444.hu, 2025. február 21.
UJ PÉTER
234.1.1. A hol lassabb, hol gyorsabb tempóban, de szigorúan monoton putyinizálódó rendszer újabb szint felé lépdel.
A tizenöt évnyi Orbán-uralom eredményei egyre világosabban, egyre letagadahatatlanabbul, elhazudhatatlanabbul látszanak: az ország minden fontos gazdasági mutató szerint az EU-s rangsorok végén kullog, ha a lakosság jövedelmi viszonyait leíró adatokat nézzük, rendre csak Bulgáriát, esetleg Horvátországot sikerül megelőzni, már Romániát sem nagyon. (És Bulgária is jön a nyakunkra.) Ezek az eredmények még a sokat gyalázott szoci „elmúltnyócévhez”, a 2010 előtti nyolchoz képest sem túl fényesek, sőt, ha a növekedés összesített számait nézzük, gyengébb eredményt is kaphatunk.
Az átlagember persze nem a makromutatókból és a nemzeközi rangosorokból ítél, hanem abból, hogy mit tapasztal a boltban, a vonaton, a kórházban, az iskolában, a munkahelyén. És az, amit tapasztal, elég hasonló ahhoz, ami makroszámokból és más gazdasági statisztikákból kiolvasható: csőd. Illetve legyünk pontosabbak: pangás. A szó legbrezsnyevibb értelmében. Tehát nemcsak annyi, hogy éppen recesszió van, éppen nem megy, hanem úgy érezni, hogy már nem is fog. Hogy minden beállt. A rendszer kiépült, bebetonozódott, megmerevedett, és kész, ennyit tud. Több már nem várható.
Amit a rendszer, az Orbán-rendszer ígért, nem tudta teljesíteni. Úgy volt, hogy öt év múlva, 2030-ra utolérjük Ausztriát, és nem úgy, hogy Romániát kell majd üldöznünk.
234.1.2. De van itten olyan gazdasági eredmény is, ami szintén egyre többeknek tűnik föl: elképesztő, történelmi mércével is példátlan vagyonkoncentráció Orbán Viktor közvetlen környezetében, családjában, baráti körében.
Az átlagember számára az már talán kevésbé nyilvánvaló, de a megmaradt független sajtót olvasók számára evidens, hogy a fenti vagyonkoncentrációval igen szoros összefüggésben a magyar demokrácia sajnos nem túl hosszú, és véget érni látszó történetében szintén példátlan hatalomkoncentráció is létrejött Orbán Viktor körül: rendszerében minden rá van szabva, minden szál az ő kezében fut össze, hatalmának semmilyen korlátja vagy ellensúlya sincs a kormányban, a parlamentben vagy a pártban. Klasszikus értelemben vett önkényuralmi berendezkedést épített ki. Csak dísznek, illetve álcának, megtévesztésnek tarotta meg a demokrácia intézményeit, valójában mindegyiket ő irányítja.
A modern Magyarország történetében sosem összpontosult még ennyi hatalom egyetlen ember kezében ilyen hosszú időn át. (Rövidebb időszakokban, válságok, háborúk idején fordult csak elő.)
A gazdasági és hatalmi koncentráció összefüggése nyilvánvaló: a sok ezer milliárdos, állami (tehát köz-)pénzekből, támogatásokból, hitelekből, tenderekből fölhízlalt, papíron jogszerűen, valójában a jogrendszer folyamatos kijátszásával, trükközéssel, a választók átverésével fölépített vállalatbirodalom legfontosabb feladata, céja a hatalom finanszírozása. A propagandasajtó fenntartása, a kampányok direkt vagy indirekt – a vállalatbirodalomhoz kapcsolódó mindenféle orbánista szervezeteken, intézeteken, alapítványokon keresztül – pénzelése, a hatalom embereinek kifizetése.
234.1.3. Orbán belföldön gyakorlatilag korlátlan hatalmának eddig csak a külvilág, a külföld, elsősorban persze azok a szövetségek, amiknek tagjai vagyunk, a NATO (elsősorban dominanás ereje, az USA) és az EU tudott ilyen-olyan gátakat szabni.
Most ez az utolsó gátrendszer repedezik, illetve omlik össze éppen Donald Trump hivatalba lépésével.
A helyzet nagyon feszültnek és veszélyesnek tűnik.
234.1.4. Amíg Orbán ambícióit a nemzetközi térben is egyre inkább képes kiteljesíteni, világpolitikai befolyása hihetetlenül megnőtt, sokan az új amerikai kurzus, ezáltal pedig a kibontakozó populista világtrend egyik ihletőjének tartják, itthon a fenti szerény eredményeket nap mint nap érzékelő választópolgár egyre kevésbé értékeli bűvészmutatványait.
Hozzátehetjük mindehhez – bár a választópolgár ezt közvetlenül nem észleli –, hogy a nagy nemzetközi befolyás árát is az ország, az adófizető állja, nagyon sok milliárdunkba kerül, hogy Orbán világpolitikai tényezőnek érezhesse magát. A befolyásnövekedésből pedig az ország még semmit sem profitált. Csak költött és költött.
