444.hu, 2024. szeptember 27.

UJ PÉTER

213. No gumicsont in sight, just living the moment

213.1. Narratíva a morális létezés abszolút nulla fokán [Egy gumicsont élete]

213.1.1. Persze, megint úgy futottam neki, hogy ezen a héten aztán nem lesz orbánozás. Hát erre meg naná, hogy éppen orbánozik az egész világ, és oké, oké, ez most egy másik Orbán (unrelated!), de azért azt is tudjuk jól, megtanultuk, alaposan, beégett az elménkbe, hogy Orbán csak egy van, mindenki más gumicsont, gumicsont gumicsont hátán, gumicsont hűvös halomban, gumicsont a gumicsontkazalban, ahol gumicsont gumicsontnak gumicsontja.

213.1.2. Ilyenformán, meg úgy egyébként is, tényleg fölösleges elemezni, miket (nem) mond politikai igazgató gumicsontunk, mert hogy öles ökörségeket, az ugye  alap, ez a szakmája neki, ezt igazgatja, ez a feladat, és ez nemcsak a gumicsontság lényege, hanem ezé a politikai iskolájé, ha szabad itten eufemizálni, mert politika ebben egy darab sincs, hazudozás, átverés és gátlástalanság van, helyesebb volna tehát büntetőjogi fogalmakat használni, szerintem a legvisszafogottabb és még viszonylag találó a szélhámoskodás szakkifejezés.

Tehát, hogy miket mond, az ugye nem nagyon nagy meglepetés annak fényében (sötétjében), hogy… szóval mindennek a kreténségnek, ami itt zajlik másfél évtizede lassan, de konkrétan a 2022-es Orbán (az igazi, nem a gumicsont, a related) ötvenhatügyi alakítása után senkit sem lepne meg, ha eljutnánk végre (és eljutunk!) a baráti orosz csapatokkal együtt (vállt vállnak vetve, fej fej mellett, kéz a kézben) az agresszív amerikai imperializmus ellen halált megvető bártorsággal küzdő magyar forradalmárok narratívájáig.

213.1.3. Én továbbra is óva intenék mindenkit attól, hogy egyetlen szavukat is komolyan vegye, pláne elhiggye, pláne megfogadja. Egyetlen szavukat sem szabad, soha. Föl sem merül bennük, hogy kinyissák a szájukat azért, hogy ne a saját érdekükben, azaz nyers hatalmi érdekből hazudjanak. Szélhámosok.

És ahogy látjuk a pufók gumicsontot, röhejesek is. Napról napra röhejesebbek. Ahogy saját provokációját lekísérve rögtön támad jajongva, hogy őt megtámadták, elferdítik, hamisítják, kiforgatták, jaj, szuverenitás, jaj a külföldről pénzelt, és nyomja a hónapok alatt kifejlesztett kis paneljait, miközben ott vannak, digitálisan rögzítve a saját idióta szavai mellette.

Nyomorult dolog ez. Szinte sajnálni lehetne, ha nem lenne gátlástalan szélhámos, és nem okozna felmérhetetlen károkat. Pedig ezzel az emberi minőséggel, ezzel a morállal, a cinizmusnak ezen a fokán már tényleg komoly kihívás lehet a puszta lét.

213.2. Új idők új bőrtokos Sokolja és a Kokodzsámbó 180 grammos bakelitről

213.2.1. Legszűkebb családi körömben, a nevek most mellékesek, igényként merült fölfele a minap egy darab blútúsz bömbölő, miszerint búmboksz mihamarabbi beszerzése. Ez már eleve, a helyszínen, otthonomban azonmód tramutizált, hiszen a blútúsz bömbölő, miszerint búmboksz, miszerint bumburnyákboksz, miszerint búmerszomorító értékvesztett, elvadult, egyszersmind rohanó világunk legikonikusabban visszataszító jelenségei közé tartozik, azt is mondhatnám, hogy utálom, mint a szart.

213.2.2. Én eleve úgy vagyok vele, hogy az audióilag önmagára valamit is adó, igényes kultúrlény, amely csoportba önmagamat óhatatlanul is belesorolom, ha valóban tisztességes minőségben akar zenét hallgatni, akkor igenis vigye magával azt a két, csöves mono végfokot, az előerősítőt, a lemezjátszóerősítőt, a lemezjátszót, a két tölcséres hangsugárzót, ezekhez a kézzel, olasz hangszerezüstből tekercselt trafókat, és persze a szintén ezüst audiokábeleket, és nem mondom, hogy nincs vele macera, meg hogy nem legalább uszkvekvázi fél tonna az egész hóbelevanc, és persze, kell egy kisteherautó hozzája, dehát a cucc félmilliárd körüli árához képest az már tényleg aprópénz, ámdeviszont úgy gondolom, ennyi áldozatot mégiscsak illene hozni annak érdekében, hogy rendesen megszólaljon a Kokodzsámbó a 180 grammos vinylről, a mélyeknek legyen mélye, a magasaknak magasa, a közepének meg legyen közepe, hogy aszongya Put me up, put me down, put my feet back on the ground.

