444.hu, 2024. augusztus 30.
UJ PÉTER
209.0.1.
„Bolond hangszer: sír, nyerit és búg.
Fusson, akinek nincs bora,
Ez a fekete zongora.
Vak mestere tépi, cibálja,
Ez az Élet melódiája.
Ez a fekete zongora.
Fejem zúgása, szemem könnye,
Tornázó vágyaim tora,
Ez mind, mind: ez a zongora.
Boros, bolond szivemnek vére
Kiömlik az ő ütemére.
Ez a fekete zongora.”
209.1. Immáronunk átfogó ostroma
209.1.1. Immáron ember mivoltunk áll átfogó ostrom alatt – szkazál továris Kövér, és ha ő szkazál valamit, akkor az rendesen oda van szkazálva, tű a szénaszkazalban. És kik vagyunk mink, hogy egy ilyen (íjjjjen) közjogi méltósággal (kurzív, kiskapitális, kétszer aláhúzva a méltóság), egy ilyen megfellebezhetetlen morális és intellektuális (drabális) tekintéllyel összerúgjuk a port? Kvázi Hitler-bajszot akasszunk?
209.1.2. Semmiképpen sem szeretnák az elmentekámajóbüdösfrancbabolondputyinistatolvajokizmus gyanújába keveredni, de édes anyanyelvünk iránti tisztelet vagy micsoda, jó, mondjuk, egyszerűbben, jó ízlés okán mégis szóvá muszáj tenni, hogy a mivolt ostrom alatt történő állása hát, khm, némiképp problematikus képalkotás, de az zicher, hogy semmiképpen sem Ady-díjas (ad notam: Add ide az Adyt), pláne, hogy mitől volna átfogó ez az ostrom, már úgy értve, hogy létezhetne-e, mondjuk, emberi mivoltunknak részleges vagy nem átfogó ostroma is?
És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy úgy hülyeség a mondat, ahogy van. Viszont, és ez itt fontos viszont!, másfelől szépen illusztriálja a cihózist, amibe ezek az arcok és velük a fél ország – oké-oké-oké: csak a negyed!, csak a negyed! – vannak. Ülnek az ezermilliárdjaikon, már úgy értem, hogy ezek az arcok ülnek, nem a fél (csak negyed! csak negyed!) ország, mert ez utóbbi milliárdokon, pláne ezermilliérdokon nagyon nem ül, ide elég a rendszerpakk második fele: a rettegés, na, szóval ülnek a csúcsarcok az ezermilliárdokon, tízezermilliárodkon, telkócégeken, tévéken, ingatlanbizniszeken, magántőkemutyikon, bankokon, tigázokon, reptereken, ülnek a végtelenül hatékony, ultraolajozott hatalmi gépezet csúcsán, vadul rángatva a mindenféle karokat, és megszerezhetnek (és meg is szereznek) bármit, tönkretehetnek (és tönkre is tesznek) bárkit a felelősségrevonás legkisebb kockázata nélkül, tehát ott trónolnak fönn, a topcsimborasszó legcsúcsán, és rettenetesen be vannak szarva.
Vagy tényleg, vagy úgy kell tenniük. De a kettőt már ők maguk sem tudják szétválasztani.
209.1.3. Lépjünk tovább, mert továris Kövér legalább, ellentétben koleszbratyójával, a totális kövérrel, csak úgy bele a levegőbe, nagy általánosságban sületlenkedett, nem kezdte el instruálni mondjuk a szinkonrúszó-válogatottat, a száztagú cigányzenekart vagy a Nemzeti Lepkegyűjtő Kamarát.
209.2. Ügynökürügyi űrgyűrűfütty
209.2.1. Tehát haladjunk az általános sületlenség felől a konkrét sületlenség felé.
Az lett volna a feladatom ma leginkább, hogy újólag fölhívjam a kedves olvasók, előfizetők (támogatók) figyelmét erre a minden jel szerint kormányközelből indított akcióra, miszerint heves CIA-ügynöközés közepette nemzetbiztonsági kockázatként igyekezett bennünket azonosítani a „névtelen blogger”, egyébként a Városháza-ügy (eléggé titkosszolgálati típusú akciónak tűnő provokáció; kamuügy) kirobbantója, és nyomában persze a kormánysajtó.
Persze körbe is röhöghetnénk a derekas kis nájsztrájt: ügynököztek már számtalanszor, lejártókampányoztak, sorosoztak, árulóztak ezerrel, írták gyöngécske magyarsággal a számtalan sefülsefarkát.
209.2.2. És persze ez sincsen rendben, ezt sem kéne normalizálni, hogy legitim (egyébként valójában illegitim, miszerint jogellenes, de megfogahatatlan) hatalomgyakorlási módszer lett Magyarországon, hogy a kormány névtelen blogokon terjeszt hazugságokat vélt ellenfeleiről, kritikusairól, számára kellemetlen közéleti szereplőkről. Aztán ezeket az infomációkat már tényként szemlézteti körbe a lopott ezermilliárdokból fönntartott kormánymédia megszámlálhatatlan orgánumaival.
Nem kéne normalizálni, de már régen normalizáltuk. Lenormalizálták a torkunkon. Így működünk. Ilyen országban élünk.
209.2.3. Lehet-e még itten szintet lépni? Persze, hogy lehet. (A félmeztelen lovas biztatóan mosolyog: Hold my Kalasnyikov!)
A Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozása, és a hónapok óta épített, teljesen alaptalan szuverenitásrinyálás elég világosan jelzi.
Pillanatok alatt ott találhatjuk magunkat, hogy a megmaradt maroknyi független közéleti hírlapot is megpróbálják ellehetetleníteni.
209.2.4. Önöknek, kedves olvasók, tényleg fölösleges ezt végigvenni:
209.3. Kár
209.3.1. Látszólag nem ide tartozik, de valójában nagyon is: a Madách Imre Gimnázium igazgatója nem sértett törvényt, nem okozott kárt a magyar oktatásügynek, nem okozott kárt a diákjainak, hanem ez utóbbiak érdekét nézte az államhatalommal szemben.
Hiszen a rendszer lényege, hogy bárkinek bármekkora kárt lehet okozni, sőt kell, kötelező, ha a hatalom érdeke úgy kívánja, nem számít semmi. De a hatalomnak a legkisebb kárt okozni, ellenszegülni nem lehet.
Aki mégis megpróbálja, annak ez a sorsa: lejáratás, kirúgás, megsemmisítés.
Az, hogy ezek mekkora kárt okoznak, nem számít. Nem számít a diák, nem számít a tanár, se a szülő, semmi. Csak a győzelem számít. Orbáné.
Amíg az ország ezt eltűri, addig… (mindenki egyénileg fejezze be…) (mielőtt még elkezdené.)