444.hu, 2023. április 6.
UJ PÉTER
136.0.0. Némileg alibizok az alábbiakban. (Zom? Ikes-e e?)
Megannyi magas szintű szir-szar föltorlódása (hegyekben áll a szar tengere, óh, magyar!), mi több tornyosulása, csomolungmásodása, valamint a tavaszi szünetre időzített családi csellengés miatt meglehetősen ideálistalan körülmények között hevenyészem össze jelen hírlevelem, ezért szíves elnézésüket vagyok kénytelen kérni. (Önök pedig kénytelenek elfogadni.)
Nagyon nagy megfejtések helyett, régóta tologatott, de kulmináló-kulminálgató témák jelzésértékű megzenesítésére vállalkozék, amolyan kis semmisékre.
136.1. Az urnák elé járulás egyéves jubileumálása
136.1.1. Proprímó ádegy először ugyebár évfordultunk minap: idestova egy esztendeje, egy század évszézada voksolta le magát az urnák előtt, a fülkék magányában a legszélesebb körű lakóság. Én magam a saját nevemben ugyan nem fűztem vérmes reményeket, sőt, nemhogy vérmeseket, de leginkább semmilyeneket se, bár ezt a nem fűzésemet, taktikai okokból, nem nagyon kötöttem ezúttal a t. olvasóközönség orrára, okulva a 2018-as tapasztalatokból, amikoris választás előtti elemzésem (miszerint akkora ellenzéki zakó lesz, hogy még Orbánon is lötyögne) érezhető flusztrációt váltott ki az olvasókból. Gondoltam, most nem idegesítek halálra senkit, mindenkinek jobb lesz így. Nyilván nem lett, de mégis.
Csak közelebbi ismerőseimnek ordibáltam, már egészen az ellenzéki előválasztástól, hogy hát ezek a barmok nem értik meg, micsoda kárt csinálnak, micsoda kiábrándulás lesz ebből, hogy most elhitetik az emberekkel, fölpiszkálják őket, aztán majd áprilisban meg…
136.1.2. A nagy kiábrándulás jött is, nagyobb, mint ’14-ben és ’18-ban. Meglepően nagy. Már azért meglepő, mert én úgy gondoltam, viszonylag értelmes emberek ennyi idő, 12 év alatt rájöhettek, milyen rendszerben élnek. Nem olyanban, amilyenben más is nyerhet választást, mint Orbán Viktor. Viszonylag egyszerű matek. A GDP hány százalékát is tetszenek kontrollálni és fejni a hatalomújratermelés érdekében? Tizenöt? Húsz? Huszonöt? Harminc?
Amiből (a matekból) elég világos, hogy nem, nem azon múlik, hogy összefogik-e vagy nem-e fogik össze, meg-e szólítja a bizonytalanokat (elnézés, hogy megszólítom, ön bizonytalan?) vagy nem, le-e megy-e vidéküttre vagy a körúton belülról izél, hogy ügyekkel foglalkozik vagy issuekkal, hogy milyen ajánlatokat fogalmaz meg a kiknek.
136.1.3. Mer van ám ez az új baloldalielemzői bullshit, az új vidékre lemenés, hogy ajánlatokat kell adni az embereknek. Sőt, megfogalmazni. Hogy máshogy nem lehet. Ajánlatokat kell. Az a fontos. Ha a baloldal (vagy akárki) jó ajánlatokat ad majd végre, akkor hopp, szemvillanás alatt megbukik a Orbán.
Régebben a problématérkép fölrajzolását követő széleskörű társadalmi egyeztetés után, az érdekképviseleti szervekkel lefolytatott vita alapján kiérlelt koncepciócsomagot tettek le a felkészült baloldali szakemberek az asztalra, akcióprogram keretén belül. Az ajánlat már egyszerűbb, valamit haladtunk.
Most egyelőre olyan ajánlatokat fogalmaznak baloldalon, mint például: „Legyenek a gazdagok is szegények!” vagy „Emeljük az adókat!”, „Aki éhes, egyék!”, és az eredmény is látszik már, a szavazók akár egy-két százalékát is megmozdítják ezek az ajánlatok, de egy jó kampánnyal, néhány további, erős elemzői ötletel, meg egy kicsit több pénzzel lehet, hogy föl lehetne vinni négyig. Illetve inkább háromig.
136.1.4. Egyébként emlékszünk még, hogy 2010-ben milyen ajánlatot fogalmazott meg Orbán? Konkrétan azt, hogy „Gyurcsány, takarodj!” Aztán meg azt, hogy „Migráns-néger-Simicska-Soros-ááááááhhhrrrggh!” Na, ezekkel az ajánlatokkal tessenek versenyezgetni!
136.1.5. No, de vissza lényegalényeghez: az egyéves fordulóra illett volna hegeszteni valami írást, publicisztikafélét, hogy akkor mi van, hogy van, mi lett. Gyötörtem magam vele a hétvégén, aztán úgy gondoltam, mégis fontosabb a Baginacsa humorügyi igazságát megvilágítani. Több értelme van.
Mert a rendszerről újat mondani nem lehet. Semmit.
136.1.6. Ajánlgattam (ajánlatot fogalmaztam meg!) már önöknek sokszor itten Szilágyi Ákos 2014-es (!!!) cikkét (120. hírlevél: Végtelen távolságban mindenféle demokratikus átmenettől) a magyar választási autokrácia kialakulásáról, most sem tudok mást tenni. Minden nap, ami azóta eltelt az Orbán-rendszerben, pontosan igazolta, és egyre mélyebben igazolta Szilágyi diagnózisát.
