444.hu, 2021. május 6.
UJ PÉTER
37.1. Parlament=kollektív agyhalál
37.1.1. Az Orbán-rendszer újabb átfogó bírálata helyett (van abból elég), egy érdekes és sokat mondó részletre mutatnék(nák) rá legitt. Apró parlamenti purparlé. Tudom, sokkoló: senki sem figyeli már, mi történik a parlamentben. Mert mi is történhetne? A parlament, mint a nyilvános politizálás helyszíne megszűnt (erről nemrég értekezett minálunk nagy sikerrel a Plankó–Ács dzsessztrió), szándékosan megszüntették, ami a helyén van, az nem is tudom, micsoda. (Rút szibaríta váz. Kövér László perverz napközije. Antiszociális foglalkoztató.)
Ezt egyébként hézagmentes(s)en tudom illeszteni az előző hírlevélben fejtegetett tézishez (36.1.5.), miszerint Orbán a liberális demokráciát az intézmények felszámolása útján (ejtsd Kádár János intonációjával: út-ján) nyírta ki, és ahogy a nyilvánosság, úgy a parlament is a liberális demokrácia kulcsintézménye; kiüresítése, eljelentéktelenítése, szibaritásítása tehát szinte törvényszerű. Akarom mondani, izé, hát a törvény… hagyjuk.
(Ennyit arról, hogy nem az Orbán-rendszer átfogó satöbbi.)
37.1.2. No, de a parlamentben az ezermilliárdos alapítványi kimatolcsyzás volt a téma (pontosabban: a szavazógépbe bedobott feladat), amit a már említett Plankó-Ács vonósnégyes szintén megzenésített. Szóval ebben a videóban szúrtam ki (és vajon ki szúrja majd ki, hogy én kiszúrtam?) Orbán Viktor egyik felszólalását. Így szólt:
„Kettőezertízben megnyertük a választást, és kormányt alakítottunk, az első dolgom az volt, hogy el kellett mennem Moszkvába. Mert az önök szövetségesei, akikkel együtt ülnek, igen, igen, igen, akikkel együtt ülnek, kijátszották a Mol 25 százalékos tulajdonrészét egy Szurgutnyeftyegaz nevű cégnek. Azt kellett visszaszerezni. Úgyhogy úgy kezdtük a kormányzást, hogy először visszaszereztük a Mol 25 százalékát, ami közvagyon lett, és most nem privatizáljuk, mint önök, hanem betesszük a magyar egyetemekbe, és ez így van jól.”
Azt most hagyjuk is, hogy Orbán ezt az ellenpés Schmuck Erzsébetnek mondta, akinek aztán végképp semmi köze nem lehetett semmilyen korábbi kormányzati döntéshez.
37.1.3. FYI (szörpríz!): Orbán felszólalásából egy szó sem igaz. Aki viszonylag figyelmes hírolvasó, és az aranyhalnál jobb memóriája van, vagy esetleg ismeri a Google keresőprogramot, az pontosan tudhatja. Ahogy tudja Orbán is (hogy a mögötte és mellette látványosan bólogató Selmeczi Gabriella és Kocsis Máté tudják-e, arra nem vennék mérget): a kormánynak (sem az előzőnek, sem az azelőttinek) semmi köze sem volt a Mol-Szurgut bizniszhez. A Szurgutnyeftyegaz úgy lett Mol-tulajdonos (illetve igazából sosem lett, de ezt majd meglátjuk), hogy az OMV osztrák olajcég kvázi bosszúból adta el neki (praktikusan: Putyinnak) a részvénycsomagot, miután a magyar Országgyűlés 2007 októberében a Lex Mol néven országos népszerűséget szerzett törvénnyel megakadályozta, hogy az osztrákok éljenek tulajdonosi jogaikkal. Szocik és Fideszesek együtt szavaztak, és erre biztosan nagyon jól emlékszik Orbán Viktor, mert talán két felszólalása volt az egész ciklusban (a két eseten kívül be sem ment a Parlamentbe négy éven át), az egyik éppen ebben az ügyben (a másik 2009-ben, amikor fényes szociális népszavazási győzelmét jelentette be, és előrehozott választást követelt), ráadásul még együtt is szavazott Gyurcsánnyal, ami szintén elég ritka eset.
