444.hu, 2021. február 4.
UJ PÉTER
24.0.1. „…a szülők és a lányuk, az apa üzlettársa és egy nyírségi nő akkora földterületet vásároltak, ami sokkal nagyobb halaktól is süvegelendő teljesítmény lett volna” – írta „Rogán új felesége és családi köre több mint 1000 hektár földet vett magának az esküvő előtt 1,6 milliárd forintért” című cikkünkben Szily László, mintha direkte engemet, a magyar sajtó kreténebbnél kreténebb képzavarai miatt folyton lőrinczelajoskodó nyelvőrvezetőt akarna froclizni.
De. És ez itt egy nagy de. Szilyvel már horgásztam együtt, többször is, és simán el tudom róla képzelni, hogy tényleg megsüvegel egy halat. (Pláne, ha az a hal előzőleg megszerzett több mint ezer hektár földterületet.)
24.1. Arany középút a pokolba
24.1.1. Hogy a képzavargástól és a legutóbbi hírlevéltől (23. Kőmadárközjáték) se menjünk messze, illetve ahogyan 23.1.8. pontban a várható további hogyishívjákolások valószínűsíthetősége vonatkozásban (kapcsolatosan tekintetében) jelezni voltam oly’ bátor, miszerint az ügyben még hosszas emberi-történelmi-morális izélésra, horribile dictu akár szerecsenmosdatásra (ne csináljunk már Kun páterből bohócot!) számíthatunk: Pokorni polgármester mozdult is rendje s módja szerint, legott aktuálpolitikai furkósbotozással vádolva szerény szerkesztőségünket.
Aktuálpolitikai-furkósbotfaragás tekintetében (vonatkozásábannal kapcsolatossan) sosem mernák vitába szállni tapasztalt fideszes politikussal, versenybe meg aztán pláne nem, még a végén kapok a seggembe egy aktuálpolitikai hidrogénbombát, vagy egy aktuálpolitikai AGM-114 Hellfire-t multifunkcionális robbanófejjel, mindazonáltal emlékzetni szeretnák arra, hogy ezt a madár alakú furkósbotot nem a 444-nek lett volt légyen volna szerencséje (?) kifaragni, kifaraghatni, kifaragtatni, hanem hát, tisztesség ne essák szólvést, az erőssen fideszesnek tűnt és mind a mai napig tűnő önkormányzatnak. (Köszpénzből, természetszerűleg. Közös kontónkra.)
24.1.2. Hogy ezzel az aktuálpolitikai furkósbottal mi volt a cél, arra nézvést némi támpontokkal szolgálhat filmünk: in konkrétan a 2008-as események, amikor több száz, szent nemzeti szimbólumunkat eltökélten tisztelni kívánó polgártársunk átszellemülten skandálta a „Mocskos zsidók!”-at a Németvölgyi és a Böszörményi sarkán, nyilván csak a történelmi emlékezés, a korszak minél élethűbb megidézése érdekében.
24.1.3. Pokorni Zoltánt is meg lehet érteni, persze. Sőt. Ember kíván maradni az embertelenségben úgymond. Fehérek között kíván európaiként távolmaradni a szellemi kútmérgezéstől, mielőtt kisarjad a sárkányfogvetemény. De azért mégis leginkább fideszes polgármester szeretne lenni a továbbiakban is. Teszi, amit tennie kell. Hogy miért ezt kell, azt ne tőlem kérdezzék.
24.1.4. Fentiekbéli igyekezetét mutatja korábban linkelt nyilatkozatának az a különösen jól sikerült mondata is, miszerint az ügyben a két szélsőség közé helyezkedne. Fölvetődik a kérdés, mi is itten a két szélsőség? A szélsőségeket szélsőségesen értelmezve akár azt is gondolhatnánk, hogy az egyik szélsőség a gyilkosok, a másik akkor nyilván a meggyilkoltak. Ügyesen helyezkedik Pokorni Zoltán tehát, amikor épp a kettő közé.
De ilyesmit azért mégsem gondolhatunk. A másik, kevésbé szélsőséges szélsőségértelmezés az lehet, hogy az egyik szélsőség szerint tömeggyilkosságok helyszínén nem jó ötlet olyan emlékművet állítani, amely a gyilkosok által is használt szimbólumot jeleníti meg, a másik szélsőség szerint jó ötlet. És Pokorni megint beletalált. Ezt a srácot nem lehet megfogni.
24.2. Az antiszemita ötletember
24.2.1. Még a turulmadár farvizén, az előző hírlevél 23.1.6. pontjában csodálkoztam rá magamra, hogy a XX. századi történelem iránt az átlagnál talán jobban érdeklődő magyar polgárként sem emlékszem a nyilaskorszakról szóló jelentős dokumentumfilmre. (V.ö.: Az ismert szélssőjobb – sőt, már inkább általános jobb, mint szélső – sírám, miszerint itt mindenki mindig a holokauszttal foglalkozik, ahelyett, hogy pozsonyi csata etc.) Volt bennem egy kis rettegés, hogy jönnek majd a levelek, milyen filmeket illett volna ismernem. De nem jöttek.
