444.hu, 2021. április 1.
UJ PÉTER
32.1.0. Műtrágyista járadékvadászkalandok
32.1.1. Bige László bejelentkezett a féllábú Tarzan szerepére. (Ad notam: „Óráid vannak hátra, Orbán!”)
Simicska Lajos közmondásos atombonbáját hóna alá csapva (camping modell, Nagaszaki Tacskó), másik kezében hű liánját szorongatva veri föl a dzsungel csöndjét. Csita, ángává.
Óvatosságra intenák azonban. Maga Lajos is intő jel. Tulajdonképpen mindig is az volt. Két lábon járó intő jel. Az intő jel iskolapéldája. (Hogy át ne essünk az állatorvosi ló túloldalára és vica versa.)
Utólag persze könnyű, de én már akkor is.
Egyrészt atombonbaügyi ismereteim alapján gondoltam – ha már ennél a kicsit metaforikus pátosznál vagy patetikus metaforánál maradunk –, hogy aztat, mármint az atomot, egyetlen egy esetben lehetséges bevetni: ha senki másnak nincsen. Márpedig nyilván nem ez (volt) a helyzet.
Mondom, csöppöt már akkoriban is túlhogyishívjákoltnak éreztem az atommetaforát, de ebben a Bige-esetben aztán meg pláne inkább Piszkos Fred ugrik be, a zsebében dudorodó almacsutkával.
32.1.2. Az érdemdús műtrágyagyáros – váltsunk képregényt, Tarzanról szuperhősösre: Nitroman – interjúja nem az atombonba nyilvánvaló hiánya miatt érdekes és elszomorító igazán, hanem mert egyórás (vágatlanul három) ezérttartittezország. Bige darabos, ügyetlen mondataiból az így-úgy adóelintéző, vadászaton (járadékvadászaton, nyilván) csupa jó srácokkal, jó emberekkel ezt-azt elnetvörkölő, apróbb, egy-két százmilliós szívességeket szívesen teljesítő és kérő, a maguk szempontjából kifogástalan erkölcsű kelet-európai üzletemberek világa bontakozik ki. Ezek a jó srácok talán már maguk is elhiszik, hogy szinte felfoghatatlan méretű vagyonuk elsősorban rendkívüli képességeiknek köszönhető, és nem a feledhetetlen járadékvadászkalandok közvetlen eredménye.
32.1.3. A műtrágyista privát szociális érzékenységből és kíváncsiságból közvéleménykutatott, jelentős mintán, és kijött a nagy szörpríz: az emberek szeretnének jobban élni.
Ceterum censeo: óráid vannak hátra, Orbán!
32.2.0. Törvények a falvédőn
32.2.1. Maradandó emlék gyerekkoromból a martfűi Tisza cipőgyár téglakerítése, ami mellett gyakran mentünk el, és betűztem a hatalmas piros feliratokat: É-L-J-E-N, B-É-K-E, L-E-N-I-N, P-Á-R-T, és a többi. Aztán a feliratok koptak, koptak, de csak maradtak, még a nyolcvanas években is, akkor már persze röhögtünk rajtuk: éljen a megbonthatlan konzerv, éljen és virágozzék a cseresznye. A szoci rendszer különösen idegesítő tulajdonsága volt ez, hogy hajlamos volt kisiskolásnak nézni a polgárokat, és röhejes jelszavakat, senki által soha komolyan nem vett (semmit sem jelentő) baromságokat írogatni feltűnő helyekre. A dumák a rendszer önparódiájává váltak.
Nem tudom, miért is ugrott be a martfűi cipőgyár fala, amikor egy hete megláttam Orbán Viktor Facebook-oldalán a „Magyarország hét törvénye” című (?) táblát.
32.2.2. Eleve nehéz mit kezdeni azzal, hogy a miniszterelnök a munkahelyén elhelyez egy táblát, amelyre a saját mondatait gravírozták, még nehezebben megmagyarázható dizájnban: minden mondatot más betűtípussal, tükröződő lapra, mintha egy kétezres évek eleji, puccos, de ízléstelen bisztró reklámtáblája volna.
Azt sem mondhatnánk, hogy ne valósulna meg tartalom és forma viszonylagos egysége, mivel a mondatok, hát tényleg olyanok – lásd martfűi cipőgyár –, mintha csak parodizálni akarná valaki a XXI. századi populista autokrácia Facebook-nacionalizmusát. Korunk falvédőszövege, a közösségi médiás motivációs mém mély és gondolatgazdag világa találkozik az általános iskolai ünnepségek pátoszával.
„Minden magyar gyermek újabb őrhely” (mondatvégi írásjel nincs az eredetiben, ez biztosan valami fontos dolgot jelent, meg is kérdezem a kisebbik őrhelyemet, találkozott-e ilyesmivel a suliban.)
Vagy:
„Csak az a mienk, amit meg tudunk védeni”
„Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük”
„Egyetlen magyar sincs egyedül”
És így tovább, nem sorolom, midnenki tud ilyenek írogatni a magának, ha mégsem megy, akkor vegyen egy Nemzeti Népsportot, és talál benne alapanyagot bőven. A labda gömbölyű. Tizenegyest védeni nem lehet, csak rosszul rúgni. Éljen a megbonthatlan konzerv. Az én uram csaka vizet issza, nem is sírom a lányságom vissza.
Ezek volnának a mi TÖRVÉNYEINK.
Ezek azok a mondatok, amelyekre a kormányfő büszke. (Hiszen gravíroztatja, és kifüggeszti saját munkahelyére.)
Hol a Soros-terv?
32.3.0. Megrendületlenül
32.3.1. A 444 is csatlakozott a független médiákumokok kéréséhez vagy micsodájához, észrevételéhez, miszerint mégse kellene direkte észak-koreai típusú tájékoztatáspolitikával tetézni a járványt.
Hülyék nem vagyunk. Nem gondoltuk, hogy most aztán észbe kap/megenyhül/magához tér valaki valahol. Kábé azt lehetett találgatni, hogy a válasz inkább cinikus lesz vagy inkább arrogáns. De ez sem volt komoly dilemma, Kovács szóvivő meg is mutatta, hogy kell ezt: helyből, bemelegítés nélkül 10/10-re, új országos csúcsra hozta mindkettőt.
32.3.2. És, legyünk őszinték, Észak-Korea egyenlőre működik.
Lassan nem marad halálozási statisztika, amiben nem vagyunk világelső vagy másodikok, de még mindig szemrebbenés nélkül lehet hazudni, hogy minden oké. Lehet mondani bármit.
32.3.3. Az egészségügyi miniszter akkor nyilatkozgatott arról, hogy a magyar egészségügy meg sem rendült, bezzeg „más nyugati rendszerek kollabáltak”, amikor egy haverom a kovidosztály folyosójáról küldött fotót, hogy negyven fokos lázzal, egy oxigénpalackkal a lába előtt ott ül negyvenedmagával 14 órája, mert lefektetni sem tudják.
Ha a magyar egészségügy „meg sem rendült” állapotában lakosságarányosan sokkal rosszabb halálozási mutatókat produkál, mint leghalálosabb heteiben az olasz, ami Kásler szerint összeomlott, akkor fölvetődik a kérdés, hogy nem volna-e érdemes inkább mégis összeomlani?