Élet és Irodalom,
LXVIII. évfolyam, 29. szám, 2024. július 19.
SZÉKY JÁNOS
Aznap, amikor Orbán Viktor az úgynevezett békemissziója keretében Moszkva után Pekingbe repült, az oroszok egy hét és fél méteres H–101 robotrepülőgéppel szétlőttek egy kijivi gyermekkórházat és anyasági központot. Ez annyira éles ellentmondásban volt a békemisszió alaptételével, miszerint a nyugati világban mindenki hülye és gonosz, csak a mi Főnökünk akar békét, de ő aztán a varázslatos egyéniségével, roppant diplomáciai tudásával és tömérdek bevethető erőforrásával el is éri, hogy az oroszok most az egyszer rendesen viselkedjenek, az ukránok pedig bárányszelídséggel fogadják el a nekik szánt Trianont, ha nem rosszabbat – szóval a rakétatámadás olyan erős fénnyel világított rá a világpolitikai mágusról szóló mese hazug voltára és ostobaságára, hogy Orbán szorult helyzetbe került. Sokáig hallgatott, közben a stáb nyilván lázasan dolgozott azon, hogy valami emberi érzésre emlékeztető szöveget produkáljon, ha már egyszer muszáj. Csak másnapra sikerült. A lényeg az volt, hogy ő megmondta, az ukránokra mostantól még több szenvedés vár, s ezért „a világhatalmak” (értsd: Amerika) „háborúpárti politikája” a felelős. Ha nem támogatnák katonailag Ukrajnát, akkor ilyen szörnyűségekre nem kerülne sor. Egy árva szóval sem ítéli el a háborús bűncselekmény elkövetőjét, s persze nem tér ki az eddigi háborús és emberiesség elleni bűncselekményekre, Bucsától a gyermekek tömeges elrablásáig, amik indokolják a védekező állam katonai támogatását.
Talán valaki a miniszterelnök tanácsadói közül túlságosan szó szerint értelmezi a Russzkij mir (orosz világ) koncepcióját, amit az Ukrajna elleni háború igazolására is felhasználtak. Ez az orosz ajkúak világegységét jelenti, s mivel Moszkvában nem ismerik el külön nemzetnek/népnek az ukránokat, egy kijivi központú független állam létezésének egyszerűen nincs értelme számukra. A mir szó másik jelentése azonban „béke”. A Kremlnek is megfelelő orosz béke az lenne, ha Ukrajna nincs.
Az esemény és az orbáni reagálás között eltelt időben a kormányhű média – nevezetesen a Magyar Nemzet –, mivel mégiscsak mondania kellett valamit, igyekezett megsaccolni a hibátlanul vonalas magyarázatot. Sikerült is kihalászniuk a közösségi média óceánjából egy Hinkle nevű amerikai „újságírót” – aki nem egyszerűen Putyin-hívő, hanem saját bevallása szerint régi vágású marxista–leninista, s nem mellesleg dühödt Izrael-gyűlölő. Ki tudja, honnan jött a tipp, de akárhogy is, e tekintélyre hivatkozva hozták a magyar olvasó tudomására, hogy a gyermekkórházat az ukránok amerikai gyártású Patriot rakétája találta el. Ami egy gonosz és ostoba hazugság.
Pedig a normális emberi reakció nem követel erőfeszítést, csak az kell hozzá, hogy valaki ne Putyin cselédjeként működjön egy alternatív valóságban. Vélekedjünk bárhogyan Magyar Péterről, ő megfelelt ennek a követelménynek, és úgy cselekedett, ahogy egy politikusnak a) észszerű, b) erkölcsös: azonnal segélyadományokat gyűjtött, és piros-fehér-zöldre festett autókon elindult velük Kijivbe, megmutatni, hogy a magyar ellenzék nem olyan, mint Orbán.
