Élet és Irodalom,

XXXIII. évfolyam, 36. szám, 1989. szeptember 8.

TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS

Glemp bíboros, gnieznói érsek, lengyel prímás — nem kedvelem ezt a címet, szerintem sokkal jobb a „hercegprímás” nevezet, bár tudom, hogy az aggiornamento-divat idején a Vatikán megszüntette a bájos és költői feudális címeket, nincs többé pápai kamarás sem, de sajna a prímás szóról egy karingbe öltözött férfiú jut eszembe, alti orgonán játssza azt, hogy „Ki tanyája ez a nyárfás”; no de hát ebbe mi protestánsok nem szólhatunk bele… — szóval a prímás parádés antiszemita beszédet mondott, balján Tadeusz Mazowiecki Szolidaritás-párti miniszterelnök, jobbján Norbert Blüm nyugatnémet miniszter, akit egyébként van szerencsénk ismerhetni szilvafa korából.

A zsidó szervezetek — ahogy egyik napilapunkban olvasom, a „zsidószervezetek” és a „zsidókongresszus”: hogy mi mindent ki lehet fejezni egybe- és különírással, ó áldott anyanyelvünk! kedvencem a „cigányértelmiségi” vö. esetleg „angollord” és „franciakocsmáros”, netán „csehkommunista”. de hagyjuk — szóval a zsidók tiltakoztak, még a magyar zsidó egyesületek is, amelyek eddig nem voltak ismeretesek tiltakozós vénájukról. Glemp bíboros beszédének, amely amúgy sokkal rémisztőbb, mint a magyar sajtóban ismertetett ifjúsági változat, félreismerhetetlen az 1935-ös csöngése. Ez csöppet sem meglepő. Gomulka et. és Moczar tábornok a hetvenes években már képes volt erre a teljesítményre: az ő zsidózásukban, amely nem utolsósorban volt ludas a lengyel ellenzék megszületésében, harmonikusan keveredett az Endecja — magyarul: Gömbös — retorikája Sztálin és Berija idevágó nézeteivel.

Ehhez az egyébként hősleg ellenálló lengyel katolikus egyház csöndeskén asszisztált. Különösen a békepapok és politikai lerakatuk, a Pax, amely a létező szoc. iránti lelkesedésében a fasizmustól rest volt visszariadni. Ám ez nem érdekes, az untig szidott Pax és Moczar partizánszövetsége ma már a (sötét) múlté. De mit keresett Mazowiecki ezen a gályán? Ez a kérdés.

Roppant kellemetlen, hogy az Istenben boldogult marxizmus mindig azt mondta a zsidó kérdésről — és nem a „zsidókérdés”-ről, ha szabad kérnünk —, hogy nem arról van szó, jelesül: nem a zsidókról magukról. Mindig, mindig valami másról. Én enyhén szólva nem vagyok marxista, mégis valami hasonlót kell itt most fejtegetnem. Az akaratlan párhuzamért reakciós elvbarátaimtól elnézést kérek.

Mi a baj? Hogyan keveredik a Szolidaritás — amely persze megmentette lelkét (animam suam) Adam Michnik barátunk szerkesztette lapjában, ha ez ér valamit — ebbe az ügybe? A dzsekimen még mindig ott a Szolidaritás-jelvény. Ez már a sokadik. Kettőt az utcán csak úgy kobzott a magyar Volkspolizei, egyet meg az emlékezetes Bem téri tüntetésen (ahol mintegy ötvenen néztünk jámbor farkasszemet ötszáz rendőrrel) tépett ki egykori zakómból egy markos civil, nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva a szövetben. Ha követném a mostani trendet, vissza kellene követelnem három négyzethüvelyk Vörös Október Ruhagyár-textíliát, az MSZMP-től, de ettől nagyvonalúan eltekintek. (Máskülönben a virágokat is kitépték a kezemből, mai inflációs értéken kb. 192 Ft. De ne tépjük föl a sebeket!)

Mi a baj? — kérdem, bal zsebem fölött még mindig a Szolidaritásjelvénnyel, szolidaritásomban bárha meginogva.

Ez a baj, régi baj. Lengyelországban — szövetkezve álellenzéki álpártokkal — hatalomra jutott a Szolidaritás. Éljen, hurrá. Ámde mit jelent a hatalom, és mit jelent a Szolidaritás? Szemben hazánkkal — ahol senki nem vette észre, hogy a múlt héten a Btk. módosításával megvetettük a jogállam alapjait (igaz, azt sem vettük észre, hogy nőtt a reálbér és a fogyasztás: vágtató infláció, végromlás, de ki törődik ily csekélységekkel, midőn itt a Next 2000 botrány és a Megamorv Petőfi…) —, a Lengyel Népköztársaságban teljesen változatlan a szoc. jogrendszer, és bárkié a hatalom, az abszolút. Mármint abszolút a kommunista pártapparátus hatalma, bárki bármit tesz. Magyar szemszögből nézve, a szekeret fogták a ló elé; így jön létre a kettős egypártrendszer. Magyarországon épp ezt kellene megakadályoznunk — legalábbis így vélekedik kedvenc pártom, a Szabad Demokraták Szövetsége. És a Szolidaritás? A Szolidaritás a keresztyén szocialista (és nem „keresztényszocialista”, ha szabad kérnünk) és szociáldemokrata áramlatok szerves (vagy szervetlen) vegyüléke, emellett szakszervezet. A Szolidaritás épp úgy fog sztrájkolni saját kormánya gazdaságpolitikája ellen, mint már ma a kommunista SZOT az állítólag kommunista MSZMP-kormány gazdaságpolitikája ellen. Épp annyira hitelesen és hihetően. A Szolidaritás politikáját peronistának neveztem a The Tablet című angol katolikus hetilapban. A peronizmus —     Juan Domingo Perón Istenben boldogult jópofa argentin diktátor szélsőbal-szélsőjobboldali irányzata, amelyet ma a dús barkójú Menem elnök képvisel gaucho regényességgel ama reménytelen pampákon — a szakszervezetekre támaszkodva, rendi-korporatív eszméktől ihletve, nacionalizmuson hízva (Evita!), progresszív adózással téve tönkre az addig virágzó helyi gazdaságot szokott rohanni a Nagy Nemzeti Nihilbe.

