78. Gyógygombázás a kanyarban

78.1.1. A gázt tövig

78.1.1.1. Bevált a Matolcsy–Varga-gyógygomba, betépve, kanyarban előzünk, mint az állat – Istenem, ebből mit tudott volna kihozni P. J. O’Rourke! –, tövig nyomja a gázt a két fékezhetetlen Fittipaldi.

78.1.1.2. Ezt magától a Pocakos Tábornoktól tudjuk, aki nem győzte kiemelni saját érdemeit, így választás előtt, mondjuk érthető; a szokásos handabandájával, az újabb végső harccal – komolyan, bazmeg, a kommunistáknak nem volt ennyi! –, a megszokott mindennapi Armageddonunkkal (v.ö: 5. hírlevél: Egyre csak Armageddonabbabb – miszerint a rendszer egyik alapvető jelentőségű innovációja az évről évre, aztán hónapra hónapra, illetve napról napra fokozható Armageddon; hiába, srácok, a kereszténydemokrácia nem apácazárda!) most nem is foglalkoznák, maradnák a kanyarban előzés talaján, hogy aszfaltcsík vagy kavicságy, az majd elválik.

78.1.1.3. Szóval ezt a kanyarban előzést (vagy előnyben kanyargást?) bő két éve találta ki a magyar Fittipaldi duó élénkebb fantáziájú, dinamikusabb tagja, a jegybankelnök, aki közpénzből saját publicisztikaoldalon is oda-odabrillírozgat, nem véletlen tehát, hogy oly’ magabiztosan, nagy rutinnal mozog a kreatív írás olykor bizony vakvágányra vezető ingoványában.

Dehát a nyelvteremtő erőnek nehéz megálljt parancsolni, pláne gátat vetni (gátat gátnak vetve), ahogy azt már – a többi között – a KIDSzingChi.hu című írással is volt szerencsénk illusztrálni a 42. számú hírlevében.

78.1.1.4. Nyelvteremtő erő kiáradása ide, kreatív írás oda, elsőre valahogy nem sült el a kanyarban előzés, de aztán a költő másodszor is nekifutott, és harmincról bebaszta. A tavaly év eleji gazdasági évnyitón már maga a miniszterelnök kanyarbanelőzözött hangosan, sőt még Üzbegisztánutt, in concreto Taskentutt, az egész világ füle hallatára is kanyarbanelőzött egy jó nagyot, megteltek a kanyarban előzéssel az újságok. Aztán egy kis csend következett, kanyarbanelőzés-apály, de nyáron már a legeminensebb miniszter, Szijjártó Péter befejezettnek és sikeresnek ítélte a kanyarban előzést. Aztán megint szünet, és most itt a kampány, itt az évértékelő, és lám, megint kanyarban előztünk. De még hogy! Kanyarabban, mint valaha!

78.1.1.5. Azt persze most sem tudtuk meg, hogy konkréten kit vagy mit előztünk, és konkréten miben.

Ausztria volt ugye kijelölve előzésre, természetesen a kreatív-nyelvteremtő Fittipaldi által (még 2016-ban!), de szerényen-visszafogottan csak 2030-ra tette az előzés időpontját, tehát még van nyolc évünk, és már majdnem megvan az osztrák GDP fele! Sima ügy. (Pláne, ha vásárlóerőparitáson számolunk, akkor már meg is van a fél.)

(Mint a fenti élőhivatkozásra történő rákattintás segítségével megtekinthetik, munkatársunk annak idején gyors modellszámítással arra jutott, hogy az akkor ismert számok alapján kábé kétszáz év kellene Ausztria megelőzéséhez. Mondanom sem kell, hogy ez a munkatárs már nem dolgozik nálunk.)

78.1.1.6. Akkor még egyszer: még nem tudjuk, hogy kit, mit és miben előzünk, sőt, egyelőre azt sem, hogy mi ez a verseny egyáltalán. Nekem mondjuk van egy szörnyű gyanúm, hogy a Flúgos futam, de majd ez is kiderül. Minden kiderül.

A választás után például már okosabbak leszünk. Vagy sokkal hülyébbek. (Az is kiderül. Vagy az sem.)

78.1.2. Trükkös türk tanács: Fittipaldoglu-slide

78.1.2.1. Most azért az az érzésem, a hét százalékos növekedéssel, a padlót kiszakítva, hűtőig nyomott gázzal, minden idők legválasztásibb költségvetésével, megszórt nyugdíjasokkal, fiatalokkal, gyerekesekkel, minimál- és maximálbéresekkel, csökkentett rezsicsökkentéssel, árstoppokkal, gyorsan régi helyére (az egekbe) ugró költségvetési hiánnyal, hét százalék feletti inflációval, mintha a török versenyző (sajnos nem tudok török autóversenyzőt, legyen akkor Fittipaldoglu) nyomvonalán próbálnánk bevenni ezt a kanyart.

Márpedig Fittipaldoglu rendesen kisodródott: merhogy ő is árstoppolt itt, árstoppolt ott, elnöki kézbe vette a monetáris politikát is, csökkentette a kamatokat veszettül, aztán a líra kezdett szépen összeomlani, akkor a külföld volt a hibás (Soros!), meg egy idő után az árakat sem lehetett tartani, mert közben áru már nem nagyon volt, csak a feketpiacon négyszer annyiért, nem mesélném végig, a lényeg: ötven százalékos inflációnál tart a török gazdaság éppen. Pedig a növekedéssel eddig ott sem volt baj. (Mostmár van.)

