Morált ne keress!

Törökbálint fideszes alpolgármestere, Géczy Krisztián arról „tájékoztatta” a Magyar Nemzetet, hogy a budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumba is beszivárgott az „LMBTQ-ideológia”, ennek bizonyítéka, hogy az iskola „érzékenyítőprogramokat” tartott (így, egybeírva), ahová LMBTQ-szervezetek mellett egy transzvesztitát is meghívtak. (Az „egy transzvesztita” nem más, mint a különféle irodalmi díjakkal elismert Kiss Tibor Noé, a Jelenkor tördelőszerkesztője és nem utolsósorban az ÉS kedvelt szerzője, aki 2020-ban a tárcatári négyes tagja volt, s ezalatt csak lájkokat kapott, egyszerűen azért, mert nagyon jó író; emlékezetem szerint soha egyetlen támadás sem érte a vállalt nemi irányultsága miatt.) Budaörs polgármestere, Wittinghoff Tamás emlékeztetett rá a Facebookon, hogy Géczy maga íratta be fiát a törökbálinti iskola helyett az ország egyik legjobb iskolájába, az Illyésbe, és most ő „jelenti fel”. Köznapi erkölcsi mérce szerint ez bizony aljasság, de javaslom, próbáljunk itt nem erkölcsi terminusokban gondolkozni, legalábbis nem ennek az eseményláncolatnak a szintjén. Ahogy a fideszes funkcionárius sem erkölcsi alapon háborodott fel – nyilvánosan – hónapokkal a fia iskolájában történtek után, hanem azt a pártfeladatot kapta másokkal együtt, hogy szolgáltasson adatokat a kormány legújabb propagandakampányához.

Ahogy a propagandakampány mögött sincs morális meggondolás. Nem a gyermekeinket féltik, és nem is a homoszexualitást tartják erkölcsileg rossznak. A magyar kormány nem szenvedéllyel, őszintén vallja az ideológiát, mint, mondjuk, a lengyel kormánypártok, hanem használja. Szájer József nemi irányultságáról elég sokan tudtak már frakcióvezető korában, az első Orbán-kormány idején is, és naivitás azt hinni, hogy Orbán Viktor nem tudott róla.

De neki így volt jó – egy kivételesen felkészült ember, akit kézben lehet tartani, garantáltan végrehajt minden szemétséget, amire utasítják, ha kell, hazudik, ha kell, ostobának tetteti magát, ha kell, lesújt a melegekre, harsogja és kodifikálja a „hagyományos keresztény család” jelszavát. Amikor aztán Szájer elkövette az ereszcsatornás ostobaságot, azaz kiderült, amit hosszú éveken át intézményesen titkoltak róla, egy pillanat alatt dobva lett – nem az erkölcsi felháborodás miatt, hanem mert többé nem volt haszna.

De mire használja a kormány az LMBTQ-ellenes kampányt? Itt újra megkérem az olvasót, vonatkoztasson el morális szempontjaitól, bármilyen önmegtagadást követel is ez a művelet. Az utóbbi időben két miniszter meg egy hivatásos propagandista is fölvetette a gondolatot, hogy előbb-utóbb észszerű lenne kilépni az Európai Unióból. Az indokok között főhelyen áll „a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szembeni példátlan, soha nem látott módon összehangolt uniós és nyugati támadássorozat” (Fricz Tamás). Ez így biztosan nem őszinte érvelés, a melegeket pedofilként megbélyegző törvénymódosítást ugyanis 2021. június 15-én fogadták el, Orbánt és kormányait – a propaganda nyelvén: „hazánkat” – viszont 2010 óta sokan és folyamatosan támadják. Varga Mihály pénzügyminiszter kifejti a gazdasági indokot is, miszerint a 2020-as évek végére nettó befizetők leszünk, és akkor „a kérdés új nézőpontot kaphat”. Nem jön a pénz – mért lenne érdemes benn maradni? Nem racionális.