Öt nappal később, amikor Donald Trump pennsylvaniai kampánygyűlésén egy Thomas Matthew Crooks nevű húszéves ember lövöldözni kezdett, könnyen megsebesítette a politikust, és megölte a hallgatóság egyik tagját, aki testével védte feleségét és lányait, Orbánnak már könnyebb volt a dolga. Most nem volt kénytelen politikától független emberi érzést mutatni, hiszen (remélt) szövetségesét érte a támadás, akivel két nappal azelőtt együtt vacsorázott Mar-a-Lagóban. A magyar kormányzati gyorsreakció kimerült a szabvány amerikai szövegben: „My thoughts and prayers are with president @realDonaldTrump in these dark hours”, azaz körülbelül „gondolataimat és imáimat Trump elnöknek ajánlom e sötét órákban”, amiből hazai használatra kimaradtak a „gondolatok” – az agytevékenység itt zavaró tényező lenne –, maradt az „Imádkozunk Trump elnök úrért”.
A merényletet különben az egész világon felháborodással és – pártállástól függetlenül – együttérzéssel fogadták a politikusok. Nem zsarnoki országok politikusainak száján az volt a visszatérő fordulat, hogy demokráciában az ilyen cselekmény megengedhetetlen. Orbánékat azonban a legkevésbé sem érdekli a demokrácia. Beleértve Orbán Balázs politikai igazgatót, aki rögtön tudta a helyes értelmezést: „Semmi sem drága, ha a békepárti hangok elhallgattatásáról, diszkreditálásáról van szó.” Trumpra azért lőtt rá Crooks, mert az elnök úr békepárti. Most feledkezzünk meg arról a nüanszról, hogy lapzártáig nem ismerjük a merénylő indítékát, és talán sohasem fogjuk megismerni. Feledkezzünk meg arról az apróságról, hogy a merénylő bejegyzett republikánus, és hogy a helyi lövészegylet tagja volt, ami nem kimondottan békepárti vonás. De hirtelen kíváncsi lettem, hogyan reagált Orbán (a Viktor), amikor 2021. január 6-án az amerikai demokrácia alapintézményét érte támadás – Trump harcos hívei megostromolták a törvényhozás washingtoni épületét. Hiszen akkor még nem a háborúpártiak, vagyis a világ legnagyobb rablógyilkosával, háborús bűncselekmények és népirtás felelősével szemben állók voltak a Rosszak. Akiknek a propagandájától a törvény szigorával kell megvédeni a magyar népet.
Tehát – kapaszkodjanak meg a legközelebbi jégkockában – a Kapitólium öt halálos áldozattal járó trumpista ostromáról miniszterelnökünknek a hazai baloldal jutott eszébe: „Hát azért emlékszem, hogy megostromolták az országgyűlés épületét. Emlékszem azokra a képekre, hogy rendőrsorfallal kellett megvédeni a magyar parlament épületét az erőszakos baloldali tömegtől, ahol ott voltak az ellenzéki politikusok.”
Ahogy ennek a vezető csapatnak a tagjaiból hiányzik az elemi emberi érzés, úgy az sem számít nekik, ha semmi ténybeli tartalma, sőt értelme sincs annak, amit mondanak. A kettő összefügg. Minden a hatalmi célszerűségnek van alárendelve, fő az, hogy az adott pillanatban elég sokan bevegyék a debil darálást.
Nem szoktam nagy sikert aratni azzal a gondolattal, hogy a kormányváltás itt nem elég, a rendszert kéne megváltoztatni, a rendszer viszont egy összetett politikai-gazdasági-társadalmi struktúra. Most nézzük a harmadik összetevőt. Az Orbán-rendszer morális szemétteleppé tette az országot, amellett, s ezzel összefüggésben, szellemi ócskapiaccá. A „szellemi” jelzőn ne valami művelt dolgot vagy követendő ideológiát tessék érteni, hanem a hétköznapi gondolkodáshoz is szükséges elemi józan észt és a tények alapfokú tiszteletben tartását. Az érvényesüléshez ma romlottnak és butának kell lenni, vagy legalábbis annak mutatkozni, és ez egyre rosszabb lesz. Kérdés, meddig működhet így az ország.