Élet és Irodalom,
LXV. évfolyam, 41. szám, 2021. október 15.
SZÉKY JÁNOS
Ne tessék reménykedni a prágai gyorsban.
A cseh választásokon két fontos dolog történt: 1. Andrej Babiš megbukott. 2. Éspedig azért bukott meg, mert ugyan az ő ANO nevű, névleg liberális, valójában vazalluspártja kapta a legtöbb mandátumot, de nincs reménye parlamenti többségre: összeomlott az őt eddig támogató hagyományos baloldal. Először a csehszlovák, illetve a cseh szabad választások történetében sem a száznegyvenhárom éve alapított szociáldemokrata párt, sem az évszázados kommunista párt nem került be a képviselőházba.
2013-ban még a szocdemeké volt a legnagyobb frakció, de a Babišsal való négyéves közösködés után 2017-ban már összezuhantak (20-ról 7 százalékra), utána pedig az ANO vezette kisebbségi kormányban csak vergődtek, s nem élték túl a diktatúra állambiztonsági ügynökéből lett korrupt milliárdos halálos ölelését. A kommunisták az említett kisebbségi kormányt kívülről támogatták, cserébe különféle bizottsági, hivatali posztokat kaptak. Annyit kell tudni, hogy egészen ortodoxok, számukra még Kádár is jobboldali elhajló volt, de amikor az elmúlt száz évben szabad választásra került sor, rendre tíz százalék körüli szavazat jutott nekik, azaz mindig volt számottevő kereslet a politikájukra – egészen addig, amíg nem kompromittálták magukat Babišsal.
A reformálatlan kommunisták viszonylagos népszerűsége cseh kuriózum, de a hagyományos baloldal letűnése általános jelenség a visegrádi térségben. Csak Magyarország kivétel, ahol az ellenzék uralkodóan baloldali, és meglepetést, sőt megrökönyödést keltett egy jobboldali politikus sikere az előválasztásokon.
Babiš részvételét a budapesti népesedési csúcson (a balkáni erősemberek mellett) és Orbán Prágában demonstrált támogatását az magyarázza, hogy tisztában volt helyzete gyengülésével, és így próbálta megnyerni magának a miniszterelnökünkre fölnéző szélsőjobb szavazókat. Ezzel kudarcot vallott. Nemcsak azért, mert kevesebben szavaztak rá, mint 2017-ben, hanem azért is, mert a kormányalakításra esélyes Spolu (Együtt) pártszövetségben is vannak befolyásos Orbán-tisztelők, illetve olyanok, akik a lengyel Jog és Igazságosság párthoz vonzódnak (Martin Ehl elemzése szerint – Hospodářské noviny, október 10.). Másképpen fogalmazva: minden ideológiától függetlenül nemcsak a Budapesten barátot kereső Babiš, hanem a Prágában barátot kereső Orbán is rossz lóra tett.
Csehország sorsa rövid távon Miloš Zeman kezében van, aki a Babišsal folytatott beszélgetések után a prágai katonai kórház intenzív osztályára került. A Moszkvát és Pekinget egyaránt nyíltan kiszolgáló köztársasági elnök rossz fizikai és szellemi állapota évek óta nem titok, a mostani diagnózis igen. Babiš szerint Zeman szóban őt jelölte miniszterelnöknek, de lapzártáig papír még nincs. Ha ő kapja a megbízást, akkor sem tud kormányt alakítani, de az megoldható, hogy hónapokig elhúzza a hatalom átadását és megerősíthesse védekező hadállásait az államigazgatásban. Ami azért is érdekes, mert jövő júliustól Csehországé az uniós elnökség.
Miért bukott meg hát Babiš, és mi ebből a Magyarországon levonható tanulság?Disznóságai önmagukban nem voltak elegendőek. Sem az állambiztonsági múlt, sem az, hogy üzletember korában törvénytelenül eltérített saját cége javára uniós pénzeket (igaz, alig kétmillió eurót – ez magyar mércével semmiség), és a rendőrség által javasolt vádemelést miniszterelnökként úgy akadályozta meg, hogy lecserélte az igazságügy-minisztert; emiatt több százezres tömegtüntetések voltak. Nem volt elegendő az a nyilvánvaló tény, hogy miniszterelnökségét nagyarányú médiafelvásárlásokkal biztosította be. És az az önmagában vicces fejlemény is csak kicsit billentette tovább az egyensúlyt – Babiš kárára –, hogy a kampányfinisben kiderült: miközben a kormány részéről ő állt hivatalosan is a korrupcióellenes harc élén, titokban – fantomcégeken keresztül – megvette Picasso dél-franciaországi birtokát kastélyostul.
Igazából az lenne a jó kérdés, hogy miért bukhatott meg. Először is, mert a választási rendszer arányos. Nem tökéletesen arányos (az ANO pár százalékkal kevesebb szavazatot, de eggyel több mandátumot kapott, mint a Spolu), alapvetően mégiscsak az. Nincsenek „egyéni” választókerületek, csak nagy magyar megyényi regionális listák. Ebből következett nemcsak a mostani eredmény, hanem az is, hogy Babiš, amint a korábbi miniszterelnökök (és várhatóan a következők is), kénytelen volt koalícióban kormányozni. Nem koncentrálhatta végsőkig a hatalmát, nem kreálhatott olyan helyzetet, ahol a saját uralmi hálózatán és az ellenzéken kívül nincs más a politikában, és persze nem használhatja céljaira a parlamentet, ahol, mint láttuk, kisebbségben van. (Pár hete fogadták el azt a törvénymódosítást, ami kizárja az orosz és kínai cégek részvételét a dukovanyi atomerőmű új blokkjának építésére kiírt pályázaton. Ez nálunk elképzelhetetlen.)
Fékezte a hatalomkoncentrációt az is, hogy a parlament kétkamarás: amikor kirobbant az uniós pénzek körüli botrány, a Szenátus elfogadhatatlannak nevezte részvételét a kormányban. Az elnököt közvetlenül választják, és formálisan is nagyobb a külpolitikai hatalma. Ez szintén a hatalom-összpontosítást akadályozza: mivel Zeman magára húzta az oroszokhoz és kínaiakhoz törleszkedés szégyenét, Babiš nem kényszerült arra, hogy az Európa-ellenes hazafi sokakat vonzó szerepében tetszelegjen, és Brüsszelt szidalmazó plakátokkal ragassza tele az országot. (Annyira nem, hogy az ő pártja delegálta Orbán egyik mumusát, Jourová igazságügyi biztost, majd bizottsági alelnököt.) A bűnüldözést nem tudta annyira hatalmába keríteni, hogy minden leperegjen róla és kegyeltjeiről. Bár a média nagy részét elfoglalta, maradt elég független fórum és újságíró. Nem indított hadjáratot – nem tudott – a civilek és a liberális befolyás ellen. És végül: az állampolgároknak csak kormányt kell váltaniuk, ha a kormány nem tetszik.
A rendszer, akármennyit torzított rajta Babiš, alapjában megmaradt liberális demokráciának. Magyarországon nemhogy liberális demokrácia nincs – patronális autokrácia van helyette, hogy a Magyar–Madlovics szerzőpáros fogalmát alkalmazzuk –, de a kormányzatnak még a puszta fogalmat is sikerült elködösítenie, meghamisítania, a liberalizmust körülbelül nemváltó műtétekkel, a demokráciát a „torz választási rendszerben a győztes mindent visz, a fékek és ellensúlyok magyarellenes huncutságok” elvével azonosítva.
Izgalmas ez az előválasztás, de nekem még izgalmasabb lenne, ha a résztvevők pontosabban tisztáznák, milyen rendszerben élünk. Hogy mit akarnak leváltani. Lesem ennek a jeleit. Az, hogy „kormányváltás kell”, nekem kevés, nem változnak meg tőle honi létezésünk feltételei. A cseh eseményekből az a tanulság, hogy a lényeg a következő kormány alkotmányos leválthatósága; hogy semmilyen parlamenti többség ne hozhasson létre olyan rendszert, ami nem liberális és nem demokrácia.