Far-hát ország

Amikor a hálás utókor felavatja Orbán Viktor lovas szobrát, emlékeznek majd erre a fagyos januárra, midőn a miniszterelnök telivér far-hátján csatába indult, hogy megállítsa az árakat a végváraknál.

A nagy felismerés az, hogy megvan ehhez a politikai hatalom. Meg lehet büntetni az árdrágítókat, hiszen könnyedén ellenőrizhető, mennyiért is adták októberben a cupákot. Na jó, nem könnyedén; még a szemét multiknál a legegyszerűbb, mert ők rendre leírják és bedobálják a postaládákba. Az már pénzügyőr legyen a talpán, aki kinyomozza, mennyi volt az étolaj – és melyik! – a Büdöske Élelmiszer Bt. kisboltjában, ahol tollal írják az árakat a csomagolásra. De tegyük fel, hogy a rendelkezést be lehet tartatni, a far-hát ára marad a seggén, és látja a nép, hogy győztünk.

A győzelem másnapján pedig már azon füstölög, hogy miért ilyen drága a joghurt, a mandarin, a margarin és a száraztészta. Ezeket nem lehetne megállítani? És ugyan miért nem, ha a többinél ment? Az okosabbja esetleg elgondolkodik azon, hogy a tészta árában fizeti meg, amit megspórolt neki a kormánya a csirkemellen és a far-háton. De nem kell ennek a kedvünket szegnie, mert kellő hittel és akarattal megoldható, hogy sorban mindennek befagyasszuk az árát, amíg csak egyetlen termék marad. Egy termék-Jézus, amelynek ára csillagászati magasságokba emelkedik, hogy kompenzálja az olcsó többit. Legyen az mondjuk a brokkoli, azt úgyis csak homoszexuálisok eszik. Akkor a brokkolit kikergetjük a sivatagba, és boldogan élünk az örök Nagy Októberben, ahol megálltak az árak.

Érdekes, hogy ezt ugyanaz a párt műveli, amely egyrészt kommunistázásból él, másrészt szívesen gúnyolja ellenségeit – azon belül a mai fiatalokat – azzal, hogy fogalmuk sincs, honnan és hogyan kerül az asztalukra az étel. Akik viszont tudják, vagy netalán ebben a láncban dolgoznak, azoknak most okkal áll égnek a hajuk. Valakinek ugyanis viselnie kell a veszteséget, ha az eladási ár nem emelkedhet. Kié lesz a forró krumpli? A sertéstenyésztőé? A húsfeldolgozóé? A nagykereskedőé? Mindannyiuké, mert csak selejt minőségű importtal tartható a hatósági ár? Vagy a bolté? Netalán az állam kezdi kompenzálgatni a szereplőket, és veri így még nagyobb adósságba magát?

Az árstop kapcsán száz torokból zendült fel a megbélyegző diagnózis: ezek kommunisták. Mert hiszen akkor volt Árhivatal, a Fidesz a szocializmus útján jár, ez egy az egybe’ kádárizmus. Oh, boy! Bárcsak lenne mögötte annyi ész, terv és számítás.

Valóban, a szocialista állam élt az árszabályozás eszközével. Ilyenkor, januárban a sajtó, a tévé és a rádió közzétette az előirányzott áremeléseket. Ezeket a nyolcvanas években meg is vitatták, sőt kritizálták a Ludas Matyi címlapjától Hofi Géza standupjain át az állami tévé késő esti műsoráig – ami ma elképzelhetetlen. De nem csak ebben volt épeszűbb rendszer az. Az MSZMP nem gonoszságból és nem is hasraütésszerűen emelte az árakat, hanem azért, hogy egyensúlyt keressen a termelési költségek és a népjólét között. Tudták, hogy meg van kötve a kezük, és nekik nemcsak azt kell megmondaniuk, hogy továbbra is olcsó lesz a kenyér, hanem azt is, hogy ennek a költségeit honnan teremtik elő. Igen, volt Árhivatal, és ott a lehetőségekhez mérten érdemi munka folyt, amennyiben megpróbálták összekötni a drótokat, elvarrni a szálakat, és rajzolni nagyjából fenntartható képleteket. Nemcsak beleordították az éjszakába, hogy mi mennyibe kerül, hanem megkérdezték előtte a gabona költségeiről a téeszt, a lisztről a malmot, a logisztikáról pedig az Állami Közért Vállalatot.

Ezek itt nem kommunisták, hanem berezelt amatőrök, akik bemindenezve ötletelnek az utolsó szalmaszálról. Utánuk az özönvíz. Amit ma látunk, az egy elefánt tányércsapkodós hisztije a porcelánboltban. Nem hajlandó se vitázni, se indokolni, nem egyeztetett senkivel, és megsértődik, ha a részletekről kérdezik.

Szakajtóval ömlik a pénz a magyarok nyakába. Nyugdíjprémium, közmunkásbér-emelés, adó-visszatérítés, lakásfelújítás, nyomott benzinár, olcsósított far-hát. Nyilván megvan ennek az a hatása, amit minden gyerek érez, amikor felbontja a csoki télapót: finom. De hányan fogják fel vajon, hogy ez biztosan nem marad így? Hányan hallják már most Orbán Viktor borízű hangján, hogy elkúrtuk? És hányan háborodnak fel attól, hogy a kormányuk ennyire gyereknek nézi őket? Hogy feltételezi, nem jönnek rá, hogy a buli áprilisig tart, és egy hónappal sem tovább?

De mit csinál vajon egy kormány, amelynek van jobb terve, mint komédiaként másodszor előadni a szocializmust?

Először is tudja, hogy kik azok a szegények. Ebben segítségére van a szociológia tudománya, kormányzati társadalomkutató programok, egy szociális minisztérium és a virágzó sajtó. Így koncentrálhat rájuk, ahelyett hogy kiborítana a Blahára egy tehervonat far-hátat.

Leginkább pedig tervez. Nem három hónapra, és nem hitelből. Legalább annyira, mint az igazi kommunisták. Akik nem érdemlik meg, hogy összemossák őket ezzel a kaotikus kapkodással. Marx és Lenin rendszert teremtett, nem a részeg férj utolsó virágcsokrát.