Hogyan lehet az államszocializmus évtizedei után keresztyén és demokratikus szocialista, (amely mégiscsak szoc.!) eszmeiséggel sikert aratni? Nyilván föl kell ébreszteni a kereskedelemmel, a magántulajdonnal, a piaccal, a haszonszerzéssel szembeni középkorias előítéleteket. (Igen érdekes, hogy az észak-lipótvárosi időközi választásokon a kormányzat szociáldemokrata színekben óhajt indulni az Önök alázatos szolgája ellen. Amikor 1985-ben a jelölőgyűlésen Erdélyt emlegettem, akkor Várkonyi ex-külügyér háborús uszítónak nevezett az egybegyűlt munkásőrök megdöbbenésére: maholnap föltehetőleg a finánctőke gaz ügynöke leendek.)

Kelet-Európábán a piac neve: zsidó! Zsidó a Megamorv, zsidó a Pintér Művek, zsidó a gazdasági reform, zsidó a magántulajdon — no és persze ha kell, az ellenkezője is, de ez ma nem jellemző. Bal- és szélsőjobboldali piacellenesség zsidónak nevezni azt, amit nem szeret. Zsidó a téesz-melléküzem-ágak piaci kísérlete, zsidó az Antal László-féle kormánytanácsadók félénk monetarizmusa, zsidó a Kisgazda Párt és a Függetlenségi Párt magántulajdon-barátsága, zsidó a Szabad Demokraták Szövetsége szabadversenyes liberalizmusa, zsidó a Fidesz radikalizmusa, zsidó a kisvállalkozók szabadságharca, zsidó Európa, zsidó a Nyugat, amely — Glemp dixit — „kézben tartja” a sajtót, zsidó a háziasszony (például Mrs. Thatcher, áldja meg a Magasságos), aki összeveti bevételeit és kiadásait. Röviden: zsidó Magyarország. Zsidó, mert nem óhajt csődbe jutni, mert nem kívánja a koldusbotot, a tekintélyuralmat, az úgynevezett „svéd modellt”, amely a szociális gondozók diktatúrájával helyettesítené a bolsevik pártfunkcionáriusok uralmát.

Ebben az értelemben zsidó a Magyar Demokrata Fórum, amely méltányos gyümölcs- és zöldségárakat kíván, és ellenzi a maffia monopóliumát. Az antiszemitizmus, mint oly sokszor, magyarellenesség. Értelmes magyarok ellenzik a monopolárakat. Nyilván zsidók. Nem kedvelik a vállalkozásokat megfojtó adókat. Mi okuk lehet erre? Nyilván faji okok. Nem kívánnak nyomorogni. Zsidó hedonizmus. Rendet, legitim kormányzatot áhítanak. Zsidó fanatizmus. Nem elleneznék a bevételek és a kiadások egyensúlyát. Zsidó racionalizmus. Rühellenék az erőszakot. Zsidó gyávaság. Szeretik a Krisztus Jézus igazságát. Zsidó eretnekség.

Tisztelt magyarok! — mondja Glemp érsek. — Hagyjátok abba! Fogjátok föl végre az infláció égő szeretetét! Értsétek meg végre, hogy pogány dolog a virsli magas ára elleni tiltakozás!

A szovjet nemzetiségi köztársaságokban elértük azt a nagyszerű eredményt, hogy a betelepített oroszoktól megvonják a szavazati jogot. (Szeretném megjegyezni, hogy Besszarábiában, azaz a Moldvai SZSZK-ban nem a moldován, azaz moldáv államnyelv jogait állították helyre: a moldvai államnyelv a román, tisztelt magyar sajtó, és Besszarábia az egyetlen szövetségi köztársaság, ahol van értelme az irredentának. Bár szeretném, ha valaki megmagyarázná nekem a tadzsik és a perzsa nyelv közötti különbséget.) Elértük azt a csodás eredményt is, hogy a Pamjaty egyesület szerint a zsidók aláaknázták a Kremlt. Tőzsde van a Kreml alatt?

Nyájas olvasó, ha ezentúl zsidót olvas kelet-európai sajtójelentésekben, értsen magyart. Értünk, ellenünk szól a harang. De ne feledjük: a sekrestyés zsidó.