444.hu, 2022. március 4.
UJ PÉTER
80b.0.1. Ezúton pótolnám, tisztelettel, az egészségügyi okok miatt elmaradt szerdait. Türelmüket köszönjük!
80b.1. Asztalos Vlagyimir rálép a gerebélyre
80b.1.1. Hogy a Szovjetunió összeomlása utáni három évtizedet milyen néven emlegetik majd a történelemkönyvek, nem tudom, most általában a nem túl frappáns „hidegháború utáni időszak” szerkezetet szokták használni, de mindegy is, ennek a korszaknak pont egy héttel ezelőtt, 2022. február 24-én vége lett.
Szörnyű tragédia jelzi az új korszak kezdetét, és ez a tragédia a következő napokban (hetekben, akár hónapokban) csak szörnyűbb és szörnyűbb lesz. Rengeteg szenvedést, halált, nélkülözést hoz.
A nagy kelet-európai tragédiák sora nem akar véget érni.
80b.1.2. Az óriásasztalok mögül ideges mosollyal dirigáló, kissé zavartnak tűnő diktátor csúnyán elszámította magát. Nagy taktikusnak, hideg, végtelenül racionális vezetőnek tartották (költött is arra rendesen, hogy annak tartsák), senki nem gondolta volna, hogy ennyire mellényúl.
Soha nem tanuljuk meg a leckét: racionális diktátor nincs, csak kevés hatalomban töltött idő.
80b.1.2.1. Akármi is lesz ennek az őrült háborúnak a kimenetele a harctéren, a diktátor már veszített. Nemcsak Harari látja ezt tisztán, hanem sok millióan. Szinte az egész világ.
Az ENSZ elítélő nyilatkozatát 141 ország támogatta, négy nem (Belarusz, Szíria, Észak-Korea, Eritrea – két orosz bábrezsim és két beszámíthatatlan valami), 35 ország tartózkodott. 141–4. Ezt csak úgy tudnák kihozni döntetlenre, ha szavazati jogot kapna az ENSZ-ben az Orbán-média minden Putyin-imádó műsorvezetője és szakértője egyenként.
80b.1.2.2. Oroszországot hosszú időre elvágták a nyugati gazdaságok piacaitól, a dollár- és euróbevételekről, és fejlődéshez nélkülözhetetlen csúcstechnógia importjától. Lehet most bohóckodni az állami propagandában hazai gyártású iPhone-imitációval (csak ez a két akkumulátor ne lenne olyan kurva nehéz hozzá), meg lehet reménykedni a nyugati exportpiacok vásáróerejének alig harmadát elérő, és az eddiginél sokkal több árut felvenni/kifizetni aligha képes Kínában, szinte biztos, hogy a krími és kelet-ukrajnai megszállás miatt kivetett szankciókkal már meggyengített orosz gazdaságot évtizedekkel veti vissza ez a háború.
(Itt fölvethető még egy dolog: Kína nem arról híres, hogy önzetlen, nagyvonalú segítséget nyújt ennek vagy annak. Ha Oroszország kiszorul a világpiac nagyobb részéről, és Kína marad az egyetlen komoly exportcélpontja, akkor elég jó alkupozícióban találják magukat a pekingiek. Kínának ugyan sok kellemetlenséget okoz az ukrajnai háború, pontosabban a nyomában alakuló gazdasági szarvihar, de így valamit vissza lehet hozni, nagy szükség van olcsó energiára és nyersanyagra.)
80b.1.3. De nem ez, illetve elsősorban nem ez Óriásasztalos Vlagyimir nagy veresége. Az ilyesmire fel van készülve, sokat szenvedett népei bírják a strapát, gondolja cinikusan, ahogy elődei is gondolták. Neki már be vannak készítve a nagy orosz áldozatokról, a gonosz, istentelen ellenségekről szóló szokásos sírámok.
