444.hu, 2023. július 6.
UJ PÉTER
149.1. Az akkumulátort is sokszor kell akkumulálni
149.1.1. Valahogy már Matolcsy György sem szokott az elmúlt száz év legsikeresebb gazdasági korszakáról beszélni (egyáltalán: semmiről sem szokott beszélni), elmúlt az egész, a magyar csoda, mintha soha nem is lett volna. (Tényszerűen: nem is volt.) Ausztria hónapokon belüli utolérése sem kerül szóba, helyette van végtelen békevágy és háborúpárti Gyurcsánysoroskarácsony, és persze rohadt Brüsszel. Migidimigránsok. A rendszer napról napra keményít. Szorít a gyeplőn. Muszáj neki. Az autokraturisták kényszerpályája, aranyszabálya, sine qua nonja és non plus ultrája (akárhány in 1): ha nincs pénz, fokozd a nyomást. A tanárok már érzik. És a gazdaság több szereplője is, a Richtertől a befektetőcégekig, persze őket nem sajnálja senki, a közgazdasági ismereteit Facebook-emojikből szerző lakosság egészen homályos (többségi) részhalmaza még örül is a megkülönadóztatott „multiknak”, „spekulánsoknak”, egy-két év múlva meg, amikorra a magyar gazdaság még működő részei is rogyadozni kezdenek a hülye kormányzati ötletek alatt, már senki sem fogja tudni összekötni a különadókkal és más politikai károkozásokkal, lesz majd valami újabb bűnbak (vagy a régiek), ahogy ma sem tudja senki összekötni fejben a rezsicsökkentését a leverhetetlen, huszonszázalékos inflációval. Pozitív egész számokat kéne tudni összeadni ugyanis.
A brüsszeli szankciók, azok, persze. (Hahó, észkombájn, az olajár tíz százalékkal a háború előtti szint alatt van! És negyven százalékkal a február végi csúcs alatt.)
149.1.2. A magyar gazdaság gyógyítására új csodadoktort kellett keríteni, persze ő sem új, de most csodább, a számmisztikus fősámán spiritiszta már nem volt elég ezoterikus. Az új (régi) preparababrafenomén pedig a gazdasági lélekvilággal transzcendentális frizuráján keresztül kommunikáló külgazdasági auralátó és hősszerelmes lett. A kínai befektetőszívek lovagja, egy igazi Don Jüan, aki minden héten idehódít egy akkumulátorgyárat. Annyi akkumulátort fogunk gyártani, hogy akkumulátorból lesz a kerítés, az akkumulátorok is akkumulátorról mennek majd, még a paksi kettes reaktorait is akkumulátorról hajtjuk, csodájára jár majd a világ.
149.1.3. Volna is egy hatékonyságjavító ötletem Szijjártó Jüannak: ahelyett, hogy hetente új helyszínekre rohangál akkugyárat bejelenteni (majdnem azt írtam: átadni; de az átadásokkal várjunk még, látjuk, hogy Paks 2 is milyen rohamtempóban halad, 13 év alatt már majdnem kiásták az alapásók szállásának alapját), egyszerűbb lenne, ha eleve akkugyár-gyárra találna befektetőt, és akkor már rögtön akkugyárakat gyárthatnánk. Számolatlanul. Sőt, az akkumulátorgyár-gyár mehetne rögtön akkumulátorról, és akkor kész (már megint!) a magyar iparpolitikai és gazdaságfejlesztési perpetuum mobile.
149.1.4. Hogy mitől ez a nagy akkugyármánia, nem nehéz megmagyarázni. Nem, semmiképpen sem gazdasági ésszerűségből, hiszen az elektronikai eszközök gyártásához vagy a közgazdasághoz valamennyit értő emberek szerint Magyarországnak az égvilágon semmije sincsen, ami az akkugyártáshoz kéne, se nyersanyaga, se energiája, se munkaereje. Bár ez utóbbit, mármint a kellően kiszolgáltatott, képzetlen, tehát olcsó munkaerőt elkezdtük előteremteni az oktatás színvonalának bátor csökkentésével. Akkor mije van Magyarországnak? Adóssága! – vágja rá büszkén Nagy Márton, az autokrata gazdasági főmachinátora. Illetve ő úgy mondja, tényleg büszkén, hogy támogatás, az van, azt tudjuk mi nagyon, támogatást adni, többet mindenki másnál, ez a nagy szellemi (és fizikai) teljesítményünk, megnyertük a támogatási versenyt, egységnyi akkukapacitásra vetítve tízszer annyi állami támogatást nyomunk az akkugyárakba, mint Németország vagy Svédország, hogy két híresen gyenge iparú, költségvetésileg meg úgy általában is csúnyán legatyásodott fejlődő országot hozzunk példának. De most majd tanulhatnak tőlünk iparfejlesztést!
