444.hu, 2020. október 22.

UJ PÉTER

9. Viralitás a mindennapokban

9.1. Különösen nagy értékre elkövetett kórokozás

9.1.1. Az Egyesül Államok költségvetési hiánya eléri a GDP 16 százalékát, 1945 óta nem volt ekkora. Ideírhatnám, hány ezer milliárd dollár az adósság, de senki sem ért már ekkora számot, ehhez kozmológus kell. Tizenkét nulla a vége.

Vakcina a kanyarban sincs. (Vagy éppen a kanyarban előzi balról az önvezető autókat.)

A világjárvány egyáltalán nem csillapodik, sőt éppen Európa lett a leggócabb pont, azon belül ez a térség, ha nem is élgóc, de ott van spiccközelben, és még azt sem tudjuk, hogy hazai számok közelíthetik-e a valós helyzetet.

9.1.2. SUMMA summárum: ölég csúnyán alakul minden, ami csak csúnyán alakulhat.

De jósolni már nem mernák.

Semmiképpen.

Emlékszem, március végén, tökig lekaranténolódva, amikor házilag készített szkafanderünkben (FFP5000-es maszk, kesztyű, slaggal, messziről lemosható ruha) ténferegtünk a Metro kifosztott pultjai között (Csirkehús? Nincs. Sertéshús? Nincs. Marhahús? Nincs. Józsi, ki az, aki ennyire válogat?), hazaérve órán át fertőtlenítettünk, hypóval mostuk a Domestost, a levetett ruhát négy méter mély meszes gödörbe hajítottuk, felgyújtottuk és betemettük. A postást is csak Zoomon merte megugatni a kutya.

Közben naponta 50-60 új fertőzött volt.

Most óránként több van, de senki nem izgul.

9.1.3. A járványozás nagy tanulsága, hogy bizony igazuk van a szektás-bűnöző bullshittrénereknek: MINDEN fejben dől el.

Kivéve ami nem, de akkor még mindig ott van a kognitívdisszanonancia-redukció!

9.1.3.1. Van nekem kettő darab barátom. Nem vicc. Tényleg. Mindkettő kivételes koponya. Komoly, nemzetközileg is érvényes tudományos illetve üzleti pályafutással. Egyikük mániákus vírusrettegő, aki a legfrissebb orvosi tudományos publikációkat böngészi, számol, statisztikákat készít, leveleket, cikkeket ír, már március elején, amikor Európában még simán elhitte midnenki, hogy az egész vírusosdi marad majd Ázsiában, mint a SARS, a madárinfluenza meg a többi, ő már követelte, hogy zárjuk be az iskolákat satöbbi.

A másik barátom meg éppenhogy vírusszkeptikus. Illetve azt nem gondolja, hogy a vírus, a járvány nem létezik, de azt már igen, hogy mesterségesen gerjesztett hisztéria az egész, normál influenzajárványnál valójában alig nagyobb a probléma, és a karanténintézkedések teljesen fölöslegesek, csak kárt okoznak, és hogy a svédek csinálták jól. Jöhet neki bárki az új-zélandi karantén fantasztikus eredményeivel, V-alakban délfelé visszapattanó Kínával, vagy azzal, hogy azóta a svédek is önkritikusak a saját stratégiájukkal szemben, mert hatezer ember mégis belehalt a járványba, miközben a szomszédos országokban nagyságrenddel volt kevesebb áldozat – nem számít, rögtön van kéznél négy-öt-hat tanulmány, adatsor, esszé, ami az ellenkezőjét bizonyítja.

Fejben eldőlt.

9.1.3.2. Csak zárójel itten dr. Gődény, mert neki a zárójel is EPIC WIN, és ő már ennek az egész katasztrófának a nagy nyertese, persze, miszerint a kamupártbiznisz eljárás alatt álló gyanúsítottjából valamiféle félig legitim közszereplővé gyúrta magát.

Azért az ő példája legelesősorban azt mutatja meg, hogy miért volt érdemes a gyógyszerészeknek doktori címet adni. (Ez kinek az ötlete volt? Miért nem az óvónőknek?) Most aztán a testépítő-patikus bőven demonstrálja, hogy mire jó.

