444.hu, 2021. február 11.
UJ PÉTER
25.0.1. A márciusi lelockdownolódásom óta vagyok lelkes lufimegfigyellő (miszerint beobachtungsstelle).
Harmincegy-két éves koromig szinte egyáltalán nem érdekelt ez a gazdaságnak nevezett gyanús kavarás a pénzzel, nem is nagyon értettem, hogy keletkeznek a színes papírdarabok, amiket a körülmények szerencsés összejátékának eredményeként hó elején rendszeresen megkapok, és hogy miért is vannak az újságokban sokoldalas gazdasági rovatok. Aztán rájöttem. Ugorjunk.
25.0.2. Illetve mégse ugorjunk még. Egy pillanatra. Szórakoztató-elgondolkodtató sajtótörténeti intermezzóként idekívánkozik az egyik kedvenc bekezdésem, ami magyar nyelvű újságban valaha megjelent. Para-Kovács Imre követte el valamikor a kilencvenes évek végén, ha jól emlékszem. (Eltettem az egyik winchesteremre tíz évvel ezelőtt, és csodák csodája: most megtaláltam. Mégis működik ez az informatikai vircsaft.) Szóval, részlet az „(én és a közgazdaságtan)” című írásból:
„Pont olyan rohadt tél volt tíz évvel ezelőtt, mint az idén, lehetett verekedni a veknikért a Skála Metro alagsorában, hittem is, meg nem is, hogy van isten, kabátom barna velúr, feleségem hegesztőmérnök, és a jövő kábé annyira vonzó, mint Spéter Erzsébet. Ekkor szembesültem először a fizetés problematikájával. Nem értettem, honnan kerül elő az a pénz, amit hónapról hónapra a zsebembe tesznek, és mi köze van a munkához, amit végzek, meg egyáltalán, mi ez az egész. Persze, nem jutottam semmire, már akkor is hülye voltam a közgazdasághoz, hagytam a picsába az egészet, csak lökjék ide a lét, aztán majd ők odafent elszámolnak valahogy.”
25.1. A Wall Street Spongyabobja
25.1.1. Megbabonázva figyelem azt az őrületet, ami az amerikai piacokon tavasz óta zajlik. (Istenem, ezt a szót, PIACOK, már kimondani is olyan érzés, mintha az ember egy hedge fund boardülésére igyekezne éppen a kézműves vegánbőrtokba burkolt legújabb Macbook próval a hóna alatt.) Ahogyan Dévényi Tibi bácsi szokik fogalmazni a Három kívánság legforróbb, pöttyöslabda után kapkodó pillanataiban: őrület van itten máma. És ez így megy minden nap.
Hat-nyolc tíz hírlevélnyi szöveget lehetne írni csak a „hihetetlen”, „történelmi”, „sosem látott”, „fantasztikus” események tőmondatos ismertetésével, kábé két Háború és békényi szöveget olvastam ezekről az utóbbi 10-11 hónapban.
25.1.2. Miközben a világgazdaság állítólag a második világháború óta nem látott (vagy még mélyebb) válságon megy át, a tőzsdei árfolyamok leszaladtak a monitorokról, kiugrottak a büfébe egy hambiért, végigsprinteltek a Broadwayn, át a Brooklyn-hídon a JFK-re, és kiröpültek a világból.
Felettébb hiláriusz ultraabszurd brutálkomédia, féktelen akcióvígjáték, idegtépő cihotriller, belezős hörrör és a szokásosnál is sokkal ütődöttebb Spongyabob Kockanadrág játszódik itt egyszerre, visszafelé, 78-as fordulaton (idiótaképzavaralert!), Szomszédok hosszúságú sorozatban, napi több epizóddal.
25.1.3. Az egyik pillanatban a világ egyik legértékesebb cégévé válik egy nyereséget alig összeguberáló, évente összesen félmilliót autót barkácsolni képes gyártó, a másik pillanatban már a Tesla nevére ügyesen ráépülő, piaci termékkel nem rendelkező, éves árbevetélét a vezérigazgató házának energetikai átalakításából szerző vállalatot értékel több milliárd dollárra a piac. A tevékenységét szinte teljesen leállítani kénytelen, majd csődöt jelentő autókölcsönzőcég részvényei néhány nap alatt 900 százalékot erősödnek. Közben a világ legnagyobb alapmágusa, az axiómás Cantor távoli rokona, Jim Simons, aki matematikai zsenijét transzformálta készpénzzé, tőzsdei mozgásokat elemző, mintázatokat figyelő, értékelő algoritmusokon keresztül, és alapjaiban alakította át a kereskedést, több mint hárommilliárd dollárt keresett tavaly. Ez talán még Rogán Antal számára is nehezen értelmezhető összeg. Megveheti belőle a világ legdrágább jachtját, az Abu-Dhabi emírje számára készített Azzamot – hatszor. És még mindig maradna pénze egy kisebb tiszántúli megyére. Apró szépséghiba, hogy Simons high tech hedge fundjának, a Renaissance Technologiesnak nyilvános (külső befektetők számára nyitott) alapjai kétszámjegyű százalékokat buktak. A csak belsősök számára hozzáférhető alapok viszont 70 százalék fölött nőttek. Így üzletelj egy matematikus zsenivel.