Mindez nem annyira erős, mint ha Orbán maga mondaná (bár ki tudja, mivel lep meg a legközelebbi heti rádiócsevejben), de a rendszer működését ismerve arra lehet következtetni, hogy legalábbis gondolkodik rajta. Ha pedig valóban az a cél, hogy az alapjában uniópárti magyar közvéleményt az EU-ellenesség felé tolja el, arra hatásos eszköz lehet – az igazságtartalom teljes hiányától függetlenül – az a szólam, hogy „Brüsszel/Soros parancsára a liberálisok b…t akarnak csinálni a magyar gyerekekből”. Így lesz az érzékenyítő foglalkozásokból – amiknek célja, hogy a 18 év alattiak megtanulják nem gyűlölni a másságot (vagy magukat a másság miatt) – gyermekeket megrontó melegpropaganda. A korábbi Brüsszel- és Soros-ellenes kampányok az óriási befektetés ellenére nem értek célt (a kierőszakolt 2016-os népszavazás például nem lett érvényes), ebből okulva az uralmi elit a szülők – választópolgárok – zsigeri félelmeire alapoz olyan kérdésekkel, mint: „Támogatja-e ön, hogy kisgyerekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?” Persze hogy nem, de a valóságban, Magyarországon nincs is ilyen veszély. (Tény, hogy a kormányzatnak kezére játszanak a posztmodern identitáspolitika szélsőségei, melyekre a hű propagandamunkások szorgosan vadásznak a nyugati médiában a hazai közönség elborzasztása végett.) Ha kellően sokan elhiszik, hogy „Brüsszel” ezt erőlteti, akkor már kellően nagy tábora lehet a kilépésnek. És a hazai gyarmatosított médiatér átlagfogyasztója sok mindent elhisz.

Még egy szempontból hasznos a kormánynak az LMBTQ-ellenes propaganda: azt tudja szuggerálni a nyugati kritikusainak, hogy ez az alapbaj a kormánnyal, illetve Magyarországgal. Nem a liberális képviseleti demokrácia hiánya. Nem a kapcsolati gazdaság, ahol a politikai hatalom csúcsához való közelség a gazdasági siker kulcsa. Hanem az, hogy diszkriminálják és rágalmazzák a melegeket. Ami ép erkölcsi érzékű embernek önmagában is elegendő és jogos ok a felháborodásra, de eltereli a figyelmet arról, ahogyan ez a nyugati alapértékeket megtagadó rendszer árt a magyar társadalomnak, nemzetnek, a köznek – nevezze ki-ki úgy, ahogy jobban tetszik –, melegeknek és nem melegeknek egyaránt. Minél durvábban és provokatívabban viselkedik a magyar kormányzat LMBTQ-ügyben, annál hevesebbek a válaszok, amik ellen aztán hősiesen meg lehet védeni hazánkat. A mostani uralmi elitnek az a jó, ha emiatt utálják ki Magyarországot az EU-ból, nem a korrupcióval összefonódó zsarnokság miatt, ami, a költő szavával, „minden célban ott van”.

A Válaszban Ablonczy Bálint elemzi a „huxit” lehetséges feltételeit, ő emlékeztet a Policy Solutions 2019-es vizsgálatára, mely szerint az imponá­lóan magas EU-párti számok mögött az rejlik, hogy „a magyar polgárok számára az uniós lobogó alapvetően a sok pénzt jelenti” (Ha Orbán Viktor ki akar léptetni minket az EU-ból, ahhoz pont így kell hozzáfognia, valaszonline.hu, 2021. augusztus 16.). Mármost miért ne volna ez érvényes a kormányra? Azzal a külön előnnyel, hogy a sok pénz nagy részét saját zsebekbe tudja csatornázni, miközben fölhasználhatja saját hatalmának megszilárdítására, és szándéka szerint, emberöltőkig tartó konzerválására is.

Az ellenzék egyik fő módszertani hibája, hogy a kormányoldalról úgy gondolkodik, és úgy próbál vele tárgyalni – vagy éppen szembeszállni –, mintha a kormányzat is a közérdeket tartaná szem előtt, és eközben megsértene bizonyos közös erkölcsi, viselkedési szabályokat. Szerintem jobban járna, ha abból indulna ki, hogy a kormányzat nem megsért szabályokat, hanem ezek a normák számára nincsenek.

Tökéletes cinizmus, az van.