Áprilisban győzni

Azt mondja Orbán Viktor, a jelenlegi miniszterelnök: „Minden fiatalért, minden gyerekért az apja meg az anyja felelős első helyen. Olyan emberekké lesznek, amilyenné a szüleik nevelik őket”, valamint: „Beszélnek sokat arról, hogy a fiatalok nem támogatják a kormányt, vagy nagyobb részben fordulnak ellene. Azt tudom mondani, hogy ez a mi közös szülői felelősségünk is.” Mindez olyan mértékben és annyiféle szinten ostobaság, hogy totális időpazarlás észérvekkel és tényekkel cáfolni. Hanem amit „a mi közös szülői felelősségünk”-ről mond, az tökéletesen igaz lenne, ha a „szülői” szót a „törvényhozó és végrehajtó hatalmi” jelzővel helyettesítené. Ugyanis például Orbán Gáspár labdarúgó-karrierjének ívéért vagy csádi kalandjáért én semennyire nem vagyok felelős, sem a miniszterelnök úr az én fiaim viselt dolgaiért. Nincs közös felelősség.

Tény viszont, hogy az egyfolytában tizenhatodik éve kormányzó Orbán Viktor miniszterelnök nagyon is felelős azért, hogy ez olyan ramaty hely lett – Európa egyik vagy a legszegényebb országa, ahol nem a tehetség, a tudás vagy az érdem az életben való érvényesülés kulcsa, hanem az, ki mennyire van közel a hatalomhoz, ami viszont egyetlen személyben összpontosul, akit Orbán Viktornak hívnak, minek is ide választás? – tehát a legpocsékabb ország, Európa szégyene, ahová olyan fiatalnak, akiben akár csak a legcsekélyebb önérzet, becsvágy és tehetség van, nem érdemes jövőt tervezni.

Amúgy fura fogalmai lehetnek Orbán Viktornak az apa és az anya (a csonka családokról ne essék szó) rábeszélési képességeiről, ha azt képzeli, hogy azt, amit például én az eltelt évtizedekben az ő szemszögéből elrontottam, most a hátralévő két hónap és három hét alatt sikerülhet helyrehozni. Ha akarnám, se menne. Nagykorú, tetteikért felelős magyar állampolgárokról van szó (azért is van, ugye, választójoguk), akik bizonyos témákban többet és hamarabb tudnak a világ dolgairól, mint én, úgyhogy azt is a sikeres nevelés bizonyítékának tartom, ha egyáltalán kíváncsiak a véleményemre.

Máskor, ismét csak Orbán szerint, nem is a magyar apákon és anyákon múlik a választási siker, hanem azon, „hogy a Fidesz–KDNP-hez tartozó önkormányzati vezetők, képviselők, a közösségünk hivatásos szakemberei, vezetői hajlandók-e beleállni ebbe a küzdelembe”. Megint máskor arra buzdít a Fidesz, hogy „mindenkinek” (ez pontosan kicsoda is?) el kell végeznie a munkát, „és akkor áprilisban győzni fogunk”. Ebből arra lehet következtetni, hogy nem egészen biztosak abban, miszerint áprilisban győzni fognak. Utal erre az is, hogy a Várszínház némelyik háttércége, mely eddig sohasem volt híján busás megrendeléseknek, most tudatosan készül arra az eshetőségre, hogy a piacról kell megélnie. Ők is emberek, nem feltétlenül tehetségtelenebbek, mint a többiek. Mondom, csak eshetőség, de az ördög nem alszik. Úgy fest, hogy az eddig bevált módszerek – osztogatás, adóelengedések, kedvezményes hitelek, mindez eladósodás árán, a jövő nemzedékek terhére, meg a tűzoltócsőből áradó, lehülyítő propaganda – még az eltervezői szerint sem hoznak holtbiztos eredményt. A Tisza Párt töretlenül vezet a nem kormányintézetek közvélemény-kutatásaiban. Orbán a kampányfinisre ígérte be az igazi „támadást” – ez nyilván valami oroszos kompromat lenne –, de annak a hatásfoka is megjósolhatatlan. Tippmixre nem lehet jövőt építeni.

