444.hu, 2020. október 8.
UJ PÉTER
7.1. Minden eszköz hazánk ellen kapcsán
7.1.1. Gyurcsány Ferenc utasítására, Soros György érdekében az alábbaiakat kívánom közölni önökkel:
7.1.2. Ezzel meg is volnánk, haladjunk tovább.
Mondom, nehéz ügy ez.
2016-ban, amikor a kormány laza csuklómozdulattal kilőtte alólam (is) a Népszabadságot, ahová 21 évig publicisztikáztam, sérelmemre, úgy voltam (lettem) vele, hogy akkor ez így ennyi, ideje befejezni a publicisztikázást, glosszintgatás, mert ugye mit csináltam huszonéven körösztül? Hát a közéleti bornírtságokat, nyelvi tekervényeket túltam tol mindig egy kicsikét, kábé a paródiáig, tehát publicisztika-karikatúrákat gyártottam leginkább, szakmányba.
Aztán 2016-ra észre kelletett vennem, hogy itt már nincs mit túltolni. Minden eleve túl van tolva, nincs az a fekete öves, tízdanos, tolótetős, lendkerekes, biturbó kreténség, ami ne menne full komolyba. Ezt nem lehet parodizálni. (Karikírozni!)
7.1.3. És azóta, négy év alatt, töméntelen további kretenség kreténedett elő a bolondlyukból… Sőt, ha visszgondolunk, négy évvel ezelőtt hol voltunk még… tán Soros-kampány sem volt.
De talán nem hallottunk még a „kulturális” (mi több, kulTÚRÁLIS, édes jó istenem!) ügyekben hangadó kormány- és Toroczkai-kedvencz „újságíróról” sem, aki saját anyanyelvén ugyan nem nagyon ismeri ki magát, Sárbogárdi Jolán-méretű képzavargó, de kiszagolja a szabadkőművest az avar (képzavar) alól. E tekintetben jobbára aligha akad párja a jéghegyorom csúcsán.
Erre van az igény.
Arra meg a középkor.
Vagy sorolhatnánk napestig, a skinheadbulikról futballmeccsekre költözött fűzfaverselményig, amelyet új al-Hymnusnak nevezett ki kultúráltságával (sic) önnönmaga előtt is tüntető pártkormányunk. Mondván: a nemzeti összetartozásról szól.
7.1.3.1. Nem akarnák a középiskolai irodalom- és történelemanyagnál leragadni, pedig érdemes volna (pláne: lett volna), ámdeviszont: aki figyelt órákon, az tudja ám, hogy a Dolly Roll zenekar Windszörny című száma is arról szól („…iminimi-szeminimi juváp-csu-váminimi…”). Az összetartozásról. Bizony.
Azért erős négyes fölött már középfokú tanulmányai során is eljuthatott addig az ember műelemzésileg, hogy egy költemény nem ám arról szól, amit az ott leírt szavak egyenként jelentenek. Hanem előfordulnak bonyolultabb esetek is. Sőt, a bonyolultabb eseteket nevezzük jobb híján művészetnek.
7.1.3.2. A költő versében megfeddi édesanyja baromfiját, amiért az a család számra fenntartott lakrészben tartózkodik. Később váratlanul mégis megbocsát az állatnak az édesanyja és a tyúk között fennálló szoros érzelmi kapcsolatra való tekintettel.
7.1.3.3. Szóval, ha a „költő” azt mondja: összetartozunk, az még nem mű. Sőt. De mondom, erre egyszer még muszáj lesz visszatérni, mert a hülyeség elszabadulása illetve elszabadítása e tárgykörben a legrettentőbb.
7.1.4. Lényeg a summárum: itt már jószerével nincs mit parodzálni. Erőlködik, erőlködik a glosszista-Sziszifusz, de a baromság Olümposzára nem görgetheti föl mégoly népszerű galacsinját.
Bármikor jöhet (sőt: jön; mindig) egy Hollik István, és balról-jobbról egyszerre előz. Csak a kondenzcsíkot látni, és hallani a suhanó sorosozást.
És ez csak elmúlt pár óra termése.
Hol vagyunk még a nem tudom én mitől?
7.1.5. A szerző tanácstalanul tárja szét tollát a metsző baromságszélcunami csúcsán.
7.2. Nyomdában a Makro, a második. Nagy örömünkre. Magyari Péter hatalmas, könyvnyi tényfeltáró riportja a 2018-as választás ellenzéki mozgásairól. Kicsit pontosabban megérthetjük belőle, mi történt. Jobban láthatjuk, hogy milyen országban élünk.
7.3. 14-15 éves koromban a kommunista állami tévé, valamilyen újabb lazító intézkedés eredményeként műsorára tűzte a nyugat-német (!!!) Rockpalast sorozatot, ami akkoriban divatos rockzenekarok koncertjeit közvetítette. Csoda volt. Nem tudom már, milyen időközönként fordult elő, havonta vagy kéthetente, de mindig ott ültem a tévé előtt az MK27-essel az ölemben, kábé, ahogy a szüleink várhatták a Teenager Partyt a Szabad Európán. (Jé, hát az is van megint!) A Rockpalast-közvetítéseken hallottam először énekelni Rob Halfordot, itt láttam először tarajos punkot (pogózni egy Stray Cats-koncerten), és emlékeim szerint láttam az akkoriban (1980-as felvétel) csúcson lévő Police-t is. Gyönyörű, nézzék meg!