234.1.5. Az egy éve kirobbant kegyelmi ügy óta az ellenzéki vagy inkább kormánykritikus (egyébként több milliós!) közönség viszont úgy érzékeli, hogy megtört Orbán varázsereje.
Feltűnt a semmiből Magyar Péter, villámgyorsan levezényelte a korábban elképzelhetetlennek tűnő ellenzékváltást, és potens kihívóvá vált. Vagy legalábbis annak tud látszani. Az ellenzéki közönség pedig szinte transzba jött a Magyar Péter-jelenségtől, a sorban érkező, hihetetlennél hihetetlenebb közvéleménykutatási eredményektől, és mára gyakorlatilag eldöntött tényként kezeli, hogy Orbán rendszere megbukott, a 2026-os választáson végleg eltakarítják.
234.1.6. Pedig Orbán mozgásában nyoma sincs az elbizonytalanodásnak. Hiába nyúlt mellé minden fontos gazdasági kérdésben – orosz gáz, akkugyárak, árstoppok, hatástalan élénkítési kísérletek –, magabiztosan tartja kezében a hatalmat, irányítja minden korábbinál nagyobb és erősebb gépezetét, készíti elő újabb és újabb trükkjeit, átveréseit. Bármennyire is ötlettelennek és inkomptensnek mutatkoznak erősen kontraszelektált emberei a kormányzás bizonyos területein, a valódi politika (a közügyek intézése) pályáján, de hatalomtechnikai trükközésben, szemfényvesztésben, „narratívateremtésben” (értsd: hazudozásban), a választók megmalmozásában bármikor világszínvonalon képesek teljesíteni, ezt megtanulhattuk már legalább három (akár négy) választáson.
Semmi okunk sincs azt gondolni, hogy ez a gépezet most nem lenne képes szállítani a kétharmadot, ha megrendelést kapna rá.
Valamivel több mint egy évvel a 2026-os választás előtt a megrendelés meg is érkezhetett, és láthatóan elindult a munka.
A szokott módszerrel: ellenségkeresés, ellenségépítés.
234.1.7. Már 2022-es választás után, miután Márki-Zay Péter egy interjúban megemlítette, hogy kampánya külföldről is kapott támogatást, azonnal elkezdték építeni a „guruló dollárok”, a külföldről fizetett, „nemzetközi zsoldban álló” ellenzék velejéig hazug sztoriját. Márki-Zayék nyilván jogszerűen jártak el, ha nem így tettek volna, pillanatok alatt lecsaptak volna rájuk. De semmi ilyesmi nem történt. Senki nem állt bíróság elé. A hónapokig tartó lejáratókampány, dörgedelmes nyilatkozatok, fenyegetőzések után semmi.
Magát a témát viszont nem engedte el az orbáni hatalomgyár, tolta tovább 2024-ben is. Más mondanivalója alig akadt: a gazdaság negyedévről negyedévre durván alulmúlta a kormány elvárásait, a félévente bejelentett újabb és újabb, egyre hangzatosabb (és a hozzáértők számára egyre nevetségesebb) gazdasági programok már csak a legelkötelezettebb Orbán-híveknél rezonáltak.
Lett Szuverenitásvédelmi Hivatalunk, kipróbált harmadvonalas pártkáderrel az élén, orosz (putyini) mintára, de igazi orbánista jogi trükközéssel: szankciók nélkül, viszont perelhetetlenséggel. Így lehetett azt mondani az aggódóknak illetve az aggódókra, hogy itt csak hisztizés van megint, hiszen ez a hivatal senkinek nem árthat, nincs semmilyen jogkövetkezménye a vizsgálatának. A szankció persze a hivatal maga. Államilag gründolt, fizetett, jogilag védett lejáratókampány-gyár. A vizsgálatnak nevezett, nyilvános, elérhető adatokból és fals állításokból, gyenge szennylapok lejárató cikkeinek színvonalán összebarkácsolt anyagok szerepe annyi volt, hogy hivatkozgassa a propaganda. Meg hogy vizsgálat címén lehessen egy kicsit zargatni szerkesztőségeket, lefoglalni őket, addig sem foglalkoznak olyan dolgokkal, amik kényelmetlenek lehetnek.
