444.hu, 2021. február 25.
UJ PÉTER
27.0.1. Elnézést a csúszásért, turbulenciák adódtak.
27.1.1. A halála után világhírűvé váló, mítikus hőssé emelkedő művész (zenész, popsztár, képzőművész, humorista, akármi) – tipikus toposz, nem kissé kliséses izé. Ámde privátimban is megvan ennek a kvázi-megfelelője, amit nem is tudnék most hirtelen szépen megfogalmazni, illetve szebben annál, hogy emberek, akiknek halálukban, a hiányuk által válik igazán láthatóvá (érezhetővé) a fontosságuk.
Hogy egyszercsak jön egy halálhír: régi barát vagy tán csak középtávoli ismerős, akivel évek óta nem is beszéltél. És abban a pillanatban szakad rád a felismerés, mennyit köszönhetsz neki, mennyire fontos volt, mekkora szükséged volt rá ott akkor és úgy.
A szellem ekkor beköltözik a fejedbe (szívedbe), és ott marad évekig akár. Az ember, akivel életében alig-alig beszéltél, találkoztál, mindennapos társad lesz.
27.1.2. Van néhány ilyen figura az életemben. (Bocs.) Sotárral, az AMD nevű hardcore punk zenekar 1993-ban elhunyt énekesével kellene kezdenem talán, de nem akarnék itt teljes felsorolást tartani Bada Dadától Najmányi Lászlóig. (Az ő halála után egy kicsit benne maradtam a korszakban, a hetvenes évek elejében, a neoavantgardban. Istenem… daliás idők! Ma ki merne/tudna Szentjóby gyönyörű, fantasztikus Intercontinental-performanszához mérhető dolgot csinálni: „Az első magyar köztéri politikai akció Szentjóby Tamás Sit out/Be forbidden című eseménye 1972-ben, amikor is Szentjóby bekötözött szájjal, egy székhez kötözve ült 20 percen keresztül a budapesti Hotel Intercontinental előtt. […] A szocializmus a köztér rendőrhatósági kontrolljára épült. Szentjóby akciója, ha csak húsz perc erejéig is, de rést ütött ezen a rendszeren. A visszaemlékező leírások szerint csak néhány percen múlt, hogy nem a hatóság vetett véget az akciónak, éppen ezért Szentjóby torzónak tekinti a művet.”)
27.1.3. Már a múltkori hírlevébe is majdnem beszerkesztettem Csontos Istvánt, akit tizennégy éve temettünk. A gyászjelentés itt van az íróasztalomon, tizennégy éve. Nem tudom miért, és nem értem, hogyan. Túl költözésen, bútorcserén, valahogy mindig itt marad. Misztikus. Pista, mint minden hifista, fogékony volt egyébként az ezoterikus hókuszpókolásra. Most meg itt kultúrszellemkedik nekem éjjel-nappal, évek óta.
Csontosnál tudatosabb, eltökéltebb kultúrafogyasztót és műveltségépítőt sosem ismertem. Fogcsikorgatva gyűrte magába az újabbnál újabb, bonyolultabbnál bonyolultabb zenéket, filmeket, festményeket. (Ez utóbbi nyilván képzavar.) És közben valamiféle civil művészeti központtá vált. Akinek az előszobájában zenekarok alakultak, hatására képek születtek, lemezkoncepciók alakultak, ötletek borultak hogyishívjákba. Hifikereskedő volt, a Budapest High End Showk szervezője, a Tiszta Hang (nem, nem az Új Magyarország) megszállottja.
Belerángattam egy kicsit az Indexbe, annak idején, és alig tudtuk kimenteni, amikor (2002-től) kishíján fejre álltunk, és végleg kicsúszott a cég a kezünkből (már az alapítók kezéből). Egy-két év múlva pedig már diagnosztizálták a daganatot.
27.1.4. A halálukban megóriásuló kváziismerősök közül Boncz Géza jár a fejemben leggyakrabban. Végighallgattam már háromszor legalább Spotify-on, Youtube-on a teljes életművet, mindent, amit valaha fölvettek tőle. De azt egyik felvétel sem adja vissza, milyen elementáris tudott lenni élőben, civilben, színpad és mikrofon nélkül, amikor csak úgy ökörködött. Életemben talán ötszöt-hatszor ha találkoztam vele. De volt olyan két óra, amit sosem felejtek el, amikor két órán át levegőt alig kaptam a röhögéstől. Pedig Boncz csak negyedóránként dörmögött ki valamit a bajsza alól. Farkasházy szárszói kertjében álltunk, sörökkel a kézben, Géza persze nem ivott, furcsálltam is, nem tudtam, hogy évek óta nem iszik, mert egyszer már majdnem belehalt.