Egyébként alighanem az OMV manőverei, felvásárlási kísérletei is valami komplikált, állítólag éppen az orosz Gazprom terjeszkedését akadályozni hivatott stratégia részei lettek volna, de most ne bonyolódjunk bele ennyire.
A lényeg, hogy senki nem játszott át a Szurgutnak semmit. Az OMV egyszerűen eladta a jobbára tőzsdén összevásárol részvénycsomagját. Ráadásul, ahogy az OMV-Szurgut üzlet kiderült, a magyar kormány rohant is az EU-hoz meg mindenhová, hogy az oroszok tulajdonának elismerését megakadályozzák, a Mol pedig nem volt hajlandó bejegyezni a részvénykönyvbe a Szurgut csomagját. (Megjegyzendő, hogy a Mol-menedzsment érdekében ilyen elkötelezetten lobbizó kormány vezetője, Gyurcsány Ferenc közismerten nem volt nagy rajongója a Csányi–Hernádi pisztrángötösnek, amely akkor már elég nyíltan Orbánnak csellózott. A felcsúti alapítvány tudna mesélni.) Végül sikerült is megakadályozni, hogy a Szurgut gyakorolhassa tulajdonosi jogait, ezért az oroszok inkább eladták a csomagot a magyar államnak, amiről már Bajnaiék tárgyaltak Moszkvában, állítólag meg is egyeztek, de jött a kormányváltás, végül Orbán írta alá a szerződést.
37.1.4. Talán túl is magyaráztam. A lényeg: Orbán előállhatott volna bármivel, ami legalább egy kicsit közelíthető a valósághoz. De ennyi fáradságot sem vett. Illetve, dehogy, milyen fáradságról beszélek. Nagyon is vett, szépen megfogalmazgatta ezt a szemenszedettet. Mert csak a narratíva számít, a tényeket mindenki leszarja. (Vagy ahogy személyes példaképem, a XXI. század legnagyobb magyar gondolkódja, Leslie Mandoki fogalmaz: „…narrative wins against discussions…”) Mi visszaszereztük, és betettük a közösbe. Kész. Pedig a valóság: a magyar állam óriási pénzen visszavásárolta, Orbánék most kilopták.
37.1.5. Ami meg aztán a méglegszomorúbbabb (ha lehet az ezermilliárdos lopást fokozni), hogy az egész ellenzékből (kurva ellenzékből) senki nem akadt, aki fölállt volna, és előadta volna a fenti tényeket kábé, vagy legalább megpróbálta volna beleverni Orbán orrát a hazugságba.
Vegyük észre: az ellenzékben nincsen erre elég ész, felkészültség, kompetencia. Nincs semmi se. Orbán röhög a markába. Persze, hogy hazudik.Van mitől tartania?
37.2. Álca
37.2.1. Hála a magyar kormány Európa élvonalába tartozó védekezésének (Szíjjártó Péter szíves közlése), fölvettem (megoltakozódtattam) a második Szputnyikot (vagy ez már a Szojúz?) egy hete, úgyhogy ezennel a magam részéről befejeztem a járványt, védett vagyok, mint Tiborcz Pista a főügyészségen.
37.2.2. A Korányiban történt, aminek meg kelletett történnie. (Oltóponton koppantottam, szöcském csacskán szökkent. Ottópont, ekként. Ottó, etté? Ottó? Kétté!) Én ennyi katonát nem láttam azóta, hogy 1989 nyarán egy DAC teherautó platóján, Beatrice-kitűzős farmerdzsekiben elhagytam a Lenti Vak Bottyán laktanyát.
