444.hu, 2020. október 1.
UJ PÉTER
6.1. Ad notam: Minden Sturmon Drangtam már
6.2.1. „Da sind sie jetzt unter Slawen, Deutschen, Wlachen und andern Völkern der geringere Teil der Landeseinwohner, und nach Jahrhunderten wird man vielleicht ihre Sprache kaum finden.”
Johann Gottfried Herder: Ideen zur Philosophie der Geschichte der Menschheit (16. Buch, II. Kapitel)
[A magyarok] „Ott élnek most a szlávok, németek, oláhok és más népek között, és országuk népességének csak kisebb részét alkotják, és néhány évszazad múlva talán a nyelvük is eltűnik.”
Johann Gottfried Herder: Eszmék az emberiség történetének filozófiájáról (16. könyv, második fejezet)
6.2.2. Gondoltam, egyszer már kimásolom az eredetiből azt a mondatot, amely az elmúlt 240 évben (Herder az Eszméket 1784 és 1791 között írta) legnagyobb hatással volt a magyar hogyishívjákra. Közgondolkodás? Az hát.
Ez az a bizonyos Herder-jóslat, amiről tanulni kelletett a gimiben. Legkésőbb a Szózatnál.
6.2.3. Mostanában megint herderezünk biturbó. Mintha kötelező volna. Herderezünk reggel, herderezünk délben és este. Álmunkban is herderezünk picit. Herderbe futok folyvást. Herder Herder hátán. Minden Sturmon Drangtam már.
Ha Kövér László rázendít a bajsza alól valami szoboravatáson egy jellegzetes kesergőre az obligát nemzethalál-víziókkal: HERDER. Amikor Orbán új népvándorlásról (Völkerwanderung – echte Sturm und Drang-koncept a XVIII. század végiről) delirál a menekültválság közepin: HERDER. Random kormányzati altótumfaktum megmaradásról, nemzeti nekifeszülésről retorikál: HERDER.
Herder a vérünkben van. (Im Blut.)
6.2.4. Aki figyelt gimnáziumban irodalomórán, az nem csodálkozik. Nagy nemzeti verseink, a Himnusz, a Szózat, költőink (Petőfi, Kölcsey, Vörösmarty) ideológiai fűtőeleme (talán jobb: hátszele) a Sturm und Drang, a német nemzeti romantika és preromantika (Goethén, Schilleren és Hölderlinen keresztül), és – leginkább magyarügyi sötét jóslatai miatt – a korszak szintetizáló figurája, a Rousseau–Kant–Goethe háromszög súlypontjában álló Herder.
De ma, a 240 küzdelmes év után mondhatjuk, hogy az egész magyar nemzeti irodalom középpontjában valamilyen módon Herder lappang.
6.2.5. Az előző szerdai hírlevemben idéztem a magyar herderián-romantikus líra egyik csúcsteljesítményét, Petőfi Sándor csodálatos – egyébként erős Vörösmarty-hatásokat is mutató – versét, Az ítéletet. („A háború istene újra/Fölveszi páncélját s kardját markába szorítván/Lóra ül és végigszáguld a messze világon,/És a népeket, eldöntő viadalra, kihíja./Két nemzet lesz a föld ekkor, s ez szembe fog állni:/A jók s a gonoszak…”) – 5.1.1.
6.2.6. Ahogy az egész reformkor, sőt, az egész közép- és kelet-európai nemzeti ébredés meghatározó ideológiája a németek felől áramlott herderestül (hozzájuk meg a franciáktól, persze), és mivel ekkor jöttek létre a környéken a modern (und homogén) nemzetállamok, a modern nemzeteszmények, és ezt az időszakot szinte minden térségbeli nép máig történelme egyik legsikeresebb és leglelkesítőbb korszakának tartja, Herdertől máig sem szabadultuk, sőt. Nincs az az ezerszer hülyeségnek/tévesnek/idejétmúltnak bizonyult gondolata vagy ötlete, ami ne tudna újra és újra divatba jönni Kelet-Európában.
Talán éppen maguk a németek szabadultak meg tőle valamelyest, mert hát Herdert vastagon becementezte ideológiai alapjába a nácizmus is, szinte parodisztikussá fokozva a Sturm und Drang már eleve vallási kultuszba tartó nemzeteszményét, kivonva belőle az emancipáló, progresszívkodó elemeket, leöntve, bekeverve nagy adag szociáldarwinnal és brutalitással. Aztán amikor a nácizmust kigyomlálták a németek magukból, ment vele Herder jórésze is.
