444.hu, 2024. április 12.
UJ PÉTER
189.1.1. Amíg itten el-elmagyarpéterezgettük, tüntikéztünk, létszámháborúztunk a hetekben, szép csöndben összeomlott Magyarország költségvetése. Nem egy nagy zaksón, vonogathatja a vállát a túlszofisztikált gazdasági gurumogultótumfaktum/hírfüggő okoskodó, a múlt hónapban is összeomlott egyszer, talán a jövő hónapban is össze fogik, meg aztán, olyan rendszerben élünk ugyebár (Hátasztánban, konkrétan), amelyik a saját törvényeit se nagyon veszi komolyan, illetve, ilyen parodisztikus posztmodern pszeudojogállamban, amelyik annyi erőfesztést még hajlandó tenni, hogy utólag legitimálgassa magát, tehát újra és újra áthágja ugyan saját szabályait, de aztán (vagy még előtte, esetleg közben) magához igazítja az eredetileg is magára szabott törvényeket, mer’ a kétharmad az kétharmad, az Országgyűlésnek nevezett gyenge-közepes médiaattrakciónak és milliárdosnapközinek pedig az a feladata leginkább (nem ám népképviseleti izé, nem ám demokratikus anyámkínja meg a politikai akaratképzés hogyishívjákja, egy nagy túróst!), hogy jogszabályokat gyártson a miniszterelnök keze alá.
189.1.2. Tehát költségvetés, már olyan, rendes demokráciákban szokásos költségvetés eddig se nagyon volt az orbánizmusban, dehát annyi minden nincsen, ami rendes demokráciákban szokásos, miért pont ez lenne, ugye: hanem a pénzügyminiszter leírt valami számot, hoztak egy törvényt, aztán történt ez vagy az, a miniszterelnök illetve valamelyik erre fölkent és megfelelő tintaceruzával fölszerelt mamelukja meg egyszercsak megjelent, átsatírozta a számot, írt a helyére másikat, ment is a Kossuth térre: szavazzatok! Meg amígy is valami vészhelyzet van általában, talán még a szavazgatást is ki lehet kerülni, ha éppen kell, meg az eredeti „költségvetés” is tele szokott lenne mindenféle címkézetlen összegekkel, oda is lehet nyúlni. Szóval mozgástér mindig van, minálunk mozgástérből van a kerítés.
189.1.3. De mindezideig a számok kábé rendben voltak, megfeleltek a kritériumoknak, a kritériumok is nekünk, a gazdaság ment, mendegélt, ahogy a régió többi gazdasága is. A 95 százalékos propagandatartalmú rendszer mindezt világverő, rendkívüli, évszázados távlatban is egyedülálló gazdaságpolitikai eredményként tálalta a lakosság azon részhalmazának, amelyik nem tud vagy nem akar megnyitni egy világbanki adatoldalt. Ez a részhalmaz ugyebár a lakosság 99 százaléka, azt a maradék egy százalékot meg hatékonyan el lehet kussoltatni/lejáratni/külföldre üldözni. Hanem aztán válságosabb idők jöttek, és a sereghajtóból-éllovas, világverő, knayarbanelőző, Ausztriát 2030-ra lehagyó magyar gazdaságból megint éllovasból-sereghajtó lett, Európa-bajnok inflációval, aztán irtózatos, szűnni nem akaró költségvetési hiánnyal, recesszióval, irtózatos kamatokkal megfékezezett forintgyengüléssel és aztán a költségvetést leszívó kamatterhekkel és így tova.
189.1.4. Szóval azt is mondhatnánk, hogy igen, hát összeomlott a költségvetés megen, nincs itt semmi látnivaló, de a fenti mondatokkal a felületesnél is felületesebben vázolt helyzetben meglepően látványos, még a központilag gyártatott médiaködön keresztül is érzékelhető kapkodásba, bénázásba, Airplane-filmek lezuhanós pilótajelenetébe illő börleszkelésbe kezdett az egyébként a világon mindenkinél magabiztosabbnak bemutatott gazdaságpolitikai csúcsvezetés. (Persze, érzékenyebb, elemzőibb hajlamú olvasó fölvetheti, hogy gazdaságpolitika, mint olyan, nincsen, nem is lehetséges ebben a rendszerben, mert kizárólag hatalompolitika van, és minden más csak azt kiszolgálni hivatott alpolitika.) Akkor: a gazdasági alpolitika az erőteljes erdoganizálódás jeleit mutatja, miszerint miután a nagy világgazdasági és reginális konjunktúrában is tövig nyomott gázzal, tehát mesterségesen fölpörgetve működő gazdaság recesszióba kerülve már nem hozza a rendszer legitimitásának megtartásához szükséges számokat, az autokrácia parancsszóra ugrabugráló főgépészei vadul nyomkodni kezdenek mindenféle gombokat, maga az autokrata pedig mind erélyesebben, mind türelmetlenebbül noszogatja őket, egymásnak ugrasztja, feszíti, versenyezteti, személyes ötleteivel traktálja őket, ebből keletkezik a fent említett Airplane-lezuhanásjelent, amikor ezer kéz matat a műszerek, gombok, kapcsolók fölött, a magasságjelző mutatója pedig vadul köröz az óramutató járásával ellentétes irányba.
