Csodaszarvas meg a hozzáadott érték

Matolcsy Györgynek a válságba zuhanó országról szóló fájdalmas énekében volt egy keveset elemzett verssora. A maga autista módján, a szakember gyakorlati és politikai körülményekre süket blazírtságával állapította meg, hogy az autó-összeszerelés nem a világ legnagyobb biznisze, hiszen a hozzáadott értéke nem éri el a húsz százalékot, ezzel szemben a kreatív ipar hetvenszázalékos rátával működik.

Szinte ezzel egy időben emelték helyére a tökig arany csodaszarvasszobrot, Matolcsy György megrendelésére. Az alkotás méltó dísze lenne bármely szorgalmas színesfém-kereskedő villájának, arany is, ugrik is, és mellé nagyméretű; megjeleníti az üzenetet, miszerint van pénz lóvéra. Egyben csillogó kérdőjelként veti fel, hogy mitől lenne nálunk kreatív ipar, pláne hetvenszázalékos hozzáadott értékkel.

Egy Audiba lehet, hogy nem tud ennyit beléhegeszteni a magyar ember, de az a határon túl is Audi. Kifizeti, akinek futja rá, örül neki, összemérhető a szomszéd autójával. Az aranyszarvas azonban az ázsiai diktátorszobrokkal mérhető össze, amelyek viszont még nagyobbak.

Megkapó, ahogy a jegybankelnök a munkaideje egyik felében szorgosan és akkurátusan tanulmányozza a kreatív ipar mutatóit világszerte, ki is jegyzeteli magának, hogy ebben van potenciál, majd saját ortopéd ízlése szerint dönt a Pénzmúzeum aranyrudakból kirakott gőzmozdonyáról, a csodaszarvasról, meg persze arról, hogy a kisfia kreatívan elpattintson pár milliárdot autókra, egye fene a hozzáadott értéküket. Így peregnek a napok, és egyetlen estéjén se jut eszébe, hogy létezhet valamiféle összefüggés. Hogy amit ő kiszámolt sikeres pályának, az csak olyan országokban lehetséges, ahol ő már családostul börtönben lenne, mert nem volna elég mese, hogy a szajré elvesztette közpénzjellegét.

És hogy maga a rendszer, amit tizenkét éve szolgál, totál lehetetlen terep bármiféle kreativitásnak, leszámítva a kreatív könyvelést. Sőt, gyanakvóan, ellenségként tekint az újításra, viszont busásan kifizet bármit, ami szarvast, turult vagy Nagy-Magyarországot ábrázol, legyen az kályhaezüsttel lefújt purhab vagy kötöttáru.

Ebben a rezsimben kreatív gazdaság csak disszidensként, undergroundként működhet, mint ahogy a világhírű orosz írókat is mind egy szálig elüldözte már Putyin. Minden, ami a végletekig butított tábor ízlésén túllép, az felforgató, szentségtörő Nyugat-majmolás, genderterrorizmus, idegenszerű. És ugyanez a tábor tartja a helyén Matolcsy Györgyöt. Minő szomorú csapda.

Német nyelven nehéz manapság világot hódítani, ezért nincs is Németországnak túl sok kulturális exportterméke. A legértékesebb ma – és jó ideje – valószínűleg a Rammstein együttes, amely megénekelte többek között magát Németországot is, könnyedén eljátszva a himnusz szövegével és az egész történelemmel. A „Deutschland” hivatalos klipjében a németséget egy étcsokoládé árnyalatú fekete nő személyesíti meg, a németeket pedig mindenféle ellentmondásos cselekményekben részt vevő náci, NDK- és germán katonák és alattvalók, a legkisebb pátosz, szépítés és csicsa nélkül. Óriási botrány lenne abból, ha ezt megpróbálná Magyarországon bárki, és egészen biztosan nem kerül se képernyőre, sem rádióba. Állami támogatásra matyómintás semmitmondással lehet nevezni.

A mai Magyarországot semmi sem definiálja pontosabban, mint a lojalitás szerinti kontraszelekció. Nagyvállalkozóink, az állam százágú csecsén élősködő művészek, csodaszarvasgyárosok, médiamunkások mind tudják, hogy a bevételük nem attól függ, mennyire sikeres, amit csinálnak. Végképp nem attól, hogy értelmezhető-e külföldön. Ennél tutibb biztosíték kreativitás ellen nincs is.

Végül lenne a kreatív ipar felfuttatásának egy előfeltétele, amelyet szóba hozni is ellenzékiség: modern és szabad iskola. Kérdésre, kételkedésre, vitára nevelő oktatás, felfedezésre és értelmezésre késztető rendszer. Olyan iskola, ahol a nemzeti ünnepet a gyerekek rendezik meg, és nem feltétlenül lesz belőle pusztítóan unalmas szavalókórus, hanem akár valami olyan, mint a Deutschland. Hogy érdemes-e alkotni valami eredetit, azt gyerekként tanulja meg az ember, és ebben nyilván nem segít, ha szörnyülködő rémület a válasz mindenre, ami a viktoriánus normáknak nem felel meg.

Ezzel együtt a terv hosszú távon működhet. Beüt a válság, lassan elszivárog vidékre, hogy sehol Európában nem kúrták még el így, mint nálunk, aztán egyszer csak lesz egy másik kormány, sőt egymást váltó kormányok, amelyeknek már se jogosítványuk, se idejük nem lesz kurzust építeni. Egyszerűen csak kiszabadulnak a szorításból iskolák, műhelyek, egyetemek és alkotóközösségek, radikális, szentségtörő, szabadgondolkodó művészek kapnak segítséget az indításhoz, a fuldokolva hápogó kereszténykonzervatív közönséget pedig vidáman arcon röhögik azzal, hogy nézzék csak tovább a csodaszarvast a szoborparkban. Matolcsy György és családja elégedetten mosolyog, amikor a vasajtó alatt becsúsztatják az újságot, és megtudják belőle, hogy a Magyarland című klipért megvesznek a világ fiataljai. A haza fényre derül, és ő tudta előre.