milyen az orosz birodalom nyugati határán, ide is, oda is barátkozó kis játékosnak lenni. Játszotta ezt Kádár három évtizeden át. És azt is látjuk, Fehéroroszország, sőt akár pont Ukrajna példáján, hogy milyen fantasztikus lehetőségek adódnak a Putyin-diktatúra befolyási övezeteiben.
Ha kampányszöveget kéne gyártanom: Orbán a magyarok jóléte ellen drukkol.
De nem gyártok. Gyárt viszont Orbán.
259.1.3. Az ő kampánya – ami, mint minden korábbi kampánya az elmúlt másfél évtizedben okosan felépített dezinformációs művelet – pedig: Ukrajna. (Jó, ezen is sápítoztam már, de nem tudom úgy megemlíteni, hogy ne kapjak káromkodásrohamot: tényleg hol a picsába élünk, milyen szintű leköpése, arcon hugyozása, leszarása ez az egész magyar nemzeti függetlenségi eszmének, étosznak, a történelemnek, az irodalomnak, mindennek, meg különben is: egy agresszív diktatúrával szemben honvédő háborút vívó szomszéd népet lejáratni, besározni, felhasználni, csak a rohadt álválasztásosdi miatt?)
[Kedves olvasó, akkor most itt fárasztanám egy pillanatra, legyen szíves, nyomja már meg eztet a linkot, ha eddig sikerült eljutnia az olvasásban! Nagyon köszönöm!]
259.2. Aki leoroszpártizza Orbánt, azt be kell fenyíteni oroszmódra!
259.2.1. Múlt hét pénteken, szokásos péntek reggeli nagymiséjén Orbán újabb lépcsőfokot mászott meg a putyinizmus felé vezető meredek, de számára igen könnyen járható úton. Tulsi Gabbard amerikai titkosszolgálati miniszter bejelentésére alapozva már egy olyan, amerikai demokratáktól, és persze a Soros-hálózatból (mindösszesen: globalista elit) kiinduló világösszesküvést vizionált, amely természetesen Magyarországon is puccsra készül, és a terv lényege, hogy orosz befolyással vádolják az antiglobalista, szuverenista, nemzeti erőket. Orbánt.
(Gabbard a Russia Gate-et melegítette újra ki tudja hanyadszor, volt már két nagy különleges ügyészi vizsgálat, egy demokrata irányba húzó, egy trumpista irányba húzó, nagy dolgokat egyik sem derített ki, Gabbard most valószínűleg az egyre kellemetlenebbé váló Epstein-botrányt elgumicsontozására kapott utasítást. A teljes sztori ismertetésébe nem merülnék el, rá kel szánni egy pár órát, ha bele akarja olvasni magát az ember, egyébként érdemes, mert a mai amerikai politikát meghatározó egyik botránysorozat, jó cifra történet, súlyosabbnál súlyosabb, mindkét oldali összesküvéselméletekkel, valódi titkosszolgálati akciókkal, dezinformációkkal súlyosbítva, és hogy mi az igazság, valószínűleg sosem fogjuk megtudni, de most még az amerikai sajtó Trump-barát fele is megosztott abban, hogy Gabbard új információi tényleg komolyan vehetők-e, mindenesetre egy újabb nagy vizsgálat elindult. Az új állítás lényege, hogy az Obama-kormány magasrangú tisztviselői rendeltek el titkosszolgálati akciókat és lejárató kampányokat annak érdekében, hogy Trumpot az oroszok által finanszírozott vagy az oroszok kvázi bábjaként szolgáló szereplőként mutassák be. )
A lényeg, hogy Orbánt aztán tényleg nem lehet oroszpártisággal vádolni. Hiszen évek óta képes a legváratlanabb helyezetekben is az orosz álláspontot támogatni, az orosz érdeket elősegíteni. Még beszédesebb a magyar kormány ragaszkodása az orosz energiahordozókhoz, márpedig ezt az eszközt, az „energiafegyvert” (kábé ezerszer hivatkoztam már itt is a Borízűben is a Panyuskin–Zigar szerzőpáros Gazprom, az orosz fegyver című könyvére; Kalligram, 2008) Puytin a befolyási övezetek politikai elitjeinek korrumpálására használja leginkább. Így mindjárt érthető, miért csak Magyarország maradt oroszgázfüggő Európában.
