Magyarország, okosotthon

Nekünk ne mondja meg a miniszter, hogy mikor mossunk meg klímázzunk! Pláne a miniszterelnök ne akarja megtiltani, hogy locsoljunk, autót mossunk és teletöltsük a medencét; a magyar nyakas kuruc nép, és ilyesmit nem tűr. Nagyjából ennyire futja a koppanástól kába ellenzéknek a kupola alatt. Érdekes válaszok ezek, mivel a kormányzati kérések alapja az, hogy nincs elég áram és víz. Tehát a helyes intézkedés nyilván az volna, ha a miniszterelnök keresne két szép sziklát, és az egyikből vizet fakasztana, a másikból pedig áramot.

Az utóbbi még Mózesnek sem ment. (Az előbbi sem, csak az akkori propaganda úgy mesélte, hogy igen.)

A hőhullám hamarosan alábbhagy, de nyugi, lesz még ennél is keményebb. A problémák maguktól nem múlnak el. Az egyiknek a neve klímaváltozás, a másiké rezsicsökkentés. Mindkettőt mi csináltuk, az elsőt az emberiséggel közösen, a másodikat pedig a Fidesz.

Rezsicsökkentés alatt azt a parasztvakítást értjük, hogy a villany- és gázszámlának egy részét adóból fizetjük. Ettől a magyar tizenöt éven át nagyon boldog volt, úgy érezte, hogy ajándékot kap, amit egyébként minden egyes számlán közöltek is vele. A közművek nem voltak túl boldogok, de alkalmazkodtak: lemondtak a hálózat fejlesztéséről. Ezért például Pátyon nincs víz.

Olcsó, csak nincs.

Ez a rémisztő hülyeség egy évtizeden át úgy működött, hogy a fogyasztásnak nem volt felső határa. A négyszáz négyzetméteres villák kifűtését ugyanúgy támogatta az állam, mint az egyszobás garzonét. A perverz újraelosztás Szodomája üzemelt itt, közmegelégedésre. Ma már van limit, de az alatt továbbra is ugyanúgy jogosult a támogatásra a bankvezér, mint a kisnyugdíjas.

Ebben a sötétségben éltünk, és most újra kéne indulni a kályhától.

Elmesélni, hogy amikor mindenki egyszerre kapcsol be mindent, akkor baromi drágán kell beszerezni a pluszáramot, ha egyáltalán elbírja a hálózat. Hogy amikor hónapok óta nem volt érdemi eső, akkor nem a te gyepedet kéne ivóvízzel áztatni. És mit tehet ilyenkor egy kormány? Még kér a néptől, aztán felkel és vesz, ragad.

Nem valószínű, hogy a szép szó elég lesz. Az egyéni fogyasztással mindenki úgy van, hogy nem az én klímám fogja leverni a paksi biztosítékot.

Ezeket a szokásokat egyvalami tudja megtörni: az, ha ki kell fizetni a valós költséget.

Nagymama nem azért darálta le a száraz kenyeret prézlivé, mert hagyományt őrzött, hanem mert rohadt szegénységben élt az úri Magyarországon, és számított az a pár forint. A leendő nagymamák majd mesélhetnek arról, amikor rájöttek, hogy ötvenezer lesz a medencetöltés.

Erre vannak már vázlatos tervek, mint a sávos árszabás: csúcsidőben az országnak is többe kerül, tehát fizess te is többet. Miért, ki az ország szerinted? Az mi vagyunk együtt, de mégiscsak az a legtisztább, hogy mindenki a saját hálószobájának fűtését és hűtését fizeti. De az egész rezsicsökkentős bűvésztrükk megszüntetése jót tenne általában, mert ez így semmi más, mint felhívás pazarlásra. Amit végül úgyis kifizetünk tranzakciós adóban meg áfában.

A klímaváltozás itt van a nyakunkon, és kikényszeríti az értelmes energiagazdálkodást. Irtózatos bűnt követett el a Fidesz, amikor elhitette az emberekkel, hogy nincs teendőjük, hogy nem kell változtatniuk; hogy a télen-nyáron huszonkét fokra klimatizált élet jár mindenkinek. És ezt úgy csinálta meg, hogy nem kényszerítette semmi – érdemi ellenzék nem volt, akár cselekedhetett volna ésszel is. De egyszerűbb volt a hülyéknek húzni a nótát. Akkor még nem tudták, mekkora bukáshoz vezet.

Érdemi ellenzék most sincs, csak néhány mókásan hőbörgő főállású bohóc. Magyarország kapott egy új esélyt: észszerűen szervezheti át magát anélkül, hogy ez jelentős politikai kockázattal járna.

Kifejezetten hasznos, ha a roncsellenzék felemeli az energiapocsékolás zászlaját: az ország hetven százalékának azonnal elmegy tőle a kedve.

És a parlamentben kénytelenek szembenézni az érvekkel, nézni ostobán kifelé a fejükből, aztán viszonválaszban igazolni, hogy igen, debilek, és tényleg nem fogják fel, hogy a víz meg az áram véges erőforrás.

Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy innentől dzsungeltörvény. Nyilván van, aki támogatás nélkül megfagy télen, és nekik segíteni kell. Vannak kétségeim, hogy tudunk-e majd együtt örülni annak, ha másokon segítünk, de hátha. Annyi biztos, hogy mindenkit támogatni nemcsak nem kell, de nem is szabad, mert annyi erővel segíthet mindenki magán.

A miniszteri ajánlás szerint jól jönnek az okosotthon-berendezések, például bekapcsolhatják a klímát még a csúcsidő előtt. Talán ezt nem célszerű széles körben lobogtatni, mert a többség örül, ha van egy butaotthona. Saját magát viszont senki sem akarja butának gondolni. Még a legbutábbak is bonyolult elméleteket tanulmányoznak a lapos Földről, gyíkemberekről, oltásba rejtett mikrochipekről. Szeretik az érzést, hogy átlátnak a szitán. Lehetne ez akár valós élmény is.

Akár megérthetnék, honnan jön az áram és a víz. Nem nehezebb felfogni, mint a chemtrailt.

Lehetne a valóságból is egy jól hangzó elmélet.

Lehetne Magyarország egy okosotthon.