A másik, hogy azért csak kiderült, mi végre az egész: szedi éppen a tömegbázist össze. Nem is kellett nagyon derítgetni, olyan szépen, csomómentesen összeérnek ezek a szálak, tulajdonképpen ő maga kötögeti össze őket, nincs mit titkolni. Gulyás Márton emlékezetes dokumentumfilmjéből azért az is kisejlik, hogy miért, kinek a megbízásából bonyolódhat ez a kamupártbiznisznisz (a kinek áll ez érdekében? kérdésre adandó válaszon nem sokat kell tipródni), amibe igen ügyes és egyáltalán nem triviális trükkel sikerült belehúzni a járványt is, illetve az oltás- és vírusszkeptikus őrületet. Pedig milyen kézenfekvőnek tűnik utólag: nagyon jól jöhet még egy adatbázis, amelyban megvan a legsúlyosabb összeesküvéselméletekre vevő magyarok minden fontos adata.

Azt rögzíthetjük, hogy dr. Gődény (Bubó óta nem volt ekkora doktorunk, tényleg) kifejezetten tehetségesen, nagyon szorgalmasan teljesíti a feladatot. Reméljük, néhány év múlva fontos állami hivatal élén látjuk majd jól megérdemelt hogyishívjákját. Én az Állami Számvevőszék elnöki posztján képzelem el legszívesebben.

9.1.4. Tehát akkor rettegők és szkeptikusok.

Március óta jönnek a levelek, FB-üzenetek, kommentek, telefonok, kocsmai odaszólások: miért nem írják meg ezt meg azt, a sajtó is elhallgatja az adatokat, eltitkolják a katasztrófát, illetve, csak a sajtó gerjeszti a hisztériát, fejezzék be azonnal a világszintű médiacirkuszt és összeesküvést.

A hisztériaelméletre fogékony barátaimnak föl szoktam tenni a kérdést, hogy vajon tudnak-e példát mondani arra a Kínai Népköztársaság történetéből, amikor a kommunista párt vezetése valamilyen sajtóhisztériának bedőlve leállított teljes tartományokat, nagyvárosokat, összesen több százmillió ember tevékenységét hetekre, dollármilliárdokban mérhető gazdasági kárt okozva?

Jelezném, hogy Kínában ugyanaz a párt van hatalmon, Mao Ce-tung pártja, amely hatvan éve még simán föláldozott 15-35 millió embert némi gazdasági átszervezésért (sőt, néhány rosszul beírt tervszám miatt).

Egyébként valószínűleg valahol itt van a kutya elásva: az emberi élet ma sokkal drágább, mint bármikor korábban a történelemben. Szinte minden modern társadalom elvárja a politikai vezetőitől, hogy tegyen meg mindent a polgárok életének védelmében.

Az emberek többsége pedig nem szeret orosz rulettet játszani. Nem hiszik el a „gyenge influenza”-tábor egyébként tudományosan nehezen alátámasztható érveit, erősebb az olyan történetek hatása, mint a kétméteres, százharminc kilós, vízibivalyerejű, rozmártüdejű pólósé, akit néhány óra alatt úgy vert le a lábáról a vírus, hogy végül alig élte túl.

Inkább hajlandók akár rosszabbul élni, de elsősorban ÉLNI akarnak.

9.1.5. Az én „szkeptikus” illetve médiahisztériázós ismerőseim elsősorban a gazdaság (és így a szabad, kapitalista társadalmak) összeomlásától félnek, ezért gondolják öngyilkos stratégiának a vesztegzárat illetve az egyéb drasztikus korlátozásokat. Meg hogy a diktatórikusok malmára hajtja a vizet. (Mindig minden arra hajtja, persze.)

Az elmúlt egy hétben minden libertáriusok leglibertáriusabbika, a sztárközgazdász Tyler „The Marginal Revolution” Cowen két publicisztikát is írt a főleg az amerikai libertáriusok által propagált nyájimmunitásos, az élet teljesen normális működését fennntartani próbáló stratégia ellen, mondván teljes oktalanság és embertelenség föláldozni több ezer, akár több tízezer életet (és ugyan mit számít, hogy többségükben idős embereket?), amikor jövő nyárra láthatóan már sokkal jobb eséllyel lehet gyógyítani, esetleg immunizálni (vakcina!) a veszélyeztetetteket. Ezt nem indokolhatják gazdasági érvek.