Az igazi vereség, hogy szinte a csapatok megindulásának pillanatában összeomlott az a hazugságoknak, manipulációknak az a konstrukciója, amellyel éveken át meg tudta téveszteni, meg tudta osztani a fél világot, de elsősorban Európát. Most nem is nagyon erőltette meg magát, persze: elővette ugyanazt a lemezt (Melogyija), amit már 56-ban is játszottak, tán még Lenin hangja is rajta van, amikor sapkája felét odaadja a cselovéknak: fasiszták, CIA-ügynökök, a nép ellenségei, jövünk felszabadítani.
80b.1.3.1. Az igazi vereség, hogy a becsapódó Grad rakéták felvillanó fényében megtörtént az, amit Óriásasztalos pont ezzel a háborúval remélt megakadályozni: megszületett a modern ukrán nemzet.
És vezetője, a Csepürágó Volodimírből lett Honvédő Volodimír.
Ha szabadságharcukat elbukják, akkor is megszületett. A modern magyar nemzet is vesztes szabadságharcban, vérben, könnyek között, és orosz lovak patái (akkor még nem voltak lánctalpak) alatt született, 1849-ben.
80b.1.3.2. Akármit is írt az Asztalos abban az esszének álcázott önleleplező birodalmi pamfletben: az önálló (szuverén!) ukrán nemzet eszméje ugyanakkor született, mint a többi kelet-európai népé, a nemzeti romantika tizenkilencedik századi nagy korszakában. És ambíciója, ahogy minden kelet-európai nacionalizmusé az önálló nemzetállam volt. Az ukránoknak viszont, a cári orosz birodalom majd a kommunista orosz birodalom szorításában majdnem kétszáz évet kellett várniuk a lehetőségre, hogy beteljesítsék ezt a vágyukat.
80b.1.3.3. És amikor végre, szinte már váratlanul sikerült létrehozni azt az államot, utána is volt sok baj vele, mint ahogy minden szovjet rendszerbe kényszerített kelet-európai nép megszenvedett a nyakába szakadt szabadsággal, és bele is buktak páran. Az ukránok többször is. De a szomszédok nagy sikerei, a lengyeleké elsősorban, bár az észtek sincsenek mesze, és az még nagyobb siker, szóval ezek a sikerek mindig ott maradtak példának, és az ukránok többsége számára vonzóbbak voltak, mint Putyin. Most már Putyinnál minden vonzóbb persze.
És tegyük hozzá gyorsan: az ukránok három önálló évtizedének sikertelensége nyilván nem független attól, hogy a Nagy Testvér nagyon is a kudarcban volt érdekelt.
80b.1.4. Most sem tűnik úgy, mintha a romboláson kívül lenne más megoldásuk.
Háború van, Asztalos Vlagyimir nagy háborúja, talán éppen a grozníji stratégia lépett életbe, szarrá bombázni mindent, amit bírnak. A posztszovjet hadseregnek ez az egyetlen igazolhatóan sikeres módszere. Tüzérségközpontú hadsereg, magyaráz egy szakértő a Twitteren, milyen tiszta és logikus így, nem?
80b.1.4.1. Jut eszembe, Grozníj. Nem, nem a kadiroviták. Ivan Grozníj, megvan? Rettegett Iván. A moszkvai nagyfejedelem (16. század), akinek 17 évesen támadt egy ötlete, és azt mondta, mától ő bizánci császár (cár) tulajdonképpen, minden keleti ortodox keresztény (hatókörön belül, nyilván) az ő parancsainak köteles engedelmeskedni. Erről nem végeztek persze előzetes közvéleménykutatást az ortodoxok körében, reprezentatív mintán, hanem a továbbiakban fegyverrel győzködték az éppen útjukba kerülőket, igen hatékonyan, meg is alakul az orosz birodalom, amit majd száz évvel és egy dinasztiával később Nagy Péter tesz igazi birodalommá és európai hatalommá. Erről van itten szó. Megint.
Szóval közhelyes vagy nem, az üszkös, szétbombázott lakóházak képei és a végtelen hosszúságú asztalok végén nyugtalanító faarccal bámuló Vlagyimir Vlagyimirovics között újra és újra felrémlik Rettegett Iván őrült és rettegő (önmagától rettegő) tekintete Repin híres festményén, amelyen saját kezűleg agyonvert fiát szorongatja. (Amivel egyébként a 19. század végén elszabadult politikai erőszakra reagált a realista művész. Nem mintha nem szabadult volna el a politikai erőszak szinte minden évtizedben a kijevi rusz megalapítása óta.)
