Vége van, kicsi!

A népmesék igazságtételért kiáltanak. Az nem igazság, hogy tejbetök nullák meglépnek százmilliárdokkal. És a megbüntetésükre szükség is lesz, mert ez a legkönnyebben beváltható az ezerféle elvárásból.

Fázisai lesznek, mint a gyásznak. Hitetlenkedés. Gyanakvás, hogy mégsem igaz, hogy fel fogunk ébredni. Félelem, hiszen megszoktuk már. Berzenkedtünk, de berendezkedtünk. Stratégiáink, üzleti terveink, poéntechnikáink voltak hozzá.

Egy áttétes rák múlik el, ami minden hajlatban és zsigerben megtelepedett. Már nem tudjuk, milyen jó nélküle.

Fel sem tudjuk sorolni, mi mindent loptak el, tettek tönkre, tömtek a seggük alá. Hiszen ilyen az állampárt, és a Fidesz az volt. Gazdaság, kultúra, iskola, sajtó, hit, utcakép, a szövetségi viszonyaink, a hálószobánk. Állandó küzdelem volt kívül maradni a nyelvükön, a bornírt világképükön.

Mindent visszavehetünk. A győzelemben reménykedők is rezignáltan ismerték be: kétharmad nélkül sajnálatos a helyzet. Egy csomó minden náluk marad. Az embereik. A lopott kincsek. A sarkalatos törvényeik és alkotmánymódosításaik, a kiszervezett hatáskörök, az alapítványok és magántőkealapok, a propaganda, az ügyészség, a szatyor.

Hát nincs semmi sajnálatos. Kétharmad van. Minden helyrehozható.

A megsemmisülés teljes. Orbán és bandája évtizedek óta mesél arról, hogy ők a nemzet. És évtizedek óta magyarázzuk nekik, hogy ez nem igaz. A nemzet minden pártnál nagyobb és sokszínűbb. Érvekre, logikára süketek voltak. Szívlapát kellett, hogy bizonyítsa: ők biztosan nem a nemzet. Annak egy furcsa szubkultúrája legfeljebb.

Ez a szubkultúra eddig elég hatalmat bitorolt ahhoz, hogy perverz akaratát rákényszerítse az egész országra. És leginkább azzal foglalkozott, hogy újra és újra megszerezze ezt a hatalmat. Ma még csak sejtjük, micsoda mocskos módszerekkel tették. Történészek és nyomozók hada fogja felderíteni, mi is történt velünk.

Aztán majd az Error Házában megnézheti mindenki, hogy okuljon belőle.

Nagy menekülések következnek. Orbán legmohóbb ivadéka már Amerikában lapul a nemzet vejével együtt. A Fidesz vezérkarának jelentős része köztörvényes bűnökért tartozik elszámolással. Egy részük alkuban reménykedik, mások már cuccolnak kifelé.

A kormányváltó tömeg hippijei talán megelégednének a békével, de a leszámolás nem úszható meg. Az az előző rendszerváltás receptje volt, és nem jött be. Ahogy kiderült, ügynöklistából is készült új.

Amit Magyar Péter véghezvitt, az egy valóságos népmese. Illetve egyszerre több, de a kiskakas és a török szultán biztosan megvolt.

A népmesék igazságtételért kiáltanak. Az nem igazság, hogy tejbetök nullák meglépnek százmilliárdokkal. És a megbüntetésükre szükség is lesz, mert ez a legkönnyebben beváltható az ezerféle elvárásból. Nem minden fog sikerülni. Nem minden lesz jobb holnapra. Nem minden lesz olcsóbb, tisztább és szárazabb. De mindezt könnyebb elviselni, ha esténként megnézhetjük, hogyan izzad VV Ádám, VV Lőrinc és VV Jani a vádlottak padján. És mi mindent ajánl fel a nemzet javára amolyan kényszer-Széchenyiként.

Amit Magyar Péter véghezvitt, az nemcsak népmese, de példátlan teljesítmény is. A Tisza-szigetektől az országjárásokig, a páncélozott állóképességtől az atommeghajtású online és offline aktivitásig: rendkívüli elszántsággal és képességgel érdemelte ki a győzelmet. Hogy ezek az energiák kormányzásra hogyan foghatók, azt majd meglátjuk. És tudósítjuk és kommentáljuk.

Nem a semmire épített. Nem ő volt Orbán egyetlen ellenfele. A szabad sajtó végigcsinálta ezt a tizenhat évet úgy, hogy folyamatosan torkán volt a kés. Leleplezett, nyomozott, magyarázott, véleményezett és csúfolódott. A Fidesztől irtózó polgárok menedéke a szabad nyilvánosság volt. Nélküle régen belenyugodtak volna abba, hogy hát ez van, ők a nemzet.

És emlékezzünk meg a korábbi ellenzékről, amit beolvasztott és megsemmisített a Tisza Párt. Ott sem mindenki volt idióta vagy kollaboráns. Voltak, akik dolgoztak keményen. Népszavazást kezdeményeztek, tüntettek, beszéltek, szerveztek és igyekeztek, ahogy tőlük telt. Sohasem tudtak győzni, de a magokat elvetették és locsolták.

Magyar Péter nem óriások, hanem törpék vállán kapaszkodott fel, de az a pár centi is jól jött.

Emléküket megőrizzük.

És most igyunk. Vagy imádkozzunk. Vagy tekerjünk egy spanglit. Vagy öleljünk meg egy fát. Most már mindent szabad. Magyarország lerúgta magáról a spanyolcsizmát. Nem kell már egyformának lenni: bajuszos, zsírevő, fehér, keresztény heteroszexuális képződménynek.

A rendszerváltó erő a jobboldali korlátoltság tagadásából nőtt fel. Így húzta be fiatalok százezreinek szavazatát, akik már úgy nőttek fel, hogy látták az egész világot, mert ott volt a zsebükben. Csak láncainkat veszíthetjük, és így beláthatatlan erő, kreativitás, ötlet, innováció szabadulhat fel. Ebből baj nem lehet.

A Fidesz veszte az volt, hogy bezárta magát. Nem állt szóba mással, csak a száztíz százalékig lojális szolgákkal. Ők rendezhettek filmet, színházat, kampányt, ők vezethettek nagyvállalatot, közvélemény-kutatót, egyházat, egyetemet, újságot, tévét, aztán a végén már falusi postát is. Rohant az utolsó félhülye is hűségesküt tenni. Aztán lett ebből olyan sajtó és kampány, amivel saját magukat is átvágták, cudarul. Becsületük a hülyeség.

Ezt meghaladni nem lesz nehéz. Maffiát szervezni nem kötelező. És ha mégis úgy alakul, most már tudjuk: bármikor megérkezhet a semmiből a következő szuperhős.