Az orbáni szuverenizmus – ahogy rendszerében gyakorlatilag minden – kamu. Imitáció. Csak álca, csel, etetés, hazugság. Milyen szuverenizmus, amikor a Moszkvából mozgatott kommunisták óta nem volt magyar kormány, ami ennyit sündörgött volna másik ország kormánya körül, mint amennyit Orbánék sündörögnek Mar-a-Lagóban?! Amilyen szervilis nyilatkozatokat tesznek, ahogyan nyalnak Trumpéknak…?! Milyen szuverenisták engednek más ország, ráadásul egy diktatúra rendőreit járőrözni saját területükön? Milyen szuverenitás, amikor egy másik, a mi katonai szövetségünkkel nyíltan ellenséges ország titikosszolgálatainak fedőcégét évekig hagyjuk működni Budapesten, majd csak komoly nyugati nyomásra szólítjuk föl távozásra, aztán a külügyet ért hackertámadást hagyjuk szó nélkül, tulajdonképpen felkínálva az információkat ennek a nyíltan ellenséges hatalomnak? És lehetne még ezt folytatni hosszan. A legszebb szuverenitás-vallomás azért mégis a miniszterelnök politikai igazgatójának száját hagyta el, amikor kifejtette, hogy 56 tanulsága mégiscsak az lenne, hogy ha megtámadnak, meg kell adni magunkat.
234.1.8. 2024 végére tovább romlott a gazdasági helyzet, és romlottak alighanem a kormány népszerűségi mutatói is, viszont az óceán túloldalán Trump már nyert, tehát eltűnőben volt a legnagyobb külső korlát. Orbánék pedig innentől nem haboztak full Putyinban nyomni: nemzetközi összeesküvés akarja megbuktatni a magyar kormányt.
Megpuccsolni. Tizenöt év kormányzás, négy kétharmad után, a több ezer milliárdos összehordott vagyon tetején csücsülő, gyakorlatilag korlátlan hatalommal rendelkező, éppen világpolitikai ambícióit élő, az új világrend kontúrjait skiccelgető Orbánt!
Van olyan hülye, akivel meg lehet ezt etetni? Hogy itt valami puccskísérlet zajlik? Nyugodjunk meg, van. Vannak erre, mármint a megetetésre módszerek. Ahogy a háborúpárti ellenzék is átment, a migránsveszély is átment. Kell néhány egyszerű üzenet, sok ezer plakáthely, Facebook-kampány, lapok, tévék, rádiók, és nyomni és nyomni, és ismételni százezerszer. Targetálni, mérni. Átmegy. Ki van számolva. Tudományosan, pszichologice. Profizmus van. És tuti kétharmad.
Kipróbált rendszer, kipróbált módszerek. De új szint ez már.
Putyini.
A külföldi érdekeket szolgáló, hazaáruló ellenzék/ellenfél/kihívó narratívája, minden igazán elvetemült diktatúra – legyen az kommunista vagy fasiszta – alapkelléke és örökzöldje. (Nicolae Ceausescu 1989. december 21-i utolsó beszédét minden további nélkül a 2025-ös Orbán szájába lehetne adni.)
234.1.9. A következő lépés, a jogászkodó autokrácia bevált technológiája szerint: beröffenteni a kézivezérelt törvénygyártó üzemegységet, és törvényt hozni, egy újabb törvényt, ami lehetőleg tovább szorongatja, fojtogatja a hatalom akaratának ellenszegülőket. Orbán szavaiból kiderült, hogy most mi, a maradék, alig tucatnyi függetlennek nevezhető sajtótermék leszünk a célpont.
Hogyha sikerül elhallgattatni – vagy ahogyan Orbán fogalmazott: „kiszorítani” – a független sajtó maradékát is, a kormánykritikus (és persze nemcsak a kormánykritikus!) közönség elveszítheti tájékozódási képességét. Épp az egy éve kirobbant, pont a 444-től indult, és a tucatnyi független sajtótermék által alaposan földolgozott, végül a belpolitikai erőtér teljes átalakulásához vezető kegyelmi ügy mutatta meg, mit jelenthet ez a tájékozódási képesség, és ebből sejthető, mit okozhat az elvesztése.
234.2. Meg akartam volna emlékezni Leonard Peltier kiszabadulásáról
234.2.1. Arról, hogy milyen elképesztő történet ez, mármint, hogy az előzmények, hogy Ülő Bika lakota törzsfőnök 1890-es meggyilkolása, a szellemtáncolás, a Wounded Knee Creek-i mészárlás, aztán az American Indian Movement fegyvereseinek 1973-as balhéja meg minden, de nagyon elszaladt az idő az orbánozással. Rövidre zárom. Peltier történetének vége talán az amerikai indiánok elleni népirtás posztraumás stresszének legutolsó fázisa.
A Sebesült térd nevű pataknál történteket érintette ugyebár a híres pécsi indián, Lovasi András egyébként nagyon szép, bár a témához tényleg csak gyerekkor-indiános romantika vonalon kapcsolodó dala: Egy az egyben (csak maga)
234.2.2. És az egész történet nekem onnan volt meg, azért vettem észre mostan némileg megrendülve, hogy Joe Biden egyik utolsó rendeletével kiengedte a börtönből a jogorvoslattal ötven éve hiába próbálkozó, kettős gyilkosságért elítélt, de még egykori vádlói által is ártatlannak tartott indián aktivistát, mert az MTV (Music Television) magyarországi indulása idején (1988? 89?) naponta kábé tízszer nyomta le Little Steven dalát, amiben Peltier szabadon engedését követelte: