444.hu, 2023. augusztus 3.
UJ PÉTER
153.1.1. A nyári tököslecsószezon legfontosabb politikai beszéde kivételesen nem Tusványosutt, hanem a felcsúti Palcsó Tamás Aréna karéján hangozott el a minden szempontból nómenesztómen „Istenes” László értő és mélyen egyetértő mikrofonja előtt. Orbán Viktor már alig egy hét alatt legendássá, majd legendásból ikonikussá vált retorikai mesterművét, amelyet csak „The balfutó speech” néven emleget a nem elég hálás utókor, azóta sokan kommentálták, aktuálpolitikai, geostratégiai, futballszakmai és még ezernyi más szempontból, itt már csak két szerény ponttal egészítenám ki a tökéletest.
153.1.2. Proprímó ádegy először: Ha a Joe kimegy balfutóba, akkor centerhalfnak kell átbattyogni jobbszellőnek pacekba, a jobbkötő meg mehet kornereket rúgni, akkor meg a balbunkó kibassza taccsra vagy luftot rúg, a portásnak kell kiszednie robinzonáddal a pipából, viszont három afta – király afta, első kaja nem kaja, vészkapus nincs.
153.1.3. Proprimkó ádegy másodszor: „Ma ez a mamahotel, ez az egész pátyolgatás, ami Magyarországon ma jellemző nagyon sok szülőre… ez a, a rengeteg kütyű, a különórák világa, ami a modern világnak a velejárója, ez ma nem segíti a magyar futballt” – szkazál Orbán. Ezzel kapcsolatban meg annyit kellene talán még megjegyezni, hogy az egész világ, mint olyan, sem a modern, sem a nem modern, semelyik sem segíti, soha nem is segítette a magyar futballt. Rohadt egy világ ez, summa summárum. Amikor még egy darab kütyű sem volt a világon, a magyar futball már akkor is nagyon nemsegítve volt, emlékezzünk csak a 86-os irapuatói tragédiára, az 1982-es alicantei tragédiára, az 1978-as Buenos Aires-i tragédiára. És így tovább.
Pedig akkor még se mamahotel, se pátyolgatás, se különórák, a gyerekek, ahogy kell, iskola után húszfilléres alapon, néhány kisfröccs mellett utliztak a kocsmában, és szívták a rövid Fecskét.
153.1.4. Szerencsére lesz itt egy pont, amikor a majom majd beleugrik a vízbe.
153.2. Dinamikusan fejlődő tárházaink
153.2.1. A főttkukorica–görögdinnye-szezon második legjelentősebb politikai beszéde sem Tusványosutt, hanem a Magyar Tenger partján csobbant belpolitikai élet langyosan pangó, itt-ott iszaposodó állóvízébe: Novák Katalin az 5,2 kilométeres táv teljesítése előtt (a 2 óra 58 perces elnöki idő fektcsekkolása lapzártakor még zajlik) hungarikumozta le a Balaton-átúszást, azzal a nehezen kikezdhető érveléssel, hogy Balaton-átúszás csak Magyarországon van.
153.2.2. Sokan gúnyolódtak ezen, epés megjegyzéseket tettek, ironizáltak, szarkasztikuskodtak, de az elnökasszony nagyon is pontosan és következetesen alkalmazta a hungarikumtörvény szövegét és szellemét, abban ugyanis szó szerint benne van, hogy hungarikum minden, ami a magyar. Így lehet hungarikum egyszerre az aggteleki karszt, a Kodály-módszer és a Kürt Zrt. adatmentési módszere. De hungarikum a fingszag a hetes buszon, a „Háborúpártiak” plakátkampány, és a háromhetes naprafogóolajban sült balatoni busafasírt is. A törvény szövege szerint.
„Az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy a nemzeti értékeket az egyetemes értékek részének tekinti, amely értékek a magyarság múltjának, jelenének és jövőjének dinamikusan fejlődő tárháza, az értékalapú nemzeti összefogás alapja.” Hogy mást ne is idézzek rögtön. Azt mondjuk bármely a magyar nyelvet (HUNGARIKUM!) áltiskolás szinten bíró, önáló cselekvésre képes személy megállapíthatja, hogy ennek a szövegnek, se a törvényének, se a kapcsolódó kormányrendeletekének, semminek, az ég egy adta világon semmi értelme.
153.2.3. Tehát nem Novák Katalin mondott hülyeséget. Hanem Magyarországnak van egy (legalább egy) tövénye, amely manifeszt kreténség. Mindenkinek, aki megszavazta, zárt osztályon a helye.
Egyébként maga a törvény is – meg fognak lepődni – hungarikum.
Ó. Ió. Rekurzió.
153.3. Nem beszélni, cselekedni
153.3.1. Hogy mégis mentsünk valamit, így majdnem két hét után az állampárt központi kempingjének renoméjából vagy rekaméjából, állapítsuk meg, hogy egy nagyon fontos, akár évtizedes távlatban is irányt mutató politikai gesztus azért kötődik a 2023-as báványosi szabadegyetemhez is: Budaházy György részvétele. Az elnöki kegyelemmel szabadult elítélt sima vendégként volt jelen, talán még egy évet várnia kell, amíg színpadra is kerül. Vagy valamelyik VIP-be.
153.3.2. Ebből az alkalomból szeretnénk emlékeztetni arra, hogy milyen simán napirendre tetszettünk térni, mi, mindannyian, véreim, magyarok, az ország népe afölött, hogy egyszerű politikai döntéssel (mondani sem kell: egyszemélyivel) szabadon engedtek egy súlyos, politikailag motivált erőszakos cselekmények miatt jogerősen elítélt bűnözőt. Nem mentették föl, nem indították újra a perét, nem vizsgálták. Egyszerűen elengedték.
153.3.3. Nem sok kétségünk lehet, hogy ki is döntött a kegyelemről. És nem lehet kétségünk a szándék felől sem. Az is nyilvánvaló, mi az üzenet. Az üzenetek. Több is van.
Hogy mi az üzenet Budaházynak és radikális elvbarátainak? Ha megfelelő célpontok ellen követtek el bűncselekményeket, megúszhatjátok. És mi az üzenet a politikai ellenfeleknek? Féljetek.
Olyan kellemes 1920-21-es hangulat lebeg a szitu körül. „Nem beszélni kell itt, hanem cselekedni!” – hogy Horthy Miklós állítólagos szavaival éljünk, amivel már rögtön oda is bacsó- illetve somogyibéláztunk.
153.3.4. Egyébként Budaházyék merényleteit elég részletesen felsorolja ebben a Jelen-interjúban Laborc Sándor, az NBH volt főigazgatója (akit annak idején moszkvai tanulmányai és kapcsolatai miatt támadott a még ellenzéki Fidesz :)), sőt arra is célozgat, hogy Orbánék hogyan szíthatták a feszültséget szélsőjobboldali csoportokon keresztül 2006 őszén, az őszödi beszéd miatt kitört zavargások idején. Egyébként Rényi Pál Dániel könyve, a Győzelmi kényszer is tárgyalja az időszakot, mégpedig futballszemszögből, mivel az események alakításában kulcsszerepet vittek a huligáncsoportok. Orbán a legfeszültebb pillanatokban is ragaszkodott a legkeményebb, legkonfliktusosabb taktikához, hogy minél több embert vigyenek az utcára, minél inkább próbálják sarokba szorítani Gyurcsányt; ekkor még a Fidesz többi vezetőjével is szembe került.
Ehhez képest is lehet értelmezgetni a 2006-os eseményeket újra és újramesélni, újrakeretezni, mítosszá emelni próbáló kormányzati propagandanyomulást kurzusfilmestül, illetve Budaházy kegyelmét, Toroczkai politikusi karrierjét meg ilyesmiket.
