Nézd legott komédiának

Közhely, hogy Magyarország rosszkedvű, feszült, toxikus hely. Örömhír tehát, hogy az elkorhadt rendszer a jelek szerint nem tragédiában készül megsemmisülni, hanem habostortás, hasizomrengető börleszkben. Csak ne veszítsük el a humorérzékünket, és jó mulatság, férfimunka lesz.

A magabíró ország büszke kormánya a tűzijáték apropóján dörmögi el a nézőknek, hogy reszkessenek Áruló Pétertől. Jönnek a pomogácsok! Szörnyű sárkány körme nagy! Oké, értjük. Reszkettek.

Az elnök másnap felcsatolja a műanyag krumpliorrot, és belefejel az orosz krémtortába. Az ország valódi ura marginális nézettségű videókban bizonygatja, hogy ő csak megtűrt vendég a félkész jászolban, amit édesapja kalapálgat össze hétvégenként. Nincs is neki ilyesmire igénye, a fapados gépre is poggyászként adja fel a családja, mert úgy olcsóbb. Ezután véletlenül lekapják valamely közpénzpióca magángépe mellett billegve, de az meg tisztán meló, meg kell csinálni az oroszlános színezőt évnyitóra, különben beírást kap.

Hűséges hívei már beiratkoztak harcosnak, aztán digitális polgárnak öt különböző körbe, valamint elvégezték a nindzsateknőcképzést, de még mindig nem értik, mit is kéne csinálniuk. És mi a teendő, ha kettéröhögik őket.

A poénok rímelnek, egymásba fonódnak. Az Áruló Péterről szóló gyurmafilm szövegét punkt azzal a nőszeméllyel íratják meg, aki az Orbán család barátjaként K. Endre pedofilsegédnek kijárta a kegyelmet. Amiből aztán az egész pártütés kivirágzott. Az önfeledten mocskosfideszező fiatalokra ugyanaz a dudaorrú balfék próbál rádörrenni, aki nem meri leírni, hogy „orosz”. Állati szerencséje van, hogy nem találkozik ezekkel a fiatalokkal személyesen, mert tuti kapna egy fingópárnát a székére.

Az élet egy Muppet Show. Időnként a kukából előbújik Marciminiszter, és elmondja, hogy most már tényleg két vállra fektetik az inflációt, beolajozva, lágy indiai zene mellett. Petiminiszter pattan a színre, lebirkóz egy lufikutyát, és belemondja a kamerába, hogy ezt bármikor megcsinálja Ukrajnával. Aztán nagyokat pislogva elszalad, mert Munkácson pukkanás volt, és azt ő nem bírja. Idegi alapon.

Olyanná válik a mindenható állampárt, mint egy összeguberált körhinta. Groteszk, rikító figurák ringatóznak körbe, nincs megállás, ez a dolguk. De már a négyéves gyerek sem tudja beleélni magát egy pillanatra sem, hogy az ott tényleg egy ló. Látott már lovat a Playstationön.

A körhinta legtöbb alakjának jelenlétét a kontraszelekció kielégítően magyarázza. Tizenöt év alatt intellektuálisan leépült a jobboldal, névvel-arccal vállalni nem dicsőség, hanem áldozat. Akiket most látunk sürgölődni körülötte, azok már nem az eszméért csatlakoztak, nem egy jobb világért, hanem a zsákmányért. A generációváltás megtörtént, csak ezekben a mostaniakban már, lássuk be, nincs anyag. Régen nem volt minden jobb, de speciel a Fidesz igen. Ezeket nem a rendszert váltó bátor fiatalok példája húzta be, hanem a táskacibáló senkiből földesúrrá gömbölyödő batidai gróf meg a hasonló élősködők.

A klasszikus komédia kulcsa, hogy a néző tudja: Tartuffe csal és hazudik. Másfél évtized alatt a mindenkori ellenzék és a megmaradt sajtó elérte, hogy az ország nagyobb része a nézőtérről élvezi az előadást. Nincs már részvényük ebben a vállalkozásban, kívülről nézik. Erőlködő, leharcolt bohócokat látnak, fáradtan haknizó csepűrágókat.

Ami azt illeti, inkább nem nézik a nézőtérről sem. Tragikusak a számok, a cirkuszi fanfárral beharangozott új mozgalmakat pár ezren követik. Gyurcsány utolsó országjárását idézi a hadművelet: ki volt találva az is, csak senki nem jött el a buliba.

És még ez se lenne végítélet, ha nem volna baj a toronyban. De van.

A vergődő miniszterek meg képviselők ballépései nem számítanának, ha a miniszterelnök megkérdőjelezhetetlen tekintéllyel lebegne felettük. De nem ez a helyzet. Orbán Viktor már a saját kézivezérelt nyilvánosságába is kénytelen beengedni a legkellemetlenebb témát, amit eddig simán elhallgattak a szolgái. A saját gazdagodását, a korrupciót, az irdatlan vagyont, amit maga alá gyűrt. Próbálja kihúzni a méregfogat, mert a konok hallgatás csak arra volt jó, hogy felőrölje az udvari média hitelét. Csak hát nem tudja kihúzni. Mélyen gyökerezik az a fog; közvetlenül a gerincvelővel nőtt össze, kihúzni nem lehet. Hiába mesél apukája ártatlan kiskertjéről, csak mélyebbre kaparja magát. Nyilván hazudik – ebben összekacsint fideszes és ellenzéki, erről nincs vita igazából, csak arról, hogy ez mekkora baj.

A kiskert hívatlan látogatóit eközben egy lerúgott Suzukival próbálja legyőzni Józsi, a pusztai Michael Knight. Ahogy a banális családi vígjátékokban várható, fel is borul vele, hogy aztán az üldözöttek mentsék ki a roncsból. A tízmilliárdos hacienda mord alabárdosa egy horpadt WagonR páncélzatából őrzi a király titkait. Őfelsége titkosügynöke, Mr. Bean.

Csak az alákevert röhögés hiányzik.

Igazából az egész országból csak az hiányzik már. Vagy még inkább egy őszinte, felszabadító kacaj, amikor ez a hatalom végleg szertefoszlik.