Jelenleg nem fontos

Azt feleli Magyar Péter a 444 riporterének kérdésére, hogy mit ígér a választóknak a választási rendszer ügyében: „Nem tudom, hogy jelenleg ez-e a legfontosabb kérdés Magyarországon, amikor nincsen alkoholos fertőtlenítő, nincsen vécépapír a kórházakban, összeomlik a MÁV…” A felsorolás még folytatódik. Az interjúalany később pontosítja: a választási rendszer nincs a legfontosabb tíz, sőt ötven kérdés között „egy minden tekintetben válságban lévő országban”.

Ki merné azt mondani, hogy téved? Valóban tizenegyed-, sőt mondjuk ötvenharmadrangú kérdés, hogy egy olyan országban, ahol – világ­unikum! – minden alapjog és alapintézmény a kétharmadra van felakasztva, még prosztóbban fogalmazva, a kormány kétharmaddal azt csinál, amit akar, olyan törvényeket hozathat és úgy formálhatja kedvére az államot, ahogy tetszik neki, szóval ebben az országban olyan választási rendszer van-e, amiben könnyen elérhető a mindenható kétharmad.

Csakugyan, mit számít az, hogy Magyarországon zsarnokság van vagy szabadság (más szóval demokrácia) ahhoz a lényegi kérdéshez képest, hogy van-e a kórházakban vécépapír. (Bár megjegyzem, amennyire az én emlékezetem terjed, sohasem volt. Kormányok jöttek-mentek, rendszerek összeomlottak és kiépültek, ám a vécépapírhiány örök és változatlan. Eddig sem volt semmi nagypolitikai következménye, és szerintem túl merész a feltételezés, hogy ezután majd lesz.)

Egy nagyra becsült barátom, akivel ezekről a dolgokról vitatkozni szoktam, felhívta figyelmemet a „jelenleg” szóra, vagyis: kampány folyik, és most a választási rendszer kérdésének – az én értelmezésemben: az önkény/tekintélyuralommal szemben a képviseleti demokrácia ígéretének – nincs szavazatszerző értéke. Belvárosi értelmiségi cizella, ráérünk akkor foglalkozni vele, ha a Tisza Párt megnyerte a választásokat.

Én viszont kétlem, hogy ha Magyar Péter a rengeteg szakpolitikai vállalás között elhintve a politikai intézményrendszer demokratikus reformjára is ígéretet tenne – hogy ne jöhessen vissza a zsarnokság –, annak túlzott taszító hatása lenne a potenciális szavazóira. Más szögből nézve: ha Magyar Péter maga mondja, hogy ez számára tizenegyed- vagy ötvenharmadrangú kérdés, akkor nem azért mondja, mert ezzel vél szavazatokat szerezni, hanem azért, mert őszintén így látja. És igazából nem szokott túl sokat gondolkodni a demokratikus intézményrendszerről.

Nem merném ezt feltételezni az ellenzék vezéralakjáról, ha nem látnám általánosan ugyanezt a politikai mezőnyben. Ott van például Jámbor András, a mostani magyar Országgyűlés legkeményebben baloldali képviselője, aki a választási törvény leértékelésében nagyon egyetért Magyar Péterrel (megemlítve, hogy úgyis „lesz majd javaslat az új választási rendszerre, aminek megvitatását kinyitják”, ez szerinte biztosíték, szerintem meg azt jelenti, hogy sok minden szakpolitikai témával ellentétben erre most nincs javaslata a Tiszának). Különben is: „jólét nélkül nincs demokrácia”. Minthogy – mondja Jámbor annak jegyében, amit a szakirodalom szubsz­tan­tív demokráciafelfogásnak nevez – „demokráciát teremteni csak jóléttel lehet, és pont az elmúlt 35 évünk a jó példa arra: ha a politikai, gazdasági és médiaelit kisiklik, nem szolgálja a nép javát, lehet bármilyen jó a fékek és ellensúlyok rendszere, az nem ér semmit”. A fékek és ellensúlyok rendszere ugyan 2010 óta hiányzik, nemhogy „jó” lett volna. De maradjunk annál az egyszerű ténynél, hogy a jólét relatív fogalom, és a történelem során a mai Magyarországnál szerényebb jólétben élő országokban is működött már a demokrácia. Úgyhogy a tétel nem áll. Nem feledve azt az egyszerűbb és talán követhető összefüggést, hogy demokrácia nélkül nincs demokrácia, márpedig a demokratikus kormányzási mód elsősorban intézményrendszer kérdése, beleértve a fékek és ellensúlyok rendszerét, ami Magyarországon már 2010 előtt is beteg volt, mára meg teljesen leépült, valamint a szabad és tisztességes választásokat, ami a kontinentális európai rendszerben többnyire arányos választásokat is jelent.

Most nézzünk egy inkább főárambeli erőt. A Demokratikus Koalíció nyilvánosságra hozta a 2026-os választásokra szóló programját Dobrev Klára vállalásai címmel, komoly, lelkiismeretes munka van benne. A választási rendszert azonban a százötven pont közül a százhuszadikban említik, nem túl kiemelt helyen. A lényeg egybecseng a nagy vetélytárs avagy ellenfél, Magyar Péter megnyugtatónak szánt mondandójával. MP: „nyilván lehet arányosítani a rendszert”. DK: „A szavazói akaratot leképező választási rendszer érdekében a jelenleginél jóval arányosabb, kétfordulós választási rendszert vezetünk be, amely biztosítja azt, hogy minden párt támogatottságának megfelelő súllyal vehessen részt a politikai életben.” Az hagyján, hogy a DK megfeledkezett a 2017-ben általa is aláírt nyolcpárti megállapodásról, ami nem arányosabb, hanem arányos választási rendszerről szólt, nevezetesen a német típusúról, ahol az egyéni választókörzetben szerzett mandátumokat kivonják a listás eredményből, nem pedig hozzáadják. Nagyobb baj, hogy fantáziája nem terjed tovább a 2012 előtti vegyes, kétfordulós választási rendszernél. Annál, ami a Fidesznek lehetővé tette, hogy a szavazatok 52,7 százalékával megszerezze a mandátumok 68 százalékát, a mindenható, azóta is megingathatatlan kétharmadot. Ez lenne a „szavazói akaratot leképező” és „arányosabb”? Ha a szakértők így látják, azt kell feltételeznem, ők sem sokat töprengenek a demokratikus intézményrendszer alapjairól.

A mai magyar ellenzék, pártoktól függetlenül, saját kampánytaktikájának a foglya. A jóléti és egyéb állami szolgáltatások javításának folytonos ismételgetésével nyilván lehet hatni az érzelmekre, és sok szavazatot szerezni. Ha a Tiszának sikerül, az nagyon örvendetes, bár a legutóbbi közvélemény-kutatások már jelzik, hogy vannak határok. A „működő ország”, az „újra a magyar emberekért dolgozó állam” ígérete aligha lesz hatással azokra a milliókra, akik meg vannak győződve arról, hogy az ország így is működik, éspedig a magyar emberek érdekében.

Ám tegyük fel, hogy sikerül megnyerni a választásokat a Fidesz ellen. Jó lenne. De hol vannak azok a politikusok és szakértők akár a Tiszában, akár azon kívül, akiknek értelmes elképzelésük van arról, hogy a lebutított, erkölcsi szemétdombbá változtatott és gazdasági pangásra ítélt országban mi lesz másnap?