444.hu, 2021. május 20.
UJ PÉTER
39.1. A politikai foglalás tudata
39.1.1. A miniszterelnök minapi megjegyzését (házunk előtt két – sőt, három! – alliter állt), amely egy szlovák híroldallal kapcsolatosan került megeresztésre tekintetében, miszerint, tisztelettel, a német közszolgálati média sokkal kormánypártibb, mint a magyar, legitt alátámasztási ingerünk támadott.
Egy köszszolgálati MTI-hírrel illusztrálnánk. Látszólag uncsi tudósítás, sőt, meglehetősen kormánybarátan uncsi, de, mondom, ez csak a látszat. Mikszáth, Karinthy és Moldova emlőin nevelkedtünk elvégre – hangozzék ez bármennyire genderfluidul is.
A következő szöveg valójában hírnek álcázott vitriolos szatíra; a szerző unalmas könyvbemutató-tudósításnak tűnő zseniálisan duplacsavaros írásban mutat rá a rendszer abszurd viszonyaira, örökíti meg Belső-Orbánisztán morális és mentális állapotát, tart görbe tükröt kvázi a górcső alá.
Tehát ergó (mit szósz, milyen az élet?) brutális kormánykritika rejtőzik a közszolgálati médiákum produktumában. Ilyen nincs a németeknél!
Level Mikszáth. Bring it on!
39.1.2. „Budapest, 2021. május 5., szerda (MTI) – Az Orbán-szabály a politikai tudás foglalata – mondta Stumpf István kormánybiztos G. Fodor Gábor: Az Orbán-szabály című könyvének a XXI. Század Intézet Facebook-oldalán tartott online bemutatóján szerdán.
A felsőoktatási modellváltásért felelős kormánybiztos, korábbi alkotmánybíró, kancelláriaminiszter elmondta: Orbán Viktorról sok könyv született már, de ez különleges, hiszen »szerzője az Orbán-csapat tagja«. A könyv az elmúlt tíz év összefoglalása, amelyből kiderül a miniszterelnök filozófiája.
Stumpf István felidézte, hogy a rendszerváltás idején három generáció küzdött egymással: a történelmi nemzedék, melynek kiemelkedő képviselője volt Antall József, a reformerek, akiknek egyik ágát, a reformkommunistákat Pozsgay Imre reprezentálta, a másikat, az ellenzékit pedig Kis János. A harmadik nemzedék volt a kommunizmus utáni Fidesz-generáció. Azért váltak ők a legnagyobbá, mert a kezdeti sikertelenségek után képesek voltak alkalmazkodni, volt társadalom- és nemzetstratégiájuk – jelentette ki.
Stumpf István azt mondta: Orbán Viktor nem engedi, hogy a bürokratikus tevékenység »felzabálja« a kormányzást, tudja, hogy intellektuális szuverenitásra van szükség a mozgástér kihasználásához, kell egy világos iránytű, a nemzeti szuverenitás. A miniszterelnök »nem szereti az intézményeket, ő az embereket szereti«, és világossá tette, hogy mindent megtesz Európa keresztény gyökereiért – fűzte hozzá.
Lánczi András filozófus, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerint a miniszterelnök valószínűleg legalább olyan jó filozófus lenne, mint politikus. Minden kérdéshez úgy nyúl hozzá, hogy eljut a metafizikai mélységig, az első, eredeti kérdésig. A filozófus álláspontja szerint a politikában mindig verseny van, ez az emberi létezés lényege – ez akkor is így van, ha nem akarjuk -, és itt van egy miniszterelnök, aki kézzelfoghatóan, példátlanul sikeres, nem csupán Magyarországon – jelezte Lánczi András.
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetője videóüzenetében arról beszélt: egy könyv akkor jó, ha elolvasása után többet értünk meg létezésünkből, és G. Fodor Gábor munkája ilyen. Segít tájékozódni az elmúlt harminc évben, és segít megérteni, hogy miért meghatározó az utolsó évtized. A könyv Orbán Viktorról szól, akiről dicsérő szavakat mondani 2021-ben még mindig bátorság – jelentette ki. “Én vállalom ezt a bátorságot” – jegyezte meg a fideszes politikus.
Orbán Viktor a korszakos magyar politikusok közé tartozik – fejtette ki -, akiről azok is elismeréssel beszélnek, akik nem rajongói. Ez a fokmérője Orbán Viktor közéleti teljesítményének, amelyet ez a kötet bemutat – mondta Deutsch Tamás.