Az alapfigurája az volt ilyenkor, hogy egy irtózatos bunkó irtózatosan bunkó humorát parodizálta. Addig tolta (túl) a nagyon rossz, nagyon bunkó viccelődést, hogy az már egészen duplacsavarosan vicces lett. Nehéz ezt így elmagyarázni. Vannak ennek nyomai profi kabarészámokban, de azok azért nagyon finomított, visszafogott, öncenzurázott változatok az eredeti, spontán baromkodáshoz képest.
Boncz már több mint 20 éve halott, de esküszöm, nincs olyan nap, hogy valamelyik poénja, vagy legalább egy Boncz-poén parafrázisa vagy egy Boncz-stílusú baromság eszembe ne jutna, el ne mondanám valamileny helyzetben (minél alkalmatlanabb helyzetben, persze) hangosan.
Bonczot lenyeltem, bennem maradt.
Nem mondom, hogy soha nem adódtak ebből kellemetlenségeim. Például amikor üvöltve performáltam a szerkesztőség közepén ultraszexista, ultratahó dumákat parodizáló Boncz-parafrázis-improvizációt, miközben a tárgyalóban már ott ült, és sápadtan fülelt a nemek közötti egyenlőség előmozdítását zászlajára tűző alapítvány képviselője, aki valami együttműködés reményében jött volna.
Dehát röhögni muszáj.
27.2.1. Volna itt még valami, amivel jó esetben nem is találkozott az olvasó, pedig elég szédítő mélységeit mutatja meg ennek a rendszernek, amelyben élünk. Egymás után igazolódnak be olyan félelmek is, amiket néhány éve még a beteges ultraparanoia kategóriába soroltunk volna. Timothy Snyder amerikai történész Trump hivatalba lépésének idején közölte húsz tanácsát az autoriter rendszerekben élőknek, ebben szerepel az alábbi tétel: „Emlékezz arra, hogy emailt írni olyan, mintha az égre írnád ki!”
Amikor az Indexet néhány barátommal megalapítottuk, a legsötétebb rémálmainkban sem rémálmodtunk arról, hogy jöhet még Magyarországon olyan kor, amikor a hatalom emberei 15 éve írt magánmailjeink között kutakodnak, kompromittáló biszbaszokat keresgetve. Lám, itt vagyunk. (Tessék tanulmányozni Snydert: ez vár mindenkire, aki…) Az Indexet megszerezték, megszerezték a mailjeinket is.
27.2.2. Az ironikusan Srácoknak nevezett (How do you do, fellow kids?) kormánykommunikációs szerv intenzív karaktergyilkolászási kísérletbe bonyolódott szerény személyem vonatkozásában (kapcsolatossan). Ennek keretében éppen antiszemita vagyok. Voltam már Bajnai, voltam már Soros, és luxusingatlan-tulajdonos is, ez most az innováció.
A karaktergyilkolászás lényege, hogy a közönség az indítékkal és a gyilkolászás technikájával nem lehet tisztában. Ő azt látja, hogy az áldozat magyarázkodik.
Mi nem magyarázkodunk tizenöt éves, egymásnak írt, haveri kapcsolatok között értelmezhető, haveri nyelven, duplacsavaros iróniákkal cifrázott levelek miatt. Csak egymásnak tartoznánk magyarázattal, ugyanis. Semmi közük hozzá ezeknek.
27.2.3. Sajnáljuk, ha a kampányőrjöngésben előrángatott, kontextusukból és mindenféle értelmezhető keretükből kiragadott, előmanipulált kifejezések bárkit sértenének.
27.2.4. Hogy éppen a turulügy vagy Rogánék földvásárlási ötletének megszellőztetése váltotta ki a politikai nehézfegyverzet bevetését, nem tudhatjuk. Hogy mi zajlik, az világos. Cinikus, aljas és gátlástalan.
Talán fontos emlékeztetni megint Snyder kicsit (nagyon) félelmetesen hangzó 19. pontjára: „Legyél olyan bátor, amilyen csak lenni tudsz!” Ahogy közeledünk 2022-höz, egyre nagyobb bátorságra lesz szüksége mindenkinek, aki.