Amit ma látunk, és amin csak ámulnak a megfelelő ajánlatok megfogalmazásának szükségessén mélázó elemzők, hogy Európa legelbaszottabb covidprodukciója után (tényleg, még a lélegeztetőgép-bizniszt is szarrá lopni??!!), külpolitikailag elszigetelődve, Európa-bajnok inflációval (igazolhatóan, még a jegybankelnök által is igazoltan gazdaságpolitikai hibából!), zuhanó gazdasági teljesítménnyel, elszórakozott EU-forrásokkal, egy tömeggyilkos agresszornak udvarolgatva az Orbán-kormány népszerűsége meg sem rezdül.
Pontosan az történik, amit Szilágyi cikke (A választás hatalma – Választásos autokrácia Magyarországon; Népszabadság, 2014. május 3.) jósolt. Illetve nem is jósolt: rögzített. Tudta, hogy ez van. Nem lesz. Van.
136.1.7. Az ilyen rendszerek lényege, hogy a „politikai felelősség” fogalmát egész egyszerűen értelmetlenné teszik. Véleménnyé, hitté transzformálják, így magát a rendszert a híveik előtt kivonják a felelősség köréből. Ezzel előáll az a helyzet, ami a hatalom számára a legjobb, amire minden hatalom vágyik: szinte korlátlan hatáskör, nulla felelősség. Lehet akármilyen válság, akármilyen botrány: a rendszer (és egyszemélyi lényege, az autokrata) érinthetetlen. Ő mindig, minden lehetséges helyzet a lehető legjobb megoldás.
136.1.8. De a fenti ügyek utalnak már arra is, hogy az ilyen rendszerek hogy érhetnek véget. Csúnyán. A leválthatatlan rendszerek menthetetlenül butulnak. Nincs már visszacsatolás, vagy ha van is, nincs korrekciós lehetőség.
Orbánéknak még most, a sok ezer milliárdba kerülő hibák után is az az érzésük, hogy mindent a lehető legjobban csináltak. Hiszen a hatalom stabil. Nekik ez az egyetlen mérce.
De ahogy a gigainflációt okozó gazdasági bénázás (az orosz gázcsapda, az ostoba ársapkák, a fölösleges és kártékony forintgyengítés és a többi), az EU-val szembeni eltaktikázás és az kínai-orosz-barát külpolitika csődje büntetlen marad, és nincs korrekciós kényszer, úgy jön majd a többi hiba, egyre gyorsuló ütemben. A leválthatatlan hatalomnak pedig még az eddigieknél is több pénzt kell költenie saját magára, hogy fenntarthassa leválthatatlanságát. Menni kell tovább, a GDP harminc-harmincöt-negyven százalékáig. Mennyit bír az ország?
Elég versenyképes ajánlat, nem?!
136.2. Két Tolsztoj vodkázik a vonaton
136.2.1. Legutóbb, micsoda előkerülés megen, az Alföldben megjelent Darvasi-vers (éppen arról a bizonyos választásról, kiábrándulós) ürügyén belerángattam egy gyenge poénba a Tiszatájt, a folyóiratot, aminek a kilencvenes években még előfizetője voltam, de már évek óta nem akadt a kezembe, nem akadt meg a szemem rajta, semmilyen akadásról nem tudok beszámolni a Tiszatáj vonatkozásában. Most meg, hirtelen, mindenféle kacskaringós utakon elém került egy Tiszatáj-cikk, egy interjú, amit ajánlanék szíves figyelmükbe. Nagyon.
Tóth Szergejjel, a szegedi egyetem februárban elhunyt nyelvészprofesszorával készült. „A jekatyerinoszlávi testvérek” című interjú az anyai ágon ukrajnai orosz származású nyelvész családjának történetéből villant meg néhány epizódot. De ami kibomlik ezekből a történetekből alig néhány bekezdésben, az három-négy nagyregény alapja lehetne, abban ott van Solohov, Babel, Gogol, Gorkíj, Szolzsenyicin (és itt még sorolhatnánk a fél orosz/ukrán irodalmat a XIX. század közepétől) egyszerre. Még az interjú nyelve is olyan, mintha oroszból (orosz irodalomból) fordították volna. Jekatyerinoszláv Novorosszija kvázi fővárosa volt, annak épült, miután Nagy Katalin cárnő (rá utal a név) elhódította a Dnyeper torkolatvidékét és a folyómenti déli területeket a törököktől és a krími tatároktól. A szovjet időkben Dnyepropetrovszkká keresztelték át, ma Dnyipró a hivatalos neve. Ezt a környéket végigpusztította a szovet–orosz polgárháború (1918–22), a sztálini terror, a holodomor, a nácik (magyar megszállókkal támogatva), és ezek között a történelmi viharok között, tragédiáról tragédiára élt túl a család. Most itt kellene még huhognom, hogy hű meg ha meg há, meccsoda történetek, hogy a viccek miatt elhurcolt nagybácsi, a polgárháborúban négy oldalra sodrodó négy testvér, az 56-ban ablakon kilógatott anyuka, és a 93 éves nagymama Magyarországra csempészése… – de tényleg, fölösleges itt szpoilerozgatni, olvassák el tüstént!
136.3. Fazsömle, fakenyér, fakifli
136.3.1. Markó Ferkó exkollegám – vagy talán mondhatom: barátom – találata a „Fa rendőrségi rabszállító busz – XL méret”, bár pontosabb volna talán a „Farendőrségi farabszállító fabusz fabűnelkövetőkkel” megnevezés. Az irodalmi ambíciókkal odaszerzett tájékoztató szöveg csúcspontja pedig: „A tologatható faautóval való játék során a gyermekek megismerkedhetnek a bűnüldözés és a rendőrség világával is.”