Mint bárki láthatja, ki se kell menni érte az utcára, ez megy minden kommunikációs csatornán – az a propaganda fő csapásiránya, hogy Orbán békepárti, Magyar Péter meg háborúpárti. A békevágy ebben a kontextusban azt jelenti, hogy lehetőleg szűnjön meg létezni a szuverén Ukrajna, Putyin csináljon vele azt, amit akar. A háborúpártiság pedig azt az európai álláspontot, hogy ez ne történjék meg. Korollárium: a magyarok pénzét az ukránoknak akarják adni, és ez gátolja meg a magyar gazdaság növekedését. (Nem a nemzetgazdaság általános lerablása egy szűk klikk hasznára, és nem is az, hogy Magyarországon emiatt nincs piaci versenyhelyzet, mint arra Kapitány István, kormányváltás esetén a gazdaságfejlesztési miniszter posztjára esélyes üzletember nemrég rámutatott, épp miközben az Orbán-hívők Pataky Attila szavait ihatták Miskolcon.)

Azt, hogy mennyire nem a békét jelenti az Orbánék nyelvezetében használatos „béke” szó, az is jelzi például, hogy 17 milliárd euróra tartanak igényt az unió SAFE alapjából. (Magyarország lenne a harmadik legnagyobb kedvezményezett Európában.) A SAFE, azaz Biztonsági Akció Európáért fő célja az Oroszország elleni fegyveres védekezés, amit az amerikai támogatás bizonytalansága indokol. Hogy nálunk mire költenék, és ki profitálna belőle, az más kérdés. Erre a visszásságra különben Magyar Péter hívta fel a figyelmet, amikor éppen az európai gazdáknak állítólag előnytelen EU–Mercosur (dél-amerikai) megállapodás ellen tüntetett Brüsszelben. És majdnem ugyanabban a mondatban közölte, hogy a Tisza képviselői nem fogják megszavazni az Európai Parlamentben az ukrajnai hitelcsomagot sem. Ami taktikailag, ebben a magyar világban nagyon is érthető, miután a kormánypropaganda – ki vacakol már azzal, hogy megkülönböztesse a választási pártkampánytól? – egyik főtétele az az abszurd hülyeség, hogy Magyar egy guruló hrivnyákat felmarkoló provokatőr, ukránbérenc, és ezt minden eszközzel úgy állítják be, mint vitathatatlan tényt, mondják bele a pofánkba. Stratégiailag viszont az a hatása, hogy még jobban belevési a saját híveibe is ugyanazt, amit Orbántól hallanak: hogy a magyar érdek a segítség megtagadása az élet-halál harcukat vívó ukránoktól.

A kampány máris kivételesen mocskos, és még mocskosabb lesz, olyan fokon, hogy annak megjósolására még hazai viszonyokon edzett fantáziánkból se futja. Ha valaki jobb, azaz fejlődő és polgáribb Magyarországot akar (nem az 1998-as fideszes értelemben), akkor szerintem nem helyes, ha a saját oldalán lemond minden kritikáról. Butaság, hogy „Orbánnál minden jobb”. Nem hiszem, hogy ha a Tisza Párt megnyerné a választást, attól egy csapásra megjavulna minden, gyorsan bekövetkezne a rendszerváltás, és nem lenne sokkal durvább ellenoffenzíva, mint akár 2006-ban volt. Most ugyanis Orbánék összehasonlíthatatlanul erősebbek. De annál, amit az országgal művelnének, ha a Fidesz–KDNP áprilisban mégis megnyerné a választást, történelmi távlatban minden jobb. Véget kellene vetni a lidércnyomásnak.