444.hu, 2021. július 1.
UJ PÉTER
45.0. A „visszavagyok” narratíva
„Everybody
Rock your body
Everybody
Rock your body right
Backstreet’s back alright”
Backstreet Boys: Everybody
„Kölykök a hátsó udvarból,
Nincs áldás rajtatok sehol
Kölykök a hátsó udvarból,
Kölykök a hátsó udvarból,
Szárnyatok könnyű viaszból
Kölykök a hátsó udvarból,
Kölykök a hátsó udvarból,
Nincs áldás rajtatok sehol
Kölykök a hátsó udvarból”
Korál zenekar: Kölykök a hátsó udvarból
A magam részéről, BACK vagyok, tisztelettel, mint Schwarzenegger a Stallone 2-ben. Back Zoli. David Backman. Rövid nyaralásomat abbafejezván visszatértem a dolgos hétköznapok futószalagjának hímes mezejére, és azonnal fejest ugrottam a mibe is.
45.1. A mainstream narratíva
45.1.1. Először is, kérném szépen: igazam volt vagy igazam volt? Na, ugye! (Kérném szépen.)
Megmondtam. Hogy ugyemegmondtam.
43. hírlevél, két (Orbán.magyarul: kettő) hete, 43.1.6. pont, ötödik gól: „Jönnek a nyugati aggodalmak, elítélések, jönnek a TÁMADÁSOK. A kormány pedig hősies harcban védi majd az országot.” Már a homofób törvényre. Ebben a fázisban vagyunk. A liberális maintsream rátámadt az országra. Óriási ez az Orbán-nyelv: a „liberális mainstreammel” szemben, mi kis ártatlan, tru magyar undorgroundok. (A mainstream igazságszolgáltatás alattomos támadása alá került O.V., aki saját érdekeit előtérbe helyezve, kezében fegyvernek látszó tárggyal a közeli benzinkút készpénzkészletéhez fűződő tulajdonjogok innovatív értelmezésére tett kísérletet.)
45.1.2. És olyan szépen összeáll megint a NARRATÍVA (na, erről a narratíváról lesz még egy kis narratívám): liberálisok, NGO-k, SOROS. A másik oldalon mink és a barátaink: Vlagyimir Vlagyimirovics, Jaroslaw és a dvabartankik, Uganda, a Türk Tanács.
Amit Orbán csinál éppen, az nem bizonyítványmagyarázás, nem kármentés, nem mellényúlás, nem hiba. Ismerjük már az észjárását: ez volt a terv. Ez a taktika. Eddig fényesen bevált iksz esetben. Miért kéne azt gondolnia, hogy most nem?
45.1.3. Nem ment el a német-magyarra, mert ott valami balhé lehetett volna? Vagy mert szóltak neki a németek, hogy ne? Fülest kapott? Nem mindegy? Persze, szívesen ment volna, fájdalmas veszetség lehetett, de feláldozott ő már komolyabb dolgokat is a hatalomért. Ha nincs meccs, nincs meccs. Majd lesz következő.
45.2. A vakcinazsonglőr-narratíva
45.2.1. Az előbbiekben skiccelt nemzetközi hadműveletek fontos frontkatonája a külügyminiszter, aki legutóbb a német törvények szerint illegális mértékig náculó magyar szurkolók érdekében érvelt vagy mit csinált, riposztozott, arrogánskodott, áskálódott, fészkelődött, azzal, hogy hát ugye akkor a bajor rendezők lesznek szívesek beszámolni arról, hogy vajon halálra-e ítélték-e már azt a veszélyes, erőszakos bűnözőt, aki egy félelmet keltő szivárványzászlóval szaladozott a magyar Himnusz alatt a német-magyaron.
A külügyminiszter és az igazságszolgáltatás nekem egy másik narratívában is narratíválódik éppen, amikor Brazíliában némi botrány bontakozik ki a vakcinabeszerzésekből, miszerint fölmerült a gyanú, hogy vakcinánként egy dollárnyi csúszópénzt kellett visszaosztani a politikának.
Egy dollár! Istenem! De szép is lenne!
Emlékeztetnék, hogy a Szijjártó-féle vakcinabeszerző műveletben a reális világpiaci árnál legalább 10 dollárral többet csengettünk ki az egyébként kétes hatékonyságú, a felébe kerülő Pfizernél egészen biztosan gyengébb minőségű kínai oltóanyagért, a közvetítő cég, amelyik 55 miliárd forintot bevételezett ebben az akcióban, gyakorlatilag nem létezett korábban, tulajdonosai rejtélyesen felderíthetetlenek, de a külügyminiszter egy korábbi emberének rokona kimutatható benne.
Persze ez is egy narratíva.
Meg az is, hogy csak az oltásellenes baloldal akar belekötni a micsodába. (Nem vicc, tényleg ez volt az ellennarratíva. A vicc az, hogy működött. Az ügy kábé le van zárva.)
45.2.2. További, quick and dirty NARRATÍVÁZÁS: amikor „Mészáros Lőrinc” híres Index-interjújában korábbi nyilatkozataihoz képest feltűnően flottul magyarázgatta minden rekordot megdöntő vagyonának eredetét, az egyik nyalásra tartott kormány-segédkismiska lelkendeztett, hogy végre egy komoly narratíva az ellenzékisajtó primitív izéjával szemben, hogy LOPNAK.
Hát ja, ez is egy narratíva. Egy-egy. A narratíva is csak narratíva. Sőt, a narratíva narratívája is narratíva.