149.1.5. Támogatás miből lesz, ha üres a kassza? Hát hitelből! Majd kifizetik a következők, brutál kamattal. Illetve már fizetgetjük mi is a gyenge forinttal, magas inflációval. A javát meg rátoljuk a jövőre. Ahogy azt a politika mindig csinálja.
149.1.6. Tehát az akkugyártásból sok nemzetgazdasági haszon nem lesz, a technológia kívülről jön, hozzáférni nem lehet, beszállítani nem lehet, alapanyag is import, a munkaerő jórésze is, tehát akkor mégis minek annyi akkumulátorgyár?
Nem mondom, hogy ab ovo illegitim célja volna a magyar államnak kiemelni néhány ezer bangladesi családot a mélyszegénységből… nyilván több értelme van, mint mondjuk stadionokra költeni, mert attól legföljebb két és fél tucat futballhuligán kulturáltabb körülmények között tudja beverni egymás fejét.
Na, de sokkal inkább az az akkugyár értelme, hogyha jön, ha hozzák a kínaiak, akkor lehet nekik építeni. Gyárat. Mert most stadiont meg autópályát egy darabig biztosan nem lehet: üres az államkassza, nincs megrendelés. Viszont az építőipar – mit tesz Isten! – szinte valamennyi kulcsszereplője az autokratúra gazdasági hátországának része, mondjuk ki, az orbáni hatalomgyár legfontosabb anyagi erőforrása. A hatalomújratermelés kulcsszektora. (Ez nem sörhas, hanem a hatalomgyár üzemanyagtartálya.) Az építőipar etetése az autokratúra számára létkérdés. És meg is eteti vele a jövőt. A mienkét.
De legalább Hatvanpuszta szépen bővül.
149.2. Szilárd jövő nélkül nincs rezsimúlt
149.2.1. Rezsi Szilárd, elhízásért felelős zsírügyi főpacal nemrég büszkén posztolt oda, hogy lám, Európában minálunk második legolcsóbb a lakósági energia jövedelemarányossan. (Illetve, egész pontosan, ez fővárosok összehasonlítása, tehát Budapestre áll az adat, ami már árnyal, mert ott a jövedelem jóval magasabb). Nagy büszkeség. Szép teljesítmény. Pont, mint megnyerni a támogatási versenyt a kínai akkugyártóknál. De tényleg: pont.
És mint fönt jeleztük, az olcsó energián, hülyefón csoporton és pocsék oktatáson fölnevelt lakóság számára úgysem áll össze soha, hogy egyébként az „olcsó” energiáját fizeti tejben, kenyérben, kórházi csődben, a gyerekei jövőjében, mindenben vissza. Sőt termeli újra a saját ördögi körét, az egyre szarabb oktatással, egyre szegényebb egészségüggyel, minden mással. Hosszú évekig. Mindörökké. Mert az államkassza éppen az agyontámogatott energiaárak miatt üresebb az üresnél is.
Illetve, hogy még pontosabban fogalmazzunk: Orbánék három választási győzelmét fizeti. A saját szavazatát. (Ügyes!)
149.2.2. Egyébként még megbízható elemzők is bedőltek ennek a primitív trükknek, amikor azt elemezték ki még a 2022-es választások előtt, hogy a korábbi ciklusokban Orbán végre szakítani tudott a kilencvenes és kétezres évek kormányról kormányra öröklődő gyakorlatával, miszerint a választás előtti évben kiköltekezik, mint az állat, de lám, Orbán, ez a zseniális csibész, megoldotta, hogy ne menjen mínuszba a költségvetés. Hát úgy oldotta meg, mint amennyire Gyurcsány. Máshova könyvelte. Bele, megintcsak, a jövőbe.
149.3. A Reagan Youth zenekar így fogalmazta meg a fentieket 1983-ban:
149.4. Diszkó, diszkó, diszkó
149.4.1. Szerkesztőségünk dél-szudáni szórakoztatóipari érdekvédelmi szervezeteket és hatóságokat koveroló külső munkatársa ajánlja az önök figyelmébe a dél-szudáni diszkótulajdonosok szervezetének vezetőjét, akit neve alapján meg is hívhatnánk az egyébként is dél-szudáni sémára szervezett magyar kaszinóbiznisz valamely felügyeleti szervének élére: