Élet és Irodalom,
LXVI. évfolyam, 38. szám, 2022. szeptember 23.
SZÉKY JÁNOS
Múlt csütörtökön az Európai Parlament elfogadott egy jelentést, mely szerint Magyarország nem demokrácia. Az EP sajtóközleményének szerkesztője mintha megrettent volna az egyértelmű konklúziótól – hogyhogy van olyan tagállam, amelyik nem demokrácia? –, valószínűleg ezért illesztette be az angol címbe a full, azaz ’teljes’ szót: Magyarország nem tekinthető teljesen demokráciának. Ez viszont nem hangzik elég gördülékenyen magyarul, úgyhogy a hazai híradásokba már az a változat került: „Magyarország nem tekinthető teljes értékű demokráciának”, azaz demokrácia, csak kicsit el van rontva, másodosztályú. (A szókapcsolatot eddig csak kutyakajás dobozokon láttam: „teljes értékű állati fehérjéket tartalmaz”, és jobb szeretek nem belegondolni, hogy mit takar.)
De hát a közlemény végén szó szerint idézik is a raportőr, Gwendoline Delbos-Corfield szavait: „A jelentés következtetése egyértelmű és visszavonhatatlan: Magyarország nem demokrácia.” Picit bővebben fogalmaz a jelentés vége felé: „…az EU határozott fellépésének elmaradása hozzájárult a demokrácia, a joguralom és az alapjogok összeomlásához, ahhoz, hogy az egyik tagállam választási autokrácia hibrid rezsimjévé váljon”. A fogalomhasználatról lehet vitatkozni – a „választási autokrácia” szerintem önellentmondás, a választás ilyen rendszerekben nem lehetséges kiút, hanem a rezsimet megerősítő színjáték. A lényeg az autokrácia, illetve ahogy a hitelesített változatban ezt a mondatot tolmácsolják, „önkényuralom”. Valamint a „rezsim” szó, amit magyarra „rendszernek” szokás fordítani. Ez nem demokrácia, hanem egy másfajta rendszer.
Következésképpen az ellenzék célja nem a kormány leváltása lehet, hanem a rendszeré. Már amennyiben fontosnak tartja a váltást. Nem kötelező, csak ha akarja.
Ebben a helyzetben ítélte alkalmasnak a pillanatot a DK, hogy bejelentse az árnyékkormány megalakítását. Nem igaz, hogy „az első a magyar történelemben”, tavaly az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének megválasztott Márki-Zay Péter is alakított ilyet, ráadásul nem pártemberekből, hanem szakértőkből, más kérdés, hogy nem támaszkodott a tanácsaikra, ment a maga feje után (ebből a szempontból meg ő nem volt az első a magyar történelemben, nem is az utolsó).
Mindegy, az árnyékkormánynak alkotmányos jelentősége nincs. Demokráciákban – ezen belül főleg a brit típusú parlamentáris rendszerekben, ahol az ellenzék alkotmányos eszközökkel a választásokon kívül is viszonylag könnyen megbuktathatja a kormányt, és az előrehozott választás nem rendkívüli esemény – e testületnek kettős funkciója van. Az egyik, hogy az árnyékminiszterek a parlamentben folyamatosan, felkészülten bírálhatják a kormány szakpolitikáit. A másik cél, hogy az ellenzék folyamatos edzésben legyen arra az esetre, ha át kell vennie a kormányzást. Az edzés: szakmai felkészülés, nem pedig önhergelés vagy ábrándozás a mindent elsöprő népharagról.
Magyarországon nincs demokrácia – nem most és nem az Európai Parlament volt az első, aki ezt megállapította –, de ha valakinek túl rideg lenne a szókimondás, túl kényelmetlen volna tudomásul venni, hogy a világ csúfja lettünk, annyit mégiscsak elfogadhat, hogy a fenti két körülmény hiányzik. A szakpolitikai bírálatnak nincs értelme, nemcsak mert a kormány befolyásolhatatlan, hanem azért is, mert a választások nem igaziak, a ciklus közben hangoztatott szakpolitikai érvekkel nem lehet annyi szavazatot szerezni, hogy az kormányváltáshoz vezessen. Másfelől a magyar alkotmányos rendszerben előrehozott választásokra, főleg akkor, amikor az az ellenzéknek konveniál, semmi esély. Egyszóval Dobrev Klára árnyékkormánya se nem első, se nem igazi.
A DK és szerintem az ellenzékben politizálók zöme úgy látja, hogy a várhatóan forró őszön és zárt térben is hideg télen-tavaszon nagy eséllyel érvényesülhet a következő, sok országban, sok év tapasztalatából leszűrt szabály: romlanak az életkörülmények ® megnő a társadalmi elégedetlenség ® bukik a kormány. Csak hát Magyarországon a kormány bukhatatlan. Amikor tehát Dobrev egy közelebbről meg nem határozott többes szám első személyű alany „feladat”-ának nevezi a kormánybuktatást, nem mondja meg, és valószínűleg nincs is tisztában vele, hogyan tudná bárki ezt elérni. Annyi biztos, hogy – a 2000-es éveket idézve, amikor a Fidesz ellenzékből diktálta a témákat, és a Gyurcsány-kormánynak semmi jobb gondolata nem támadt, mint hogy a médiában bedobott hívószavakra reagáljon – a DK most sem tud elszakadni attól, amit az Orbán-kormány diktál. Így lehetünk tanúi annak a világritkaságnak, hogy az árnyékkormányban a „rezsiügyet” miniszteri szinten kezelik. Civilizált országokban nincs külön rezsiügy, mert a havonta kiküldött villanyszámlacsekk nem a propaganda gyalogsági fegyvere, amivé az Orbán-kormány 2013-ban tette.
Különben sem világos, miből szűrhető le, hogy „Magyarországon egy erős baloldali kormányra van szükség”, miután négy parlamenti választáson is bebizonyosodott, hogy nem. Még ha levonjuk is a választások tisztességtelen feltételeiből meg az aránytalan választási rendszerből eredő torzítást, mind a négyszer az bizonyosodott be, hogy a többségnek erős állam kell (ezt Orbán megadja, csőstül), és kulturális értelemben konzervatív („jobboldali”) politika. A közérdek szolgálatából pedig éppen annyi elég, hogy ne okozzon gondot a kétharmadhoz szükséges szavazatok megszerzésében. Mondjuk a közérdek szolgálata még nem baloldaliság. Ezt lehet nem szeretni – de ha valaki Magyarországról tesz összefoglaló nyilatkozatokat, nem árt, ha felméri a valóságot.
Igen, szükség lehet dinamikus, jó szemmértékű, találékony és bátor politikusokra, felkészült, bölcs szakértőkre – ha valamilyen okból megbukik a rendszer. Nem a kormány, a rendszer. Az országot azután is kormányozni kell. De ezt a helyzetet, a demokratikus váltást nem hozza közelebb, ha egy 10-11 százalékos párt – nem túlzottan népszerű politikusokkal – az ellenzék zászlóshajójának nyilvánítja magát. Rövid távon ez azért is baj, mert ha netán kitör az elégedetlenség – nem a demokráciahiány, hanem a politikusok kedvenc kifejezésével a megélhetési válság miatt –, egyáltalán nem biztos, hogy mérsékelt baloldali politikusok tudnak az élére állni. Van elég őrült és amatőr a jobb- és balszélen – ki tilthatja meg nekik? Nyugalom, ne jósoljunk.