444.hu, 2021. augusztus 5.
UJ PÉTER
50.1. Anti-Facebook különszám
50.1.1. Beígértem, muszáj vagyok tehát finomítani múltheti Facebook-ellenes tirádázást. (Tirádázásomat.)
Egyrészt, a magam részéről quasi egyértelműsíteném, hogy semmiképpen sem osztom a neokommunista típusú Facebook-ellenes érvelést, miszerint a Facebook ab ovo gonosz (=kapitalista!), mivel pénzt akar keresni.
Ez az érvelés egyébként elég gyakori a mainstream – és nem a Kovács Zoltán-i értelemben vett mainstream – amerikai sajtóban is, mást ne mondjak, a legutóbbi hírlevélben hivatkozott friss Facebook-könyv (An Ugly Truth) is innen indul, sajnos, ahogy az első fejezetébe belenéztem; és ez a morális ítélet határozza meg a mélyen ideologikus, egyoldalú, dokumentumfilmnek álcázott mozgóképes pamfletet, a Netflixen népszerű Social Dilemmát. Ez utóbbi már tényleg az orbánista/csurkista/trumpista (Kovács Zoltán-i) logikával illesztgeti a tendenciózusan válogatott információdarabokat, hogy virtigli kis konspirációt puzzlézzon össze.
A másik, részben szintén neokom, részben ultrazöldséges (illetve akár őskonzervatív) érvkészlet a technológiaellenességé, miszerint ezek az izék tönkreteszik nekünk a társadalmat, az életet, mindent. Ezzel az érveléssel leginkább az a bajom, hogy évezredek óta mondogatják, és nem látok olyan objektíven megítélhető bizonyítékszerűséget vagy akár értelmezési rendszert, ami igazolhatná. Lehet gondolni, hogy az emberi élet minősége csak romlott a pattintott kőkorszak óta (bár már akkor is élhettek prototradicionalisták, akik időben figyelmeztettek, hogy ez a pattintgatás veszélyes dolog, tönkreteszi az EMBER lényegét), de ezzel nehéz mit kezdeni.
Tehát nekem nem a Facebookkal, mint céggel van gondom – a Zuckerberg-birodalom más termékeit, az Instagramot, WhatsAppot egyáltalán nem gondolom problémásnak –, és nem is az internettel/számítógéppel/elektromos árammal/fene nagy modernsággal, hanem a Facebook nevű szolgáltatással magával.
50.1.2. Nehezen tudnám (értsd: nem tudom) következetes, támadhatatlan érvrendszerbe gyúrni a Facebook-utálatomat, ami szinte az oldal megjelenése pillanatában előtört.
A Facebook előtti internet történetéből én azt a következtetés vontam le valamikor a kétezres évek elején, hogy web maga a tökéletes platform: mindenki számára nyitott, fejleszthető, buherálható, kellemesen kaotikus, és ezt a nyitottságát, alakíthatóságát érdemes fönntartani minden áron. Azok a cégek/alkalmazások, amelyek megpróbálták „bezárni” az internetet, tehát ők maguk akartak „a platformmá” válni, kiszorítani a nyitott, szabad webet, mondván, az átlagos felhasználók számára a www túl bonyolult, kaotikus, nehezen kezelhető – nos, ezek a vállalkozások sorra elbuktak: a Compuserve, az AOL (emlékszik még valaki?), aztán a saját platformban gondolkodó mobilosok (Nokia, Ericsson).
Aztán jött a Facebook, és neki sikerült.
Bezárta az internetet. Vagy legalábis nagyon nagy részét. Saját magába.
Amíg a Google a webre, a weben található tartalmak megtalálására, illetve aztán a nyílt weben hozzáférhető tartalom előállítására alkalmas szolgáltatások irányába fejlesztett, a Facebook törekvése (és más nem is lehet, szerkezetéből, alapötletéből adódóan): behúzni a júzert, és nem ereszteni, bezárni, körbefalazni tartalommal, szolgáltatásokkal, mindennel.
50.1.3. Valószínűleg még évtizedek tapasztalata, kutatómunkája, nyomozása kell majd ahhoz, hogy kiderítsük, vajon tényleg őrjöngő online zombikká változtatja-e az embereket a trollkodást, a harsány, de annál értemetlenebb vitákat díjazó, rettegett FB-algoritmus; hogy tényleg a Facebook-adatokra építő Cambridge Analytica nyerte meg Trumpnak a választást és döntötte el a Brexitet; hogy „az orosz beavatkozásról” (mármint Trump mellett) tényleg sumákoltak Zuckerbergék, és így tovább szépen, QAnon, Capitolium, antivaxerek. Okosabbak leszünk. Vagy nem. (És addigra alighanem Facebook sem lesz már.)
Az biztos, hogy nem a Facebook hozta létre az amerikai (vagy magyar vagy akármilyen) társadalom nyugtalanítóan mélynek tűnő ideológiai törésvonalait, ilyen-olyan válságjelenségeket; az a kérdés, hogy milyen hatással van a folyamatokra, mit mélyít, mit enyhít.
50.1.4. Legkitartóbb állandó levelezőnk jóvoltából értesültem róla, hogy a ruandai rádió ügyében már eredményesnek tűnnek a kutatások: húsz év elteltével már viszonylag pontosan tudjuk, mennyiben járult hozzá a propaganda a népirtáshoz. Konkrét gyilkosságok írhatók konkrét műsorok, műsorvezetők számlájára. És komoly kutatói műhelyek dolgoznak azon, hogy fényt derítsenek a modern média társadalmi hatásaira, azt a húsz évet meg már féllábon is kibírjuk.