Bayer Zsolt újságíró, a Magyar Nemzet publicistája videóüzenetében fontos könyvként értékelte G. Fodor Gábor kötetét. Kifejtette, a nyugati civilizáció a végső pusztulás felé tart, és ebben a történelmi helyzetben van egy politikus, aki elsőként ismerte fel, hogy ha meg akarjuk menteni a nyugati kultúrát, akkor európai reneszánszra van szükség. Az Orbán-szabály legfontosabb üzenete, hogy van egy vezető Kelet-Európában, aki felismerte ezt az igazságot, és van képessége is, felhatalmazása is, hogy harcoljon érte. »Ebben a harcban muszáj mellette állnunk! G. Fodor Gábor könyve ebben segít nekünk« – hangsúlyozta Bayer Zsolt.
A laudációk után megtartott panelbeszélgetésen G. Fodor Gábor, Schmidt Mária, a XXI. Század Intézet főigazgatója, Barthel-Rúzsa Zsolt, a Századvég vezérigazgató-helyettese és Békés Márton történész-politológus a 2010 utáni »Orbán-korszak« mibenlétéről folytatott eszmecserét.
A szerző kifejtette: Orbán Viktorban megvolt a bátorság ahhoz, hogy saját modellt hozzon létre. A miniszterelnök vezette jobboldal – szakítva a korábban jellemző »hátránygazdálkodással« – »előnygazdálkodást« folytat, azaz az ország erősségeire alapoz – fogalmazott. Álláspontja szerint ez »óriási merészség«, amelyhez állandó tanulási képesség szükséges. Orbán Viktornak a változtatásokhoz volt »mersze, képessége és ereje« – jegyezte meg.
Schmidt Mária ehhez kapcsolódva arról beszélt, bátorságra vall az a felismerés, hogy az a nyugati civilizáció, amelyet a rendszerváltozás előtt »utol akartunk érni«, nem működik már, nincs már mit másolni rajta, ezért »nekünk kell végiggondolni, hogy nekünk mi a jó«.
Úgy látja, hogy Orbán Viktor mindent a nemzeti érdek képviselete szempontjából értékel, és az általa tanultakat ennek érdekében használja fel. Schmidt Mária szerint a miniszterelnök célja »a nemzeti megmaradás és a közös nemzeti siker«, és ez megkülönbözteti más magyar és külföldi politikusoktól.
A főigazgató szólt arról is, hogy a miniszterelnök minden döntését és lépését »gondolatilag nagyon alaposan megalapozza és ezek az elmúlt tíz év után összeálltak egy olyan építménnyé, ami gyakorlatilag megváltoztatta Magyarországot, kezdi megváltoztatni a térségünket és jó eséllyel egész Európát meg fogja változtatni«. »Ennél jobb Európával nem történhet« – hangoztatta.
Barthel-Rúzsa Zsolt arról beszélt, hogy Orbán Viktor stratégiai célokban távlatosan gondolkodik, és ennek megfelelően vezeti az országot. Úgy vélte, hogy nemcsak Magyarországon, de Európában is szükség van azokra a gondolatokra, amelyeket a magyar miniszterelnök képvisel.
39.1.3. Érdemes kinyomtatni, bekeretezni, lelaminálni, kőbe vésni, lézergravírozni, föltetováltatni, kifüggeszteni vagy esetleg jól védett, alacsony páratartalmú helyre eltárolni a fenti néhány bekezdést, mert néhány évtized múlva érdekes lehet elővenni.
Ahogy ma is jókat derülünk, mondjuk – miért pont ez jut eszembe? – egy-egy jól sikerült Rákosi Mátyás-köszöntőn.
Illetve, ha legközelebb találkoznánk esetleg a fent megszólalók valamelyikének valamilyen újabb nyilatkozatával, valami közepesen fontos kérdésben (egyetemek privatizációja, külpolitika, futball, lopások), akkor elég csak fölidézni az itt olvasható szöveg vonatkozó részletét, és máris a homlokunkra csaphatunk: „Ja, hogy ez a fószer állít itten valamit, aki akkor azt mondta, hogy…! Hát ettől aztán kár volna komolyan venni bármit!”
39.1.4. Orbánozás off. (Wishful offing.)
39.2. Something in the air
39.2.1. Gyurcsányozás on. Hurt me plenty.
Feri ismét a levegőben. (A levegő ura. Kvázi.)
Jó, hát nem mondom, hogy erről nem tehet Orbán. Hajjaj, de tehet! Még mennyire! Nagyon is!
És ezt már Gyurcsány ideges, túlripacskodós hangsúlyaival mondom magamban. Belül gyurcsányozom.