9.1.6. Március végén, amikor láttuk az észak-olasz berobbanást (ugye tetszenek emlékezni: Európa egyik leggazdagabb régiójában Európa egyik legjobb egészségügyi rendszere omlott össze napok alatt), és aztán a magyar munkerőtől duzzadó ausztriai síterepek is kezdtek bedőlni, elég valószínűtlennek látszott, hogy megússzuk a tavaszt annyival, mint amennyivel végül megúsztuk.

Aztán persze Streetfighterünk nagyon büszke volt hónapokig az eredményre, pedig legemlékezetesebb politikai teljesítménye az volt, hogy a járvány legparázósabb szakaszában, amikor mindenki rettegve figyelte a legújabb adatokat, kitalálta, hogyan lehet jól megszívatni az ellenzéket, bekussoltatni a sajtót, és gyorsan zsebre vágni az Index maradékát. (A gazdaságvédelmi izékból megtolt stadionokig, kastélyszállókig, egyebekig le sem hajolunk most.)

Viszont most, amikor aggasztóan alakulnak számok, még a számoknál is aggasztóbb, hogy éppen a miniszterelnök, aki máskor még a világgazdasági konjunktúrát is hajlamos személyes eredményeként kommunikálni (az ő személyét illetve kormányát érő kritikákat viszont mindig az egész országot vagy az összmagyarságot ért inzultusként), most a legcinikusabb, legátlátszóbb módon bújik a „nemzeti konzultációnak” nevezett adatfrissítő-adatbázisépítő, dr. Gődény-osztályú kamuvéleménykutatás mögé (egyébként egyik legnagyobb politikai ötlete), és laza azembereknekígydöntöttekezéssel hárít magáról minden felelősséget. Na, ez ijesztőbb, mint az OSC-s pólós vírushorrorja.

9.1.7. Ennek ellenére, akármi is lesz vége (jósolni még mindig nem szeretnák), az biztos, hogy nem lehet Orbán nyakába varrni az egészet. (Bár ez a lélegeztetőgép-őrület még mindig rejtély.) Az azért már most is látszik, hogy ha csúnya is lesz (már az) a második hullám, ugyanilyen csúnya lesz a szlovákoknál, a cseheknél, a lengyeleknél, sőt az osztrákoknál is. (A románoknál már csúnyább. Sőt, a cseheknél is.) Tök függetlenül attól, milyen kormány van hatalmon.

Nagyon vicces (vagy szomorú – nézőpont kérdése) nézni, hogy az amerikai sajtó mit erőlködik néha azügyben, hogy a járvány katasztrofális kezelését mindenestül Trumpra tolja. Pedig valószínűleg a legobamább Obama, a legclintonabb Clinton alatt sem ment volna nagyon másként. Jó, kevesebb kreténséget dumáltak volna, az igaz. De hogy attól ugyanúgy lettek volna géppityukkal fölvonuló maszk-, oltás- és józanészellenes, taktikai mellényes idióták, tavaszi szünetben elszabaduló diákok, renitens államok és minden egyéb, az zicher.

9.1.7.1. A világ egyik legtekintélyesebb politológiai műhelye, az Ian Bremmer-féle Eurasia Group valamikor szeptemberben készített egy kis összefoglaló táblázatot, hogy hogyan teljesítenek a populista vezetők a járványkezelésben. Illetve, pontosabban: hogy állnak azok az országok, amelyeket populisták vezetnek. Kábé az jött ki, hogy van ilyen is, olyan is. Van jól teljesítő populista, és van rosszul működő oldschool-liberális/balos/akármilyen. Nincs fölismerhető mintázat. A százezer lakosra vetített halálos áldozatok alapján fölállított toplistán öt populista által irányított ország (Peru, Nagy-Britannia, Ecuador, Brazília, USA), és öt hagyományos kormányzattal rendelkező (Belgium, Spanyolország, Bolívia, Chile, Olaszország) van.

Orbánt Erdogan mellett a járványügyben legjobban álló populisták közé sorolják.

Ez még persze változhat, illetve változik, de csodát vagy katasztrofális hibát várni kár volna.

9.1.8. Mindettől függetlenül lehet itt még akármi. És az ellenkezője is. Vagy vice verza házmester.

9.2. Heti rendes Political Compass Meménk.

9.3. A funky Black Sabbathja.