Magyarvalóság

Nguyen nevű kedvenc, olcsón árusító piaci díleremnél a múlt szombaton annyiért vettem egy kiló vákuumcsomagolt kávét, amennyiért tavaly nyáron a legközelebbi szupermarketben négy szabvány negyedkilós csomagot kaptam volna. Ez a konkrét esetben hatalmas, hatvan százalék fölötti emelkedést jelent, a kiló kávé számomra nagyobb arányban drágult, mint pél­dául a háztartási energiaárak átlagosan.

De miért is drágul a kávé – amit nem az Európai Unióban, a szankciózó földrészen termelnek – ugyanolyan gyorsan, mint a jó magyar kenyér? Ráadásul úgy, hogy a pörköléséhez kevesebb energia kell, mint a kenyérsütéshez? (Ha tévedek, bocsánat.) Utánanéztem, a jelenségnek több oka van: a brazíliai aszály és a szokatlanul hideg tél, a COVID miatti zavarok a munkaerőpiacon és az ellátási láncokban, a globális élelmiszerár-emelkedés (többek közt amiatt, hogy az orosz agresszió következtében töredékére zsugorodott az ukrán gabona- és olajexport), és csak sokadik sorban, közvetve a szankciók, amelyek Oroszországot (nevezetesen a műtrágyaexportot) sújtják. A nemzetközi sajtó ezenfelül nem törődik a speciális magyar gonddal, a forint példátlan romlásával, annak csak én látom kárát, amikor Nguyennek perkálok.

A valóság bonyolultabb, mint a magyar kormánypropaganda, továbbá a valóság, az valóság, a magyar kormánypropaganda ellenben hazugság. A kávé drágulását nem lehet az Oroszország elleni szankciókkal magyarázni, de amúgy a földgázét sem. Pontosabban: amikor a propaganda-csővezetékből az a szöveg dől, hogy „brutálisan drágították a gáz árát a brüsszeli szankciók”, akkor egyszerűen a nagyközönség képébe hazudnak, ugyanis a gáz árát nem a brüsszeli szankciók drágították brutálisan, hanem kormányunk szeretett orosz üzletfelei.

Az EU nyolc szankciós csomagjában sehol egy árva szó nem esik a földgáz kereskedelméről. A választópolgárok butítása céljából kimarad egy logikai lépés. A szankciók egy csomó más dologról szólnak; a gázár szeptemberi durva emelkedésének fő oka pedig nem Brüsszel oktalan ruszofób akaratoskodása volt, hanem a Gazprom, azaz a Kreml bosszúja – a Putyint és klienseit sújtó szankciókra adott válaszuk.

Ha tehát bármilyen magyar kormányoldali politikus, „szakértő” vagy propagandista – Orbántól lefelé – arról értekezik, hogy az EU rászorul az orosz gázra, és „lábon lőtte magát a szankciókkal” (Evroszojuz szam szebje visztrelil v nogu, ahogy a forráshoz közelebb mondják), mert minden gazdasági baj az Oroszországgal, pontosabban az orosz uralmi elittel szembeni korlátozások miatt van, akkor nem csupán hazudik, hanem egyszerre tölti be a Gazprom marketingesének és háborús bűntetteket elkövető maffiózók védőügyvédjének a szerepét.

Persze nincs sok értelme a magyar kormánypropagandát és benne a „nemzeti konzultációt” az igazság-hazugság mércéjével mérni, hiszen nem az a célja, hogy állítson valamit a valóságról, még kevésbé, hogy megkérdezze a választópolgárokat, mi erről az állításról a véleményük. Hanem hogy elérjen valamit.

Kettős célja van: 1. egyszerű hazugsággal, az ellenség kijelölésével és bűnbakok megnevezésével áttolni a felelősséget a mindenkinek érezhető gazdasági bajokért a kormányról „Brüsszelre”, az ellenzékre és lapzártakor még nem tudni, kire, a lényeg, hogy ne őt szidják, hanem valaki mást, lehetőleg őszinte dühvel és szenvedélyesen; 2. védeni és képviselni Putyin, a Gazprom meg egyáltalán az orosz birodalmi vezetés érdekeit.

