Fenyőünnep Krisztus után

Mire ez a lap megjelenik, a legtöbb háztartásban már bekészítve vár a karácsonyfa, hiszen a Megváltót egy fenyőre feszítették fel. Illetve… az később volt. Akkor a fenyő alatt született. Vagy jászolban? És miért vittek be oda egy fenyőfát? Egyáltalán, minek van ez az egész?

Az ajándékozást értjük, ahhoz nem kell sok bibliai műveltség. Közismert, hogy miután a kis Jézus felsírt a tűlevelek között, megjöttek a háromkirályok, és elemes játékokkal, bőrdísz­műves termékekkel és félédes borokkal halmozták el, hiába morgott Mária, hogy pelenkára volna szüksége meg egy valamirevaló férfire.

Rég volt, tán igaz se volt.

Szinte biztos, hogy nem. A dátum bevallottan kamu, ezt az egyházak sem vitatják. A Jézus-mondakör maradékát pedig lassanként visszateszi a mesekönyvek közé Európa népe. Ezen nemigen lehet változtatni, bármilyen kényelmetlen is annak, aki még hisz. Hiába az állami támogatás, az iskolák lenyúlása, a rádiófrekvenciák – és ugyanilyen hatástalan az életvitelszerű példamutatás. Ferenc pápa egy jó ember – ez a közmegegyezés, de nem folytatódik azzal, hogy irány a templom. Elég belegondolni, mit érne, ha a Jupiter-kultuszt erőltetné állam és iskola: sokan eljátszanák a jutalomfalatért, sokan lázadnának, de eggyel se többen hinnék, hogy igaz. Hiszen már ránézésre is dajkamese.

Kifutotta magát a történet, és ha vannak is még sokan, akik sejtenek valamiféle szervező intelligenciát a világ működése mögött, a személyes, szakállas és szigorúan hímnemű istenfigura már nem főszereplő a mi életünkben.

De akkor mit keres itt ez a fenyőfa, amire felfeszítették, illetve fel se feszítették, mert nincs? – merül fel a jogos kérdés. Mi marad az ünnepeinkből? Ezt a kérdést rendre felteszik konzervatív és klerikális gondolkodók, azzal a hamvába holt hátsó szándékkal, hogy majd ettől meghunyászkodik a hitehagyott népség, és erőnek erejével hinni fog – különben nincs karácsony és ajándék, sem csokitojás.

Ez természetesen nem így működik; a hitetlen Nyugat továbbra is dollármilliárdokat szór el fenyőfára, LED-csíkokra és ajándékokra. Csak a csomagolás kimerít egy komplett ­olajmezőt. Ettől viszont még igaz, hogy skizofrén állapot minden áldott nap aktívan vagy passzívan tagadni Jézust, aztán az év fénypontjaként megünnepelni a születésnapját, mégpedig a római–germán, pogány hagyományokat őrző fenyőfa körül.

A téli napfordulóra persze jutott ünnep Krisztus előtt is, pont ezért van a fenyő, amely azt jelképezi, hogy nem feltétlenül öl meg mindent a tél, és egyszer majd a többi fa is zöld lesz megint. Ennek súlya volt akkor, amikor télen elterjedt népszokás volt megfagyni. Ezen a télen a fagy közelebb kerül a szegényebb néprétegekhez, ennek ellenére nem őket ajándékozzuk meg. Sajnálkozunk a rezsiszámlán, és minél jobban fáj, annál kevésbé indokolt december végén rázni a rongyot. Ha pedig nem nagy ügy, csak egy tekerés a termosztáton – akkor nincs a karácsonynak természetes indoka sem.

Mi lesz az ünnepekkel Krisztus után, illetve nélküle? Mit kezdünk a karácsonnyal és a húsvéttal, ha ő már nincs, és sose volt? És mit csinálunk, ha nincs már az általános córesz sem, a szocialista hiánygazdaság, ahol tudtuk ugyan, hogy nincs Télapó, de egy méretes Toblerone csoki azért megteremtette az ünnepet önmagában?

Az egyik lehetőség, hogy lassan elhalnak. Megesik ez ünnepekkel. Pünkösdről egy törpe kisebbség tudja, hogy egyáltalán micsoda, a többieknek csak egy szabadnap. Mindenszentek helyett halloweent játszunk. November hetedikét alig ülik meg, pont azért, mert kevesen hisznek abban, aminek emléket állít. Jézus szülinapjával is megtörténhet ez a mi életünkben, ahogy a kereszténység szubkulturális hobbivá zsugorodik.

A másik, hogy új jelentést nyernek, amelyhez képes kapcsolódni a vallástalan többség. Ezért a keresztény kurzus inkább sietteti az ünnep pusztulását, hiszen olyan narratívát erőltet, amelynek nincs már közönsége, és nem is lesz.

Ez az új tartalom aligha lehet más, mint az ember és kapcsolatai, hiszen ez az az erő, amely előtt meghátrált az Isten. Elkullogott a teremtésből, ahogy az ember felismerte sorra, hogyan lett a világ, amely nem teremtett, hanem kialakult. Visszavonult az égből, nem az ő nyila már a villám, csak elektromosság. Kikísértük a jogi osztályról, megszégyenülten távozott, táskájába téve az ügyeit, évezredes, sötét előítéleteit és tévhiteit. Mi jobban tudjuk. És valóban: jobb, élhetőbb, mindenkinek kényelmesebb társadalmakat építettünk, nélküle.

A nyugati világ – a Föld legboldogabb gerezdje – lerázta magáról az Istent fiastul, és lerázta az Isten hátán felkapaszkodó, az ő nevében portyázó rablólovagokat. Választhat magának mindenki istent, démont, ufót, őrangyalt, vagy tovább is tanulhat. Apró kellemetlenség cserébe, hogy így aztán kicsit feszengünk a fenyőfa körül. Meg kell tanulnunk nélküle élni, és ünnepelni azt, hogy tehetjük. Ennek egyébként alkalmas szimbóluma a fenyő. Az megvolt már akkor, amikor Jézusról még senki se hallott.