80b.1.5. Háborúban gyorsan változhat a helyzet. Bármi lehetséges. Összeomolhat az offenzíva, áttörhetik a frontot, megroppanhat a hátország, megtörhet a morál. Megjósolhatatlan, hogy hogy ér véget az őrület, amit egy hete kezdett Asztalos.
De hogy nem fejeződhet be úgy, ahogy elképzelte, az biztos. Ukrajnában nem elképzelhető ma már orosz bábállam, csak brutális elnyomással. Negyvenmillió mélyen Putyin-gyűlölő ukránt vajon mekkora megszálló erővel lehet féken tartani? Meddig? Mi itt a terv? Senki nem tudja.
80b.1.6. A baj az, hogy ebben a pillanatban minden a további eszkaláció, az erőszak, a pusztítás irányába halad.
80b.1.6.1. Rettegett Asztalos, mint beteges hazudozó – Ingrida Simonyte asszony, litván miniszterelnök szíves közlése (The Economist) – azzal a kamuval indított, hogy micsoda veszély leselkedik itten Oroszországra, egzisztenciájában volna fenyegetve a két kontinensnyi ország. Ez ugye alapvető, roppant primitív, ám hatásos trükkje szinte minden autokratikuskodásra hajmos, nacionalizmussal zsonglőrködő vezetőnek: elegánsan azonosítja magát a nemzettel/országgal, amikor éppen szükséges. Ismerjük: „Brüsszel megtámadta Magyarországot!” – sikoltják Orbánék egy-kéthetente. Nem, nem támadták meg, csak valamelyik hülye trolltörtvényeteket miatt kritizáltak TITEKET, nem Magyarországot.
80b.1.6.2. Tehát, Oroszországra (Putyinra) veszély nem leselkedett addig, amíg Oroszország (Putyin) el nem kezdett veszélyt jelenteni a szomszédaira. És most, itt a háború, itt a veszély! Hát nem megmondta!? De nem a NATO rettenetes hadereje, ügynökei jelentik ám a veszélyt, mostmár valóban egzisztenciális veszéyt Putyinra, hanem saját maga. (Repin!)
80b.1.6.3. Belelavírozta magát ebbe a helyzetben, és ha itt nem győz, vége van. Fölsorakozott vele szemben egy negyvenmilliós nép, fegyverben. Elítélte 141 ország. Az oroszok jelentős részének sem tetszik, amit művel. (Azokat is be kell, ugye, csukogatni.) Kell még nagyobb egzisztenciális veszély?
Most már az életéért küzd.
80b.1.7. Az erőszak vége tehát nem látszik, de az új korszak körvonalai kibontakoztak. Életre kelt a NATO, felébredtek Közép-Európa országai. Százezer ember küldte a francba a Putyint a hétvégén Berlinben, Prágában tele volt a Vencel tér. A finnek, a svédek nézegetik a NATO-prospektusokat. A lengyeleket, a baltiakat nem kellett fölébreszteni, ők talpon vannak 1989 óta. Mindenki Ukrajna mögött, gyűjti a pénzt, küldi a fegyvert, szankcionál. A nemrég bebrexitelt britek szinte már visszaléptek az Unióba.
80b.1.7.1. A németek óriási költségen átállítják egész iparukat az orosz gázról. Hogy nekünk, olcsó kelet-európai munkaerőnek mit jelent majd a német ipar modellváltása, még nem tudjuk. De sok jót aligha.
80b.1.7.2. És ízlelgessük még egy kicsit a mondatot: reménykedve, lelkesen várja Európa, hogy a németek végre újra fegyverkezzenek!
