HVG, 2021/41., 2021. október 14.
TÓTA W. ÁRPÁD
Nem akármilyen két egó feszül egymásnak az előválasztás második fordulójában. Készíthetjük a popcornt és a vuvuzelát. Egyiküknek fájdalmas lesz a vereség. És azoknak is, akik nem távolságtartással szavaznak rájuk, hanem rajongással. Ami egyébként téves alapállás, mert imádatuk tárgya sohasem fogja viszonozni az érzelmeiket. Egy feladatra keresünk embert, ez nem különbözik lényegében az autószerelőhöz fűződő viszonytól. Végezze el a munkát, ne vágjon át nagyon, és amúgy nem érdekel, hány gyereke van és hogyan neveli őket.
Ott állnak tehát majd százezrek csalódottan, leforrázva. Őket meg kell nyugtatni, megvigasztalni, letörölni a pofijukról a könnyeket és az elfolyt sminket. Hiszen hátravan még a munka java, és abban a kisebb partnereknek is feladatuk van.
Ennek eszköze az árnyékkormány. De nem csak erre való.
Az összefogás teremtette meg az alapokat, és az előválasztás volt az első demonstrációja annak, hogyan képes az egyértelmű ellenpólussá váló ellenzék tematizálni a közéletet. A gravitáció kíméletlenül működik, és talaj menti emlékké lapítja a néhai okoskodásokat, miszerint nem lehet kockás papíron összeadni a támogatást. Az ország felének közös ügyeivel foglalkozni kell, elkerülhetetlenül. Még az Orbánt támogató médiának is – mert az elhallgatással felélné saját hitelét.
Ám az előválasztásnak hamarosan vége lesz. Ahhoz, hogy a most megszerzett figyelem, médiafelület, lelkesedés megmaradjon, el kell kezdeni a kormányzást – árnyékban és virtuálisan. Nem arról beszélni már, hogy mi mindent utálunk, hanem arról, hogy mi lesz helyette, sőt: mi lenne itt és most, egy jobb világban.
Az ellenzék pártjai ezt a munkát – becsületükre legyen mondva – tökéletes érdektelenség mellett is végezték, csak éppen hatan nyüzsögtek a mikrofonokért. Most valós alternatíváknak van itt az idejük, az aktuális hírekhez igazítva. Oktatásról, egészségügyről, ismert tolvajok ellen indított vizsgálatokról, járványról, külpolitikáról nyilvánulhat meg az illetékes árnyékminiszter, immár nem üres felháborodást kifejezve, hanem megjelenítve az alternatívát. Hogy ez és ez nem így lenne, azt meg amazt eltöröljük, módosítjuk, kinevezzük, leváltjuk.
Kívánatos ez az egység megőrzése végett is. Már most előkerültek töréspontok, és ezek napirenden tartása a kormányzóképesség ellen hatna. Azt illetően pedig akadnak jogos aggodalmak is, és ezeknek a megválaszolása sem úszható meg.
A jelöltek közötti döntés legfontosabb problémája, hogy vajon ki az, akire nem csak az elkötelezett ellenzékiek szavaznának. De ugyanilyen lényeges kérdés, hogy mi az. Az O1G-kultúrkörben hosszú évek óta az a csatakiáltás, hogy bárki jobb lenne. A valóságban azonban nem járható út, hogy az általános alanyt nevezzük ki igazságügy-miniszternek, aki aztán valamivel majdcsak elfoglalja magát.
Az a gyanúm, hogy az imáinkba foglalt ingadozó szavazók nemcsak a Gyurcsánytól való távolságot méricskélik, hanem azon is töprengenek, hogy akárki a nyertes, mit csinálna konkrétan. Ezen keveset segítenek a nagyívű szlogenek Európáról és a jövőről – az autószerelőnek sem a víziójára vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy mi is a helyzet a termosztáttal.
Tegyük fel például, hogy a győzelem után kiáll a leendő miniszterelnök, és közli, hogy az oktatásnak kultúrállamban önálló minisztériuma van, annak a vezetője pedig doktor Professzor Jenő lesz. Jenő lehet tisztes tanításban megőszült pedagógus, szakértő vagy akár ambiciózus pártpolitikus, nem ez a lényeg, hanem amit tesz ezután. Napi rendszerességgel reagál a vonatkozó hírekre, közzéteszi, hogyan döntene ő, és ebből máris látszik, mi az ajánlat. Emellett természetesen maga is generálhat híreket: a tanárok drámája – fizetés, körülmények, tanterv – van akkora jelentőségű ügy, hogy a reális reformterv hírértékű legyen. Mellesleg ez helyből százezernyi szavazatról is szól, csak közvetlenül a pedagógusokkal és családjukkal számolva. A Fidesznek is meglesznek az ígéretei válaszul – és ezeket már a nyomásgyakorlás sikereként lehet eladni.
Jenő ezenkívül meghallgatja a szakszervezeteket, egyetemistákkal találkozik, ötleteket és panaszokat gyűjt, és szervezi a stábját, amelyik majd miniszterként is segíti. A maga természetességében megjeleníti a másik opciót. Nem szükségszerű, hogy az oktatásért felelős miniszter legnagyobb sikere az legyen, hogy Baszjad Izüt.
Ebből a bizonytalan polgár látja, hogy van ügygazda, annak emberei és gondolatai, és nem egy csomó aranyos tengerimalacra bízná az országot, ha rájuk szavazna. Úgy sejtem, ez többet nyomhat a latban, mint a miniszterelnök személye. Az a buboréknak fontos, meg a személyi kultusz nélkül élni sem tudó kemény magnak.
Az sem mellékes, hogy ebben a munkában a versenyző kénytelen megismerni a feladatot, amire jelentkezett. Minisztert nem képeznek semmilyen iskolában. A szimuláció a lehető legjobb módja a felkészülésnek. És az egyetlen módszer arra, hogy meggyőzze a bizonytalanokat, akik tudják, hogy ezek lopnak, csalnak és hazudnak, de visszatartja őket a félelem. A félelem attól, hogy ami van, az a lehetséges legjobb.