parameter.sk, 2025. december 12.
SZÉKY JÁNOS
Most, hogy a szlovák kormánykoalíció elfogadta a Beneš-dekrétumok „megkérdőjelezésének” bűncselekménnyé nyilvánítását, az embernek eszébe jut, milyen buzgón támogatta a budapesti Várszínház, alias Magyarország Kormánya Robert Ficót és a Smert a 2023-as választási kampányban. Olyannyira, hogy az akár beavatkozásnak is minősíthető. Érdemes volt? Valakinek, valamiért feltétlenül.
Túl a fizetett politikai hirdetéseken és a „migráns”-tömeg jól időzített érkezésén (Magyarország felől – ha Magyarországra „nem jöhetnek migránsok, Európában egyedül”, akkor most mégis hogyan kerültek a magyar – szlovák határra? ), Szijjártó külügyminiszter személyesen is közölte, hogy „Fico miniszterelnök úr kiérdemelte és meg is érdemli a magyar emberek tiszteletét” (ugyan mivel), egy évvel korábban meg akkor találkozott Pozsonyban a megérdemelten tisztelt Fico úrral, amikor ellene éppen büntetőeljárás folyt. (Utóbbi két link, mint az olvasó láthatja, a Szabad Európa magyar oldaláról való, amit a fent említett Várszínház nemrég sikeresen bezáratott Trump washingtoni stábjával. Épül, szépül a magyar szuverenitás.)
Maga Orbán Viktor, a főszuverén pedig idén tavasszal elégedetten állapította meg, hogy manapság – a derék Ficónak köszönhetően – a „legjobb szlovák-magyar kapcsolatok időszakában” élünk.
Mégis, honnan a Várszínház, és kiváltképp Orbán Viktor jogi doktor elsöprő rokonszenve JUDr. Robert Fico iránt, aki a Hedvig-ügy óta nem egyszer bizonyította, hogy ha politikai érdeke úgy kívánja, gátlástalanul belerúg a szlovákiai magyar közösségbe?
Először is talán éppen a „mindegy, csak gazember legyen” elv jegyében vonzódik hozzá, mint annyi más politikushoz, aki saját hazájában összeütközött a büntetőjoggal és/vagy maffiakapcsolatokat ápol (bővebb kifejtés, éppen a 2023-as Fico-kampánnyal kezdve, itt).
Másodszor, ami mostanság mindent felülbírál: minél inkább és minél nyíltabban a Kreml embere valamely politikus, annál kedvesebb Orbánnak.
Harmadszor, nagyon praktikusan: a lengyel paternalista nemzeti konzervatívok kiesésével kell valaki, aki az orbáni Magyarország érdekében vétóz az EU megfelelő fórumain, ha úgy hozná a szükség.
Negyedszer, az örök visszatérő Fico biztató példa Orbánnak, hogy kormányozhat valaki bármilyen rosszul, lejtőre taszítva országát, és lehet bármilyen rombolóan erkölcstelen, ha kellően erőszakos és firnyákos, nem éri semmi bántódás, és addig marad hatalmon belül, ameddig akar. (Ez a biztató példaadás kétoldalú – ahogy egy néhai szlovákiai magyar újságíró barátom megjegyezte, az ember szinte látja, ahogy Fico jegyzetel a noteszába, hogyan is csinálja ezt vagy azt Orbán. Ami az utóbbinak nyilván nagyon jólesik.)
De a lényeg: a fenti okokból Orbán olyan politikust támogat, aki durva magyarellenes intézkedéseket hoz. Hogyan egyeztethető ez össze azzal, hogy ugyanennek a várszínházi stábnak minden második szava, illetve szószerkezete a szuverenitás meg „a magyar emberek érdeke”. Ez indokol mindent – mondom, szavakban – a bűnös életű metropolita pártolásától az Ukrajna melletti összes közös lépés blokkolásán át a független média lehetőség szerinti megfojtásáig és a legagyamentebb gazdaságpolitikai projektekig.
Hogyan egyeztethető össze? Kiválóan. A Magyarországon kívüli magyar vezetők esetében, akik jobban tisztában vannak a saját, helyi viszonyaikkal, még létezik olyan erős inger, ami alkalmas az észhez térítésre. Ilyen volt romániai viszonylatban a közösség vállalása George Simionnal; ilyen lehet Szlovákiában, talán, ez az eset.
A magyarországi magyar politikusok viszont szerintem reménytelenek. Vagy avítt és értelmetlen frázisnak tartják a nemzeti érdeket; vagy tisztában vannak vele, hogy milyen erős hívószó, de nincsenek tisztában a nemzeti érdek mibenlétével. Vagy pedig, mint Orbán Viktor – a legközvetlenebb beosztottaiban már nem vagyok ennyire biztos – tisztában vannak vele. Csak éppen nemzeti érdek szlogenjével tudatosan a nemzeti érdek ellenében cselekszenek. Amire ők tesznek magasból. Megtehetik, mert ezt így senki, de senki sem olvassa a fejükre.
A nacionalizmus létező erő, roppant erő, és önmagában vezethetne pozitív eredményekhez is. A mai magyar nacionalizmussal az a baj, hogy végtelenül le van butítva, puszta zsigeri ösztönné, ezért immunis minden tényre és gondolkodásra. Mint ilyen, rombolja a nemzetet magát, határon innen és túl. Úgy, ahogy Fico koalíciója a szlovák nemzetet.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.