213.2.3. Na dehát ki volt adva az ukász (add nótám: „Generál Windischgrätz meg az egész stábja…”), hogy húzzak Dzsíbíelér a MédiaMarktba, sesperc alatt, egyik lábam itt, a másik ott, illa berek, nádak, erek (értsd, ahogy én értettem mindig: náda kerek). Nóta benne: a budaörsi MediaMarkt esetében igazán releváns sőt revalens ez az árvízvédelmileg is messzire, konkrétan a török idők elmocsarasodott Alföldjére vezető mondás, tudniillik az áruház helyén negyven éve még nádast lengetett a szél, ott dobáltuk egymás a közeli lakótelepépítésről beszerzett kisebb betonrögökkel, amikor éppen nem fölgyújtani próbálta valaki az egészet egy-egy doboz Filtol – a szocialista dohányipar első mentolos  szörnyszülöttje, viszont csúcskategóriás gagyidizájnja volt! – elszívásának mintegy levezetéseként, dehát ugye, alsótagozatosként nekünk is szórakozni kellettett valamivel, péeskettő nem volt még, no phones in sight, just living the moment, ahogy a meme mondja.

213.2.4. No, de tehát hogy az egykori nádas helyén beszerzendő készülék márkaneve, a Dzsíbíel egyébként egy nagy hifikorszak emlékét őrzi, amennyire azt egy ilyen fröccsöntött blútúszzajszennyezővel lehet, pedig a JBL-t az iparág egyik ősguruja, James B. Lansing alapította 1946-ban, az ő nevének kezdőbetűit őrzi a cégnév, persze, előtte meg az Altec Lansing főmérnöke és alelnöke volt, az Altec Lansing meg úgy keletkezett, hogy Lansing első cégébe, a Lansing Manufacturing Companyba bevásárolta magát a Western Electric, amely a telefonhőskor top technológiai fejlesztőközpontja volt, de mérnökei a húszas évek végétől fejlesztettek tölcséres hangsugárzókat is mozikba, az első hangosfilmekhez, ezeket a kis fogyasztású (3 wattos erősítőkhöz készült), mégis fantasztikusan dinamikus rendszereket a mai hifisták is csodálják, ilyeneket restaurált például Horváth Iván irodalomtörténész professzor és általános zseni, a 444-előd Index-előd Internetto egyik alapítója, ahogy ezt június eleji nekrológomban (síró fej, síró fej, gyertya, imádkozó kéz, integető csontváz) is említettem. Volt.

213.2.5. Szóval a JBL egykor tényleg fantasztikus hangszórókat gyártott, legendásakat meg ikonikusakat, és remek stúdiócuccokat is, de aztán a hifizésből kifogyott szufla (a nagy pénz) a JBL fúkuszt váltott autóhifira, mostan meg már filléres fejhallgatókkal szórja a piacot a Samsung leányaként, meg persze ezeket a pofátlanul túlárazott fröccsöntött zajszennyező szarokat, az új idők bőrtokos Sokoljait. A Mindenütt Fölöslegesen Jelenlévő Zene elsődleges hordozóját.

213.2.6. A Mindenütt Fölöslegesen Jelenlévő Zene persze nem új jelenség, valószínűleg azóta létezik, hogy az olcsó hangrepodukáló és -továbbító technológiát kifejlesztették, csak ötven éve még nem a búmbokszok, a Dzsíbíelek bömböltek/suttogtak/zajszennyeztek mindenfele, hanem a szobában üvöltött a világvevő, a konyhában az NDK tranzisztoros, a kertben meg a bőrtokos Sokol, rászigszallagozott laposelemről.

