Villamosított zárt osztály

Erős a gyanúm, hogy a digitális szót nem sokkal többször használják az úgynevezett fiatalok, mint azt, hogy kibernetikus. Vagy hogy villamosított. Volt ez nagy sláger pedig, alig száz éve tudjuk, hogy szovjethatalom plusz villamosítás egyenlő kommunizmus; ezt hívjuk ma úgy, hogy digitális Fidesz. A maskara olyasmi hatást kelt, mint egy rozzant öregember gördeszkával a vállán: értjük, mit akar eljátszani, csak nem nagyon megy neki.

Nőnek ki a földből az akár hétszáz fővel síkra szálló polgári körök. Mint egészen apró gombák, amiket se leszedni, se meghatározni nem hajolunk le. Halljuk, hogy nem történik ott semmi érdemleges: nincs hozzáadott értékük ahhoz képest, mint ha felütné a polgártárs a Magyar Nemzetet. Sokkal tartalmasabbak a paródiaoldalak, a görbe botját rázó vén hülyét megszemélyesítő kamu polgári körök. Amikre a Fidesz azzal reagál, hogy rázza a görbe botját, és feljelentéssel fenyegetőzik. Valódi, géppel írt feljelentés lesz!

És az egész rezesbanda azért csörömpöl, hogy elfedje az alig három hónapos bukást, a Harcosok Klubjának csődjét. Emlékezzünk: legalább ekkora trombitaszóval hirdették meg azt a digitális honfoglalást, de azt sajnos megsemmisítette egyetlen gúnyos mondat: zászló-zászló-szív.

Meg az emberanyag. Ami pont ugyanaz maradt. És ezen bukik az egész most is.

Mi a cél? Az érdeklődés felkeltése: valódi szavazókban előidézni a képzetet, hogy a Fidesz izgalmas, a mondandója érdekfeszítő, és nem pállott, elöregedett, korhadt szervezet. Dehogyis! Mi ennek a módszere? Tartalom és forma. Ám a tartalom adott, ott kreativitásnak nincsen helye, egyéni problémákkal előhozakodni pártütés, az üzeneteket kézben tartja a központ. Maradna a forma – ahhoz viszont tehetség kellene. És az elfogyott. Nem most: évtizedek kontraszelek­ciója ölte ki a pártból.

Ezért nincsenek fideszes humoristák, ezért nincs fideszes irodalom, költészet és zene; ezért nincs egy épkézláb jobbos újság, amiből legalább a napi híreket meg lehetne tudni.

A probléma tisztán látszik a személyzetben. A húzónevek annyira húznak, mint egy tüdőbajos szúnyog. Ugyan kit mozgat meg Vitályos Eszter kormányszóvivő azok közül, akik eddig nem voltak megmozgatva? Végiggondolta valaki, mi lesz itt az ügyfélélmény, a customer journey? Teng-leng a potenciális támogató a strandon, unja magát, és akkor megtudja, hogy lehetőség van csatlakozni Vitályos Eszter bántalmazó nőket tömörítő klubjához? És erre elkötelezi magát, és vállalja, hogy mostantól mindennap megoszt egy döglött kiskutyát?

Nem, senki ilyesmin nem gondolkodott. Ha volt is meeting erről, kussolt mindenki megszeppenve. Tüzet kellett oltani a HK csődje után, és forró krumpliként dobálták szét egymás között a feladatot. Lennie kell huszonöt körnek, Eszter, te viszed az egyiket, nevezd el, csináld, egy-kettő.

Lapzártáig 169 tagja van.

A legnagyobb igazolás az egész vállalkozásban egy stricit játszó gengszterrepper. Az ő története legalább tényleg érdekes: a sikertelen és tehetségtelen, primitív imposztor, aki végül a pártszolgálatban találja meg a számítását. Bűn és bűnhődés. Üveglencseként mutatja meg, hogy a Fidesz Magyarországán tényleg csak a hűség számít. A legszarabb ember is lehet itt valaki, ha leteszi a nagyesküt, és szolgál. Pedofília? Nem gond. Bűnözés, drog, prostitúció – el van felejtve, egy csőcselékünk van, és az is létszámhiányos. Megkapó jelenetekben ölelkezik össze vele az ájtatos keresztény családanya, megtalálják a hangot: nem értünk semmihez; élősködünk, tehát vagyunk.

Valószínűleg nem esett le még a tantusz. Nemcsak egy újabb bukás felé tartanak, hanem kifejezetten kontraproduktív, amit csinálnak. Ugyanazért, amiért az egész propagandagépezet. Nem szereznek vele új szavazókat, viszont újra megmutatják az egész országnak, hogy ész nélkül égetik el a pénzünket érdemtelen és alapvetően visszataszító emberek eltartására. Azt hiszik, az lesz az üzenet, hogy sokan vannak és erősek – ehelyett magától értetődik a megfejtés, hogy ezektől a parazitáktól is megszabadulunk, ha kormányt váltunk.

A propaganda nemcsak szlogen. Ott van rajta az árcédula is. Amikor naponta ötször jön szembe a leírhatatlanul suttyó hirdetés, az már azt is megüzeni, hogy erre megy el a pénzünk. Ezért adózunk – hogy striciket etessünk belőle. Kösz, de van már jobb ajánlat.

Így múlik el egy autokrácia. Eleve csak a rossz minőségű emberanyagot engedi be, majd azokból is kiöl minden kezdeményezést. Ellenfelei eközben vidáman lőhetnek rá minden csőből, hűség­eskü nélkül, kreatívan. Élvezzük megaláztatásukat, röhögjük körbe őket nyugodtan. Ilyen szellemi nyomorba vezet a rajongás, a lojalitás, a különvélemény lehetetlensége. A szektás fanatizmus felemészti magát, elvágja kapcsolatait, végül létrehozza a saját biztonságos gumiszobáját, mert már csak ott nem röhögik ki ordítva. Onnan viszik majd el kényszerzubbonyban. Szép, kerek történet ez. Ők maguk írják, fűrésszel az ágra, amin ülnek.

Ne felejtsük el a leckét, hogy ne szenvedjük el újra ugyanezt.