(Zárójel: az erdoganizálódás szót meghallván, akár vérmes remények keltődhetnének némely magyarpéterista fejekben, minthogy a legutóbbi török választás eredményei valami váratlan ellenzéki áttörést mutatnak. Igen ám, de ez is csak helyhatósági volt, a rendszer még mindig messze a megrogyástól – már Erdogané –, pedig nem egy-két éve, hanem több évtizede űzi ezt a játékot, egyre borzasztóbb gazdasági eredményekkel, még a magyarhoz képest is eszelős inflációt, néha a száz százalékost közelítőt, illetve rohamosan romló lírát produkálva. Tehát inkább rémisztő, hogy milyen botrányos gazdasági eredményekkel milyen sokáig képes navigálni egy-egy ilyen neoautokrácia. Ja, és autokrácia ide vagy oda, a törököknél még mindig sokkal-sokkal erősebb és potensebb az ellenzék, mint nálunk. Magyar Péterestül vagy anélkül, mindegy.)
189.1.5. Az elmúlt hónapokban, amikor valami újabb drámai körülményromlás áll be (forintesés, cudar költségvetési hiány, minden jóslattól elmaradó növekedési szám etc.) előkerül a jegybankelnök, aki újabban a Józan Gazdaságpolitikus tőle meglehetősen szokatlan szerepét alakítja, nem kevés irritáló „hiába vagyok zseni, ha ti mindent elbasztok”-stichttel, és aggódik, hogy mostmár kéne csinálni valamit a hiánnyal meg az egyensúllyal, mert ebből baj lesz. Amire jön Varga miniszter, és finoman odaszúrogat a jegybankelnöknek, hogy nem kell itt annyira aggódni, nincs semmi dráma, faragunk egy kicsit számokon, és jövőre már hasítunk is. Aztán jön Nagy Márton, a miniszterelnök személyes lázálmodója, aki helyre tesz mindenkit, és bemond valami tök nyilvánvalóan röhejes számot, mint növekedései célt, és erdoganiánus javaslatokkal él. Általában maga a fősámán is csatlakozik gazdasági látomásaival, merész jóslatokkal, többnyire az EU-t ekézve, a gyenge versenyképességen meg ilyesmiken aggódva, nem zavartatva magát attól, hogy a világ tíz legversenyképesebb gazdasága közül legalább négy európai, Magyarország viszont az EU-s versenyképességi rangsorok utolsó harmadában vagy inkább utolsó negyedében szerénykedik. Orbán esetenként beveti még Parragh László, az Első Ingyenélőt és Udvari Főkártékonyt is, akinek a feladata általában Matolcsy gyalázása.
Aztán az egész kezdődik előről, amikor Nagy Márton és Orbán lázálámairól néhány hét alatt kiderül, hogy még röhejesnek is komolytalanok, a jósolt növekedés elérhetetlen (tavaly konkrétan mínuszban voltunk a sok merész terv után), Varga tervei teljesíthetetlenek, és ilyenkor kell szólni Lázár Jánosnak, hogy kezdjen el fenyegetni valami multit, hátha még néhány napig azon rágódik a közvélemény, és lehet megint EU-zni is egy kicsit, azt szeretik a mufurc kurucok.
Ennyi a nagy dacapoalfinézás: szar számok, jóslatok, hagymázolás, Nagy Mártonék hisztiznek, hogy növekedés kell, és beruházás, és alacsony kamat, de ha csökkentik a kamatot, elszáll a forint és az infláció, sápítozik Matolcsy, meg ezek miatt már így is alacsony a fogyasztás, és nem jön az áfabevétel, az államkassza üres; talán megszorítani kéne, de azt ugye tilos, mert az bokrosgyurcsánybajnai, vállalhatatlan; és ilyenkor még jön a parádés ötlet, hogy ha nincs fogyasztás – persze hogy nincs, amikor eddig direkt tartották alacsonyan a béreket és gyengítették a forintot, hogy ez az egyetlen versenyelőnyünk maradjon, aztán jött rá brutális infláció –, akkor majd exportból növekszünk, dehát ahhoz meg világgazdasági de még inkább európai konjunktúra kéne, ami nincs, és nem is várható, illetve hatékonyabban termelő, nagyobb hozzáadott értéket előállító és versenyképesebb vállalatok kellenének, amik meg pláne nincsenek, mert ilyeneket nem ellopott EU-támogatásokból, valódi piaci körülmények között lehetett volna kinevelgetni, ami van helyettük viszont: Mészáros és Mészáros és Mészáros és Mészáros és Mészáros. És Mészáros. Meg Tiborcz. (Mindösszesen: Orbán.) Plusz a rohadt, kizsákmányoló multik, a rohadt, kizsákmányolt vendégmunkásokkal.
Na, ezzel fogjuk mi utolérni Ausztriát. Hat (6!) éven belül.
189.2. Egy link: Bächer Iván posztumusz novellája
189.2.1. Tudom, kicsit olyan cinikusan vagy hogyan, minimum furcsán hangzik, de ez az egész sztori, a kedves Pozsonyi úti könyvesboltossal, a Piccolóval és az agresszív hajléktalannal tényleg nagyon olyan, mintha Iván (egykori szobaszomszédom a Népszabadságnál) írta volna – írná – a sírból.
189.3. Borízű live május elején – tízelek száznak
189.3.1. Régóta tervezzük, hogy megpróbálkoznánk egy élő, színpadi podcastfelvétellel, elég elterjedt műfaj ez ma már, és talán nekünk sem állna rosszul. Úgy tűnik, május másodikán össze is jön, viszonylag kis létszámmal próbálnánk az elsőt, amolyan pilotként, aztán meglátjuk. Tessenek figyelni, Kör-tagoknak hirdetjük majd, napokon belül. Helyek nagyon korlátozott számban. (Kábé száz?)