259.2.2. A félelmetes az, hogy Orbán a múlt pénteki kliffhengereléssel már valami újabb sajtó- és ellenzékkinyírási akciót sejtetett, pont úgy építi a narratívát, ahogy a Musk/DOGE-féle USAID-őrjöngésre az „átláthatósági törvényt”. Megjegyzendő, hogy a USAID-világbotrányból sem lett semmi, végül a fölfüggesztett kifizetéseket is teljesítették, lelőttek néhány afrikai élelmezési, tudományos és egészségügyi programot, a spórolás minimális, a kár óriási. A Washingtonba küldött magyar különleges megbízottat, akinek az lett volna feladata, hogy mindenféle muníciót gyűjtsön az ellenzék, a civil szervezetek és a sajtó lejáratására, illetve orosz típusú „szuverenitásvédelmi” eljárások indítására, üres kézzel küldték haza, semmit nem kapott. (Ez persze nem akadályozta az orbáni lejártógépezet, hogy újabb százmilliókból újabb kampányokat indítson ellenünk, más újságok, civilek, ellenzéki politikusok ellen. De sok hatása nem volt. Az „átláthatósági” törvényt is fölfüggesztették.)
A narratíva maradt persze: Orbán minden lehetséges ellenfelét, kritikusát fizetik valahonnan, még az Orbánt kritizáló popzenészeket is, mindenki tagja valami világösszeesküvésnek, dróton rángatják, etc., szokásos. Csak Orbánékat nem fizeti senki sehonnan, ők aztán a szurverenitás csimborasszója. Azért dédelgetik Dodikot, azért trollkodják az Uniót, azért finanszírozzák Le Pent, nyilván.
259.2.3. Gyönyörű fordulat lenne, igazi, klasszikus orbanoputyinista posztmodern, poszttrúsz, posztjkózanész húzás, ha azzal az indoklással kezdenék kinyírni a sajtót/civileket/ellenzékieket, hogy aki oroszpártisággal vádolja Orbánt, az idegen érdekeket szolgál…
Legalább a történelemkönyvek olvasói röhöghetnek majd évtizedek múlva. Ha ki tudják silabizálni a betűket a gyertyafénynél.
259.2.4. És akkor erre jött még szerdán az orosz szolgálatok pártpolitikai aktivizálódása, ami már tényleg a nyíltabbnál nyíltabb beismerése az akárminek, de még annál is több: egyértelmű, leplezetlen fenyegetés.
Ezt nekem már nem kell túlokoskodnom, Buda Péter tökéletesen elemezte a helyzetet.
Nekem már csak a szokásos ceterum censeózás maradt, az állandó, már mániákusnak tűnő ismételgetés: senki ne számítson arra, hogy áprilisban majd csak úgy, satöbbi….
[Na, megint jövök! Kedves olvasó, legyen szíves, nyomja már meg eztet a linkot, ha eddig sikerült eljutnia az olvasásban! Nagyon köszönöm!]
259.3. Álomcsapat, de milyen álom!
259.3.1. Két hét múlva kezdődik a kosárlabda-eb. Talán a legerősebb evör. A világ öt legjobb kosarasából legalább három európai éppen. Mindhárman – Jokic, Doncic, Antetokounmpo – játszanak, úgy tűnik, a nagy esélyes a szerb válogatott, a franciáknak és a németeknek adnám a következő pozíciókat az erősorrendben, de hogy a 2,3 milliós Litvánia megint egyre erősebb csapatokkal, egyre több klasszis fiatallal jön, az elég meglepő, pedig Amerikában született NBA-sztárjaik, Domantas Sabonis, Matas Buzelis nem is játszanak. Horvátország meg ki sem jutott. (A hat exjugó államból csak a horvátok és a macedónok nem lesznek.)
259.3.2. Na, de erről jutott eszembe a Litvánia függetlenségi küzdelmét kosárlabdaszempontból bemutató, illetve az 1992-es barcelonai olimpián az ex-szovjet FÁK-csapat legyőzésével bronzérmet szerző litván csodacsapatnak (Sabonis, Chomicius, Kurtinaitis, Marciulionis etc.) emléket állító The Other Dream Team, amit nagy meglepetésemre megtaláltam ingyenes változatban a Youtube-on. Nagyon érdemes megnézni: mit jelent egy népnek megszabadulni az orosz igától?! Milyen érzelmeket mozdultak meg a nyolcvanas évek végén, a kilencvenesek elején. Hogy honnan kellett talpra állnia Litvániának. (Sokkal jobban kicsellózott velük sors, mint velünk, szögezzük le.)
Most meg különösen érdekes, amikor a 2,3 milliós Litvánia éppen félmillió embert akar kiképezni fegyveres harcra, és már drónkezelési tanfolyamokat szervez iskolásnak is.
Valamiért nem olyan okosak, mint Orbán Viktor, és nem tudják meglátni az oroszokban a megbízható, jó szándékú partnert.
Egyébként meg tényleg jó a film, na.
[És akkor utoljára: kedves olvasó, legyen szíves, nyomja már meg eztet a linkot, ha még eddig is eljutott! Nagyon köszönöm!]