Mi Fittipaldijaink eddig pont az egyensúlyi növekedésre voltak a legbüszkébbek (nem hangsúlyozva különösebben azt a tényt, hogy az egyensúlyi növekedéshez az is kellett, hogy az EU minden évben idetoljon pont növekedésnyi pénzt), de hol van az már!

78.1.2.2. A magyar benzinárhelyzet meg a rezsicsökkentett gáz már nagyon Türk Tanács-kompatiblisnek tűnik. A gáznak állítólag a beszerzési ára is háromszorosa az aktuális lakosság árnak. (Mondjuk a gáz pontos beszerzési árát sosem lehet tudni, az orosz–magyar államközi kapitalizmus legnagyobb dicsőségére; Orbán moszkvai látogatása után a kormánykommunikációs közösségi médiás segédcsapati elkezdték tolni Putyin sajttájon odavetett mondatát, miszerint ötödáron adják nekünk. Aha, pont ekkora hülyék. Ez már kábé Magyarország finanszírozása volna, fehérorosz sztílóban. Mit adhatnánk mi ezért?)

Innentől az a kérdés, hogy az MVM meddig bírja tartani a különbözetet, az egyébként is lelakott költségvetés – valamilyen úton-módon – meg az MVM-et.     A benzinnél meg előbb a kutak dőlnek ki (már el is kezdték), aztán megpróbálhatja egy darabig még fizettetni a hiányt a Mollal, de az a részvényeket fogja legyalulni először, aztán megint marad a költségvetés.

78.1.2.3. A világ legjobb közgazdászai találgatják, milyen magas és milyen hosszú lesz az infláció, és hogy egyáltalán, mi is okozza pontosan. Az energiaárak csökkenésével rövidtávon senki sem számol. Mi lesz, amikor már 600 forint fölé megy a 95-ös piaci (már tényleg piaci) kiskerára? Előbb-utóbb valaki bedobja a törülközőt. A „ne az emberekkel fizettessék meg” trükk (ti. megfizettetik velük úgy, hogy nem veszik észre), itt már aligha működhet. Túl nagyok a számok.

78.1.2.4. Azt nem állítom, hogy már falnak mentünk, sőt azt sem, hogy feltétlenül     nekimegyünk, Orbánék, illetve a Fiitpaldi-duó eddig mindig időben kapta el a kormányt. De minél tovább haladunk ezen az íven, annál nagyobbat kell majd rántani rajta.

78.2. Öcsém, facsiga

78.3. P. J. O’Rourke (1947-2022)

78.3.1. Akármilyen pocsékul hangzik is (és nagyon pocsékul hangzik), mostanában eléggé széjjelnekrológoztam magamat. Kénytelen voltam. Erre szerda reggel jön a hír, hogy kedden meghalt minden idők egyik legviccesebb (és legjobb) újságírója, P. J. O’Rourke.

78.3.2. Azt hiszem, magyarul egyetlen könyve jelent meg, a Vakáció a pokolban, Vágvölgyi B. Vagesz fordította a Narancs fénykorában, amikor még jelentős erőkkel próbálta megismertetni itthon az amerikai gonzo zsurnalizmus klasszikusait. És P. J. O’Rourke (legalábbis a korai korszaka) kábé a második számú klasszikus Huntes S. Thompson után, de Hunter is csak azért klasszikusabb, mert korábban írta meg a főbb műveit. (Pont tíz évvel volt idősebb, és pont tizenhét éve halt meg.) P. J. termékenyebb, csillogóbb tehetség volt. Még Hunternél is. Egyfajta ellen-Thompsonnak is mondhatjuk. Hunter az anti-republikánus, ellenkulturális, és inkább balos (bár fegyverrajongó és NRA-tag), P. J. a meggyőződéses republikánus, libertárius antibalos. P. J. kifinomultabb, olvasottabb, viccesebb, értemiségibb, Hunter drámaibb, sikeresebb, hatásosabb.

A drogok (legálisak és illegálisak) és az eszetlen száguldás meg a Rolling Stone magazin viszont közös szenvedélyük volt. (A New York Times egyik nekrológja nem véltlenül idéz O’Rourke egyik első híressé vált, a Car and Driver magazinban, 1979-ben megjelent cikkéből, amiben egy Ferrari 308 GTS-sel száguldozik. És erre is utalt volna a közbevetés itt fent, a 78.1.1. pontban.)

A nyugati világ, a kapitalizmus, a szabadság rendíthetetlen és lelkes híve, sziporkázóan szellemes esszéista; a már idézett NY Times az utolsó humoros kozervatívnak nevezte. És azt is hozzá kell tenni, hogy O’Rourke ugyan ízig-vérig republikánusnak vallotta magát, de 2016-ben Hillary Clintonra szavazott, mert, ahogy írta: „Mindenben téved, de épeszű keretek között téved”. Trumpot veszélyes futóbolondnak tartotta. Ki nem állhatta az antiintellektuális hőbörgést.

És még egy mondatnyi idézet tőle (szintén a NYT nekrológjából, most a másikból), ami megcsillant valamit a humorából, bár rendesen műfordítani nyilván nem tudom; amikor a NY Times 2010-ben megkérte, hogy definiálja, mi a különbség a republikánusok és demokraták között, ezt válaszolta: „A demokraták szerint a kormány okosabbá, magasabbá, gazdagabbá tesz, és a le is nyírja a füvet a kertedben. A republikánusok szerint a kormány, mint olyan, nem működőképes. Aztán megválasztják őket, és be is bizonyítják.”