Egy kultúrnép színei

Amíg az egyes pártok saját sikereiket ünneplik, az egyikükhöz sem kötődő polgárok annak örülhetnek, hogy az előválasztáson felütötte a fejét egy másik politikai kultúra.

Elszoktunk tőle egy évtized alatt, de most működésben láthatjuk, milyen is lehetne Magyarország.

Olyan, hogy senkinek sem jut teljhatalom. Akárhogy alakul is a második forduló, az már biztos, hogy sem Dobrev Klára, sem Karácsony Gergely nem készülhet arra, hogy miniszterelnökként majd a teljes hatalmi gépezetnek egymaga diktál. Színes koalíciót kell összetartaniuk maguk mögött, közös nevezőt találni minden kérdésben, tömegtámogatást keresni a vitákhoz, és méltányosan engedni, hogy a másik se érezze magát megsemmisítve. És ez jó lesz mindenkinek.

Olyan Magyarország, ahol igazából ez az egyetlen parancsolat: hagyd élni a másikat, a másmilyet, a másban hívőt. Ebben kénytelen példát mutatni egy olyan szövetség, amely Dobrev Klárától Márki-Zay Péterig terjed.

Akinek ilyen sikerére senki sem számított, ő maga sem. Nehéz ma felmérni, honnan származik a mögötte álló húsz százalék. Hányan vannak ebből az Orbán ellen fordult, kiábrándult kultúrkonzervatívok? És hányan azok, akik feltételezik az előbbiek létezését, és taktikából választották őt? Vajon a Jobbik bázisa látta meg benne a pártelnökénél hitelesebb képviselőjét? Vagy a prudens gazdaságpolitikát féltő vállalkozói réteg helyezte belé a bizalmát, megrettenve a balos osztogatás rémképétől? Ezt csak később fogjuk megtudni, amikor a társadalomtudományok visszanyerik státuszukat és támogatásukat, amire egy szociológus miniszterelnökkel végül is van esély.

Ezzel a húsz százalékkal biztos, hogy az Orbán ellen felálló koalíciónak markáns és nélkülözhetetlen vonása lesz a konzervativizmus. Nem a szalonnagőzös, ájtatos-sörétes urizálás, nem Orbán Viktor semmi mást meg nem tűrő, kizárólagos, monolit társadalomképe – talán valami olyasmi, mint amit Európában jobboldalnak hívnak.

Örömhír ez szintén. Azt mutatja, hogy az ellenzéki szivárvány valóban lefedi a fény teljes spektrumát; nem a liberálisok és szocialisták tönkrevert, kompromittált, kudarcos történetű maradéka áll szemben Orbánnal egyedül, hanem mindenki, aki nem a rajongója vagy lekötelezettje. De azt is előre jelzi, hogy ellenzéki győzelem esetén az első ciklus a NER lebontásáról fog szólni. Ebben van ugyanis csak egyetértés.

Nem lehetetlen, hogy liberálisok, szocialisták és kulturált jobbosok együtt kormányozzanak

– Németországban ezen senki sem lepődik meg. De a különbségek léteznek, és nem jelentéktelenek. A távlati cél nem lehet más, mint visszaépíteni azt a rendszert, amelyben ezekről vitázhatunk.

Annak a rezsimnek, amiben élünk, egyik legnagyobb bűne, hogy részletkérdéssé tapos fontos és érdemi vitákat, barát–ellenség alapon. Milyen cselekvést követel a klímaváltozás? Kell-e az államnak állást foglalnia szexualitásról és hitről? Milyen újraelosztás szolgálja a közjót? A fideszesnek kész a kotta: a klímaválság Soros trükkje, aki le akarja vágni a kisfiúk tökét, mert sátánista, és el akarja rabolni a pénzünket.

De erősen remélem, hogy néha ők is gondolnak ezekre a problémákra, és él bennük a szellemi igény, hogy ne csak törzsi háborúként vegyenek részt a vitában, a síkhülye kincstári szöveget visszaböfögve, hanem mint emberek. Csakhogy ezek a viták odaát nem is léteznek. Értelmiséginek kinevezett janicsárjaik dorombolva keresik, hogyan nyalhatnak mélyebbre, és irtóznak minden önálló gondolattól. És nincs arrafelé előválasztás sem.

Ebben a szerencsétlen országban nem ülhetünk le egy padra az élet nagy kérdéseit megbeszélni, mert ha gyülekezést orront, megjelenik a környék részeg bunkója, és valakibe beleköt azzal, hogy „szidtad az anyámat, he?”. Ez Orbán Viktor.

Ha az ellenzéken belül vitázó és tárgyaló félként megjelenik a konzervativizmus, Orbán leesik a térképről. A részeg kötekedés nem filozófiai irányzat, hanem rendészeti ügy.

Nyilván ezért próbálta a kormánysajtó – mivel elhallgatni már nem merte – hitelteleníteni a folyamatot. Azt takargatták a kormánypárti tábor elől, amitől legjobban rettegnek: hogy létezik egy alternatív világ, ahol van választásod. És milyen ismerős: épp így tálalta a kádárista meg a szovjet sajtó a nyugati választásokról szóló híreket. Színjátékként, a szabadság illúziójaként.

Márki-Zay Péter személyének és táborának integrálása a győzelem kulcsa lehet.

Aligha lesz miniszterelnök egyelőre, de megkerülhetetlen tényező igen. Rendkívüli feladat nehezedett rá: képviselni és megszervezni az Orbán utáni jobboldalt, áthangszerelni egy liberális demokráciára a konzervatív érzéseket, és visszazárni a rácsot a szélsőjobbra. Elvérzett már ezen a senki földjén az MDF, a Centrum Párt, és most a Jobbik. Gazdasági, filozófiai és kulturális aknamező, és ehhez ő egyedül kevés, miközben egyelőre nincs mögötte szinte senki.

Aligha van más választása, mint minél többet hallgatni, megérteni azokat, akik támogatják, és megszervezni a hátországot, amely ezt képes szervezetten képviselni. Isten őt úgy segélje, ha esetleg létezik.

A szerző a HVG munkatársa