Ma meg kiül a paraszt a mólóra, naplamentézni romantice anyuval, oszt csak kibassza maga mellé blútúszbömbit, hadd szóljon valami aktuálisan gagyi elektronyikus az esti sétálóknak. Vagy megérkezik a strandra egy kedves, antipatikus társaság, ötvenes fiatalemberek zöld-fehér FC Tatran Presov 1898 (egyébként: FCT) törülközőkkel, leterítik, első dolguk, hogy rágyújtanak, irdatlan hűtőtáskákból hazai söröket vesznek elő, bezizzentik a búmboxukat Danubius Rádió-kategóriájú internacionál szemétpoppal, fölpumpálnak két Decathlon SUP-ot, aztán elhúznak láncdohányozva, sörökkel a kezükben sörözni, közben a bumbokszukból bönböl tovább a prolipop, egész addig, amíg ki nem ér a range-ből a Huawei. Vagy az orbánizmusban miliárdossá aszfaltozódott másodvonalas pártember ultrafenszi badacsonyi luxuspanziójába, a panorámára hegytetőről rászakadó instagra medence partjára, a „Labdázni, ugrálni, úszkálni, zuhanyozás nélkül medencébe menni stb. TILOS!” tábla mellé fölinstalláltatott a terméskő lábazatra egy-egy ilyen kis műanyag hangszórót, már anyagában is hermónikus, hadd okádja tényleg Sokol-minőségben a latinos-reggaetonos audiohulladékot reggeltől estig. Vagy amikor kappanhájas mamilok tekernek a Balaton körül csapatban, elektronyos bringával, persze, ne kelljen annyira pedálozni, és leleményesen önmagukra erősített dzsíbíellel, nehogy elunják magukat biciklizés közben, mert kurva unalmas ám mindig a tájat bámulni, és menet közben még mobilozni sem lehet, fröccsözni is alig, meg persze a környéket is szórkoztatni kell, ha már megépítette oligarchoid faszingerkám Szigligeten a félmilliárdos nádtetős hétvégi vityillót, reggel kilencre meglegyen az igazi, semmihez sem hasonlító népi hangulat neki is, amerre én járok, bámul a világ, ugye, mi több, Putmiápp, fílmahart, mékmeheppe, ájjáje kokodzsámbó, ájjáje, ijó.

213.2.3.1. Egy kis nyúlüregezés a közepesen sikerült Švejk-linket megmagyarázandó:

A Magyar Elektronikus Könyvtárban egy régebbi Švejk-fordítás, a Karikás Frigyes-féle található, ezt tudtam linkelni a windischgrätzes szövegrészhez. A Karikás-fordtás szerint a sorozásra indulni készülő Švejk (VII. Švejk háborúba vonul) így énekel az ágyban:

„Windischgrätz tábornok minden főtisztjével
Hajnalhasadáskor parancsot adott:
Hop, hop, hop,
Útra is kelt rögtön vitéz seregével,
Jézus Máriához fohászkodott:
Hop, hop, hop”

Tehát a ebben a fordtásban pont nem szerepel az a szó, az ukáz, ami miatt linkeltem volna. Az ismertebb, újabb, és színvonlasabbnak tartott, viszont a weben nem hozzáférhető Réz Ádám-féle fordításban ugyanez a dal:

„Generál Windischgrätz meg az egész stábja,
kiadták az ukázt, gyerünk a csatába,
hop, hop, hop!
Gyerünk a csatába, akinek van lába,
Jézusunk, Mária, itt legyetek máma,
hop, hop, hop!”

Az először 1930-ban, Párizsban megjelent Karikás Frigyes-féle Švejk-fordítás 2019-es új kiadásának szerkesztője, Darvas László az előszóban megjegyzi, hogy bár Réz – későbbi – fordítása letisztultabb, irodalmibb, Karikásé „mondhatni trehány – viszont zseniális, humora ösztönösebb és frappánsabb”. Az is érdekes, hogy Karikás nem a cseh eredetiből, hanem egy német fordításból dolgozott.

És ha már benne vagyunk a Švejk-fordítás-nyúlhólban: Karikás Frigyes életrajza sok elemében hasonlít a Jaroslav Hašekéhez. Szociáldemokrata-kommunista újságíró, író volt (ahogy Hašek is, bár ő anarchistából és nem szocdemből lett kommunista), a Tanácsköztársaság alatt komisszár a Vörös Hadsereg egyik alakulatánál (Hašek meg a szovjet Vörös Hadseregben volt politikai tiszt), a kommün bukása után menekülnie kellett, élt Franciaországban, itt jelent meg Švejk-fordítása, Katona Fedor álnéven, később a Szovjetunióba emigrált, 1938-ban Moszkvában a sztálini tisztogatások áldozata lett, koholt vádak alapján elítélték, kivégezték (Hašek viszont egy merényletben súlyosan megsérült, ezután hazaküldte a párt, és Prágában betegeskedett, írta később világhírűvé vált regényét, és mielőtt befejezte volna, 1923-ban, 40 évesen meghalt).

[Tulajdonképpen a Švejkről/ből kelletetett volna írni az egészet.]