hvg.hu, 2023. január 4.

TÓTA W. ÁRPÁD

A régi viccben még a kommunista főmufti kérdezte a drávaiványi dinnyepásztort, hogy van. – Jól – feleli a polgár, majd a noszogatásra kifejti bővebben: nem jól.

Ma az odalátogató köztársasági elnökasszony érdeklődésére nemcsak ők, hanem a gyulaputtonyi lelkipásztor és a máriatöki iskolaigazgató is egy emberként azt válaszolja, hogy megsokszorozzák erőfeszítéseiket, akármilyen nehézségeket is hozott az év, a véletlenül kirobbantódott háború, meg a napszél, ami a nyakunkra hozta az inflációt.

Talán érdemes lett volna megvárni, amíg elmondják ők is bővebben.

Az egyébként mindig bájos jelenet, amikor a diktatúra képviselője elmegy találkozni a lakossággal. Valahogy sose pattan elé olyan iskolaigazgató, aki úgy igazán keresetlenül körbevezetné a valóságban az illetékes elvtársat, és mint hallottuk, a dinnyész is a szebb jövőre koncentrál, nem siránkozik az árakon, pláne nem keres felelőst, nem jön a zlotyi árfolyamával meg egyéb kínos összehasonlításokkal. Majd még keményebben dolgozom – ennyi a mondandója, mint Bandinak az Állatfarmban. Igen jámbor fajta. Ebből csont nélkül kijön, hogy össze kell kapaszkodni, népnek a kormányával, és akkor úrrá leszünk ezeken az átmeneti nehézségeken. Széthúzni, azt semmiképpen se, mert abból lesz minden baj, mint például a demokrácia meg a szabad sajtó.

De ki tudja, lehet, hogy csak így jött ki, csupa hatost dobott Novák Katalin, amikor népet látogatott, és pont ilyen pirospozsgásan optimista dolgozókba botlott. Csak a véletlenen múlt, hogy nem hozzám csöngetett be, és akkor a beszédben meg kellett volna említenie, hogy na jó, vannak a szemüvegesek, akik morgolódnak, fortyognak és kérdezősködnek. Mert lennének kérdéseim az összekapaszkodás előtt.

Például nekem azt ígérték, hogy odakint Nyugaton, mondjuk a németeknél szülhetnek a férfiak, mi meg nem fagyunk meg télen. Kinek mit intézett a kormánya, ha emlékszünk. Én készültem lelkiekben a keményre fagyott németek látványára, direkte nézegettem képeket Ötziről, a gleccserbe fagyott ősemberről. De most úgy tűnik, hogy már megint ők jártak jól, hiszen szülhetnek is, és meg se fagynak, ami nettó nyereség. Különösen, ha beleszámítjuk, hogy nálunk egész megyékben nem szülhetnek már a nők se bizonyos időszakokban, ugyanis nincs orvos.

Kimentek megfagyni, alighanem.

Aztán azt is mondták, hogy ebben a háborúban mi csak azért énekeljük elő a Katyusát az orosz hadseregnek, mert egyrészt szép, meg mert csak Putyin fényesre nyalogatása árán maradhatunk ki a konfliktusból. Eszerint a Kárpát-medence körül ma üvegsivatagoknak kellene elterülniük, ahol szórványos romok emlékeztetnek az egykor volt román, szlovák, lengyel és cseh nemzetre, akik nem pucsítottak, és meg is kapták a magukét. De csak hozzánk képest virágzó, a nyugati civilizációba büszkén szervesülő, és a szamárpadban gubbasztó magyarokon vigyorgó országokat látok; egyikben se volt benzinhiány, meg a kaja is olcsóbb, plusz a világ szégyenét se kell eljátszaniuk, szóval elnökasszony kérem, én nem fogom fel, mit is nyertünk mi ezzel a szabadságharccal azokhoz képest, akik ezt nem csinálták.

És innentől már úgysem értenénk egymást, Katalin kényelmetlenül fészkelődne, nyitná a száját, de aztán mégis visszanyelné, mert olyan egyértelmű, hogy mit nyertünk, és az is, hogy ezt nem tudjuk azonosképpen értékelni.

Hát például őt. Meg a többit, akik ugyanezt csinálják, ispánként, műsorvezetőként, udvari történészként, kormánybiztosként, botcsinálta filmesként. Becsületük a hűség. Nem juthattak volna ennyire kevéssel ilyen magasra ott, ahol szülhetnek a férfiak, vagy legalább a nők. Általában a transzfer lényege, hogy a pénzből, amiből más rendszerekben gyereket szülnek, nálunk ezt a siserehadat etetjük, akiknek egyetlen képesége, hogy nagyon tudnak összekapaszkodni, meg beszélni arról, hogy az milyen jó. Születik belőle Aranybulla-film, amit ugyan kevesebben néznek meg, mint egy átlagos újszülöttet falun, de nem is ez a lényeg, az üzenet nem a szalagon van, hanem a körülményekben: látod, megéri velünk összekapaszkodni, mert ha szerencséd van, milliárdokkal játszadozhatsz töklámpás létedre.

A biológiában megesik, hogy a nagyeszű tudósok parazitaként írnak le egy fajt, aztán sok évvel később kezüket tördelve helyesbítenek, mert kiderül, hogy szimbiózisról van szó, kölcsönösen előnyös kapcsolatról. Összekapaszkodik a gomba, a rovar, a rágcsáló a gazdatesttel, de az igazából nem bánja, mert ő is kap valamit. Ebben az esetben az életre szóló élményt, hogy eljött a királynő vagy micsoda, a szuperispán Drávaiványba, aztán még a tévében is bemondta. És mielőtt felcsillanna az újbalos aktivisták szeme: nem, ez sajnos nem működik olyan politikusokkal, akikkel lehet érdemben beszélni, és arcukba lehet vágni az igazságot. Ehhez éppen ez a megközelíthetetlenül más világ kell, amelytől különös kegy a leereszkedés.

Az arisztokrácia, a kegyelmesék és nagyméltóságúék, akikről lassan elhiszi egy ország, hogy tényleg kék a vérük, és azért nem fagynak meg télen.

De ez már egy másik elmélet. Gyíkok vannak benne.