444.hu, 2022. augusztus 4.
UJ PÉTER
101.1. Sto gyéláty? Sto dúmáty? Sto hablaty?
101.1.1. Mielőtt rátérnénk az akármire, már ha nevezhetjük ezt egyáltalán rátérésnek, gyorsan kapcsolnám egy pillanatra ismét a szarviharjelző állomást, mert az az érzésem, hogy még mindig túl könnyen vesszük, vagyis nem egészen értjük, mi közeledik itten. Mi vár ránk.
Mert itten nem ilyen kovidszerű átmeneti kis válság lesz, meg hogy oké, hát néhány hónapig drága lesz a benzin, a gáz meg a grillcsirke, de majd aztán szépen visszaáll, hanem hosszú és súlyos, a gazdaság minden részét érintő, a társadalmat mélyen megrázó válság elé nézünk.
Minden jel erre utal.
101.1.2. Nem is egyetlen válsággal nézünk szembe, hanem egyszerre többel, szakkifejezés is van már erre: polikrízis. Több, egymással részben összefüggő, részben független, egymást leginkább erősítő, néha egymásra épülő válságok.
Nem volt még ilyen a modern, globális világgazdaság történetében. A makroközgazdászok a legegyszerűbb számokat is nehezen értelmezik: 2021-ben még minden idők egyik leggyorsabb globális gazdasági növekedését látták (6,3 százaléknyit nőhetett az egész világ GDP-je), az idei előrejelzések pedig minden idők legdurvább lassulását ígérik. Energiaválság, élelmiszerválság, pénzügyi válság, árukínálati válság, geopolitikai válság (mennyivel megnyugtatóbban hangzik, mint a HÁBORÚ), környezeti válság (klímaválság) meg még ki tudja milyen válság van egyszerre. Még speciális, helyi válságok.
101.1.3. Na most nyilván Önök sem gondolják (komolyan), hogy a 444 főszerkesztőjének augusztus 4-én éjjel egy és négy óra között összehegesztett hírlevele mutatja meg a kivezető utat. Még csak a közepesen mély megértés, pláne megértetés sem lehet reális cél. Néhány dolgot mégis érdemes volna megpróbálni szétszálazni.
101.1.4. Először is: drága kormányunk sugallmazásával ellentétben ez az egész nem Putyin ukrajnai háborúja, pláne nem a nyugati szankciók miatt van. Van néhány alválság, persze, amit ez a háború okoz, és még több, amit súlyosbít, és bennünket ezek a részválságok, elsősorban a földrajzi közelség miatt, súlyosan érintenek.
De sokkal mélyebb és bonyolultabb válságkomplexum ez.
101.1.5. Valószínűleg idéztem már korábi hírlevelekben John Kenneth Galbraith skót-kanadai-amerikai közgazdász „A pénzügyi spekulációk rövid története” (A Short History of Financial Euphoria) című munkájából. Galbraith úgynevezett poszt-keynesiánus közgazdász, és kitűnő szerző, demokrata elnökök (Roosevelt, Truman, Kennedy, Johnson) kormányaiban dolgozott, de még Orbánék is megszerethetik, mivel a második világháború alatt évekig az amerikai árhivatal egyik vezetője volt, és szabályozott árakkal próbálta letörni a háborús inflációt.
Szóval Galbraith alaptézise a pénzügyi spekulációkról vagy buborékokról, hogy mindig valami „nagy pénzügyi innovációként” jelennek meg a buborékképző befektetési eszközök, a lelkes hívek (akik anyagilag erősen érdekeltel a lufifújásban, nyilván, még ha őszintén hisznek is az egészben) bizonygatják, hogy ez az új csoda mindenkit gazdaggá tesz, általa jön el a szép új világ. A XVII. századi holland tulipánőrület, a XVIII. századi Déltengeri Társaság története és a többi buboréksztori ugyanúgy épült fel. (Egészen a mai kriptomániáig. Ma Bitcionról halljuk szinte szórul szóra ugyanazokat a mondatokat, amelyeket már évszázadokkal ezelőtt is szajkóztak.)
Pedig a pénzügyi világban valódi innováció nagyon ritkán fordul elő. Ezek mögött az álinnovációk mögött valójában mindig ugyanaz a dolog van: hitel. Hitel és még több hitel. Egyre bonyolultabb hitelek, hogy a polgár már fel sem ismeri.
A hitel maga viszont tényleg korszakos találmány. A fizika törvényeinek kijátszása. (Remélem, fizikusok nem olvasnak.) A jövő erőforrásainak transzportálása a jelenbe. Ma fölélem azt, amit csak a jövőben termelek meg.
De térjünk vissza buborékhoz, amiből rögtön piramis lesz. A pilótajátékok jól ismert működése szerint addig nincs nagy baj, amíg ebbe a hitelpiramisba sikerül újabb és újabb pénzeket, „befektetőket” hozni, de egy idő után mindig eljön a pillanat, amikor többségbe kerülnek azok, akik éppen már kivennék a pénzüket, és akkor dől minden.
