Barátunk, Ukrajna

Keveset gondolunk az ukránokra, történelmünkben orosz gyalogként vettek részt leginkább. Most először játszanak főszerepet saját jogon. Mégis leginkább közönyösnek mondható népeink viszonya. (A kormányainké bonyolultabb, mert az ukránok útban vannak Vlagyimir Putyin seggének zavartalan tisztogatásában.) Pedig elemi érdekünk, hogy Ukrajna a barátunk legyen, és hogy Ukrajna legyen.

Érthető a közöny: első ránézésre az ukrán egyfajta orosz – egyébként ez az orosz állam álláspontja is, amiből már sejthető, hogy nem igaz. Hasonlít a nyelvük, az írásuk, és a genetikájuk. Nehéz megérteni, hogy nekik vitájuk van az igazi oroszokkal, mintha a sakktáblán fekete és fehér helyett vörös és piros mérkőzne. Csakhogy erről – hogy ők külön népnek minősülnek-e – kizárólag nekik kell dönteniük. Végül is a cseh meg a szlovák is elég hasonló, próbálták is sokáig együtt, de végül arra jutottak, hogy szuverén országként folytatják. Az ukránok pedig a jelek szerint egyáltalán nem szeretnének visszatérni még a Szovjetunióba sem, nemhogy beolvadni Oroszországba.

Erre jó okuk van, és azért is érdemes velük barátkozni, hogy tapasztalatot cseréljünk az orosz befolyás természetéről. Elmondhatnák nekünk, amit tudnak a fehéroroszok, a kazahok és sok más nép: hogy nem fenékig tejfel orosz gyarmatnak lenni. Elvileg csak katonai és gazdasági érdekekről szól ez, persze. De mindig együtt jár minden szabadság radikális korlátozásával.

Miért? Azért, mert az orosz gyarmat helytartója nem függ a népétől, vagy legalábbis sokkal kevésbé, mint egy demokratikusan választott vezető. A gazdája elnézi, akár segíti is a választási csalást, az ellenzéke elleni erőszakot. Amíg Moszkvát kiszolgálja, bízhat abban, hogy hatalmon marad.

Ukrajna népe ezt az alkut rúgta fel, és nem ám úgy, hogy három hét múlva küldtek az oroszok egy aranyosabb kormányzót, aztán végül mindenki a hátára fordulva dorombolt harmincöt évig. Hanem az egész orosz koordináta-rendszerre mondtak nemet, véráldozatok árán. Mert szeretnének inkább ránk hasonlítani. Ránk, európaiakra. Úgy akarnak élni, mint mi ideát. Választani maguknak ruhát, újságot és kormányt, tüntetni, vitázni, művelődni és szeretni, szabadon.

Ez megtisztelő, és nem is vagyunk rá egészen méltók.

Ezernyi érvük van, hogy ide akarjanak tartozni. A jogállamtól a joghurtig. Oroszországnak pedig, amint látja undorodva az egész világ, csak egy maradt: a nyers erőszak. Tankokkal, rakétákkal, terrorista szabadcsapatokkal. Ez a válasza arra, hogy helló bátya, a te világodban szar élni.

Az Ukrajna határain gyülekező tankokban megtestesül mindaz, amit az orosz birodalom manapság kínálni tud. Itt muszáj egy kicsit belemenni haditechnikai részletekbe, mert csak úgy érthető, ki, mekkora bottal jött ki erre a grundra. Oroszországnak két címerállata van, az egyik a medve, a másik a tank. Ahogy a német csodafegyverek legendája, az orosz tankoffenzíva mítosza is kitart. Ezért a legtöbben úgy képzelik, hogy mivel az oroszoknak sok tankjuk van, ha háború lesz, akkor végigralliznak Ukrajnán, és már vége is. De ez nem igaz, még akkor sem, ha figyelmen kívül hagyjuk a megszállás bökkenőit. Először is: nincs az oroszoknak annyira sok működő tankjuk, hogy számolatlanul küldhessék őket a frontra. Pláne nincs ehhez elég kiképzett harckocsizójuk, a halottakkal viszont nekik is el kell számolni. Ezenkívül a haditechnikájuk alig fejlődött, a nagy garral bejelentett lopakodó vadászgépek és újgenerációs tankok eltűntek a süllyesztőben. Sokat haladt viszont időközben a páncélelhárítás, és pontosan erre való fegyvereket szállít hetek óta, konténerszám Ukrajnába az Egyesült Államok. Elvégezték a házi feladatot, kiszámolták, hogyan tehetik hatékonyan drágábbá és kockázatosabbá a háborút Oroszország számára.

Európa vezető hatalma, Németország egy mobil hadikórházat ajánlott fel. Abban lehet majd kényelmesen elvérezni, kedves barátaink. Ezt üzeni Ukrajnának Európa. Hogy Magyarország a maga szájával mit üzen, azt inkább hagyjuk.

Igazából öncsalás azt hinni, hogy az ukránok olyanok akarnak lenni, mint mi. Nyilván Amerika a példakép, nem ez a nyomorult, kezét tördelő, impotens Európa. Nem a saját sorsát és határait végiggondolni nem merő, gyáva, saját erejétől is megrettenő, konfliktuskerülő Nyugat, hanem az erős, cselekvőképes, igazában biztos, saját érdekeit a népek szabadságával összeegyeztető szabad világ.

Mint annyiszor a történelemben, szerencsénk van, hogy Amerika képviseli Európa érdekeit is. Okos beavatkozásának köszönhetően megúszhatjuk, hogy ez a ragadozó, éhes nagyhatalom az unió határain – vagyis a mi határunkon – csattogtathassa a fogait.

Most persze nem lenne oka rá, hiszen birtokon belül van nálunk. De lehetünk még egyszer szabadok. Akkor nagy szükségünk lesz arra, hogy Ukrajna a barátunk legyen, és hogy Ukrajna legyen.