444.hu, 2020. augusztus 26.
UJ PÉTER
0.1. Bemelegítés.
0.1.1. Iskolakör, gimnasztika. (Berozsdásodott izék, satöbbi.)
Kiindulóhelyzet: alapállás.
Az én alapállásom, személy szerint: a lapállás. Erről is lesz szó itten. Úgy értem: a továbbiakban. Néha. Remélem, ritkán. (Az azt jelentené, hogy rendben mennek a dolgok. Amire, lássuk be, mint epsomi falónak a Terence Trent D’erbyn. De reménykedjünk, hátha mi halunk meg utoljára.)
Így Körön (mostmár: iskolakörön) belül nyilván tetszenek látni, mi folyik itten. Nem kell mondani. Illetve dehogynem kell, azért vagyunk itt.
Rendezik végre közös dolgainkat. Saját szájuk íze szerint.
És lesz egy még ígyebbül is, ne legyenek kétségek. Kétségek mégis vannak. Akadnak. A kétség a másik (egyik?) ami miatt itt molyolunk. (Egységben a kétség.)
0.1.2. Ceterum censeo, summa summárum és horribile dictu: ebben a bemelegítőkörben kellene tisztázni, hogy mi lesz itt? Mármint hétről hétre.
Arany Jánossal szólva: honnan a véreres, szájbalökött bánatnyavalyából tudjam? Lesznek érdekesen helyesírt szavak, az például majdnem biztos. Ha rajtam mullik. És hangrendileg nem illeszkedő ragok. Képzők. Toldalékok, na.
Nagyon nagy polkorrektság például nem lesz, mert a poén vs. polkorrektság viszonylatban én poénoldali ellenálló volnák.
0.2. „Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyákra” rovat
0.2.1. Szögezzük le (vagy föl, mindegy): Szíjjártó Péter szentmagánéleti jachtolásával kapcsolatban a korrupció emlegetése teljes tévedés.
Nem csak abban az értelemben, hogy „ha Szíjjártó jachtozik, az nem korrupció; ha Gyurcsány jachtozik – na, az a korrupció!”, bár abban az értelemben is, hanem inkább abban, hogy „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája” (Lánczi András).
Szíjjártó nem egy haveri milliárdos jachtján ringatózott. Csak úgy látszott. A jacht eleve nem Szíjj Lászlóé. Az ő nevén van. (Illetve, dehogy az övén, valami offshore cégén, nyilván, máltai zászló alatt.) De nem az övé.
Hanem a rendszeré.
Szíjjártóé is. Tehát a saját, jól megérdemelt, nyolcmilliárdos jachtján töltötte jól megérdemelt szabadságát.
Szíjj László sosem kérhetne szívességet Szíjjártótól a jachtozásért cserébe. Ahogy Szíjjártó sem kérhetne Szíjjtól. Itt nincsenek kérések, szívességek. Itt utasítások vannak. Amelyek egyetlen embertől jöhetnek.
Tulajdonképpen nincs is Szíjj László. Ahogyan Mészáros Lőrinc sincs, Tiborcz István sincs vagy Vaszily Miklós sincs. (Szíjjártó sincs.) Ezek csak nevek, amiket tulajdoni lapokra írogatnak valami furcsa hagyománytiszteletből. Mert ezt a csudás „modern” autokráciát mégis jogászfiúk hozták össze, és talán nosztalgiából, talán ironikusan, talán az EU-s pénzek minél maradéktalanabb leszívásának érdekében ilyen viccesen-lelkesen imitálják a jogállami működés bizonyos részleteit.
Jachtot, magánrepülőt, termőföldet, focicsapatot, stadiont, Balatont, Tihanyi-félszigetet, miegyebet éppen úgy használnak, ahogyan a kommunisták használták annak idején az állam erőforrásait: sajátjukként. Közben nem az övék.
Hanem az Orbán Útján Termelőszövetkezeté.
(A kommunisták annyival szerényebbek voltak, hogy nem íratták rögtön a nevükre az egész hóbelevancot, bár ennek oka inkább a rendszer ideológiai korlátja lehetett, semmint a szerénység/mértékletesség.)
Tehát mé egyszer: Szíjjártó esetében föl sem vethető a korrupció.
Bárcsak fölvethető volna! Az azt jelentené, hogy mégis maradt valami működő intézményszerűség az országban, amihez képest egy ilyen jachtozás devianciának minősíthető. Rendszerhibának. De ilyen nincsen. Mert: ez a rendszer lényege.
0.2.2. Egyébként meg: ne kettősmércézzünk! Másutt is komoly botrányok kísérik a közéleti szereplőt nyaralási ügyeit. Na hallgassuk el, hogy a füves-buzi-liberális Hollandia uralkodója, Vilmos Sándor is nyaralási botrányba keveredett. A király és a királynő Görögországban, egy étteremben, magasról leszarva a szociális disztanszolást és a maszkviselési fegyelmet, ölelkezve fotózkodott a vendéglősökkel.
Ki is tört a parasztgyalázat drogoséknál! Nyilvános bocsánatkérés lett belőle.
Na, hát ez az a Nyugat, ami elveszítette szemünkben vonzerejét. (Pláne, hogy a V4-ek mind a 65 millió lakosukkal már épphogy lehagyták össz-GDP-ben a 17 milliós, Szlovákiánál kicsit kisebb területű Hollandiát.)
0.3. Heavy metal rovat
0.3.1. Meghalt egy nashville-i fiatalember. Nem nagyon meglepő módon, egyébként. Beleszületett a drogozásba. Az apja is függőségekkel küszködő, de fantasztikusan tehetséges „alternatív country”-sztár volt. Vele kezdett zenélni. Aztán ő is countrysztár lett. Ritkán sül ki bármi értelmes dolog az ilyesmiből, amikor a fiú megörökli az apa szakmáját. Ritka, hogy ugyanolyan tehetség (vagy még nagyobb!) szoruljon bele. Justin Townes Earle nagyon szép számokat írt, szépen gitározott és szépen is énekelt. Hallgassák meg itt!
És úgy nézett ki, mint egy huszonegyedik századi Buddy Holly.
0.3.2. Vásároljanak Motörhead-mintás fürdőgyatyát nagy kedvezménnyel, hetven helyett ötvenezerért!