HVG, 2022/8., 2022. február 24.

TÓTA W. ÁRPÁD

Az úgynevezett kommunisták bűneit már szinte hiánytalanul elkövette Orbán Viktor kormánya. Lop, csal, hazudik, dörgölőzik a közmondásos ázsiai hordákhoz, és esküdt ellensége bárki más szabadságának. De egyházüldözés, az még alig volt. Legfeljebb tessék-lássék. Törvénnyel, és ha kellett, törvényellenesen fosztottak meg életterüktől kisebb közösségeket: kirekesztették őket az egyházi státusból, majd nem fizették ki a nekik bíróságon megítélt jogos támogatást sem.Így járt Iványi Gábor gyülekezete is. Ők megvonták a vállukat, és tették a dolgukat tovább. Muszáj volt, Orbán kormánya ugyanis a kommunisták erényeit nem gyakorolta. Hajléktalanok gondozásával vagy szegény gyerekek taníttatásával nem szívesen foglalkozik, sőt ezt gyanús kommunista praktikaként bélyegzi meg, amolyan jóemberkedésként. Belegondolni is rossz, hogy ezek hozzányúlnak azokhoz a rossz szagú, ápolatlan emberekhez! Úriember ilyet nem csinál, koszos lesz a csuklóján a Patek Philippe! Hát csinálják helyettük Iványiék és mások, Orbánék dühe pedig egyre nőtt.

Ennek a kormánynak meggyőződése, hogy a szolidaritás megnyilvánulásai csakis arra valók, hogy őket megszégyenítsék. Kedvenc szórakozásuk volt például betiltani ételosztásokat. Ám az emberi jóság mindig új utakat talált, és pimaszul felütötte a fejét. Vele együtt pedig a szegénység reprezentációja. Paragrafusokkal nem lehetett elnyomni.

Na de most ütött az óra! Ideje feltűrni az ingujjat, és elverni a renitens lelkészt, mint szódás a lovát!

Iványi Gábor kihúzta a gyufát. Elesettek segítésével nemcsak ő foglalkozott, de van két sajátos attribútuma. Az egyik, hogy ő keresztény lelkészként teszi ezt. És ez nagyon fáj szinte minden egyháznak – hallgatnak is most nagyokat, mint ponty a szatyorban. A kereszténység alapvetően csipkebugyiként funkcionál Magyarországon, riszálni kell a megfelelő ütemben, és valaki egyszer csak beletömi a milliárdokat. Erre használják a nagy, tejben-vajban fürösztött egyházak, a katolikusoktól a Hit Gyülekezetéig. Ott aztán nem is tüsténkedik a NAV, semmi gond a püspök úr magánstadionjával és luxuséttermével, sőt ezeket közpénzmilliárdokkal támogatjuk. Az sem érdemes szóra, ahogy Németh Sándor magáévá tette a gyülekezet vagyonát.

Gyakorlatilag két ember áll útjában annak, hogy a kereszténység Magyarországon kizárólag a kormánypárt bunkósbotját jelentse. Ferenc pápa és Iványi Gábor – tisztelet a mellékszereplőknek. Nélkülük a hit már nem lenne semmi más, mint ordenáré buzizás, exminiszterek bizarr varázslási szertartásai egymás között, és lubickolás a propagandáért kapott zsoldban. Nélkülük a kereszténység csak CÖF, csak MTV, vagy KDNP. Jézusnak ebben már nincs részesedése: a császáré lett az egész.

A másik tényező, hogy Iványi neve felmerült köztársaságielnök-jelöltként. És az ellenzék soraiban lejátszódott ugyanaz, ami Orbán Viktor agyában. A féltékeny szűkölés, a kicsinység lüktető fájdalma. Ó, milyen tisztán látom magam előtt a megszeppent arcokat! Hiszen ha felemelik maguk közé ezt a szentet, akkor hogy fognak kinézni mellette? És itt nemcsak a szolidaritásról van szó, hanem médiaképességről, évtizedes vezetői tapasztalatról, hitelességről. Meg is vétózták végül, választottak helyette olyat, aki nem fogja el előlük a fényt. Megúszásra játszottak, mint annyiszor; nem látnak szívesen új szereplőt a porondon, pláne olyat, aki sohasem megúszni akarta.

De a név kiszivárgott, és tapsolni kezdte a nép. Mind tudjuk, hogy akárki is a jelölt, elnök nem lesz. Elnök abból lesz, aki megfelelő ütemben riszált. Iványinak tizenöt perc jutott volna. Negyedóra a szószéken, amíg szembenézhetett volna az emberrel, akinek a gyerekeit megkeresztelte, és akiről azt hitte valaha, hogy nem süllyed idáig. Előállt a veszély, hogy megméri, és könnyűnek találja.

És félő volt, hogy mellette Novák Katalin kosztümkeresztény színjátéka röhejjé foszlik, miképp a hazudozásai arról, hogy 1985-ben tilos volt énekelni a himnuszt.

Ezt az utolsó ítélettel felérő találkozást sem Orbán nem akarta átélni, sem a 133 bátor embere, akik szintén vadászkastélyokban, százmilliós karórákban és sportautókban élik meg a kereszténységüket. Ezért folyamodtak erőszakhoz.

Még nem késő Orbánnál jobb emberré lenni. Még nem késő előreengedni az arra érdemest. Talán mire megjelenik ez az újság, meg is történik: az ellenzék él a lehetőséggel, és elnökké jelöli a szolgával szemben a jótékony hőst, akiből mostanra áldozat is lett.

Engem, ahogy a magyarok többségét, tökéletesen hidegen hagy, hogy Iványi Gábor milyen természetfeletti jelenségekben hisz, és szerinte mekkora szakálluk van azoknak. A hit önmagában nem érték, semmi okunk megbecsülni, legfeljebb tudomásul vesszük. Kifelé csak az számít, kit mire ösztökél az a hit. Abból derül ki, mennyit ér. Iványi Gábor egy az utolsók közül, akik a kereszténység jobbik arcát mutatják. Legyőzhető és eltaposható, és lesz csahos, elaljasult tömeg, amely elhiszi, hogy ez Isten akarata. Ám azt az istent már nem lehet szeretni, csak félni tőle, harcolni ellene, és megbuktatni.