80b.1.7.3. A gobalizáció ellenfelei örülhetnek: alighanem vége a nagy globalizálódgatásnak. Az amerikai jelzáloghitelválság, a kínai–amerikai hidegháború kialakulása, a világjárvány szaggatta ellátási láncok újraszervezése, rövidítése után ez a negyedik nagy ellenhatás. Minden arrafelé halad (ami nem veszélytelen irány, sőt!), hogy újra két szemben álló blokk jöjjön létre: autokratikusék (Kína+Oroszország és a többi apró) és a Nyugat (plusz szövetségesek persze). Épülhet a kereskedelmi vasfüggöny, jöhetnek a Cocom-listák.
80b.1.8. Magyarországnak nem lesz könnyű dolga az új helyzetben. Túl azon, hogy az energiaárak, az infláció, a befagyó piacok, a német autóipar bizonytalanságai.
80b.1.8.1. Egyetlen pillanat alatt dőlt be Orbán Viktor 12 évig építgetett külpolitikája. (És az döntötte be, akit legfontosabb szövetségesének gondolt.) Nyugati elvbarátai, Le Pen, Salvini, Farage és a többiek elkeseredetten próbálják magukat elhatárolni valahogy az európai nacionalistákat is szívesen támogató Putyintól. Ezeknek a figuráknak az új helyzetben végük.
Hogy igazán ciki és kártékony legyen Orbán még megpróbálkozott egy bátortalan utolsó csatlós szereppel, úgyis szokott menni az nekünk. A SWIFT-ügyi aprócska habozás, az energiaügyben tett óvatos ám értelmetlen nyilatkozatocska, a fegyverszállításos akadékoskodás – pont arra jók, hogy mindenkiben megerősítsék: Orbánban nem lehet bízni.
80b.1.8.2. 12 év alatt kínkeservvel kiküzdött pozíciói beszakadtak, Európa erős embere leeresztett, ma egy ropit sem tud kettétörni. Az a sejtésem, hogy nagyon súlyos eurómilliárdokba fog ez nekünk kerülni.
80b.1.8.3. Pártcsaládos szövetségesből lett ellenfelei, Tusk és Weber már elhelyeztek egy-egy óvatos feltartó jobb egyenest.
80b.1.8.4. És biztos volt egy-két szemfüles NATO-diplomata, aki előrántotta a jegyzetfüzetét a háború első napjaiban, hogy megörökítsen néhány erősebb mondatot a kormánymédia paródiaszerű előadásából, amihez hasonlót Belrusztól nyugatra aligha lehetett látni, hallani. (És ami Európa több országában is büntethető cslekmény volna.)
(Hogy miért Magyarország, illetve akkor pontosítsuk, a magyar nacionalista jobboldal az egyetlen az egykori szovjet blokk országai közül, amelyik 2010-ben, szinte napok alatt átfordította majdnem kétszáz éves hagyományos oroszellenességét (miközben mindig hagyományokról hablatyol) Putyin-rajongásba, és hogy miért egy ukrán költőnek kell előhoznia 56-ot, és a Budapestet szétlövő szovjet tankokat – nos, erről külön, gigahosszú cikket kellene írni.)
80b.1.9. A 24-én véget ért korszak nevét még nem találtam ki, de az onnantól kezdődőre volna ötletem, ha már így felültünk a retrohullámvasútra.
Rettegett Iván trónját, mivel a kissé hirtelen haragú cár örökösét agyonverte, nem túl éles eszű kisebbik fia, Fjodor örökölte, aki ráhagyta az uralkodást Borisz Godunovra, a később operává vált bojárra. Borisz meg, amekkora Godunov volt, úgy szervezte a dolgokat, hogy ha már uraklkodnia kell, ténylegesen is elfoglalhassa a trónt. Ahogy mondtam, az évtizedenként feltámadó politikai erőszak újabb és újabb áldozatokat követelt, mindenféle imposztorok, kalandorok, önjelöltek következtek, az államalapító Rurik dinasztia eltűnt. Ezt a véres és kaotikus időszakot, amely I. Fjodor halától az első Romanov (I. Mihály) trónra lépéséig tartott „Zavaros Idők” (szmútnoje vremja, vagy röviden: szmúta) néven tartják számon az orosz történelemkönyvek. Jó név.