(És a nürnbergi vádirat is csak narratíva volt, de elég erős.)
45.3. A kamuszurkoló-narratíva
43.3.1. Egy szemelyéset muszáj vagyok rákötni a fodballtémára.
Magamon is meglepődöm, mennyire lejöttem már a fociról. Nyoma sincs bennem a szurkolói izéknak. Frászkarikának. Léleknek.
45.3.2. Pedig huszonnéhány éves koromig nagyon is volt. Tudtam, milyen (rettenetes!) szurkolónak lenni. Ha metróval véletlenül a Népliget felé mentem, sima hétköznap, akkor is megremegett a gyomrom. Emlékszem az izzó gyűlületre, amit egy Rába ETO-játékos (Hajszán Gyula! főleg!) látványa ki tudott váltani belőlem, a fülzúgásra, az ordításra, ami kiszakadt már a mozgólépcső tetején, az állandó rettegésre a K-L szektorban… hosszú, mindegy.
45.3.3. Fun (fun a lófaszt, persze, de:) fact: úgy kezdtem, mint Orbán. A nagyapámmal. Ültünk Szolnokon, a konyhában, kék Fecske-füstben, nagyapám szívta, előtte kis vizes pohárban Kőbányai, a rádióban (világvevő) Novotny Zoltántól kapcsolnak recsegve Vass István Zoltánig, Szokolai a rövid saroknál, vezet a Dorog; nagyapám tintaceruzával írja az eredményt a pénteki újságra.
45.3.4. Most meg: háromszor aludtam el a magyar–németen. Pedig nem volt unalmas meccs. Csak nem érdekel. Nem tud.
És ebben semmi politika nincs, nem Orbán miatt nem érdekel. Nem érdekelt már 2009-ben sem. Nincs gyomorremegés, nincs ideg. Nincs semmi. Elmúlt.
43.3.5. Ismerek persze olyat is, aki politikai okból szűnt meg szurkolónak lenni. Gyerekkori barátom, M. a világ legnagyobb Újpest-drukkere volt, a nyolcvanas évek elejétől járt meccsre. Szinte mindig. Amióta az orbánizmus megette és megvette a futballt, nem hajlandó meccsre járni. Csak idegesíti, hogy ezek mennyi és milyet pénzből mit.
45.3.6. De alighanem a fordított eset lehet gyakoribb. A politikai okból futballszurkolóvá válók tábora lendületesen gyarapodni látszik. Így, Eb alatt aztán tényleg vicces nézni a sok pedálozó képviselőt, helyettes államtitkárt, ambiciózus főosztályvezetőt, wannabe-kormánybiztost, ahogy szurkolósállal, mezben, Nélküldet karaokezva teljesít. (Jellemzően a Facebookon.) Úgy áll nekik a stadion, mint tehénen a szuszpenzor. Ha megkérdezné valaki, melyik metrómegállónál kell leszállni a Fradi-pályához, fogalmuk sem lenne.
45.3.7. Nézem az egyik meccs képein régi barátomat, a kabaréügyi kvázikormánybiztost, Fábry Sanyit, ahogy a Puskásban lelkiismeretesen szotyoláz. Ahogy emlékszem, a kilencvenes években még egyáltalán nem érdekelte a futball. Jelét legalábbis nem adta.
45.4. Az emléktábla-narratíva
45.4.1. Mulatság, férfi munka
Észrevehette a figyelemes és a középiskolai irodalomanyagban kellően elmélyült olvasó, hogy elég gyakran rángatom elő e vad rohanatban Vörösmarty Mihály egy-egy verssorát (ki tudja, meddig húzhatom?), minthogy gimnázium óta lelkes rajongója vagyok a magyar nemzeti romantika legnagyobb költőjének. (Petőfit most vegyük ki ebből a skatulyából. Ő Petőfi.)
45.4.2. Már emiatt is muszáj vagyok megemlékezni erről a csodáról itt, ni. Emléktáblát kéne állítani ennek az emléktáblának. (A föld megőszült. Nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl.) Egy apró észrevétel (már azon kívül, hogy Vörösmarty nevét igazán írhatták volna kisebb betűvel, és elég lett volna legalul szerepeltetni, Orbán, L. Simon, Tessely meg a többi alatt, fontossági sorrendben): az emléktáblán sorolt uraknak volna a táblán megénekeltnél nagyobb ecsívmentjuk is Vörösmarty-ügyben, talán érdemes volna azt is említeni. Hogy tudnillik ők fokozták le a Szózatot, amely százhetven valahány éven át amolyan második (néha első) himnusznak számított, és helyébe egy korábban csak skinheadkörökben népszerű, tinglitangli blueszenekar nehezen minősíthető dalocskáját emelték. (Mert szerintük az a „nemzeti összetartozásról” szól. Persze. A „Csip-csip csóka” is arról szól, csak szebben.)
Oda kéne azt is vésni valahova, arra a kurva táblára.
Addig is:
„Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,
S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?”
45.5. Röneszansz narratíva
43.5.1. Nyaralási tanács. (Kéretlen.) Aki szeret csinkvecsentózni, meg ilyen kultúrdavincsi, az most húzzon olaszba, simán oda lehet férni, lökdösődés, pankráció nélkül az itáliai reneszánszhoz, ami az elmúlt húsz (harminc) évben már eléggé kizárt volt. Még Siena történelmi belvárosa is teljesen elviselhető. Talán Firenze is megkockáztatható. Pisa dettó. (Velencére viszont még most sem mernék fogadni.)