hvg,hu, 2025. június 27.
TÓTA W. ÁRPÁD
Úgy alakult, hogy ez a Pride nem a melegekről szól. Bocs! Jövőre majd visszaadjuk nekik. Akkor majd megint a meleg méltóság menete lesz. Most mindazoké, akik megmutatják: ezeknek nincs hatalmuk felettünk. Az akaratuk, az ókorból előbogarászott hittételeik, a gyerekekre hivatkozó, álságos és primitív magyarázataik: semmisek.
Ez a Pride arról szól, hogy lerázzuk őket a nyakunkról, és nem ők írják már a szabályokat.
Ott a helye mindenkinek, akinek ebből elég volt. Tizenöt éven át tapostak el tanárt, diákot, tudóst, kisegyházat, újságot, menekültet, hajléktalant, hajléktalan gyereket, önkormányzatot, kis- és nagyvállalkozót, filmrendezőt, költőt. Bárkit, hogy meglegyen a napi emberáldozat. Hogy az elaljasított, elbutított drukkereik örülhessenek egy percig. Tizenöt év bullying ér véget: Budapest a sarkára áll, szembefordul, és az arcukba köp.
Loccsanjon!
Semmi bajuk ettől nem lesz a gyerekeknek. A neandervölgyi prosztókra szabott ostobaság süt az indoklásukból: majd pont attól zavarodnak meg a fiatalok, hogy ezen az egy napon végigvonul egy menet a Kiskörúton. Mert ha ez nincs, akkor nyilván nem nézhetik meg a telefonjukon a tavalyi Pride-ot, vagy a bécsit – konkrétan valamelyik kormányzati minyon videóján, a nyálas szörnyülködésével együtt.
Ezek mást se csinálnak évek óta, mint megjelenítik a homoszexualitást. És ezenkívül egy tényleg visszataszító devianciát.
Valószínűleg benne lesz a következő DSM kötetben a mentális zavarok között. Az a kényszerképzet, hogy ők a nemzet, és aki mást gondol, annak nincs helye az országban. Tizenöt évig ment ez a bohóctréfa. Tizenöt éven át varázsoltak az egyharmad szavazataiból parlamenti kétharmadot. Aztán páváskodtak azzal, hogy ők a teljes magyarságot képviselik, és aki nincs velük, az nem magyar. Ennek vége van.
Oda sétálunk, ahová akarunk, és ha ettől agyérgörcsöt kap valamelyik kereszténykonzervatív ereszhuszár, hát annál jobb a buli. Nem fogunk többé hozzájuk igazodni. És élvezzük, hogy nincs erejük korlátozni a szabadságunkat. Láttuk, amint elkullogtak a cenzúratörvény csatájából. Látjuk, ahogy kétségbeesetten függönyözik le a zsírra szállt port, a vonattérképet, az inflációt, szart és bajt, amit összehoztak.
Látjuk a menekülést.
Látjuk a pánikszerűen kikapart osztalékokat, a milliós gatyákba belepiruló seggeket, a már most iszkoló bankrablókat. A szégyent.
Most szépen végigmegyünk a városunkon, szabadon, mintha itt se lennének. Belekóstolunk a friss, oxigéndús levegőbe, ami attól ilyen finom, hogy ezek már félrerúgva, erőtlenül vergődnek. Hogy nem tudják már megmérgezni.
Ez a Pride mindenkié, mert ezeknek mindenki meleg.
És Soros-huszár, ukrán kém, brüsszeli ügynök, hazaáruló, aki nem velük van. Úgy alakult, hogy most már mi vagyunk többen.
Nincs hatalmatok felettünk.