Ott, mármint Korányutt zsezsgett legalább egy zászlóalj. Magas, kopasz, igen jó fizikumú százados (az a halálom, a pocakos százados) rendezkedett főleg, természetesen hiperudvariasan, de annyira, hogy ugye törvényileg is kötelező volt még a maszkviselés, nemhogy egy oltóponton, de közterületen, szabatéren is, akárhol, de ettől még egy mentális képességeit tekintve láthatóan kihívásokkal küzdő, fiatalnak semmiképp sem nevezhető borvirágos orrú ember állra tolt maszkkal mobilozott üvöltve fél órán át (arról, hogy hú, de bebaszott hétvégén) az ajtón belül, anélkül, hogy bárki rászólt volna, pedig egy méterrel kellett volna odébb mennie, akkor már kívül van legalább, amitől még ugyanúgy törvénysértő a maszk nélküli telefonba ordibálás, de kevésbé veszélyes.
Viszont a 2015 mintájú (az iraki tapasztalatok alapján dizájnolt), sivatagi álcamintás gyakorló nagyon jól ment a homokszínű linóleumhoz.
37.3. Hibaigazittás
37.3.1. Korábban is volt már szerencsém (szerencsétlenségem) kifogást keresni egy-egy kínos elírás, elsatöbbizés miatt (Neumann János megnobelesítése, Menzel keresztnevének hacsekja etc.); korrektúra, elenőrzés nincs, ahogy így éjjel írom bele az izéba, a internetbe, megy kifele, helószia, aztán három-négy-öt fele, már eléggé szétesett vagyok ahhoz, hogy ne vegyek észre kábé semmit se.
Na, legutóbb (36.0.2.) a Macbeth ficcent befele. Mármint, hogy sikerült Machbetnek írnom (ahogy logikus), pedig csak a jó forrást kelletett volna kikopizni az akárhonnan.
Viszont, hogy milyen loopokat vet a hogyishívják: minderre éppen egykori szakasztársam, Hegedüs honvéd, kiváló katona és képesített lövész – micsoda szégyen, egy aknavetőütegesen, Szily honvédon keresztül – hívta föl a figyelmemet. Gépesített bölcsész, az gépesített bölcsész na. Pihenj, folytasd tovább.
(Kösz, bazmeg.)
A suicid ladytől és Shakespeare Vilmostól elnézést kérünk.
37.4. Meglepő és mulatságos
37.4.1. 2021-ben megérkezett az internetre a Profi. Illetve: az internet érett meg rá. Talán már elbírja a profizmusát.
37.4.2. A Profi profi promóval érkezett, önironikussal, merugye „internet”, értik, veszik, vágják, vételezik, karmolják, ugye? Tud ő önironikus is lenni, ha az idők szava summa summárum és horribile dictu, miközben persze: Profi.
A profi nyitóműsorban, kicsit ugyan félprofinak álcázott, de nagyon is profi stúdiójában – ez, mármint az álnemprofi profiság, lépten-nyomon érzékeltetve van: senki ne gondolja ám, hogy az internet amatőr világát imitáló díszletek nem profi díszletek –, a kezdő negyedórában magáról beszél, a szokásos óvóbácsis intonációval, hogy milyen profi műsort szeretne. Aztán vendégeket hív, akikkel saját magáról beszélget és a profizmusról persze meg hogy hogyan lesz a műsor profi. Közben saját korábbi műsoraiból vág be részleteket, és hozzá egy kicsit saját magáról beszél.
37.4.3. A profizmusnál csak egy dolog kerül elő gyakrabban (újra és újra): hogy a mai tévében már csak felszínes szórakoztatás folyik, semmi komoly, igazán mély beszélgetés.
Szerencsére itt vannak az archívok, a minőségi időkből: bogarat eszik egy bogárevő emberrel, csárdásozik Sophia Lorennel és fölköszönti Papp Lacit.
Csupa profi, mély, fogyasztóját hasznos és alapos tudással gazdagító tartalom.
37.4.4. Huszonöt perc és némi tekergetés után unom meg a másfél órás profizmust. Ez nekem sok, maradnék a felszínen. Kapargatok tovább.
37.5. Közérdekű felhívás
37.5.1. Bár a világért sem feltételeznák Önökről, drága Körözők, ilyen hebehurgyaságot, de aki valamilyen bűnös rossznyavalya folytán még nem töltötte (Öttő, töttő?) volna ki korszakalkotó kérdőívsurveynket, tegye meg! Nagyon köszönjük. Lesz belőle tanulság.