Írt viszont régi barátom, ős-Internetto-, Index- és 444-olvasó (és néha -szerző!), Kör-tag, a Legnagyobb Magyar Rendszergazda, aki fölhívta a figyelmemet egy hátborzongató nyilasközeli sztorira, és Ember Judit erről készült dokumentumfilmjére. (A teljes filmet sajnos nem találtam, csak ezt a kis részletet belőle). A „Hagyd beszélni a Kutruczot!” című, 1985-ben készült dokuban Kutrucz Gizella hithű kommunista párttag és pártmunkás mesél. Kutrucz telekügylet miatt véletlenül bukkant egy elítélt háborús bűnös nyomára. Bosnyák Zoltánéra.
Bosnyák már a harmincas évektől a leghangosabb antiszemita publicisták egyike volt, a negyvenes években ő „rendezte sajtó alá” és adta ki a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét, 1943-tól a Magyar Zsidókérdés Kutató Intézet igazgatója lett, és megalapította a Harc című militáns antiszemita lapot, amelynek szerkesztője és állandó szerzője is volt. 1944 végén elmenekült az országból. A háború után a népbíróság távollétében háborús főbűnösként elítélte. Halottnak hitték, de 1951-ben megtalálták Romániában. Hazaszállították, kihallgatták, ekkor egészen furcsa jegyzőkönyvek keletkeztek, Bosnyák ezek tanúsága szerint megpróbált átállni, antikapitalista meggyőződését hangoztatva javaslatot tett kihallgatóinak a Magyar Antifasiszta Intézet illetve az ÁVH Tudományos Kutató Intézete létrehozására. (Hogy a politikai célból létrehozott áltudományos intézetek ötlete honnan ismerős?) Rákosiék gondosan dokumentálták ötleteit, majd titkosították, mint ahogy minden más további adatot Bosnyákról. Majd csak annyit közöltek róla, hogy 1952-ben kivégezték.
A titkosított jegyzőkönyvek és más adatok után kezdett kutatni a hetvenes években Kutrucz, a pártapparátus régi munkása, de csak újabb és újabb ellentmondásokra, rejtélyekre bukkant, és ami még meglepőbb volt: nemcsak hogy heves elutasítással reagáltak a különböző párttörténeti intézmények, egykori vezetők, archívumok, de egy idő után direkt nyomást gyakoroltak rá, hogy hagyja abba a nyomozást. Kutruczban erősödött a gyanú, hogy Bosnyák valójában él, és valamiért valahol rejtegetik.
Erről beszélt az 1985-ös filmben. A film sorsa pedig tovább dagasztotta a rejtélyt: ahogy lekerült a vágóasztalról, rögtön lefoglalták, nem engedték bemutatni. 1987-ben Kutrucz Gizellát – annak ellenére, hogy az új pártfőtitkár, Grósz Károly régi ismerőse, személyes barátja volt – pártellenes magatártása miatt kizárták az MSZMP-ből.
Bosnyákot egyébként tényleg kivégezték 1952-ben. Történészi spekulációk szerint antiszemita-nyilas ihletésű ötleteit azért dokumentálta olyan serényen az ÁVH, mert Sztálinék akkoriban már tervezgették a cionistapereket, és könnyen lehet, hogy Rákosi ebben is másolni készült a szovjet vezért.
24.2.2. Holtzer Lóránt 2003-ban, a Beszélőben megjelent cikke összefoglalja a Bosnyák-történetet, érdemes elolvasni.
24.3. Mint Luesz a karneválban
24.3.1. Pinochet elvtárs harmadszor (negyedszer?): Az október 29-i hírlevél 10.3-as pontjában kezdődött a „saga”, amikor fölemlegettem a Luis Corvalán méltán feledésbe merült chilei kommunista vezetőt tévedésből lepinochetező Sarlóst. (Amiből kialakult némi purparlé.) Fent említett Rendszergazdaóriás, az Ember Judit-filmet figyelmünkbe ajánló leveléhez mellékelte a Tetovált Sztálin című kötet egyik oldalát, amin – micsoda szarvaközt a tőgyit! – egy igazi Corvalán-viccet láthatunk. Nem gondoltam volna, hogy létezik ilyen! (Sarlósén kívül.) Idelinkelem.
A „Tetovált Sztálin – Szovjet elítéltek tetoválásai és karikatúrái” Kovács Ákos és Sztrés Erzsébet igen híres és kitűnő könyve, egyébként Danzig Szergejevics Baldájev orosz grafikus munkáján alapul. Baldájev a Gulág-tetoválások és börtönrajzok gyűjtője, enciklopédistája, több műve is megjelent a témában.