Ha az első célt elérik, az rövid távú, ha a másodikat, az hosszú távú haszonnal jár. A magyar uralmi elit számára. Az ország – használjuk ezt a nagy szót: a nemzet – esetében a károk beláthatatlanul hosszú távúak.

Ez a hét azzal kezdődött, hogy az oroszok szerte Ukrajnában, Lembergtől Kijiven át Zaporizzsjáig polgári célpontokat támadtak, köztük iskolákat, óvodákat, egyetemeket, játszótereket, parkokat, főútvonalakat reggeli csúcs idején, erőműveket. Putyin a kercsi híd megtámadásával indokolta, de valójában ezeket a rakétákat már régen, hónapok, évek óta halmozták, tartogatták egy masszív, kiterjedt terrortámadás céljára.

Mi a magyar válasz? Szijjártó miniszter egyetlen szót sem vesztegetett a terrortámadás elítélésére. Amikor ezt írom, a külminisztérium ritkán frissített honlapján még címoldali hír az augusztusi bejelentés, hogy „elítéljük az Izrael elleni terrortámadásokat”, azaz hogy Gázából indítottak rakétákat, magyar kormánykörökben tehát tudják, hogy civil célpontok rakétázása: terrorcselekmény, ha a rakétázó nem jóbarát. Ám Szijjártó ahelyett, hogy csatlakozna a nyugati világhoz és elítélné a gaztettet, így bölcselkedik: „Az a korábbi meglátásunk, amely szerint a 25. órában vagyunk, hogy végre valamit tegyünk a béke érdekében, egyáltalán nem volt túlzás (…) Ha a béketörekvések nem veszik át az eszkalációs törekvések helyét, akkor itt nagyon nagy baj is lehet.” Érdekelne, hogy Bucsa, Kramatorszk, Mariupol, Enerhodar, Izjum után milyen „nagyon nagy bajt” tud még a miniszter úr elképzelni, ami elkerülhető lenne béketárgyalásokkal? Érdekelne továbbá, hogy Szijjártó meg a főnöke szerint ki eszkalál, akinek nem kéne. Elképzelésük szerint az áldozatnak kellene megbánnia bűneit, és békés kompromisszumra jutnia gyilkosával, kínzójával, megerőszakolójával, kirablójával, deportálójával, városainak lerombolójával, vagy fordítva: a Hágára érett hóhér gondolja meg magát, és ajánljon kompromisszumot (aminek persze része volna Ukrajna nemzeti szuverenitásának megszűnése)?

Mondotta mindezt Szijjártó, miközben már készült következő moszkvai utazására, ahol egyedüli uniós politikusként csilloghat az Orosz Energiahét rendezvényein, október 13-án déli negyed egytől, az EU szank­ciós listáján szereplő orosz energiaipari főemberek nemes társaságában. (Orbán azzal a pazar ötlettel oldotta meg a feladványt, hogy Putyin igazából Trumppal tudna tárgyalni.)

Igen, jobb a béke, mint a háború, de az igazsághoz és az erkölcshöz közelebb áll Kaja Kallas észt miniszterelnök: a háborús bűnös Putyinnal nem szabad tárgyalni; vagy Sanna Marin finn miniszterelnök: a konfliktusból az a kiút, ha Oroszország kivonul Ukrajnából.

A magyar kormánynak ilyen egyszerű, agyilag normális és az emberi tisztességhez közel álló dolgok láthatóan nem jutnak eszébe, viszont korlátlan erőforrásai vannak ahhoz, hogy eszement aljasságokat sulykoljon, amik szintén nagyon egyszerűek, ezért garantáltan sok embernek tetszenek ebben az országban. Lehet álmodozni a kormány megbuktatásáról, de az biztos, hogy a szellemi és erkölcsi rombolás eredményei generációkra velünk maradnak.