444.hu, 2025. június 6.
UJ PÉTER
249.1.1. Direkt diktatúra akkor őszig elhalasztva.
Nem, nem: törölve azért nincsen. Sőt! Ne tessék azt gondolni, hogy most megrettentek vagy hogy meghátrálásra késztette őket a… Micsoda is?
A sajtóeltörlési törvénytervezet továbbra is él, virul, száztizen képviselő büszke aláírásával (mennyi bátor ember!), ott lapul a fiókban, szükség esetén elő lehet rántani, fenyegetni vele, tornásztatni embereket, cégeket, olvasókat, az ország harmadát, tulajdonképpen.
249.1.2. Lehetne ide egy kis esettanulmányt is rittyenteni, tankönyvileg, hogyan bénítja, teszi tönkre a gazdaságot az autokrato-dikatórikus hatalomtechnolgiai tüsténkedés, az állandó kormányzati basztatás (cselekvőképesség! túlmozgástér!): mert az, hogy nekünk több tízmilliónkban van év eleje óta az egész orbáni fenyegetőzés – a készülődés, a jogi munkák, hogy csak ezzel foglalkozott a pénzügy és a menedzsment szinte, a cég fejlesztése helyett (jó, egy része visszajött a megugrott előfizetői szám és a támogatások miatt, amit ezúton is köszönünk, de ez inkább előrehozott bevétel, mint új forrás igazából) – szóval, hogy mi szívunk, az csak egy dolog, örül Kocsis Máté, oké, de emiatt nemcsak a médiacégeknél keletkezik bizonytalanság és veszteség, hanem azoknál a vállalkozásoknál is, amelyek ezekkel a médiacégekben kapcsolatban vannak, hogy akkor lesz-e megrendelés, nem-e lesz-e, aztán ott vannak a tervezetben szintén érintett bankok, hogy akkor kell-e jelenteniük vagy nem, vagy hogyan, ott is elmegy erre néhány száz emberóra, nem is legolcsóbból, és aztán ott vannak az olvasók illetve az ország nagyon nem orbánista része, minimum harmada, amelyik azt látja, hogy a hatalom birtokosai mindenféle galádságra készen állnak a pozícióik védelmében, és az orbánista része is csak azt hallja reggeltől estig, hogy támadás alatt áll, utolsó ütközet készül, az Armageddonnál is armageddonabb, szigorúan monoton armagedonabb, a vész hamarosan kitör, vérfagylaló keze emberfejekkel lapdázik az égre, emberszívekben dúlnak lábai, tehát a szarrá paráztatott országban senki sem akar sem vásárolni, sem beruházni.
Ráadásul ez amolyan öngerjesztő folyamat, önfarkába harapó vazelinos lejtő, mert ha kezd berottyulni a gazdaság, és emiatt az autokratikus hajlamú hatalom gyöngülni érzi magát, már nyúl is bele rögtön, hiszen mindenhez mindenkinél jobban ért, de legalábbis ezt kell mutatnia magáról mindig, és akkor különadók itt meg ott, árrésstoppolás emitt, ársapkák, ársálak, árkesztyűk, amik miatt a káosz tovakavarog, a gazdaság szereplői kapkodnak, újra és újra módosítani kell üzleti terveket, várakozásokat, eredményeket, nem tudnak mihez igazodni, mi lesz, ha két hét múlva mást gondol valaki, mást szigorítanak, mást enyhítenek, mást hoznak helyzetbe, mindenki szépen elbizonytalanodik, visszaesik a beruházás és a fogyasztás, tehát még rottyabb lesz a gazdaság, a kormánynak ergo még újabb ötletei lesznek (mára már Nagy Mártonnak is lejött, hogy hülyeség volt asz akkugyár, de az a százmilliárdokat már nem lehet visszaszívni, de sebaj, biztosan lesz még ötlete, úgyhogy amíg marad liba, nem kell aggódni), és akkor még erre jön az össztársadalmi szintű konstans paráztatás, feszkózás, az EU-kilépés felé kacsingató kacsingatások.
249.1.3. Persze itt már régen nem cél, hogy jól éljünk, hogy a gazdaság működjön, ha ez lenne ugyanis, akkor Orbán már rég kiegyezett volna az EU-val, kapná a visszatartott pénzeket, de neki már fontosabb, hogy türktanácsos diktátorpajtikáival kvaterkázhasson a lezárt város fölött, hogy nemzetközi körözés alatt álló bűnözőket fogadhasson, közpénzszázmilliárdokból nyalhasson be Trumpnak, hogy az visszanyaljon néha.
249.1.4. Visszatérve: félretették tehát a médiaputyinizáló törvénytervezetet, nem dobták ki, nem függesztették föl, csak halasztották. Hogy mi a céljuk ezzel, megint csak találgathatjuk, ahogy a céljait is csak találgatjuk (én konkrétan a kettővel ezelőtti hírlevélben találgattam), mert ebben a rendszerben mindig mindent találgatni, itt soha semmilyen döntésnek nem látszik a valódi oka, nem sejthető előre az iránya, itt kremlinológus kell minden kormányzati mozdulathoz. (Na, akkor ezt is számítsuk a fentihez: a kiszámíthatatlanság újabb faktora.)