Aztán ott SPAC-őrület, amikor üres cégek szednek össze iszonyú pénzeket tőzsdén arra, hogy majd fölvásárolnak valamit. Aztán a bitcoinmánia, az ethereummánia, a dogecoin nevű kriptopénz (trollmémviccparódia) rakettázik a tízszeresére, csak azért, mert Elon Musk twittelt valamit róla.
Musk közben egymaga kifejlesztette a totális májndkontrollt, nem sertések agyába ültetett csipek, meg ilyen hülyeség, frászt: ő csip nélkül, séróból, a saját gondolataival képes irányítani a tőkemozgást. Elon Musk után új közgazdaságtan kezdődik, ahogy Einstein után új fizika. Elon Musk meghajlítja maga körül a teret. Elon Musk hullámtermészetű. Nincs pozíciója, csak valószínűsége. Elon Musk Schrödinger macskája.
Persze csak viccelek. A végén meglátják. Jó vicc, mi? Azért Stan Lee elég fantáziátlanul alkalmazta Muskot képregényre Tony Stark figurájában. Kicsit kiherélte a karaktert, na.
25.1.4. Ha látszik a fény az alagút végén, és jön a vakcina vagy csökkken a fertőzésszám: a tőzsde vágtat, már árazza a nagy fellendülést.
Ha látszik az alagút a fény végén, mert a járványhelyzet reménytelen: a tőzsde vágtat, mert már készül az új stimulusra.
Ha késik a vakcina: a tőzsde optimista, mert ez jó az online cégeknek. Ha új variáns van: a tőzsde optimista, mert a gyógyszerszektor kilátásai javultak.
Ha új segélyeket jelentenek be: a tőzsde hisztérikusan örül.
Ha elmarad/késik a segélycsomag: a tőzsde optimista, mert ezek szerint közel a kilábalás.
Ha csökken a munkanélküliség: a tőzsde majd kiugrik a bőréből.
Ha nő a munkanélküliség: a tőzsde lehidal a gyönyörűségtől.
Optimizmusra remény, eufóriára eksztázis. Ekkora havájt nem látott a világ, amióta föloszlott a Dolly Roll.
Vagy a kolumbiai kartelleknek sikerült valami korszakosat alkotni a kokaföldeken, hála a modern géntechnológiának.
25.1.5. Egyik kedves Kör-tagunk, befektetési szakmában dolgozó szakember ajánlotta figyelmembe a december végi bitcoincikkek után John Kenneth Galbraith, poszt-keynesiánus közgazdászóriás (tényleg az volt, 206 centi magas) – nem mellesleg a tudományág történetének egyik legjobban író szaktekintélye – A pénzügyi spekulációk rövid története (Eufória és csalódás) című munkáját, amit sikerült is beszereznem, 1995-ös magyar kiadás, lektorálta dr. Nyers Rezső.
Tényleg kísértetiesen ugyanaz történik, mint amit Galbraith a korábbi nagy pénzügyi buborékok – a Déltengeri Társaságtól a Mississippi Companyn át egészen Charles Ponzi ingatlanbefektető róla elnevezett pilótajátékáig – újra és újra megjelenő jellegzetességeiként fölsorol. Egyébként pont ugyanezeket a jellegzetességeket emeli ki Niall Ferguson, nemzetközi sztártörténész, konzervatív publicista a GameStop–Robinhood-ügyről írt cikkében, a Bloombergen. Érdemes volna végigvenni Ferguson felvetéseit is, de akkor tényleg értelmezhetetlen méretűvé nyúlna ez a hírlevél, meg aztán olyan eszement nagy olvasói érdeklődést sem tapasztalalok itthon az ügy iránt, pedig két hete gyakorlatilag másról sem szól az amerikai sajtó (na jó, egy kis impeachment meg korona).
A Galbraith-Ferguson-levezetés szerint minden ilyen buborékjelenségnél valamiféle pénzügyi inovációnak tűnik az, ami végső soron nem más, mint hitel, valami később várható haszon előrehozása, és aminek az árát valakinek valamikor meg kell fizetni. Szpoiler: a zemberekkel fizetettetik meg. (Hogy a magyar politikai gondolkodás egyik legnagyszerűbb szellemi termékét citáljam ide.) Tehát lufit nézünk éppen. Mint 1/99-ed Nenák. (Ad Nótám: Konán birtokán/dallal a torkán/karatebilderezik az én Nenám…)
25.2. Depiend
Zárójelben említem meg, hogy a hírlevél miatt countryrajongó lettem. Jó, korábban is volt egy hangyányi Neil Young-kattanásom, meg Johnny Cash-sel is ki voltam békülve, a 16 Horse Powerrel is, persze, de aztán, amikor nyáron meghalt Justin Townes Earle, és belinkeltem itt néhány számát, onnantól kezdtem végigszörfözni (ja: ügetni) ezeken az outlaw countrystákon, jó sötét, metál cowboyzenéken, és hát csodálatos dolgok kerültek elő, Townes Van Zandttól Ray Wylie Hubbardon David Allan Coe-ig (az outlaw countristáknál kötelező a három név), és aztán erről leágazva, de már jócskán eltávolodva került elő az inkább mainstream, mint folk, de folkos rock Warren Zevon, és a világ pillanatnyilag legtökéletesebb száma, a My Shit’s Fucked Up. (És még évekkel azelőtt írta, hogy gyors lefolyású, különösen agresszív rákkal diagnosztizálták. Hónapok alatt el is vitte aztán.)