A belügyminiszterelnök

Sajátos trágyadomb volt az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emlékműve annak az elvnek, hogy nálunk az ember nem a legfőbb érték. Összetolták ezért a velük kapcsolatos összes állami funkciót egy kupacba, körbekerítették Pont Leszarom feliratú szalagokkal, és kineveztek az élére egy megfelelő figurát. A követelmény vele szemben az volt, hogy látsszon rajta: ő nemcsak nem akar, de nem is tud válaszolni, kérdezni, tehát ezekben a témákban a bátraknak is fölösleges. Enyhe nyálcsorgás, bárgyú mosoly előnyt jelent.

Ilyen ember volt Kásler Miklós, és ilyen Balog Zoltán, akitől átvette a feladatot. Ordított róluk, hogy nem értenek ahhoz, amit rájuk bíztak, és nem is érdekli őket, de nehéz volt rájuk haragudni, mert bébifókának tettették magukat, és a közéletben csak buta kis vakkantásokkal vettek részt.

Ez a trágyadomb nevelt nekünk köztársasági elnököt is. Az emberügyi szemétlerakó. Abban a kormányban, ahol van külön minisztere a Miniszterelnökségnek és a Minisztelnöki Kabinetirodának is, csak az oktatásnak és az egészségügynek nincs.

Orbán Viktor rájött, még ezzel is túl nagy jelentőséget tulajdonított efféle semmiségeknek. Kellemetlen témák, amiken idegesítően mérhető, vajon tud-e ő kormányozni, vagy csak pofázni. Idejönnek külföldiek tesztelgetni a gyerekeinket, mondvacsinált képességeket méricskélnek, mint szövegértés meg logika, pedig a lényeg itt a nemzeti nevelés, ami a logikát, ugyebár, eleve kizárni igyekszik, a szövegértést meg pláne. Kezdettől ellenzi, hogy felemeljük ezeket a pimf témákat. Ezért jött létre az Emberi Erőforrások Minisztériuma, labirintusnak és aknamezőnek, ahol eltéved és kedvét veszti bárki, akit érdekelnek az emberi erőforrások.

Keresgélhetett volna új balfácánt, de egyszerűbb volt hozzávágni az egészet Pintér Sándorhoz. Ő sem ért ezekhez, de fegyelmezett katona. Ha azt mondják neki, hogy holnaptól oktatási és egészségügyi miniszter is, akkor parancs, értettem.

Képzeljünk el egy másik koordinátarendszert, amelyben a közszolgáltatások jelentik a kormányzás lényegét! Tehát kulcskérdés, hogy minél többen minél jobb ellátáshoz jussanak, vagy hogy ne vesszen el tehetség a rossz iskolarendszer miatt, ezzel szemben mellékes, hogy miben hisz a kormánypárt vezetője. Ha ezt a képet az új Orbán-kormányra vetítjük, érdekes súlyponteltolódásra figyelhetünk fel. Minden, ami az emberek életét valóban befolyásolja, Pintér Sándor közvetlen irányítása alatt áll. Tőle függ a közbiztonság, az orvosi ellátás és a közoktatás. Mondhatni, belügyek. Ezek a civilizált állam tartóoszlopai; ezek ügyes menedzselésén áll vagy bukik egy ország boldogsága. Valójában ő a miniszterelnök. De akkor kicsoda itt Orbán?

Hát, a habókos, szimbolikus ügyeket felkaroló, nagyokat mondó elnök. Influencer, partvonalon kívül. Csak nem olyan jópofa hobbijai vannak, mint a horgászat vagy a környezetvédelem, hanem ellenségeket kutat fel, tengereink visszaszerzéséről delirál, és a hüledező világ színe előtt megpróbálja kiszívni Putyinból a rákot. Lényegtelen és ciki bohóckodás az oktatáshoz meg a kórházakhoz képest.

Megkímélem az olvasót annak felfejtésétől, hogy ebben a világban micsoda lenne Novák Katalin.

A felsőoktatást Pintér azért nem kaphatta meg, mert abból még ki lehet lopni egy csomó pénzt, mindenféle magán- és európai támogatásokat lenyúlni, ha esetleg mégse tiltanak ki minket abból a boltból. Annak szétlopása amúgy olyan fontos volt, hogy már a választás előtt megtörtént, szóval nincs is mit vezetni.

A hatásköröket tekintve tehát Pintér Sándor előtt fantasztikus lehetőségek nyílnak. Megadhatja nekünk az európai szintű orvosi ellátást, és finn gyermekparadicsomot csinálhat a gyűlölt és rossz hatékonyságú iskoláinkból. Ilyen eredményekkel örök hálánkra tarthatna számot. Itt jegyezzük meg, hogy bár a távoli múltja színpompás, mint olajfolt a naplementében, ám Pintér Sándort minisztersége óta elkerülték a korrupciós vádak, és nincs jele annak, hogy magángyarapodásra használta volna a befolyását.

Csakhogy Pintér Sándor öreg, nagyon öreg. Visszavonulását ő maga felvetette már az előző ciklusban, de továbbszolgálatra kötelezték. Aligha van benne még ambíció és energia ahhoz, hogy kihívóként lépjen fel. Ezért is kaphatta a nyakába ezt a felelősséget – különös, hogy nem látja a csapdát.

Természetesen kizárt, hogy a fent leírt eredményeket hozni tudja. Ehhez pénz kellene, az pedig belátható időn belül egyre kevesebb lesz. Amennyi van, annak eddig is találtak jobb helyet. Feladata az lesz, hogy a fedőt rányomja a lázongókra: tanárokat vezényeljen, orvosokat fegyelmezzen, erőből. Ehhez különben ért, csak kérdés, alkalmazható-e itt ez a tudás. Különösen, ha az elégedetlenség a közalkalmazottaktól átterjed a tisztelt ügyfelekre, akiknek nem parancsolhat.

Legfeljebb belebukik, mint a csontokkal legózó elődje. Végre elmehet nyugdíjba, és megpihenhet. És haláláig gondolkodhat azon, mikor kellett volna kiszállni ahhoz, hogy ne úgy emlékezzünk rá, ahogy most Kásler Miklósra és minisztériumára. Röhögve, köpködve, röviden.