Simán lehet (valószínű), hogy úgy érezték (mérték), egyelőre elég káoszt okoztak, mindenki erről beszélt, ezen jajongott (mi mást tehetett volna?), a napirendet sikerült uralni, a témát izálni, a műsor működik, jó lesz majd az megint ősszel, amikor jön valami botrány vagy újabb Magyar Péter-nyomulás.
Addig is ott a fenyegetés, rettegjen csak a független sajtó, legyen ott a fejükben minden pillanatban, úgy kergessék a Mészáros családot, úgy okvetetlenkedjenek kormányinfón, úgy leplezzék le az újabb tizenmilliárdos osztaléklopást, az oroszoknak tett újabb szívességet meg a többit.
249.1.5. A helyzet egyébként változatlan. Veszélyes és fenyegető. Van egy gyöngülő, de nagyon eltökélt, harcias üzeneteket küldő, önképe szerint mindenkinél eltökéltebb, bátrabb, harcosabb (eminnen nézve: gátlástalanabb) hatalom, amely elképesztő erőforrásokkal rendelkezik, és minden korábbinál kedvezőbb nemzetközi helyzetben, érdemi korlát nélkül randalírozhat. Emellett egyre adottabb az évek óta tartó stagnálásban elfáradt, az ipari mennyiségben termelt hazugságokkal egyre kevésbé etethető, a hatalom állandó hergelésébe, uszításaiba belefáradt, egyre türelmetlenebbé váló tömeg, amely tömegnek viszonylag nagy része már tényként kezeli, hogy a hatalom megbukott, csupán formaságnak gondolja a 2026-os választást.
Pedig 2018 és 22 példája is azt mutatja, hogy a hatalomnak mindig van néhány megfelelően piszkos trükkje, amivel akár napok alatt döntő változást képes elérni.
Az én előérzetem továbbra is az, hogy ez a hatalom már túl kényelmesen berendezkedett ahhoz, túlzottan belenőtt az államba, és túl nagy téteket tett önmagára, hogy csak úgy egy választáson engedje magát elzavarni. Valószínűleg igaza van tehát Puzsér Róbertnek, amikor azt mondja, hogy ide több kell.
249.2.1. Müncheni Mészáros Lőrinc erősségű pillanatkép az orbánizmus kulturális helyzetéről
249.2.1. Klikkolásra elindul, csak a legerősebb idegzetűek nyomják meg: Fásy Ádám Nélküledet énekel valahol valamiért. Ezt így, ahogy van Szőke Gábor Mikós-szoborba kéne önteni, a hangot is, mert ennél pontosabb emlékművet nem lehetne álltani a 2025-ös Magyarországnak. A hatalomhoz törleszkedő tehetségtelenség (a főhősről még szoci párthejehujákról is emlékezhetünk, és akkor az alig leplezett prostitúcióként fölfuttatott szépségversenyekről még nem is beszéltünk), az értéktelenség, az üresség, a fájdalmasan dilettáns nemzeti giccs héjanásza a zavaron. Már csak a zebraháton, előnytelen, de legalább kétszázezer forintos dizájnerpólóban belovagoló Mészáros Lőrinc hiányzik a képről, a hangból meg Schmitt Pál tárogatószólója.
249.X [Hoppá! Reklám!] Ihaj-csuhaj, Kundera!
249.X.1. Nagyon nagy szeretettel, tisztelettel, becsülettel üdvözöljük hírlevelünkben első (vagy második?, mindegy) hirdetőnket, a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínházat, illetve az Átriumot, ahol a táncosok fellépnek, és előadják PUPEK (Minden Kelet és Nyugat között) című, Milan Kundera szövegeire írt darabjukat június 17-18-án. (Jegyek az Átrium oldalán.)
249.X.2. A PUPEK Közép-Európa komplexitásának és részleteinek vizsgálata. A nyolc táncos, a zenészek és az előadók Milan Kundera szavaival mutatnak rá a megfáradt bölcsességekre, lusta általánosításokra.
„Bocsássátok meg, hogy néha rossz fiatok voltam. Szeretnék élni, de most szükség van rám. Azért, hogy győzzön az igazság, hogy győzzön az emberség, hogy meghaljon a hazugság és a gyűlölet. Mára a létezés elviselhetetlenül könnyűnek és értelmetlennek tűnhet. Valahogy sikerült hozzáromlanunk saját sorsunkhoz, mint Kundera hőseinek. A felejtés haszontalanná teszi az ember erőfeszítéseinek nagy részét, de harcunk pont ebben áll. Ez, az emlékezet harca a felejtés ellen itt, Európa köldökén. Kérlek, ne sírjatok! Erőpocsékolás lenne. Azt üzenem, eszme nélkül nem él, csak létezik az ember.”