parameter.sk, 2021. szeptember 19.
SZÉKY JÁNOS
Most tegyük zárójelbe, hogy előválasztást jellemzően egy párton belül szoktak rendezni, és azzal, hogy a magyarországi ellenzéki pártok egy pártként viselkednek, a kormányoldal (ez körülírás volt) kívánsága szerint cselekszenek. A kormányoldalnak ugyanis a kampányban kevesebb erőforrást kell mozgósítania (nemcsak pénzt, ami korlátlanul áll a rendelkezésére, hanem emberi képességeket is, ami nem), ha egyetlen ellenfél van.
Ezt a célt szolgálta a választási törvény és az alkotmány tavaly decemberi módosítása, amiből az ellenzék nem azt szűrte le, hogy a kormányoldalnak érdeke a közös lista, tehát az ellenzéknek nem; hanem azt, hogy jó, akkor közös lista lesz, reméljük, hogy beválik.
Tegyük zárójelbe, hogy az előválasztások nem feltétlenül alkalmasak a választáson győztes politikusok kiválasztására, illetve a párthívek körén belül megrendezett választásokon nem feltétlenül a politikai racionalitás és a józan mérséklet győz, nem az ország java érvényesül.
Tegyük zárójelbe, hogy pártok, amik azért is versengenek, hogy több beleszólásuk legyen a közös programba, milyen mértékben szolgálnák ígéreteikkel – ha megvalósulnának is – az ország javát külön-külön és együtt. Erről később még részletesen lesz szó ebben a sorozatban.
Maradjunk csak a tegnapi fejleménynél: föl kellett függeszteni az előválasztásokat, mert – a szervezők közleményét idézem – „erősödő terheléses támadások érték az előválasztás háttérrendszerét, majd 10 óra körül le is blokkolták a szerverek működését”. Karácsony Gergely egyenesen úgy tudja, hogy „kínai szerverekről is támadták az előválasztások informatikai rendszerét”.
Kétféle jellemző reakciót láttam (nem számítva a kormánypárti gúnyolódást): az egyik, hogy milyen galád a kormányoldal, ki gondolta volna róla; a másik: hogy ezek akarnak kormányozni?! Akik még egy előválasztási rendszer összerakására sem képesek?
Én praktikusan nézem, kétségbeesésen innen és kételyen túl: ha az ellenzéki pártok egyszer már úgy döntöttek, hogy az önkényes – pontosan ellenük kitervelt – feltételeket vállalva indulnak a választáson, akkor legalább készüljenek fel rá.
Mi lenne lényeges a felkészülésben? Ha már az ellenzéki pártok vállalták, hogy indulnak a választásokon annak ellenére, hogy a rendszer a) aránytalan, és a kormányoldal az ő kárukra még aránytalanabbá tette, b) a választás ugyanúgy nem lesz tisztességes, mint 2014-ben és 2018-ban, sőt a tovább romló körülmények miatt a tisztességtelenség foka csak nő;
akkor legalább tegyenek meg mindent az esetleges választási csalások láthatóvá tételére.
Természetesen nem lehet megjósolni, hogy lesznek választási csalások – de az átláthatóság fontos, és az a magabiztosság, amivel a kormányt okolják az előválasztási rendszer összeomlásáért, ellentétben van azzal a jógyerekes bizakodással, hogy ha mi betartjuk a szabályokat, a másik oldal is be fogja tartani, még akkor is, ha nem ellenőrzik.
Az átláthatóságot kétféleképpen lehet érvényesíteni: egyfelől minden szavazókörbe kell (lehetőleg két) ellenzéki szavazatszámláló biztos (ennek a szervezése nem tudom, hol tart); másfelől – orosz és belarusz példákból ítélve – kell az ellenőrzésre alternatív informatikai rendszer. Ennek az eredményei nem biztos, hogy a választási eredmény megfordításához vezetnek, de a tiltakozásoknak legalább van hivatkozási alapjuk.
Annál is inkább, mert a választási rendszert kezelő Idomsoft Zrt.-t a biztonság kedvéért már 2012-ben állami kézbe vették, és akár pró, akár kontra, mindenki tudja, hogy az állam napjainkban, Magyarországon mit és kiket jelent.
Azt még kevésbé tudom, hogy az alternatív informatikai rendszer kiépítése hol tart; de nem sok jót ígér, ha már az előválasztási programot is olyan rosszul írták meg, hogy az első reggelen leállt. Hogyan akarják az országos választásokon megvalósítani, avagy kicsikarni az átláthatóságot, ha a saját belső választási szoftverük alkalmatlan és védtelen?
De azért nézzünk bizakodva a jövőbe, vesszenek a gaz kétkedők.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.