Kutya ugat, karaván halad

Hajthatatlanul őrzi szuverenitását a Magyar Kétfarkú Kutya Párt; külön indul, a jelöltjeit is elindítja, nem kér az ellenzéki szövetség listás helyeiből. Logikus döntés, nincs ott semmi keresnivalója.

A pártvezetés motivációja érthető – látja a potenciális szavazókat –, a szavazókét már nem ilyen könnyű kitapintani. Amorf szimpátia, döntésképtelenség és arrogáns kevélység keveredik különböző arányban.

A Kutyapárt kétségtelenül aranyos csapat, minden egyes arca kedves, jóindulatú figura, jó cselekedeteik szívmelengetőek, a poénjaik ülnek. Nincs abban semmi rossz, ha ez valakinek bejön. Hasonlóan csak jót tudok mondani a Magyar Evangéliumi Testvérközösségről, karitatív munkájáról és kiállásáról. De ugyancsak meglepődnék, ha indulna a választáson.

Azon már kevésbé, ha a Kutyapárt egyszer egyházzá alakulna; ugyanolyan esetlegesen, a móka kedvéért, amiért pártként fellépett egykor. Az egyház ugyanis valamivel közelebb van a valós szerepéhez: civil szervezet. Csak hát Istennel nem viccelünk, ugye, az már meredek lenne. A politikával lehet. Sajnálatos, ha kitalált lények még mindig előbbre valók, mint az igaziak.

Egy civil szervezetet sokféleképpen lehet támogatni: pénzzel, munkaórákkal és ötletekkel, vagy akár megosztással, a szimpátia kinyilvánításával. Félreértés azonban párt helyett használni.

Jaj, de kormány és ellenzék között olyan nehéz választani! Mindkettőről hallani mindenfélét, sokszor nem is értjük, mivel akarnak mit csinálni, nincs idő minden hírt elolvasni. Mindkettő büdös és gyanús, a kutyák viszont biztosan viccesek és jó arcok is, ezzel a döntéssel nem hibázok.

Hát ez már igaz, a politikában is kell a tudatos vásárláshoz a tudás, anélkül csak szédül az ember a választéktól, és véletlenszerűen kapkod. Jó hír viszont, hogy ez a tudás elsajátítható, és Ön is képes volt már rá számtalanszor. Tegyük fel például, hogy PVC-ragasztót kell vásárolnia a vécészereléshez. Igen, mindegyik büdös. Most utánanéz, melyik hogyan ragaszt, mit mondanak róla mások, és mennyibe kerül. Egyik se lesz tökéletes, ahogy az egész vécészerelés sem egy kéjutazás, de meg kell lennie. Nem vehetünk tehát ragasztó helyett gyümölcsjoghurtot, legfeljebb mellé.

Természetesen az ország sorsa valamivel komplexebb, mint egy vécé, tehát több tájékozódást igényel, de egyáltalán nem lehetetlen feladat, elég hozzá újságot olvasni, mármint valamelyik igazit. Mindjárt kitisztul a kép, és az is világos lesz, hogy a viccpárt nem válasz a kérdésre.

– Hozzám egyik se méltó – szól végül a büszkeségmeghajtású szavazó. Ő olvas épp eleget, képben van, megvan a véleménye a dolgokról, és ki is fejti szívesen. Mindenki hülye, röviden, és ebből következik, hogy ő viszont harci helikopter. Onnan nézve, ahol ő él, a felhők közül, ezek a jelöltek egytől egyig kutyaütő amatőrök. A múltjukról nem is szólva. A helyesírási hibáik, a rossz megszólalásaik, a közhelyeik – eh, egy igazi művészlélek ilyenekkel nem azonosulhat.

És ezt nem is kérte senki. Az autószerelőmmel sem azonosulok, hanem megrendelek egy szolgáltatást. Nem kell felvennem a vakondnadrágot ahhoz, hogy megkössük az üzletet, sem egyetértenem minden gondolatával. Ebben a viszonyulásban az az őrjítő, ahogy a magát mindenkinél okosabbnak képzelő alak már eleve rosszul írja fel a vizsgakérdést. Illetve az a nyilvánvaló tévút, ahogy kényszeresen arra keresi a választ, mitől lesz ő jó fej – és hát az ilyen emberek a legritkább esetben jó fejek. Sokan hajszolják a divatot, a menő márkát, hátha majd átsugárzik rájuk a választott termék bája – de siker ezt a görcsöt ritkán kíséri.

A Kutyapártra, közösségére és kreativitására szükség van. Nem egy, hanem száz ilyen innovatív, aktív civil szervezet kellene, amelyiknek a tagjai odamennek és megcsinálják a buszmegállót, és hatásosan szólnak be, ha van miért. Tanulhatnak tőlük a pártok is.

Civil szervezetnek lenni manapság nem habostorta. Szűkek a keretek, a kormánypárti álcivilek buborékján túl gyakorlatilag mindenki ellenségnek számít. A források is soványak, a kormány annyira paranoid, hogy inkább lemond a Norvég Alapról is, nehogy annak öt százaléka olyanok kezébe kerüljön, akiket nem irányíthat. Ám ezen például könnyű változtatni. Néhány tollvonás és gombnyomás a parlamentben, és a kétfarkúakhoz hasonló civilek előtt kinyílik a tér. Ehhez azonban választást kell nyerni előbb, és lebontani az illiberalizmust.

A valós politikában az a kívül- és felülállás, amit a Kutyapárt szavazói annyira kajálnak, nem létezhet. Ezt az utat végigjárta alig pár éve a Momentum, és előtte sokan mások. Egy ideig jó ötletnek tűnt lebegni a vizek felett, és élvezni a némaság misztikumát. Aztán kiderült, hogy amint az ember mond valami érdemit adózásról, oktatásról vagy demokráciáról, óhatatlanul lesz belőle valami. Konzervatív, liberális és baloldali; körülbelül ez a skála, amin lehet mászkálni és finomhangolni, de kimaradni nem.

Hogy mivel szabad viccelni, azt a politika határozza meg. Azok számára is, akik döntés helyett beérik egy poénnal.