50.1.5. Az embert persze személyes benyomásai riasztják leginkább. És benyomás az van dögivel. Riasztóbbnál riasztóbbak. (Vagy ahogy az újmagyar mondaná vagy mondanáni fogná: riasztóabbak.) Tehát eleve félelmetes itthon a rákattanás mértéke. Ahogy Magyarországon a Facebook szinte kizárólagos közösségi platformmá vált. Az internetté. Nincs mellette se Twitter, se más, lassan kikopnak a blogok, marad némi YouTube talán. Illetve a TikTok jön majd.
De negyven fölött csak Facebook van.
50.1.6. A sajtóban évek óta szokás morális pánikolni a gyerekek internet- vagy mobilhasználati szokásain, jaj, hogyan tanulják meg, hogy miben mennyire lehet megbízni, hogyan igazodnak el, satöbbi, hogy hát felelősség, hogy az egészséges fejlődés meg a satöbbi. Még ilyen tanórák is lettek, azt hiszem, teljesen fölöslegesek és értelmetlenek persze, de ezzel nem nagyon lógnak ki a tantervből.
Pedig megfigyelésem szerint a gyerekekre semmilyen veszélyt nem jelent ez az izé, vagy legfeljebb nagyon kicsikét. Viszont amit látok magam körül: az idősebbeket képes teljesen meghülyíteni. Illetve: egymást hülyítik nyilván, de azt néha egészen rémisztő mértékben.
És az idősebbeket hülyítik a hülyítéssel foglalkozó profik is: ők a fizetőképes kereslet, illetve a szavazók nagyon nagy többsége.
Jön is az „Önt is dühíti Brüsszel?!™£$‹›#$Ř”.
50.1.7. Valahogy évekkel ezelőtt kialakult bennem az érzés, hogy a Facebook egyszerűen szar hely. Nem éreztem sem hasznosnak, sem szórakoztatónak az ott töltött időt. Azon kívül, hogy kiderítsem, a hétvégén játszik-e Balaton a Hunniában, nem tudtam semmi értelmes dologra használni.
Értem, hogy mi tesszük szarrá. De az algoritmus azért rásegít.
A szar helyeket meg jobb elkerülni.
50.2. Szabadkőművesek a Forma-1-ben
50.2.1. Jó érzékkel szúrta ki Bede kolléga a legutóbbi hírlevélben, és tette szóvá világhírű pótkasztunkban, hogy belecsúsztam kissé a „bunkó, hamburgeragyú amerikaiak azt hiszik, Párizs Európa fővárosa” típusú, buta, európai kultúrfölényeskedésbe, amikor a Facebook kártékonyságát bizonygatva hivatkoztam arra a kutatási adatra, amely szerint az amerikaiak kábé ötöde (negyede?) is elhiheti azt az orbitális baromságot, hogy chip van a vakcinában. Valószínűleg máshol is lehetne ilyen számokat produkálni.
50.2.2. Hogy ne mondjam, létezik olyan ország is, ahol a nemzetközi főkommunikátor államtitkár minden további nélkül képes azt állítani, hogy ha egy autóversenyző valamilyen jelentéktelen gesztussal kiáll a melegek jogaiért (a jogaik csorbítása ellen), akkor csakis valamilyen nemzetközi hálózat megbízásából cselekedhet. Az valamiféle nemzetközi erőközpont támadása a nemzet ellen.
Létezik tehát ország, ahol ez a „logika”, a nemzetközi titkos hálózatok, háttérhatalmak, az országra rontó láthatatlan összeesküvők a hivatalos kormánykommunikáció állandó, sőt, szinte kizárólagos témái.
Ahol a kormányközeli, ideológiailag is elkötelezett üzleti körök kezébe kerített könyvkereskedői hálózat (az ország legnagyobbja, szinte monopólium) polcain szép számban találunk a nemzetközi szabadkőművesség valódi céljairól, működéséről, történetéről szóló, a mai mainstream történettudomány megközelítésétől igencsak elütő, hangulatában és történelemszemléletében inkább a húszas-harmincas évek „nemzeti elkötelezettségű” (protonáci) szellemében fogant műveket.
50.2.3. És látjuk: az ország jelentős része ezt elfogadja. Negyede-ötöde legalább. Mindjárt jobban hangzik a chipes vakcina.
50.3. Művelt nép
50.3.1. A globalizáció nem állt le, és nem fordult vissza, bármennyire is úgy tűnik. Csak megváltozott. Digitalizálódott. Ezt írja ez a tanulmány itten.
50.3.2. Lemezbörze helyett: a Dinosaur Jr. zenekar legújabb szobakoncertje, stadionra méretezett cuccal. Veszett gitározás.
50.3.3. A múlt héten meghalt Dusty Hill basszgitáros emlékére fölkerült a Youtube-ra a ZZ Top 1980-as esseni koncertje a német televízió legendás Rockpalast sorozatából. (Korábbi hírlevelekben már említettem, hogy a nyolcvanas évek közepén a magyar televízió által is átvett Rockpalast sorozat milyen elementáris hatással volt rám annak idején popkulturalice. Judas Priest! Stray Cats!)
50.3.4. Tessenek nemzeti inzultációs Facebook-plagátokat gyártani!