153.4. Diverzitás hollandi mártással
153.4.1. Volna itt még egy kis cikk. Egy kis semmise. Nem is foglalkoztam volna még ilyesmivel egy-két éve, az biztos, többnyire azt hittem, hogy az ilyen túlpíszískedő hipervók rémtörténetek inkább amerikai balradikálisok, jobbradikálisok által felnagyított, eltúlzott, általánosított, átértelmezett izéjai. Aztán már nem.
153.4.2. Onnan indulunk, hogy Thomas Starker, fiatal, amibiciózus és tehetséges fiatal angol séf londoni étterme nagyon befutott mostanában. Starker és csapata remekül építgette magát a közösségi médiában, ötletes és egyszerű fűszervajreceptjeit milliók imádták. Aztán néhány napja Starker kiposztolt egy képet a csapatról. Nyolc szakácsruhás, fehér férfi áll az étterem előtt. Kitört a botrány. Micsoda diverzitáshiány! Sehol egy nő, sehol egy nem fehér! Alighanem a légkör is toxikus.
Starker próbálta a csitítani a hörgést: ilyen szakembereket talált, nem válogatott sem bőrszín, sem nem, sem egyéb nem szakmai szempont szerint.
Ettől a diverzitásmegszállottak persze még dühösebbek lettek.
153.4.3. A Bloomberg cikkírója levonja a tanulságot keményen. Egy fekete nő ismerőse, éppen Indiegogo-kampányt kezdett, hogy újraindíthassa egyébként nem ismertetett okok miatt bezárt nigériai éttermét Londonban, világos tehát: a londoni éttermi közegben kegyetlenül elnyomják a nőket és a színesbőrűeket! A klasszikus „a szomszéd Józsi bácsi nyolcvankét éves, minden nap két dobozzal szív, nekem senki ne mondja, hogy a dohányzás káros az egészségre!” logika. És ha már az „egyfős fókuszcsoportot képezek önmagamból” tudományos módszerrel haladunk, akkor mindenki megpróbálhatja fölidézni valamelyik közelmúltbeli londoni élményét, ha esetleg volt neki: hány fehér, angol férfit látott különböző éttermi konyhákon sürgölődni? Kell majd erőltetni a memóriát.
Én tavasszal voltam, és csak egy helyen emlékszem fehér emberekre (igaz, általában indonéz, török, perzsa, koreai, pakisztáni, afgán, ujgur, thai éttermekbe mentünk, dehát hova máshova tud menni az ember Londonban?), kiejtés alapján azok is dél-amerikaiaknak illetve portugáloknak tűntek.
153.4.4. Összegzek: sikerült megtalálni kábé az egyetlen londoni éttermet, ahol csak fehér férfiak főznek. Következtetés: a londoni gasztró nem elég micsoda…na…. sokszínű! Logikus, nem?
Megjegyzem, attól sem lesz jobb a hollandi mártás, ha megfelelően van beállítva a különböző bőrszínek és nemek aránya. (Nagy kérdés, mi a megfelelő, és ki állítja be?!) És nagyon igaz a Bloomberg-cikk címe (kábé az egyetlen mondat benne, ami oké), miszerint a fehér srácok nem tudnak mindent jól megfőzni, Csakhát egy étteremben nem is kell mindent főzni, elég tucatnyi ételt, de azt aztán tényleg jól kéne, és arra kell jó embereket találni, hogy az a tucatnyi étel a lehető legjobb legyen. Adott esetben lehet, hogy nyolc fehér férfit találunk alkalmasnak a feladatra. Vagy hat fekete nőt. Három ázsiait, két fehér transzt, öt fekete leszbikust, akármilyen permutáció és kombináció elképzelhető. Attól függ, mit akarunk főzni.
153.4.5. De aki szerint 2023 londoni vendéglátásában nem elég nagy a diverzitás, az egész egyszerűen hibbant.