De a többi kelet-európai országban Herder maradt, ahol volt.
6.2.7. Hogy mára, a posztposztmodern, szavazatmaximalista, szélsőcinikus harácspolitika korára mi lett ebből a két és fél évszazada még őszinte, tiszta és naív romantikuskodásból, abba bele sem merek kezdeni. (Nincsenek szavak.)
De ha már modern politika: a Putyin mögött pörgő ideológiagenerátor is Herderrel működik végső soron. Duginék a XIX. század eleji romantikus szlavofilek Herdertől és Hegeltől importált történelemfilozófiájából pároltak illetve melegítettek újra maguknak (azaz szegény oroszoknak) valami katyvaszt arról, hogy a fiatal, életerős, tiszta és még romlatlan, vallásos Oroszország küldetése a hanyatló, öreg, Istentől elrugaszkodott Nyugat megváltása (vagy: kirablása).
A Rousseau kultúrpesszimista, primitívnép-rajongó tételeiből táplálkozó korai Herder egyik meglátása volt rigai kiruccanása után (kicsit bele is szeretett Nagy Katalin cárnő abszolutizmusába, de később bőven kiszeretett belőle): a mélyebben vallásos, nagyon szegény, nagyon egyszerű (primitív) keleti népek (ukránok, oroszok) lassan fölcseperednek gyerekkorukból, már kamaszodnak, hamarost fölnőnek, megfeszítik acélos izmaikat, és kipicsázzák a fáradt, öreg Nyugatot.
Az orosz nemzeti romantikusoknak, nacionalistáknak szebbet nem lehetett volna mondani, azóta vagy három-négy hullámban támadt már föl az orosz megváltási vágy a kontinens irányába. Még a jó kommunisták is – főleg maga Sztálin, aki rájött, hogy ezzel a Lenin-féle internacionalizmussal nem nagyon lehet haladni – elő-elővették, mint húgyfoltos sliccből a nagy októberit.
És hát láttuk azóta, mire jutottak a nagy herderi jóslattal… A mindenkori orosz rablóeliteknek mindenesetre mindig működött ez a muzsikvakítás: lehetett lelkesíteni a népet, miközben ellopták az utolsó félig szívott mahorkáját is. Putyinnak is megy. Negyedik nekifutás. Nem lehet megunni.
Aki meg pampogna: minimum Nyugat-bérenc, oroszellenes, a nemzeti sajátosságokat lesajnáló globalista szar.
6.2.8. De 45-ig még hazai pályán is erős volt Herder: pont ugyanilyen nemzet- és történelemképet propagandázott Vilmos Kettő császár az első véhára melegítendő, illetve alig néhány évvel később a bajor hadsereg vicces bajszú tizedeséből az egyetemes történelem jelentős tömeggyilkosává nácult osztrák wannabe-festő is: jön a fiatal, életerős, tettvágytól hajtott német nemzet, és elsöpri a dekadens, öreges, béna demokráciákat.
És hát Orbán Viktor miket szokott mondogatni mostanság?
Ugye-ugye.
Mondjuk, az külön vicces, hogy Orbán Európa egyik legkevésbé vallásos országának éléről osztja az észt, azazhogy prédikál a kereszténység széleskörű megmentésének ügyében.
Azért aki olvasott már újságot a kilencvenes évek elején is, és értette, amit olvas, az nem tudja nem elmosolyogni magát, amikor Orbán mélykereszténykedéseivel találkozik; pontosan tudja, hogy ha a Repülő Spagettiszörny Egyházának pasztafariánus tanításaira építve tíz darabbal több szavazatot lehetne szerezni, Orbán már tésztaszűrővel a fején szónokolna a sörvulkánokkal és sztriptíztáncosnő-farmokkal ragyogó mennyországról.
6.2.9. Herdert meg engedjük el 240 év után: nagyszerű filozófus volt, korának kivételes képességű férfiúja, de speciel a nemzetekről alkotott elképzeléseiről, jóslatairól számtalanszor bebizonyosodott, hogy semmi közük semmihöz. Illetve korának színvonalán satöbbi. Az orosz nem váltotta meg Európát, négy nekifutásból egyszer sem, sőt, nagyon nem, hogy finoman fogalmazzunk. A magyar meg nem nemzethalálozott el, sőt, Herder kora óta talán egyetlen nemzet sem azok közül, amelyek már akkor nemzetként voltak ismertek. Viszont jött létre még vagy kétszáz.
6.3. S a sírt, hol nemzet süllyed el,
Népek veszik körül…