101.1.6. Alaposan leegyszerűsítve: a világgazdaság utolsó tíz évét értékelhetjük ilyen buboréknak vagy piramisnak vagy piramisbuboréknak. A 2008-as válság (szintén egy buborék, hitelbuborék pukkant, ugye) nagy sokkja, a drámai visszaesés után a kormányok és jegybankok összedolgozva öntötték a pénzt a gazdaságba, az „eszközvásárlási programokkal” pénzt teremtettek, azaz adósságot, hitelt. Hitelből éltünk, abból dübörgött a gazdaság. A magyar gazdaság aztán többszörösen is. A kedvező nemzetközi környezetre, a világkonjunktúrára a kormány és az MNB még annyit pakolt, amennyit bírt: tolta a pénzt a gazdaságba, jött az ingyenpénz is az EU-ból és még a forintot gyengítették, hogy az export jobban nézzen ki. Hiába aggályoskodott néhány neoklasszikus iskolán nevelkedett közgazdász, hogy ez így nem lesz oké, mert egyszer majd fizetni kell. Ha a lejtőn is tövig nyomjuk a gázt, akkor nem marad majd az emelkedőre. De aki aggályoskodik az eufóriában, azt könnyen hülyének nézik, de legalábbis leintik azonnal: ugyan már, milyen emelkedő?! Száguldunk tovább a végtelenbe! Sőt, kanyarba előzünk, és így tovább. (Csattanós válasz a huhogóknak.)
Dőlt a hitel, dőlt a pénz, mégsem értéktelenedett. Nem volt infláció. Nem is nagyon értették, hogy miért. Jöttek az egyre magabiztosabb elméletek, hogy lám, itt a csodatévő pénzügyi innováció, a végtelen pénzteremtés lehetősége, de hülyék voltunk, hogy eddig nem jöttünk rá, hiszen itt végtelen mennyiségű pénzt lehet nyomtatni, nem lesz belőle soha semmi baj! De mostmár pénzügyi zsenik vagyunk – mi magyarok, különösen, hiszen mink aztán ultraunortodox módon túltettünk mindenkin –, átmegyünk a falon is.
101.1.7. Aztán mégis eljött, amiről huhogtak a huhogók. Mégis kiderült, hogy vissza kéne fizetni a pénzt, amit jó előre feléltünk. Beütött a covid, elkezdtek széthullani az ellátási láncok, csuklott néhány nagyobbat a világkereskedelem, áruhiány keletkezett, az árak elindultak fölfele. A hirtelen leállt gazdaságokat megintcsak óriási hitelcsomagokkal próbálták föléleszteni, aztán amikor éledni kezdtek, mindenkinek egyszerre lett volna szüksége energiára, nyersanyagra. Az árak kilőttek. Infláció.
Az infláció a leggyakoribb és „legdemokratikusabb” eszköze a jövőből vett pénz, a hitel visszafizetésének. Mindenki fizet. Elveszíti a megtakarításait, a pénze értékét.
101.1.8. Erre az egészre rátett még szépen Putler, a nagy cár, Új Idők Új Nagy Pétere, vagy Rettegett Ivánja vagy micsodája, lerohanta Ukrajnát, és egyszercsak ott találta magát Európa legnagyobb gazdasága, a német (amelynek mi is kerekítési hibája vagyunk), hogy eddigi modellje, miszerint olcsó orosz energia plusz olcsó kelet-európai munkaerő plusz német technológia egyenlő rengeteg autó/gép a világnak egyenlő profit, gyakorlatilag megszűnt.
Májusban két évtized után deficites lett a német külkermérleg. Nem tudnak exportálni eleget. Megrendelés sincs, de áru sincs. Milyen perspektívát (helyesen: sperspektívát) vetít ez előre minekünk számunkra?
Ráadásul technológiaváltás is zajlik az autóiparban, és az új technológiában már nincs magabiztos német előny, az elektromos autók akkumulátorait Kínából kell venniük.
101.1.9. Energia- és élelmiszerválság közben már a klíma is elég válságos, az aszály és a tüzek sokmillió tonna termést, értéket pusztítanak el. Franciaországban, ahol az orosz gáz kiesése nem nagy gond, mert van egy csomó atomerőművük, csökkenteni kellett a reaktorok teljesítményét, mert nincs elég víz a folyókban, a hűtőrendszerek nem működnek jól. A franciák sem tudnak elég áramot exportálni az európai rendszerbe.
Közben Tajvan környékén is elég nagy a feszkó, miközben Tajvan állítja elő a világ chipjeinek hatvan százalékát (vagy többet egy kicsivel), és már így is chiphiány van…
Az Egyesült Államok, amely még a legegészségesebb nyugati gazdaság (a brutálisan erős dollár is mutatja) a társadalmi széthullás jeleit mutatja néha…
A kínai pénzügyi rendszerben soha nem látott feszkók és összeomlások…
És kinek fognak exportálni? Az egyre ellenségesebb USA-nak? A durva válságba szaladó Európának?
Tudnék (sőt: tudnák) még ide írni néhány bekezdést ebből a típusból.
101.1.10. Tehát: ebből a szarból fog bennünket kihúzni Orbán Viktor nagy válságkezelő programja, amelynek két alappillére a határ- és a fajvédelem. Meg leszünk mentve.
101.2. Prepunk kocsmarock számmisztikai okokból
101.2.1. Talán nem kell számmisztikailag túlmagyaráznom, miért éppen a 101ers zenekar egyetlen lemezszerűségét embeddolom most ide. Bár az igazi magyarázat az, hogy kurva jó. ez volt ugyebár Joe Strummer (akkor még John „Moody” Mellor) Clash előtti zenekara, hivatalos albumuk nem is volt, csak a Clash sikereinek csúcsán egy kis kiadó kihozta a számokat, amiket még 75-76-ben demóztak le, és amelyeken (négy számot, konkrétan) elég határozottan hallatszik a Dr. Feelgood producerének munkája. Az ismeretlen alkotó összedrótozta a hozzáférhető 101ers-dalokat néhány hómvideóval álcázásképp.