39.2.2. Ahogyan hetek óta ritmizálva (csak óvatosan, időmértékkel!) szavalom a korszakos és méltatlanul alulkezelt 2013-as Nagy Imre-beszédet: „S jól alszik, Viktor?/Kérdezem én…”, és jön az ember fülébe a többi sláger, a „Nyavalyás jobboldali teketóriázók”, a Weöres Sándort idéző „Kígyók, kígyók kígyóznak”, a szinte Tandori Terépcsecső és a többi (satöbbi, satöbbi). ((Karácsony Gergelynek: some ice cream.))
Gyurcsány-tapadásom van.
39.2.3. És akkor még ott az Ács-Plankó power trió Gyurcsány-túlélőshowja, amit most kiegészítenák nagy tisztelettel, szeretettel, becsülettel.
39.2.4. Hogy hát ezek a nagy túlélések (messzire ne menjünk: Orbán) nem annyira megsüvegelendő (köszönöm, magamnak, hogy ezt leírhattam) egyéni politikai teljesítmények, mint inkább a magyar perverz (finomabban: gyerekcipőben járó – hoppácska, egy megsüvegelés után!) demokrácia válságtünetei.
Szolid polgári demokráciákban nem szokás ekkora bukták után pályán maradni. Le szokás lépni. El szokás tűnni. Game szokik overni. Gray szokik szamárni a fogban.
Nyugtalanító társadalmi állapotokra utalna tudniillik, ha úgy kellene éreznie miniszterelnöknek/pártvezérnek, tehát a politikai elit legtetején kötéltáncoló bármely bohócnak, hogy neki az élete múlik ezen. Hogyha két kézzel, tíz körömmel, húsz foggal kapaszkodna a hatalomba vagy a hatalom reményébe, ha embert-istent nem ismerne, ha mindent egy lapra tenne, ha senkit és semmit nem kímélne, ha apait-anyait beleadna.
Az nem volna demokratikus ugyanis.
A demokrácia nem győzelmi kényszer.
Mert mi is van, ha veszít valaki? Egyik vagy a másik?
Katasztrófa! Veszít az ország! – vágná rá egy elkötelezett orbánista/gyurcsányista. Pedig nem.
A működő demokráciát éppen ez különböztetné meg ettől az izétól.
Hogy akkor nincs semmi. Semmi a világon
39.2.5. Szóval, ne legyenek illúzióink (persze nincsenek illúzióim afelől, hogy vannak-e még illúzióink), Gyurcsány túlélése sem normális.
Persze: kisebb gondunk is nagyobb most ennél. (Két szám: harmincezer, ezermiliárd.)
39.3. A 37., két héttel ezelőtti hírlevél 37.4-es számú, erősen Friderikusz-szkeptikus pontját kénytelen vagyok revideálódividálni: aki képes kihozni minden idők legérdektelenebb magyar popzenészféleségéből 187 000+ view-t, az tud valamit. (Vagy én nem tudok semmit. És vicaverza.)
39.4. Legutóbbi hírlevelemben, amúgy bevezető-mellékszálon (38.1.1.) megpöndítettem a Zamrockot, még egy linkkel is kedveskedtem a kedves olvasónak, in konkrétan a Ngozi Family 45 000 Volt című lemezére. Pedig érne ez mélyebbet, fontosabbat, okosabbat, már ahogy a gyarmati sorból kikavargó Zambia (korábban: Észak-Rodézia) pár éves demokratikus próbálkozás után, a hetvenes évek elejétől elindul a brutál diktatúra felé, és Kaunda elnök kitalálja, hogy a rádiókban 90 százalékban zambiai zenét kell adni, a nyugati zenéket tehát kvázi betiltják, pedig a helyi fiatalok éppen rákaptak a Beatlesre, Elvisre, Hendrixre, James Brownra, sőt már a Led Zeppre, Deep Purple-re Black Sabbathra, így aztán saját maguk kezdik a saját elképzeléseik szerint játszani azt, amiről úgy gondolják, hogy olyan, mint a nyugatiak, és mivel a saját népzenéjük még nagyon is élő hagyomány volt (a legtöbben törzsi körülmények között, falun nőttek fel, szügyig a népzenei kultúrában), hát nyilván belekavarták azt is rendesen. És gyártották a lemezeket. Aztán mostanában, a pszichedelikus rock nagy revivaljában megint fölfedezik őket. Chrissy Zebby Tembo: My ancestors. Amanaz: Africa. És persze, Witch: Lazy Bones. És egy negyedórás minidoku a szcénáról további csodálatos zenekarokkal, és csodálatos képekkel, arcokkal. Kicsit megsejthető, mit is adhatott ezeknek az embereknek a rockzene.