HVG, 2023/18., 2023. május 4.
TÓTA W. ÁRPÁD
Hát, Szentatyám, ez langyos hakni volt. Pedig magasan repkednek a labdák, ülve is lecsaphatók.
Mint diplomácia, ügyes. Mindenki hazavihetett egy mondatot, de szembesülésre senki sem kényszerült. A kormány és tábora örvendhet, hogy ránk mosolygott a pápa, és még a sajtos rúdból is evett, sőt megdicsérte az alkotmányunkat. A többiek nyugtázhatják, hogy szó esett szegényekről, menekültekről, egyszokású országról, toleranciáról – hogy aztán elfelejthessük az egészet. Vizit letudva, következmények nélkül. A kellemkedés, a konfliktuskerülés végső soron a legrosszabbat hozza: a pápalátogatás és az egyház jelentéktelenségét húzza alá.
Ó, pedig milyen könnyű lenne világraszólót villantani csak a tízparancsolattal! Vajon mi történt volna, ha a Kossuth téri mise üzenete az az egyetlen parancs, hogy ne lopj? Talán ne tudná Ferenc, hová jött? Hogy a magyarok a rablóhadjáratoktól jutottak el ezer év alatt a kontinens tolvaja címig, amikor már konkrétan nem adnak a kezükbe készpénzt? Nyilván tudja. Ahogy azt is, hogy a főtolvajok ott bazsalyognak előtte a VIP-szektorban. Hogy a megszomorítottak rovására dudorodik ennek a pár tucat bűnözőnek a zsebe. Hogy az ájtatos főmanó helikopterről vadászik rénszarvasra, és tízmilliárdokat ver el a „világkiállítására”, miközben nincs pénz tanárra.
De hát ő mindezt szóvá tette a maga módján, nem? A kicsi Fiattal egyenesen megalázta a luxusban pöffeszkedő elitet! Hajléktalanokkal találkozott és menekültekkel! Mondta, hogy falak helyett hidak, nyitott kapuk legyünk, és még azt is, hogy az egyház ne kötelezze el magát a hatalomnak! Ezek olyan pofonok a rezsimnek, hogy… hogy azóta is sütkérezik a dicsőségben. Idejött a pápa a mi szűzmáriás országunkba, mindent jól csinálunk, áldása rajtunk.
Az ördögűzés elmaradt. Ferenc mondatait az ellenzék, a maradék sajtó és a liberális polgárság értelmezi kritikaként – ezek onnantól az ő szavaik, az ő vádjaik, és mint ilyenek, könnyedén elhallgathatók vagy lesöpörhetők. Nem a pápa beszél már, hanem az a baloldal, amely elvette a mindent.
Neki is megvannak a maga szempontjai, persze. Egy globális vállalkozás feje, és ez a cég is pénzből működik. Nem mindegy, mennyit hoz egy helyi franchise. A magyar katolikus egyház százmilliárdokat nyelt el egy évtized alatt, és még mindig zabál. Ha az egész pénzszivattyúból csak pár százalék jut el a Vatikánig, abból is csodákat tehetnek máshol. Kiss-Rigó László püspök, a telhetetlenül hízó hörcsög, lehet, hogy a pokolba rángatja a magyar kereszténységet, de a leadott sápból afrikai éhezők ezreit lehet megetetni – ez se mellékes, és a gépezet ehhez van olajozva.
Lehetett volna ebből világhíres tanúságtétel egy csipetnyi bátorsággal. Hosszú távon meg is térülne. A pápa kezében a hatalom, hogy a korrupt kormányzathoz simuló, embertelenséghez asszisztáló, romlott, gyermekbántalmazásokat takargató limuzinpüspököket elcsapja. Hogy a fejükre olvassa a bűneiket. Csak rajta múlik. Na arra felkapná a fejét Európa és a világ. Példamutató lenne, ahogy a kufárokat kötéllel kiverő Jézus. Orbán rendszerének népszerűsége a világban elenyésző, így a mérleg pozitív.
Itthon persze okozna ez súrlódást. Lenne, aki emiatt visszamenne evangélikusnak, hogy megint vérhabos nyállal gyalázhassa Róma püspökét. Pár ezren csalódnának, mert nekik fontosabb Orbán Viktor – de hát ők már végleg elbitangolt bárányok, akiknek a legjobb pásztor se tanítja meg, hogy lopni igenis bűn. Másokat meg épp ez győzne meg arról, hogy az egyháznak van érvényes és következetes üzenete, és azt nem kezdi ki a pillanat uralása.
Van az egyháznak elég gondja szerte a világban. Még mindig potyognak a csontvázak a szekrényekből, néhol szó szerint: megkínzott, tönkretett gyermekek és nők maradványai kerülnek elő, tömeges gyermekrablásoktól az írországi női lágerekig bőséges a vezekelnivaló. Emiatt és ettől függetlenül is pusztul a közösség, Németországban új egyházszakadás készül, egyre nehezebb megtartani az új generációkat hitben és egyházban, mert van jobb dolguk, van jobb ajánlat, van számukra érvényesebb világmagyarázat.
Talán akaratlanul is örül a pápa, ha Európa közepén talál egy országot, amely határozottan és dacosan keresztényként határozza meg magát, ahol az egyháznak egyre gyarapszik a portfóliója.
Pedig épp ez a legnagyobb veszély, és ha valamiről érdemes lett volna egyenesen beszélnie, az ez. Hogy a politika, amelyet a sorok között ostorozott, amely falakat épít és hidakat rombol, amely büszkén és keményen csapja rá az ajtót a másokra, az idegenekre, a különbözőkre, szegényekre és betegekre – az a politika keresztényként adja el magát. Azt állítja, hogy ez a kereszténység: gyűlölet és lopás.
Az egyház legitim feje mosolyogva nézte azokat, akik kiénekelték a kereszténységet a szájából. Betömte sajttal a rezsim szobalánya, és Ferenc még meg is köszönte neki. A pásztor báránnyá lett, nem szólt, csak bégetett. Ő igazán tudhatná pedig, hogy a bűn, amelyet a hit ellen követnek el, sokkal kevesebbet árt, mint az, amit a nevében.